Part

  1    2|         földesúr.~Én pedig földetlen úr vagyok.~Otthon – mit volt
  2    2|        minden léptennyomon szabad az Úr keze velünk.~– Azért maradjon
  3    2|              hogy mikor megy Gergely úr a nyúlháborúba, azonnal
  4    2|              Nem ért azonban rá a jó úr efölött elbámulni, mert
  5    2|            én Istenem – sóhajta a jó úr – elkárhoztam! meghaltam
  6    2|   elkárhoznom uram én teremtőm.~A jó úr reszketett, mint a kocsonya,
  7    2|              lesz belőlem tekintetes úr és prókátor.~– Kandidátus
  8    2|       alaptalanul – a két széken ülő úr.~Mi pedig bementünk a házba.~…
  9    3|                                  II.~Úr és szolga. – Az egész világ
 10    3|             ura és szolgája. S nincs úr, kinek ura, nincs szolga,
 11    3|           mély, süket hallgatás lett úr körül rajta, e síri hallgatásban,
 12    4|         lecsapolhatják róla.~– Hát * úr, a hajdani népszerű kormányférfiú,
 13    4|              a kabátját, melyen a jó úr úgy felindult, hogy az inasát
 14    7|             fejem előtted, kegyelmes úr, tiéd az. Semmi sem jó,
 15    7|             ki nem mondom, kegyelmes úr, mert lehet, hogy azt rossz
 16    7|     megöletni.~– Úgy volt, kegyelmes úr, az Alkoránra esküvél.~–
 17    7|         akart hozzá rohanni. „A nagy úr aluszik”, mondának neki.~
 18    7|         atyja hálótermébe. – „A nagy úr aluszik”, mondának neki.~–
 19    8|    tábornokhoz, aki akkor legnagyobb úr volt Szebenben, igen derék
 20    9|              az egyedül győzhetetlen úr: – s ez emléket hagyá itt
 21   10|              a maga apja derék ember úr. Hát a többi testvérjei,
 22   10|              a fájdalom, hogy Fügefi úr le sem tehette őt, míg csak
 23   10|        kalmár háza elé, midőn Fügefi úr kilépett abból. Egy fehér
 24   10|            területen senki sem lehet úr, csak akit Róma tesz azzá.
 25   10|             a halálig!~Róma nem lesz úr e földön,~Rabfaj nem fog
 26   10|          ének szavai: „Róma nem lesz úr e földön!” Az éjszakai égés
 27   11|           ALSÓKEREPESI HURDAY LÁSZLÓ ÚR, EGYIKÉHEZ TEKINTETES NEMES,
 28   11|          többi mégis elég arra, hogy úr legyek. Minden leszek, ami
 29   11|               hol mindenki egyforma, úr és paraszt, fehér és rézszinű
 30   11|             TEKINTETES HURDAY LÁSZLÓ ÚR LEVELE GARMADI LÁSZLÓ ÚRHOZ~
 31   11|           felségesen, s tíz év múlva úr vagyok. Nur courage!~Már
 32   11|         velem, mintha nem is volnánk úr és szolga, hanem csupán
 33   11|     elfoglalva.~– Mit? hát ki itt az úr? én-e vagy kend?~– Úr? –
 34   11|             az úr? én-e vagy kend?~– Úr? – szólt cifra hangnyomattal
 35   11|                     8. HURDAY LÁSZLÓ ÚR TEKINTETES GARMADY LÁSZLÓ
 36   13|              az ellenszenvét a derék úr a neki nem tetsző históriai
 37   13|           tizenhétéves ifjú, Gerzson úr különös kegyence, akiről
 38   13|     experimentumoknál ő volt Gerzson úr segédje, s emellett oly
 39   13|           akit azért kedvele Gerzson úr, mert soha semmi ivásnál,
 40   13|           fizikai eszközöket a tanár úr számára, s csupán olyankor
 41   13|  szorgalmatos ifjak, – mondá Gerzson úr – vegyetek róla példát ti
 42   13|         ablak éppen a nagytiszteletű úr udvarára nyílik; a mi két
 43   13|              keresztül; amíg Gerzson úr azt hiszi, hogy szemeiket
 44   13|           amit olvasott, sőt Gerzson úr nagy megütközésére még az
 45   13|              egész classist.~Gerzson úr el nem tudta gondolni, mi
 46   13|              esik s a nagytiszteletű úr kapja meg?~Most Áronon volt
 47   13|              reggel a nagytiszteletű úr csizmáit a folyosón végigkopogni.~
 48   13|              szólt elszörnyedve a jó úr – menjetek, igyatok „purgantes
