Rész

  1 1 |            túrva ki maga körül…~Óh, én Uram és Istenem! De erős
  2 2 |             városban, azt bizonyára én sem tudom, más sem tudja.
  3 2 |        énreám nem bízta senki, hogy én itt az országok sorsát intézgessem,
  4 2 |        disznópiacnak hívogattak, az én nagyapám gyermekkorában
  5 2 |             Atyámfiai, jó barátaim, én azt mondom, hogy építsetek
  6 2 |            akként cselekszik, ahogy én. Mészáros János gazduram!
  7 2 |         Bajcsy úr. Ne tréfálja így! Én bizony nem teszek sem kezemet,
  8 2 |           nem becsületes ember van? Én beszélem magyarul rosszat,
  9 2 |    kegyelmeteké ezüst; teszem hozzá én is, legyen több. Adják kegyelmetek
 10 2 |             vele a pap, meg kántor; én nem prédikál, se nem énekel
 11 3 |          rájuk ítélt megtorlást, az én dolgom őrködni fölötte,
 12 3 |             hogy az végrehajtassék. Én, íme, megmaradtam azon a
 13 3 |             éppen fölöttük lakom, s én is húsból és vérből vagyok,
 14 3 |            a rabokkal, hogy amíg az én lépteimet hallják fejük
 15 3 |         használni, tudják meg, hogy én rostélyaikon át közéjük
 16 3 |             ajtó alól kimozdulni.~– Én nem mehetek. Nem látják
 17 3 |           babája nyakára (nem tudom én minek).~Bajcsy uram tétovázás
 18 3 |          látta?~– Otthon van nálam! Én vettem.~– Hát kinek vette?
 19 3 |           Van magának leánya?~– Hát én azt a kis-kis Hermina kisasszonynak
 20 3 |              majd mindjárt beszélek én a papával-szólt Hermina
 21 3 |       imádhassák. Evégett küldettem én a tekintetes alispán úrhoz,
 22 3 |          között, mint egy viador.~– Én, uram! – szólt középső ujjával
 23 3 |           ujjával mellére mutatva – én nemes Bajcsy András vagyok;
 24 3 |           primae nonus, és senki az én vállamra kezét nem teheti,
 25 3 |             keresztyént védelmez az én erős hitem; és senki engem
 26 3 |           meg nem rémít abban. Amit én kértem, abban nincs semmi
 27 3 |      kérelem nem lázadás. Amiért is én vissza nem vonom azt, sőt
 28 3 |    nyomorult testemet drágábbnak az én Uram, Megváltóm testénél,
 29 4 |      sóhajtva az érdemes kurátor –, én is kaptam egy virágot, amely
 30 4 |          holnapután majd lehordatom én.~Azzal karjára ölté valamelyik
 31 4 |          felé, e szavakat mondá:~– „Én uram, én erős hajlékom!
 32 4 |         szavakat mondá:~– „Én uram, én erős hajlékom! Fordítsd
 33 4 |            hogy meghalljad, amit az én szívem keserűsége mond te
 34 4 |            mi házunknak elestét. De én zokogva kiáltok tehozzád,
 35 4 |          ház ellen merészli tenni!… Én uram, zárd be a te egednek
 36 5 |               Bizony nem is érek ám én rá a szomszédba lótni-futni;
 37 5 |             föl nem tette volna. Ha én nekem még tegnap valaki
 38 5 |              Ugye hogy hall? Tudtam én jól, hogy hallja komámuram,
 39 5 |         hogy hallja komámuram, amit én beszélek. Hát melyik Lőrincke
 40 5 |             de…~– Micsoda de? Mikor én azt mondom, hogy ott tanul,
 41 5 |           hagytak olvasni nekem is; én pedig nem vagyok gyerek,
 42 5 |             se kevesebb; mondhat az én legényeim előtt mindent:
 43 5 |           úgy-e? Most van az ideje, én is bolond voltam, mikor
 44 5 |         tudom. Nekem ez is tetszik. Én sem szerettem soha, hogy
 45 5 |            kalapban. Igaza is volt. Én sem találok benne semmi
 46 5 |        gyerekkorában is; egyszer az én házamat is majd felgyújtotta
