Rész

  1 1 |              sírokban feküsznek mind, de a nap emléke ünnepül maradt
  2 1 |               merte mondani a verset; de az a rettentő eset történt
  3 1 |              a halál leheletét érzék, de ez tudta, hogy itt Isten
  4 1 |         elemmel, csatába önmagával; – de ha az élő föld haragja támad
  5 1 |             mikor meg vannak rémülve!~De az énekhangon is keresztül
  6 1 |            egyenesen a szívből jőnek, de jól esett hallani azokat
  7 1 |               Óh, én Uram és Istenem! De erős a te ostorod, midőn
  8 2 |           gyakran meghiúsították.~No, de azt énreám nem bízta senki,
  9 2 |               megoszlás hit dolgában, de öltönyük azért egyszínű.
 10 2 |           ilyet adni emberem szájába, de miután nem vagyok más, mint
 11 2 |              előkészületeket tesz is, de mindig okosat és nyomatékosat
 12 2 |               ruháikon többé ezüstöt; de viselik szíveikben az Urat,
 13 2 |            beszélem magyarul rosszat, de érzem jót.~A református
 14 2 |     becsületes ember, beszélni rossz, de szíve van jó.~A derék ácsmester
 15 2 |            volt valami kitűnő szónok, de szavai oly lelkesülést gerjesztének
 16 2 |   deszkakereskedő, és így honorácior, de a becsületes úriember azzal
 17 2 |           hogy neki ugyan a neve Beő, de a beszéde éppen nem bő;
 18 2 |          kilencágú koronát címerükön, de nem kell nekik – nem kérik,
 19 3 |               mind látták a veszélyt, de senki sem szólt az alispánnak;
 20 3 |              az álomból felrettenni – de panaszkodni nem volt szabad.~
 21 3 |             lehullott róla a vakolat, de az mégis hihető volt, hogy
 22 3 |               azon gondolat számára: „de különb hús és különb vér”.)
 23 3 |                Itt van az alispán úr; de nem szabad hozzá bemenni.~–
 24 3 |             amelyiknek haja is van.~– De olyan nincs ugye, amelyik
 25 3 |             nekem mindent megenged.~– De mégis jó lesz előbb megtudakolni
 26 3 |               kezdett el beszélgetni.~De Bajcsy uram bölcs ember
 27 3 |         mondanivalója?~– Nekem nincs, de van az Úristennek!~És mintha
 28 3 |          egyszerre száz kéz zörgetne; de e kitartó rendeléstől lassankint
 29 3 |            magasabb torony tetejéről: de bizony már nemigen beszélünk
 30 4 |            föld rejtelmes háborgásai; de nem oly erővel többé, mint
 31 4 |               s e szemek ellankadtak, de a lelkesülés perceiben egy
 32 4 |           mondani, hogy valami paréj; de Tádé úr nem engedte felelethez
 33 4 |                Aztán más világ van.~– De hát mi baja, mester uram?
 34 4 |              hitéért meg tudna halni, de a máséhoz egy ujjal sem
 35 4 |        polgártársait, ha most nem is, de időjártával.~Néhány óra
 36 4 |           könyörögni lakostársaikért, de nincs bátorsága senkinek
 37 4 |               a mi házunknak elestét. De én zokogva kiáltok tehozzád,
 38 4 |          keserűségét mi kiürítjük ma; de a te kezed legyen azon,
 39 5 |      mindezeket gondolta bár magában, de védelmére soha sem hozta
 40 5 |       borzaska szurtos pofácskáját.~– De biz itthon van, láttam az
 41 5 |             meg nem volnék illetődve, de bizony isten egészen el
 42 5 |               bánnám, ha ott tanulna, de…~– Micsoda de? Mikor én
 43 5 |            ott tanulna, de…~– Micsoda de? Mikor én azt mondom, hogy
 44 5 |               akart vágni a beszédbe; de ha egyszer Bajcsy uram nekieredt
 45 5 |            kézzel, hogy ez mind igaz, de annál rosszabb, nem juthatott
 46 5 |               tanult, szép esze volt; de… no, lássa, kedves Bajcsy
 47 5 |               a regiment-felcserek.~– De mikor ez a regula, kedves
 48 5 |            Kissé reszketett a hangja, de nem tágított.~– Majd megkerül.