 49   13|             közben észrevevé Gerzson úr, hogy még Zetelaky is valami
 50   13|            agyonverték őket.~Gerzson úr hátrakapta a fejét e szóra,
 51   13|         könyveiket, a nagytiszteletű úr pedig vevé kézikönyvét és
 52   13|          megtisztelés okáért Gerzson úr egy igen szép diák perorációt
 53   13|          senki sem tett még. Gerzson úr meghajtá fejét, s most a
 54   13|  céhmesternek akaratodat, méltóságos úr, és ő minden lehetségest
 55   13|             az én leányom, kegyelmes úr, – felelte leverten Gerzson
 56   13|             felelte leverten Gerzson úr – de ha az ő élete árán
 57   13|             kapukulcsot maga Gerzson úr tette a zsebébe.~Később
 58   13|             állni, elereszté Gerzson úr gallérját s tenyerébe kapva
 59   13|            volt halva.~Ekkor Gerzson úr segélyével fellocsolván
 60   13|            patak medrébe, és Gerzson úr áldást monda azokra, mint
 61   15|             A jámbor remete aludt az Úr oltalmában, nem vette észre
 62   16|          ellenni a sok ékes öltözetű úr között.~Valami nagy tiszteletreméltó
 63   17|              ülni, még a tisztelendő úr is névszerint ismerte; egyszóval
 64   17|           gitározni is, a szubrektor úr cselekedte ezt, aki könyveket
 65   17|         bölcs dolgokat a tisztelendő úr eleget, használt is az valamit.
 66   18|        szokott menni a főtisztelendő úr előtt s viszi az egyik ezüstnyelű
 67   18|             dolmányban; volt ott egy úr, akinek csupa aranyóra volt
 68   18|          ezüst, maga pedig a főispán úr egy pompás aranyos hintóban
 69   19|              egy koporsó közötte; az úr Isten őrizzen meg tőle minden
 70   19|               Ott egy gazdag nőtelen úr lakik, egymaga kilenc szobában:
 71   19|           tudja, mennyi?~Ez a gazdag úr éppen nyolcadik szobájában
 72   19|         tisztelettel kelt fel a nagy úr előtt háromlábú székéről.~–
 73   19|          ugye? – kérdé tőle a gazdag úr.~– Igenis szolgálatjára,
 74   19|        utazni külföldre, lesz belőle úr, a többieket is segítheti.~
 75   19|           csinálna velök a nagyságos úr?~Úgy járt, hogy már a végére
 76   19|          melyitek akar elmenni, nagy úr lenni, kocsiban járni? szóljatok
 77   19|     kapaszkodott bele, s bujt a nagy úr elől.~Utoljára János mester
 78   19|          adhatom senkinek, ha már az úr Isten nekem adta őket.~A
 79   19|            nekem adta őket.~A gazdag úr azt mondta rá, hogy ő lássa,
 80   19|             nyomva érzé.~A nagyságos úr megint felment a szobájába
 81   19|              szabad énekelni; a nagy úr odafenn meghallja.~Maga
 82   21|    feljegyezte: „konfundálja őket az úr Isten.”~Háromfelé húzták-vonták
 83   21|           város határain belül olyan úr volt a főbíró, mint egy
 84   22|        szeretik, a szép nő mindenütt úr a világon. Ne haljunk meg,
 85   24|             Queraus! ki a házból! az úr pokolban is úr!”~– Ez az
 86   24|            házból! az úr pokolban is úr!”~– Ez az ember bizonyosan
 87   24|           csókolom kezeit, nagyságos úr, hozta Isten; ugyan vártuk
 88   24|            akartam gyújtani.~Malczer úr, ez volt a tiszttartó neve,
 89   24|                bizony rossz ez, édes úr, nem érdemes pénzt adni
 90   24|            megmutatom én, hogy ki az úr a háznál?~Egyszer csak,
 91   24|        mondását azzal fejezi be: „az úr pokolban is úr” – ami rám
 92   24|        fejezi be: „az úr pokolban is úr” – ami rám nézve, aki szintén
 93   24|           ördög se csinál ingyen, az úr se csináljon ingyen. Ha
 94   24|              vagy kulimászt talál az úr izzadni, azt én megveszem;
 95   24|            értékesítetlenül, mint az úr.~Az én emberem homloka izzadni
 96   24|            azt felelte volna rá: „az úr pokolban is úr.” Holott