 47 5 |      azalatt meg találna halni, míg én odajárok, temessétek el
 48 6 |        figurinók árulnak, s amiktől én mindig úgy irtóztam. Mi
 49 6 |          akkor mondá hüledezve: „Ha én azt tudtam volna, hogy ez
 50 6 |            felkapva ismét, mondá:~– Én báró Kadarkuthy Viktor vagyok,
 51 6 |     gárdista ragyogó tekintettel. – Én voltam az ő segédje, ő az
 52 6 |            megsértené.~– És lám, az én atyám mégsem volt oly szerencsés
 53 6 | mostohaanyát adhatott volna, aminőt én másoktól irigylek.~Ezt a
 54 6 |            meg, hadd helyettesítsem én ezúttal a szerencsétlen
 55 7 |            ég, hogy ez teljesüljön, én örülni fogok a pillanatnak,
 56 7 |            politikai meggyőződésig. Én büszkeségemet találtam hivatalomban
 57 7 |           úgy segéljen, nincsen! Az én zsebeimben ugyan nincsen.~
 58 7 |             m’sieu le baron: megyek én onnan, ahol nagyobb szemfényvesztőt
 59 7 |             a költő pedig szíveket. Én hallottam, hogy ön igen
 60 7 |             ismerve legyenek.~– Sőt én ellenkezőleg tudom; én igen
 61 7 |          Sőt én ellenkezőleg tudom; én igen szép méltánylással
 62 7 |            azok, akárki mit beszél. Én elolvastam egyet-egyet tízszer
 63 7 |   emlékkönyvébe írtál. Olvasd el az én kedvemért.~– Ugyebár, tekintetes
 64 7 |           kedvéért tegye meg, ha az én kérésemre nem, olvasson
 65 7 |           kérdezé Hugó Oszkártól:~– Én tudok ezzel a buzogánnyal
 66 7 |              hát te hányat tudsz?~– Én talán egyet sem – szólt
 67 7 |          úgy, ahogy máskor szoktál, én úgy sújtalak a földhöz,
 68 7 |           Kálmánhoz egy szót sem.~– Én kegyedet sokszor megbántottam –
 69 8 |           ember féljen tőle. Láttam én már tengeri vihart is, öreg.
 70 9 |             úrtól levelet kapott.~– Én is – szólt Viktor nagyon
 71 9 |             mondva neki: „El innen, én anya vagyok, gyermekeimet
 72 9 |            ki légyen ez az úr?~– Az én vőm – báró Kadarkuthy Viktor.~
 73 9 |              egy országos csaló: az én fiam…~
 74 10|        németül, franciául beszélni, én pedig meséltem nekik idegen
 75 10|             hallgatott.~– Megmondom én. Amidőn játékot űztél a
 76 10|              még halálosabban, mint én.~A pap felemelé két kezét
 77 10|         alkotott, kiálta fel:~– Óh, én Uram és Istenem, ki meghallgatád
 78 11|            itt a lélekvesztőn és az én keblemen?… Itt, itt… Gyerünk
 79 11|       magában ilyen imádságot:~„Óh, én Uram, végtelen irgalmú Istenem,
 80 11|   gyalázattól, és soha ne ejtsen az én lelkem egy panaszos hangot
 81 11|             amiért elvevéd tőlem az én napjaimnak világát és életemnek
 82 11|              és soha ne tégyenek az én gondolataim szemrehányást
 83 11|              amiért így kitépted az én szívemhez nőtt szívet. Legyen
 84 12|          szél az ablakot…~A szél az én legfélelmesebb rémem.~Úgy
 85 12|        egyetlen süvöltésétől, azért én utálom őt, és ellenségemnek
 86 12|              hiába mondja magában: „Én aludni akarok, én nem akarom
 87 12|         magában: „Én aludni akarok, én nem akarom ezeket látni,
 88 12|            nem akarom ezeket látni, én nem akarom e gondolatokat
 89 12|         felébredőnek:~– Bocsáss be, én vagyok…~A leány ijedten
 90 12|            alak azt suttogá hozzá: „Én vagyok, ne kiálts!”~Talán
 91 12|       éjszakán, s azt mondá neki:~– Én vagyok! Én vagyok a te vőlegényed.
 92 12|            mondá neki:~– Én vagyok! Én vagyok a te vőlegényed.