 49 5 |         visszahozza a púpos kenyér.~– De iszen nem kerül ez meg.
 50 5 |             még generális is lehet.~– De nem katonának állt ám be!
 51 5 |               kivégzik, felakasztják.~De már erre a szóra szétpattant
 52 5 |               nem szólt hozzá semmit, de nagy, okos szemei annál
 53 5 |             sem kellett volna jönnöm, de mindig az volt a fejemben,
 54 5 |        megveregette a hátát is.~– No, de ne sírj érte!… – S eltávozott
 55 6 |   mulatószobáját, ami nem szép ugyan, de kényelmes.~A szobák mind
 56 6 |           alkalmatlan is a megivásra; de csak issza azért, mert az
 57 6 |             hatvanon vagy húsz évvel, de azért nem számít hetvenet,
 58 6 |              egyenesen tartani magát, de tánchoz már nagyon köszvényesek
 59 6 |         hagyján, hogy a kardot bírná, de még borotválkozni sem tud
 60 6 |             ez nagy divat volt akkor, de a legjobb akarat mellett
 61 6 | gyémántnyakéket rajta, hogy hódítson, de nem hogy meghódíttassék.~
 62 6 |               Kálmán, Hermina bátyja, de gyönge külseje miatt inkább
 63 6 |             nemigen példás életet él: de fiának nem szabad mutatni,
 64 6 |              nejét még leány korában, de ez Malárdyt választá a zajos
 65 6 |              benne golyó, csak lőpor, de azáltal is képtelenné van
 66 6 |           igaz, hogy nem valami szép, de legalább helyesen énekelek.~
 67 7 |          mondják, hogy versei szépek; de hát mi az? Hová fog ez vezetni?
 68 7 |        gyűlölni is fog tán sok ideig; de megteszem ez áldozatot kegyed
 69 7 |         csudálkozó arccal tekinte rá, de Viktor felkelt mellőle,
 70 7 |                 Drasztikus kúra lesz, de gyökeresen használni fog.~
 71 7 |         mikkel tósztjait felcifrázta; de bizony Vasady úr a vége
 72 7 |             címe: „Magister Ludolphus de Cairo, professor magiae;
 73 7 |               volt látható Monsignore de Cairo a sötét vörössel bevont
 74 7 |               Viktor hozzá ért volna; de azért nem vonta azt vissza
 75 7 |        zsebéhez, s elkezde szabódni~– De itt úgy segéljen, nincsen!
 76 7 |            első fogait szedegette ki.~De már ezt nem várta végig
 77 7 |              jó, donnez-moi une pièce de monnaie!~– Szívesen!~– Un
 78 7 |          tetszett ezt mondani?~– Nem, de ez a tallér…~– Tüzes volt
 79 7 |            kénytelen ismét letenni.~– De hát miért nem árt nekem? –
 80 7 |            keze nem rándult meg tőle, de mélyebben a szív táján,
 81 7 |              egészen mást ígért neki, de Viktor kikerülte szemeit.~
 82 7 |               Meg van ön tébolyodva?” De Viktor sem oda nem nézett,
 83 7 |             nem akart többet mondani.~De az alispánné ezzel nem érte
 84 7 |            dicsérjék, úgy, ahogy ő.~– De nagyon szép, és ha kegyednek
 85 7 |            kimondó, hogy biz az szép, de már ez a tárgy ki van dolgozva,
 86 7 |             ilyen könnyen elbánnak.~– De hiszen, nem is – szólt hetykén
 87 7 |             talán nem is úgy értette; de a jelenlevőknek mégis rosszul
 88 7 |       szerepét játszani a cirkuszban, de annak legalább volt annyi
 89 7 |            legyen.~Még beszélt volna, de Viktor nem hagyott neki
 90 7 |              egy otromba mázsáló vas.~De Viktor kezei nem bocsátották
 91 7 |           Malárdy alispánhoz szomorú, de elszánt arccal lépett be
 92 7 |              fejét megsimogassa vele, de azt is abbahagyta. Az ajtó
 93 7 |          Elvesztém az ő szeretetét.~– De megnyerte ön az enyémet! –
 94 8 |          olvasott németül, franciául, de annyira nem tudott menni,
 95 8 |               s megtanítá egy könnyű, de gyönyörű dallamú szicíliai
 96 8 |               sem kísérte most dalát; de igen: a közelgő mennydörgés.~
 97 9 |            Nemcsak mondta, hogy örül, de valóban örült.~Két nap múlva
 98 9 |             is és a hivatalbeli urak, de a nevezetesebb rész, a nyomatékosabb
 99 9 |         nincsen annak elmulasztására, de annál több a sietésre.~Malárdy
100 9 |            adna ugyan az ünnepélynek, de megszorítólag hatna az alsóbb
101 9 |            homlokán kihullott hajjal, de vénségtől meg nem alázott
102 9 |      mosollyal bókolt táncosnéja elé; de amint e hideg kéz megfogá
103 10|             emberiekben az embereket, de ne az isteniekben az Istent.