 97   24|         volna rá: „az úr pokolban is úr.” Holott én saját házamban
 98   24|            saját házamban sem vagyok úr.~A tiszttartó azt válaszolta,
 99   24|           emberekkel, akiket a néhai úr ide gyűjtött maga körül.~
100   24|              tudtomra adni, hogy „az úr pokolban is úr”. Én majd
101   24|              hogy „az úr pokolban is úr”. Én majd bizonyítom neki,
102   24|            már abból semmit, hogy az úr pokolban is úr: ez csak
103   24|               hogy az úr pokolban is úr: ez csak olyan mendemonda.~
104   25|            még Sztambulban is a nagy úr szeráji kertében cserepekben
105   25|            az ozmán, s azontúl török úr parancsolt belőle a vidéknek.~
106   25|      megállom. Itt a kezem rá.~A két úr a kőmedencéből átnyújtá
107   25|              el tőle.~Hanem egy nagy úr mégis volt, aki elvehette,
108   25|         vétségeért-e?~Azért, hogy az Úr neve dicsőittessék s tanulják
109   26|      hozzájuk a beteg úrnak.~A beteg úr pedig kezdte már magában
110   27|              katholika hitű volt, az úr református… őt nem illették
111   27|           csatlós a kútba fojtva; az úr a csengettyű alatt, keze
112   27|             akkor:~Jővel Szent Lélek úr Isten!~Töltsd bé lelkeinket
113   27|           viseletéből meglátszott az úr, az előkelő körök ifja,
114   27|              táplálékot nyer, hol az Úr templomának legerősebb kősziklája
115   27|           elő a rabot! Protonotárius úr, jegyezze az ítéletet.~A
116   27|             kegyelmed volt rajtam az úr s ítélt fölöttem ott, ahol
117   27|            mentek bele a két erdélyi úr kívánatába; ehelyett körülsáncolt
118   27|    tolakodott körülötte. A két vezér úr is odanyomult, meghallgatni,
119   27|            állja útját:~– Méltóságos úr, én vagyok az a Szulali,
120   27|           Szulali a nagyon figyelmes úr előtt megjelent, Asszán
121   27|       kántusig, hát a vitéz kapitány úr persze, hogy semmit sem
122   27|         részben bebizonyítá, hogy az úr népének igaza volt, midőn
123   28|             szép menyecske a haragos úr szemébe; – azt hiszik önök
124   28|              Kaukázusba.~A kegyelmes úr nagyon gondolkozóba esett
125   28|        csinos személy. A rendőrtiszt úr abban a nézetben van, hogy
126   28|        leánynak.~Ezen aztán az orosz úr is nevetett, meg én is.~
127   28|              hozzám.~– Nagyméltóságú úr. Nem méltóztatnék olyan
128   29|            kicsijét a nagytiszteletű úr a nagytemplomban. A strázsák
129   29|         disputát. Harangi professzor úr, ha tűzbe jött, megállítá
130   29|          lehetséges.~A két vitatkozó úr oly fennhangon értekezett,
131   29|        indítványt Harangi professzor úr részéről is helyeslőleg
132   29|          ecetágyas üvegekkel, meg az úr íróasztalának, melynek alsó
133   29|   Nagytiszteletű Tóbiássy professzor úr emelteté azt a derék házat
134   29|               t. Tóbiássy professzor úr: ha már nekem van mindennapos
135   29|          házhoz.~Tóbiássy professzor úr özvegyasszonyt vett el második
136   29|              leánya is volt Tóbiássy úr második feleségének, akiről
137   29|        mihelyt kérik. Nagytiszteletű úr ellenben azon a nézeten
138   29|          szőlők, amiket a professzor úr ajánlott neki, a professzor
139   29|              választanának. Tóbiássy úr sem volt pedig valami nagyon
140   29|          Ellenben Harangi professzor úr éppen olyan hő pártolója
141   29|    napaasszonya. Tóbiássy professzor úr pedig nem bánta, akármi
142   29|          igen fösvény lévén.~Nyaviga úr most is ott jár alá s fel
143   29|               nagyot karmolt Nyaviga úr kezén, kiugrott az öléből,
144   29|            drága kedves édes Nyaviga úr, éppen emlegettük.~Tóbiássyné
145   29|       besétálni, édes kedves Nyaviga úr. Hozta Isten! – fogadá nagy