 93 12|        álomkép, vagy ki tudja mi –, én a halál országából jövök,
 94 13|          húzni, mint amekkora; – az én kedves szomszéduram beteg,
 95 13|            a jó asszonyság; – pedig én milyen jó orvosságát tudom
 96 13|            van a tarisznyámban; óh, én mindenfélét hordozok magammal,
 97 13|        mikor lehet rá szüksége; óh, én ezzel már sokakat kigyógyítottam.
 98 13|            Zsámfáter hordtát! Mikor én nem ihatnám, akkor én nem
 99 13|         Mikor én nem ihatnám, akkor én nem iszom.~Azzal felkelt
100 13|            ha már a nyelvén van; ha én azt mondom a cselédeimnek:
101 13|                Hát az valami jó, ha én meghalok?~– Nono, ne tréfáljon
102 13|           komámuram – megházasodik. Én annyit sírtam álmomban:
103 14|        rendben annyit nyerjen, mint én kívántam neki rendeleteim
104 15|             regénybe való dolgok, s én biz elő sem hoznám ezeket,
105 16|        daccal mondá a jegyzőknek:~– Én nemes Vasady Gábor, kívánom
106 16|             megdöbbentő hír volt.~– Én alázatosan megkövetem; nekem
107 16|     választók véleményére.~– Szólok én valakinek? – kérdé Vasady.~–
108 16|         tegyenek!~– Nem azért állok én itt, hogy én szóljak tiellenetek! –
109 16|            azért állok én itt, hogy én szóljak tiellenetek! – szólt
110 16|             ne higgyétek, mintha az én szemöldököm tenné azt, amik
111 17|         izsai rétre, vagy mit bánom én hová, s ott dobjatok bele
112 17|              Mit kiabálnak? Ugye az én nevemet kiabálják? Ugye
113 20|           Hát hiszen majd elvezetem én.~– Ugyan, ha lenne olyan
114 20|              Nem tesz semmit, tudom én a járást – felelt vissza
115 20|             Ki mondta kendnek, hogy én velem konfidenskedjék? Kend
116 20|         megmondtam kendnek, hogy az én mentém nem olyan, mint a
117 20|   bevarratom, s megint mente; de ha én lehúzom a kend bundáját,
118 20|          merje nyitni az ajtót, míg én meg nem engedem; aztán itt
119 20|          hallani…~– Bizony félek is én tőle; itt van a benyílóban,
120 20|    bejelentés nélkül! Hogy mehetnék én a nagyságos báró úr szobájába
121 20|         olyan dibdáb ember az, mint én magam.~– No kérem – szólt
122 20|         másról.~– De kérem alássan, én illetlen szavakat mondottam
123 20|             egész világ tudja, hogy én bohó, tréfás ember vagyok.
124 20|            felvenni tőlem. Valamint én is felveszem mindenkitől
125 20|        Kérem, nagyságos báró úr, az én idejövetelem oka nagyon
126 20|         messze van minden tréfától. Én Gutai Thaddeus vagyok.~A
127 20|       panaszkodni, egyedül magamra. Én nem zúgolódhatom Isten ellen,
128 20|             kezembe adta a kincset, én volt az a bolond, aki azt
129 20|             irigyelhettek volna. De én elhagytam e kincseket. Hiú
130 20|             Oh, uram, ezt a bánatot én nem tudom eltagadni. Nem
131 20|         mind tudni fogja már.~– Óh, én többet is tudok. Egyébiránt
132 20|             négyszem között mondva, én tisztelendő uramat igen
133 20|         feljönni; itt aztán majd az én gondom lett volna, hogy
134 20|            nem sokat törődött vele. Én magam meg voltam elégedve
135 20|         tisztelendő uram; ez már az én dolgom. Nem ül ott méltatlanul.
