Rész

1 7 |      ült Kálmán egyedül – és sírt.~A legyőzött, a megbukott
2 7 | átölelte a hideg szobrot, és sírt annak keblén keservesen,
3 12|  temette, s elfojtott hangon sírt, és e szót rebegte:~– Óh,
4 16|     keserves kétségbeeséssel sírt, és nem merte mondani sem
5 19|    az orvost; az ágy fejénél sírt kötényével eltakarva arcát
6 23|   azokból hiányzott.~Malárdy sírt, midőn a derék asszony azokat
7 24|      volt nála, hogy már nem sírt, és nem szólt.~– Maradj