146   29|            ellenségnek, mint Nyaviga úr, bejelentés nélkül belépni
147   29| tiszteletemet tenni, – monda Nyaviga úr. – Lehet szerencsém a professzor
148   29|             ÜTLEG~Harangi professzor úr azalatt jött nagy dühvel
149   29|              padlón a nagytiszteletű úr, s felpillant a szomszédház
150   29|              háta is meszes.~Nyaviga úr azalatt ült a számára szolgált
151   29|              S annyit tudott Nyaviga úr a filozófiából, hogy két
152   29|              bizonyítékokat.~Nyaviga úr ez esetben sajátmagát küldé
153   29|           egy kicsit, kedves Nyaviga úr! – marasztalá őt Tóbiássyné
154   29|            voltam.~– Szegény Nyaviga úr! – sajnálkozék Tóbiássyné
155   29|        Haranginé asszonyság.~Nyaviga úr aztán búcsút vett, és olyan
156   29|            melyen ha bedugta Nyaviga úr a fejét, azt éppen eltakarta
157   29|          kisasszony, – szólt Nyaviga úr selyemszál hangon.~– Nini:
158   29|              hangon.~– Nini: Nyaviga úr! Most majd beleütöttem a
159   29|           gyógyíttatja, édes Nyaviga úr?~– Mert azokat egyedül csak
160   29|           Hát mije fáj, édes Nyaviga úr?~– Jaj, ha azt meg merném
161   29|              mert Harangi professzor úr akkorát húzott rajta végig
162   29|            tóga.~Mikor aztán Nyaviga úr visszafordult felköszöntője
163   29|         Különösen Harangi professzor úr, aki ugyan nem Nyaviga úr
164   29|            úr, aki ugyan nem Nyaviga úr hátának szánta ezt az irgalmatlan
165   29|             kérem alássan professzor úr, – szabódék siránkozó hangon
166   29|             siránkozó hangon Nyaviga úr. – Nem beszéltem én semmi
167   29|              is bejárhat?~Professzor úr értette: a padláslyukon.
168   29|              a padláslyukon. Nyaviga úr pedig érezte magát bűnösnek
169   29|              gondolá magában Nyaviga úr, mert csak a botja szenvedett;
170   29|              Hát tudott erre Nyaviga úr felelni?~
171   29|            igen természetes. Harangi úr gyalog jött, ő pedig talyigán;
172   29|   szállítójával. Tóbiássy professzor úr igen fösvény volt, s nem
173   29|               kérdi a nagytiszteletű úr; szétnézve a földön, mintha
174   29|           barátom, – mondta Tóbiássy úr, becsapva a könyvet, amiből
175   29|         hegyeset köpött a professzor úr két csizmája közé, azzal
176   29|            maradt az mindig.~A három úr a konyhaajtó előtt találkozván,
177   29|             menjen be előbb? Harangi úr ért elébb oda; de Tóbiássy
178   29|           ért elébb oda; de Tóbiássy úr volt az idősebb, de Nyaviga
179   29|          volt az idősebb, de Nyaviga úr volt a vendég, minél fogva
180   29|               kiáltott végre Harangi úr mérgesen Nyaviga úrra, mire
181   29|       visszatértem.~A nagytiszteletű úr ezalatt titokban a zsebkendőjével
182   29|    meginvitálásnak a nyomait Nyaviga úr hátáról, mert a venyige
183   29|           dörgött Harangi professzor úr, miután feleségét megcsókolta. –
184   29|            mondá Tóbiássy professzor úr. – Én hiszem, ő nem hiszi.~–
185   29|         pattogott Harangi professzor úr. – Ezt a veszedelmet nem
186   29|              benne; – mondá Tóbiássy úr.~– Valóban okosabb emberre
187   29|                 járult hozzá Harangi úr.~– Én se bánom; – tevé hozzá
188   29|              asszony.~– Édes Nyaviga úr, én csak azt mondom, hogy
189   29|              vagy nem látta?~Nyaviga úr vette észre, hogy vesztére
190   29|           kiálta Tóbiássy professzor úr.~– Én azonban azt mondtam
191   29|              pók mászik a professzor úr kabátján!~– Hagyjon békét
192   29|         kabátján!~– Hagyjon békét az úr az én pókomnak! Azt mondja,
193   29|              most Harangi professzor úr örömmel.~– Kimegyek azonban.