136 20|      atyától.~– Nono, tisztes uram, én nem mondtam a kegyed esetére,
137 20|             tréfa. Ne beszéljünk az én fiamról, beséljünk a kegyedéről.~–
138 20|        beséljünk a kegyedéről.~– De én éppen azért jöttem ide,
139 20|           helyrehozzam azt, amit az én fiam vétett ellene; amidőn
140 20|             való leckére; ami pedig én hozzám nagyon illett, mert
141 20|          hozzám nagyon illett, mert én nem vagyok sem okos ember,
142 20|     számadást. Aztán tulajdonképpen én nem is ismerem azt a léhűtőt;
143 20|         ismerem azt a léhűtőt; mert én már tíz esztendeje, hogy
144 20|           nem is ez az? Legalább az én szívemben semmi sem mozdult
145 20|            Epimetheus példájából.~– Én csak Krisztus példájából
146 20|             cselekszik, mint aki az én fiamat kiszabadítja arról
147 20|           százan, meg fogom siratni én, de senki sem fogja jobban
148 20|            okos szót mondani: hátha én adnék a sárospataki kollégiumnak
149 20|          számára.~– Nagyságos uram, én nem értek semmit.~– Hát
150 20|             nem értek semmit.~– Hát én ezt mind odaajándékoznám
151 20|            miért ennyi szép ígéret? Én nem tudom felérni.~– Csupán
152 20|            büszkeséggel felelt~– Az én hitem ne köszönje gyarapodását
153 20|          nem szentesíti az eszközt; én nem vagyok Loyola követője.
154 20|     gazdagsággal, hanem a tűréssel. Én részemről, ha Jeruzsálem
155 20|            mégsem fogja tenni. Majd én befogatok magam. Ne féljen,
156 20|           hát; szentelje meg ezt az én istentelen barlangomat.~
157 20|            nevetni való tréfa, hogy én saját lovaimon küldöm be
158 20|     szabadítani. Tulajdon lovaimon! Én! Borzasztó nevetséges, ha
159 20|            a külső feliratról, hogy én azt a roppant kincset végrendeletben
160 21|          ejnye, goromba pimasz, hát én neked csak „a pap” vagyok.~
161 21|          röviden azt mondta neki:~– Én báró Kadarkuthy Viktor vagyok.~
162 21|          hangon Thaddeus.~– Mit? Az én dolgom? – kérdé amaz ingerülten.~
163 21|           pap szilárdul válaszolt~– Én Istent értettem „az Úr”
164 21|         előttem becstelen nevekkel; én apja vagyok, s amit vétett,
165 21|             Ki látta őt meghalni?~– Én magam…~– Ahol van ni. Szép
166 21|   büntetéstől, a bosszúállástól; de én nem hagyom magamat bolonddá
167 21|           magamat bolonddá tétetni: én akarom tudni hol van. Ki
168 21|        önnek kötelessége volt, amit én meg sem tartozom köszönni;
169 21|          azt mondták az úrnak, hogy én az az ember vagyok, akit
170 21|             önt igen jól ismeri; és én azért mégis kiszabadítám
171 21|            meg, hova dugta el, mert én addig el nem megyek innen!~
172 22|      megjuhászodott arccal –, tudom én, hogy mi az illendőség,
173 22|           mi a becsülettudás, tudom én, hogy a tekintetes vicispán
174 22|            miért jött, akként, hogy én is bebizonyíthassam, miszerint
175 22|            tekintetes alispán urat; én sohasem törődöm a magam
176 22|             bátor voltam; hanem hát én magam sem tudom, hogyan
177 22|        hogyan vagyok kiválasztva az én uram teremtőmtől arra a
178 22|          drómó emberre?~– Nem tudom én, miféle ember; báró vagy
179 22|           el. Hát úgy volt az, hogy én bizony egy kicsit meglátogattam
180 22|             ott laknak a vár alatt, én még most is ott lakom a
181 22|             járt az anglus kertben, én bizony féltem magamban egy
182 22|            az a félbolond nem tudom én kicsoda. Részeg volt-e,
183 22|            a két kezét szemtelenül. Én elkezdtem kiabálni: „Hallja,
184 22|             amire egyik sem felelt. Én megijedtem, hogy itt most
185 22|         mert mármost mi lesz ebből. Én az én asszonyi rövid eszemmel
186 22|        mármost mi lesz ebből. Én az én asszonyi rövid eszemmel