104 10|            adósságokat csináltam, no, de mármost ideje, hogy megjöjjön
105 10|              családok érdekére nézve, de őrültet tevél magadból és
106 10|          sötétben látni nem lehetett, de sajátszerű hangja elárulá,
107 11|           szégyenbe, talán a halálba, de egymást ölelve… Megyek,
108 12|               nem hajolhatunk alább”, de ő még mélyebbre nyomja sudaraikat,
109 12|               ég sehol, tán alszanak.~De ő oda is talál bejárást;
110 12|              csak álom volt az egész.~De az álom kerüli a házat.~
111 12|              soha, helye sem látszik. De az arc mégis halvány, de
112 12|              De az arc mégis halvány, de az ajk mégis néma. Odahajol
113 12|          szíveik úgy dobognak együtt. De mégis közel vannak egymáshoz.~
114 12|          miszerint az most csak álom, de kíváncsi megtudni, hogy
115 12|              kopottas fekete ruhában, de arcát nem láthatja, mert
116 12|            erőszakosan tört utat. Ah, de azon elem nem a meleg vér
117 12|           volna, talán ki sem vihető. De ez jó szövetséges volt most,
118 12|             burkolta magát erősebben. De nem tudott kiáltani. Érzi
119 12|          álmodik, és akarna kiáltani, de nem tud.~– Hermina – szólt
120 12|             még szólni akart valamit, de ajkainak reszketése nem
121 13|              vette volna, hogy mi az? De ő meglátta, megérezte, egy
122 13|              szürcsölt belőle.~– Jaj, de jó; óh, be fölséges. Kóstolja
123 13|         Mákosné asszonyom azzal, hogy de bizony feküdjék le, mert
124 13|           volt, hát jobban tudja. No, de jól járt. Jobb volt neki
125 13|             megint, kedves komámuram; de hála Istennek, hogy már
126 13|         beszéljen olyan bolondokat!~– De ha úgy van. Mint haramiavezér
127 13|            már aztán a szép história. De már ezen agyon kell magamat
128 13|              csak úgy álmodtam volna, de nem az volt annak a vége,
129 13|         meskete, tehén füle fekete.~– De az bizony nem mese: valamintségesen
130 13|               lett; azóta is keresik, de hírét sem találják…~– Trühihahuhuhu! –
131 13|           amiktől be ne merjen menni, de ablakából nem parancsol;
132 13|         senkire sem haragszom.~– Jaj, de nem tudhatja az ember, hogy
133 13|               álmait elmondja másnak, de bolondabb, aki meghallgatja.~
134 14|     Magyarország fiainak neveztettek, de akikkel elsőszülött testvéreik
135 14|        legyenek a megye tisztviselői.~De hát mer-e a népkegy Malárdy
136 15|              és tradícióit megtartja, de mi azokat is elvetettük;
137 15|           folyamához nem tartoznának.~De éppen ezen fordul meg történetünk
138 15|             annak veszedelmes voltát; de mindannyiszor siker nélkül,
139 15|         szemeiket, ha ő rájuk nézett; de most – van valami a levegőben.~
140 15|           valamit, már a nyelvén van; de megint feláll előtte más,
141 15|             jacentem!~Ismét nevettek, de Malárdy kezdett haragudni,
142 16|               Néhány percig volt ott, de már nem rajzolt torzképeket,
143 16|          valakinek? – kérdé Vasady.~– De int ön szemeivel; mutatja
144 16|             itt történnek, eltávozom; de ti meglátjátok – hogy mégis
145 16|          adhatnak a közítéletnek.~Ah, de még a győzelem esetére is
146 16|           érezte ő azt, amit mondott! De – reszketett annál a gondolatnál,
147 16|                ha nem találna győzni; de – ragaszkodott, mint az
148 16|           szavazatok jó eredményéhez; de nem volt szívében elég űr,
149 17|        engedjen eret vágatni magán.~– De iszen eret vágtak már énrajtam,
150 17|            emberek járnak az utcán.~– De azok nem részeg emberek.