194   29|            mondá Tóbiássy professzor úr – hogy ki veszi meg az átalag
195   29|             dolog így van, – Nyaviga úr; – azok, akik látták, hogy
196   29|           kérdést Harangi professzor úr intézte a bölcs Dánielhez.~
197   29|           úgy harapta meg.~– Nyaviga úr!~– Tessék parancsolni!~–
198   29|        förmedt rá Harangi professzor úr. Szegény Nyaviga úr aztán,
199   29|       professzor úr. Szegény Nyaviga úr aztán, mint engedelmes alattvaló
200   29|    vizeskancsót, hogyha a professzor úr vizitálni talál jönni, rendeleteit
201   29|    indokaiból.~Elég, ha a professzor úr értette.~Mikor egyedül maradt
202   29|            két tudós férfiú, Harangi úr így szólt Tóbiássy úrhoz:~–
203   29|     szeretnek sétálni.~Erre Tóbiássy úr a következő tervvel állt
204   29|             A szegény jámbor Nyaviga úr aztán a következő éjjel
205   29|       holnapra.~A két nagytiszteletű úr magára maradt a szobában,
206   29|         pénzecskéjét? – mondá Tóbiás úr. – Nem azért, mintha Veronkát
207   29|         akadémiákra, – szólt Harangi úr – ő lenne az Úr szőlőjében
208   29|              Harangi úr – ő lenne az Úr szőlőjében pásztor.~– Az
209   29|            én szőlőmben?~– A Zabaoth úr szőlőjében.~– Az már más. „
210   29|             dolgot, amíg a két tudós úr játszotta azt a játékot,
211   29|            aranyokat.~S még Tóbiássy úr nagy szomorúan azt mondá
212   29|              nagy kívánság.~Tóbiássy úr azonban elébb végigpörgette
213   29|             libeli dos est”.~Harangi úr biz azt elvitte magával.~
214   29|          hátba.~– Szegény professzor úr! milyen nagyon meglesz szomorodva!
215   29|        valószínűleg ő fogja Tóbiássy úr leányát elvenni.~Ellenben
216   29|           kiegzamináltatott.~Nyaviga úr természetes, hogy igen könnyen
217   29|           képviselik.)~Előbb Nyaviga úr felelt, szerényen és okosan.~–
218   29|        gyémánt, – felelt meg Nyaviga úr – mely találtatik Braziliában.~–
219   29|            kréta?~S ezzel az esperes úr, hogy egy cölöpépítészet
220   29|        promóció a Tiszántúl.~Nyaviga úr tudta, mit kell felelni.~–
221   29|             megfejtésért?~Az esperes úr az egész száját befogta
222   29|           tudta jól, hogy az esperes úr bosszankodni fog arra, aki
223   29|           ember; – rebegé az esperes úr. – Ez még valaha azon egyszarvú
224   29|      mindnyájunkat megöklel. Nyaviga úr azonban hosszú orral távozott
225   29|     vigasztalá őt Harangi professzor úr, utólérve a grádicson; –
226   29|           Veronka megmaradt.~Nyaviga úr vakarta a fejét, ami napkeleti
227   29|    megadassék. Ez alkalommal esperes úr volt maga tartandó a halotti
228   29|            halotti beszédet, Nyaviga úr pedig egy búcsúztatót, melyet
229   29|       rendelve; különösen az esperes úr kifogyhatatlan volt a másvilági
230   29|          járkál.~Tóbiássy professzor úr ugyan erre a hírre nagyot
231   29|          székéről Harangi professzor úr erre a hírre.~– Hol a botom?~
232   29|            egyedül lenni.~Professzor úr nem engedte magát tovább
233   29|   Összecsapta a tenyereit.~– Nyaviga úr! Mi a mente! Hát magát mi