187 22|            tiszteletreméltó család. Én bizony nem tudom, hogy mit
188 22|    szállítanak mostan rabokat?~– Az én alispánságom alatt nem volt
189 23|             ér egy kastélynál. Majd én vezetem a kiadásokat, s
190 23|            mond?~– Azt mondom, hogy én nem vagyok hajlandó a dolgokat
191 23|         ismét egymás által sújtaná. Én nem kevésbé rettegek Gutaiért,
192 23|      tanultuk meg egymást szeretni. Én óhajtanám, hogy ez utolsó
193 23|          légy hozzá kemény. Engedd, én hadd beszéljek vele; te
194 23|           ma nem; most nem.~– Hátha én kimennék, engemet sem kísérnél
195 23|             megdöbbenté az ifjút.~– Én tudom, hogy miért akarsz
196 23|         öletni egy leányért, kit az én halálos ellenségem a szeméten
197 23|       gyűlöletben nevelt.~– De akit én szeretek – szólt az ifjú,
198 23|         utolsó hordozója vagy, mert én nemsokára leteszem azt már;
199 23|             ne törődjél azzal! Élek én vagy meghalok, megáldalak-e
200 23|          hevesen toppantott.~– S ha én parancsolom, hogy elhagyd!~
201 23|   ellenfelemnek, hogy gyáva vagyok. Én fogom tenni azt, amit egy
202 23|          amit az ellen vétett, akit én szeretek. Azt pedig szeretni
203 23|           indul, azt felelte:~– Azt én tudom.~***~Malárdyné bezárta
204 23|          kitelhető mogorvasággal.~– Én báró Kadarkuthy Viktor vagyok –
205 23|      Kadarkuthy Viktor? Mit akar?~– Én vagyok az. Én keresem Malárdy
206 23|           Mit akar?~– Én vagyok az. Én keresem Malárdy Kálmán urat.~–
207 23|               Mondja el nekem; majd én átadom neki.~– Azt nem lehet,
208 23|            Magyarul beszéljen, mert én nem értek másformán.~– Ez
209 23|      beszélhetek, miért nem?~– Mert én nem engedem.~– Furcsa! Asszonyság
210 23|           Asszonyság nem engedi. De én akarok vele beszélni.~Malárdyné
211 23|      Engemet megsértett az úrfi, és én elégtételt akarok kapni.~–
212 23|        nekem be se tegye a lábát az én küszöbömön többet, mert
213 23|             küszöbömön többet, mert én leforrázom, megsodrófázom;
214 24|             örülj.~– Hogyan örülnék én a bánatos arcnak? – kérdé
215 24|            melynek alapítói közt az én nevem áll legfeljül.~– Óh
216 24|             a leány? Abban találtam én is vigasztalást; még maradt
217 24|           akárki büszke lehetne rá; én is az vagyok.~– Méltán –
218 24|            ő. Párbajt akar vívni az én tilalmam ellenére, olyan
219 24|             lesz, aki ott marad, és én nem tudom őt megszabadítani,
220 24|           keresni azt az embert, és én elhiszem, hogy azt fogja
221 24|             egy fiatal leánykát; az én fiam védelmezte a lányt,
222 24|           szerelmese?~– Hogy tudnám én? – kérdé Thaddeus csodálkozva.~–
223 24|          égbe vezető út miatt; íme, én szerelmet támasztok a haragból,
224 24|            megütötte a szél. Pedig, én Istenem! Milyen jól tudhatta
225 24|       vagyon ránk mondva. Boldogabb én, kit előbb magához szólít
226 24|         előbb magához szólít az Úr. Én nemsokára az ő orcája előtt
227 24|             ne vádolj be odafenn az én bírám előtt.~Thádé felemelé
228 24|         neki, hogy ne szóljon.~– Az én kincseim nem e világból
229 24|             eszközöljön ki, hogy ne én fűtsem a poklot, inkább
230 24|           elfulladt hangon rebegé: „Én Istenem, mily boldoggá tettél
231 24|             haragot a sírba. Egykor én téged és családodat megátkozálak,
232 24|             karjaid közé jutnak, az én fiam, az én leányom pedig
233 24|         közé jutnak, az én fiam, az én leányom pedig jajgatni fognak
234 24|              Leányod nem lesz árva, én jó atyja fogok neki lenni.~
235 25|             már fogalma sincsen.~És én nem tudom, hogyan van jobban,
236 25|         beszélés iránya elhajlik, s én érzem, hogy történetem be