151 17|          Legyen meg az Úrnak akarata. De ti menjetek innen, kedves
152 18|        azoknál az alispán pártfogása.~De most! A hatalomnak vége
153 18|             teremtve, az legyen szív; de ő nem hallgatott rá; megvetette
154 19|          kezdi, hogy haragszik ugyan, de mégis egy parti tarokkra
155 20|               báró Bécsbe neveltetni, de nem adott neki zsebpénzt.
156 20|            embertől egypár sor írást, de ne olyat, aminőt felszólításra
157 20|       gallérján hajdan prém lehetett, de már lenyűlt róla; a kabát
158 20|          magában Gutai Thaddeus uram, de a méltóságos báró mégis
159 20|              hanem a kertnek kerül.~– De mi arra nem tudjuk az utat.~–
160 20|            keresztül a vadaskertbe.~– De hiszen, kedves atyámfia
161 20|        kecsegteté minden pillanatban, de nem mert kiabálni, mert
162 20|           rablókat; mit mondunk neki? De minek is bíztam magamat
163 20|          előrebocsátá őt a hágcsón.~– De vajon őnagysága, a háziúr
164 20|           bevarratom, s megint mente; de ha én lehúzom a kend bundáját,
165 20|    papagájokkal és virágedényekkel.~– De mit fog mondani a nagyságos
166 20|          tetszik neki, tegyen róla!~– De kedves atyámfia az Úrban,
167 20|       Thaddeus komolyan meghökkent.~– De kérem, bejelentés nélkül!
168 20|           Isten, beszéljünk másról.~– De kérem alássan, én illetlen
169 20|               mégsem kellett volna…~– De hadd legyen hát az egész
170 20|                Bolondos ember vagyok, de nem nevetek.~– Azt ne is
171 20|           egykor irigyelhettek volna. De én elhagytam e kincseket.
172 20|              játékot végigjátsszék.~– De hát miért nem? – szólt rá
173 20|             beséljünk a kegyedéről.~– De én éppen azért jöttem ide,
174 20|        nagyságos urat lemennydörögje; de még erőt vett magán, s nyugodtan
175 20|              akarja?~– Nem tagadom.~– De lássa, azt ne cselekedje!
176 20|         százan, meg fogom siratni én, de senki sem fogja jobban megsiratni,
177 20|              amit mások ellen vétett; de szívében megsiratta; de
178 20|               de szívében megsiratta; de együtt szenvedett vele;
179 20|         tettei fölött szörnyűlködjék; de egyúttal attól is, hogy
180 20|        találná…~– Köszönöm, köszönöm, de miért ennyi szép ígéret?
181 20|        igazságot?~– Hisz nem magáért, de hitének, feleinek előmeneteléért.~
182 20|               most szenved egy ember, de ha ki lesz mondva, szenvedni
183 20|         bosszusan toppantott lábával, de kezével mégis megszorítá
184 20|         Ostobaságot cselekszik ugyan, de derekasan cselekszi. Azonban
185 20|             megállt és felkacagott.~– De az mégis halálra nevetni
186 20|        életében legyen boldog általa; de mármost neheztelek kegyelmedre,
187 21|               testvéri érzelem. Hajh, de ki várhatja többé a hajnalt,
188 21|           közönséges emberek számára, de a most érkezett nevezetes
189 21|         mellett hosszában egy régibb, de mélyebb vágás forrása volt
190 21|         kelméből készülhetett valaha, de most minden szennyes és
191 21|              volna kikerülni a jó úr.~De nem hálálkodott a jövevény;
192 21|           hogy sokat vétett ön ellen; de mégis kérem: ne illesse
193 21|              gazembernek se nevezzem? de fogom őt annak nevezni,
194 21|        büntetéstől, a bosszúállástól; de én nem hagyom magamat bolonddá
195 21|               sem köszönté a másikat; de a tudós mégis mondott annyit
196 22|         asszonyomat bevezessék hozzá, de kössék jól a szívére, hogy
197 22|          goromba lenni az emberekhez, de mikor Mákosnéról volt szó,
198 22|         alispán urat akartam mondani, de mindig rájár a nyelvem…~–