234   29|         hátha nem bír velem?~Nyaviga úr meg akarta mutatni, hogy
235   29|       kéménybe.~– Tudja mit, Nyaviga úr, most menjen haza, és feküdjék
236   29|          mély gordonkahangot Nyaviga úr is a konyhában s kikiáltott.~–
237   29|              állapotban van, Nyaviga úr.~– Gyere hát! Segíts! hiszen
238   29|           bajod.~– Ó, édes jó Dallos úr, – szólítá őt a nagytiszteletű
239   29|               kiálta ijedten Nyaviga úr, s erre a szóra egyszerre
240   29|         zsörtölődék a nagytiszteletű úr. – Itthon felejtettem a
241   29|              a padlásra:~– No Dallos úr, lejöhet már!~– Mehetnék
242   29|               de bezárt a professzor úr, s elvitte a kulcsot. Hanem
243   29|             is be van zárva.~Nyaviga úr onnan alulról beszélt fel,
244   29|             aludja ki magát.~Nyaviga úr látta, hogy jó lesz szót
245   29|     dörmögött nagytiszteletű Harangi úr s ugyancsak nekifeszíté
246   29|        kigondolni? – dörmögé Harangi úr.~A holddal járó felhangozta
247   29|              ordítá el magát Harangi úr a néptömeg közül. – Akárki
248   29|               Édes, drága professzor úr! Ne másszék fel arra a falra!~–
249   29|           essék! – lármázott Harangi úr. – Nekem essék kapóra. Úgy
250   29|       Meghaltál! – kiálta rá Harangi úr, agyonütve a nádsinkóval
251   29|          Amíg nagytiszteletű Harangi úr a tengernyi néptömegen keresztül
252   29|          krétát, s mire a professzor úr hazakerült, már akkor ott
253   29|         ellenfélnek is.~A professzor úr pedig megismerte őt hátulról
254   29|             énnekem a nagytiszteletű úr háza előtt megállanom?~–
255   29|             van, amikor a professzor úr az utcán sétál.~– Te! Tán
256   29|             vagy?~– Hát a professzor úr az?~– Bomolj meg! Én nem
257   29|       Jupiter omnipotens! Professzor úr becibál galléromnál fogva,
258   29|           morzsolta a nagytiszteletű úr a fogai között a rettentő
259   29|             rivallt a nagytiszteletű úr Dallosra.~– Hiszen azt tetszett
260   29|        dörömbözés hangzott s Nyaviga úr fojtott hangja.~– Eresszenek
261   29|          verte a pinceajtót, Nyaviga úr meg alulról az öklével:
262   29|               Vagy úgy? – Professzor úr kinyitotta a zárt a pinceajtón.
263   29|              rivallt rá a professzor úr; türelmetlenül kopogtatva
264   29|           hőkölt vissza a professzor úr. – Ne izéljen Nyaviga úr.
265   29|             úr. – Ne izéljen Nyaviga úr. Mi lelte az urat?~– Semmi
266   29|         kérem; – magyarázott Nyaviga úr engedetlen nyelvvel; – csak
267   29|         tudja, hogy hol van! Nyaviga úr! Ismer az úr engemet?~–
268   29|            van! Nyaviga úr! Ismer az úr engemet?~– Ó, igenis: nagyon
269   29|             esze az úrnak. Ez nem az úr háza!~– Nem-e? Hát akkor
270   29|             Akkor vad ház!~– Nyaviga úr! Az úr részeg! – Nem. Az
271   29|            vad ház!~– Nyaviga úr! Az úr részeg! – Nem. Az úr nem
272   29|              Az úr részeg! – Nem. Az úr nem részeg; meg van mérgezve.
273   29|         Igazán? – monda a professzor úr, haragját lecsillapítva. –
274   29|             iránt. Úgy. Édes Nyaviga úr. Csak ide tessék a hárságyra.