199 22|            nyelvem…~– Jól van, jól.~– De bizony nagy bajban jöttem;
200 22|              vesződik. Elég baj az.~– De mikor olyan nagy emberek,
201 22|             még nem öltek meg senkit; de nagyon közel vannak hozzá,
202 22|        senkinek sem beszéltem felőle, de nem is merném elmondani.~–
203 22|               szegény, lelte a hideg, de már jobban van; ott bizony
204 22|             fiatal leányzót magában: „De hát nem fél itt járni?” „
205 22|            nagytiszteletű úr leánya!” De a veszett ló rám se hallgatott,
206 22|        kiáltani?~– Könyörgöm alássan, de bizony kiáltottam: gyilkost,
207 22|            hacukáját is elhasítottam, de mégsem tudtam volna kiszabadítani
208 22|            Sőt a kígyó is megterem.~– De ugyebár, oda már nem szállítanak
209 22|               nyomja valami a szívét, de erős lakat van a száján.~
210 23|            olyan nagy úr, mint eddig, de független, magáéból bőven
211 23|           Visszavonulva élünk ezután, de megélünk; van még egy szép
212 23|              is megmondani, hogy kit, de elébb másról beszélek. Kálmán
213 23|             párbajt kíván vele vívni; de nem tudom az órát és a helyet,
214 23|            hely színén mind a kettőt. De azt, mint mondom, nem tudhattam
215 23|              nem vagyok büszke ember; de még a fiamat is, még a fiamat
216 23|              egyet eldobnám magamtól; de mikor nincs több, mint ez
217 23|      egyszerre vidám kifejezést ölte, de meglátszott azon, hogy ez
218 23|              nincs semmi bajom.~– No, de mégis. Mért vagy hát olyan
219 23|            lenni ismét, kedves anyám; de ma nem; most nem.~– Hátha
220 23|            Holnap igen, kedves anyám, de ma itthon kell maradnom.~
221 23|         melynek szemei nem mozdultak, de ajka reszketett, megdöbbenté
222 23|            való gyűlöletben nevelt.~– De akit én szeretek – szólt
223 23|           tudok felőle semmi rosszat. De gondold meg azt: te, egy
224 23|        ismeretlen eredetű személlyel; de ez mind semmi; te jól tudod,
225 23|               rajtunk az egész világ. De ne gondolj énvelem: ne törődjél
226 23|        megáldalak-e vagy megátkozlak? De gondolj arra, hogy egykor
227 23|               sem cáfolom meg, atyám; de szeretem azt a leányt; és
228 23|               lelkük meggyőződéséért; de nem egy hitvány asszonyszemélyért!
229 23|            mondom, méltó fiam voltál; de a párbajvívót, a hetvenkedőt,
230 23|                Asszonyság nem engedi. De én akarok vele beszélni.~
231 24|       mindkettő összeroskadt termetű; de amint egymással szemközt
232 24|           kérdé szelíden a lelkész.~– De örülj az enyimnek. Kívántad,
233 24|              tesz: ezt nem érzem már; de megütötte az átok gyermekeimet
234 24|         szólni semmit; nem sóhajtani; de a nyíl talált. Hűtlen, hálátlan
235 24|              ő adta a halálos döfést, de azért most is szerette őt;
236 24|            egyszerre gazdaggá teendi, de melyet csak a végső vigasztalás
237 24|         adományról szóló levél lehet. De mi hasznát vehetné annak
238 24|          Furcsa az ember, míg eleven; de még furcsább, ha meghalt.
239 24|             még a mappán sem lelhető; de a miskolci vásáron megmondják
240 24|             felszenteltethetné magát; de ő mind a kettőt visszautasítja,
241 24|               boldoggá tettél engem!”~De senkinek sem szólt öröme
242 24|               a lelkész ágya fejénél.~De nem rogyhatott a földre.
243 24|      mosolygott, ajkai csak rebegtek, de nem szóltak.~E pillanattól
244 24|             félne akkor meghalni?~Oh, de elébb élned kell úgy, hogyha
245 25|              boldogabb jövőt ígérnek; de ezek már túl esnek e regény