275   29|            dézsát! – mormogá Nyaviga úr; a „lunátikus” szóról az
276   29|               végzé a nagytiszteletű úr, nagyot toppantva a lábával
277   29|             haragszik rám professzor úr? Hiszen nemcsak én iszom
278   29|                Nem engem, professzor úr.~– Nem téged? Hát ki szabadít
279   29|              megrémülve a professzor úr.~– Jaj! a napamasszony lelke! –
280   29|         csókolta, ahol érte; Harangi úr szaladt a bibliáért, s nagyon
281   29|            amikre Harangi professzor úr fejcsóválva mondá: hogy
282   29|          ajtaja, s ott állt Tóbiássy úr a porköpönyegben, amit hálókabátnak
283   29|             aztán Harangi professzor úr nagyon megrestelte.~– Cape
284   29|             hozzá Harangi professzor úr. – Amíg a törkölyösiek a
285   29|        skrupulózuskodék a professzor úr. – Mert ha fizikai szempontból
286   29|              dunnát a nagytiszteletű úr s dehogy szólt többet.~1875~
287   30|       piculigramm alakjában.~Kristóf úr markába vette a pszeudoezüst
288   30|            óra hatot ütött; a prémes úr felemelte a poharat, behunyta
289   30|        HÁZIÚR~Nem szégyenli magát az úr? – ismétlé a két nyári kabátos
290   30|     szegényebb ördög vagyok, mint az úr ebben a másfél nyári kabátban.~–
291   30|          kabáttal.~– Nem érti azt az úr. Nem tanítják ezt a tizenhat
292   30|              kávémat elpocsékolta az úr, hát már most hallgassa
293   30|            Akár kettőt. Tegye fel az úr prókátorosan: a stemplit
294   30|            miben áll a bajom. Tud az úr a financiális kalkulushoz?~– ’
295   30|   országgyűlési képviselő is; gazdag úr, nevezetes honatya; egyszóval
296   30|             De ennek, engedje meg az úr, hogy egy cigarettet csavarhassak
297   30|        járjon gyalog! Jaj, miniszter úr! ha minden ember tíz esztendeig
298   30|              beállít hozzá Goldamsel úr, leggazdagabb gyapjúkereskedő
299   30|           magamat beszélni. Tudja az úr, mikor az asszony föltesz
300   30|         termett a szederfán?~– Az az úr… – lihegett a házmester – …
301   30|              a Bodmereiba? (Tudja az úr, mi az a Bodmerei? Nem tudja?
302   30|         Kicsalt pénz! Júj! Hallja az úr; de rettenetes pénz az!
303   30|           kést.~No ne rémledezzen az úr! Nem az úr nyakát vágom
304   30|            rémledezzen az úr! Nem az úr nyakát vágom el vele. A
305   30|     csoportba:~– Azt, hogy bolond az úr! Hiszen ha énnekem olyan
306   30|            kávéval. Eresszen csak az úr oda; majd megmutatom én
307   30|            mi lelt? Hisz az, amit az úr itt elpanaszolt, még csak
308   30|  szerencsétlen ember vagyok! Nagyobb úr voltam én, mint az úr: házas,
309   30|        Nagyobb úr voltam én, mint az úr: házas, telkes gazda, ökröm,
310   30|      tanácsot adni, magának pedig az úr sem tud.~– Bizonyosan fele
311   30|           szerencsétlen ember hát az úr! – szólalt fel a háromemeletes
312   30|            Hogy leszek én ilyen nagy úr egyszerre? Felét hazaküldöm
313   30|         tenni. Az Úristen olyan nagy úr, hogy őt nem lehet megvesztegetni.
314   30|               amikor majd ilyen nagy úr leszek; üveges hintóban
315   30|                Én még nagyméltóságos úr koromban is minden délután
316   30|             fogok járni ozsonnára az úr kávéházához. Lehetetlen,
317   30|            leánynak nem lehet idegen úr hintóját elfoglalni. Erre
318   30|             dolgozik, az az egyedüli úr a földön. Aki dolgozik,
319   30|         megérdemlem, és megteheti az úr: ajándékozza nekem a drága
320   32|              Nemde onnan gondolja az úr, hogy ha anyja volna, a
321   32|          csárdában mindenki egyforma úr. Nem is köszönt. Csak leült
322   32|           Nem kell ezt félteni. Nagy úr a puszta. Engem is az nevelt.
323   33|       dirigálja.~– No hát mit tud az úr? (Egymást „urazni” szokták.)
324   33|        Egymást „urazni” szokták.) Az úr már belső ember. Mit beszélnek
325   33|           ispánt.~– Hallja, nemzetes úr! Hadd lássuk már egyszer
326   33|             arrafelé jön a nagyságos úr, a tegnapig együtt mulató
327   33|             tollas táborból; a nemes úr odatámasztja a falhoz a
328   34|              szomszédasszonyát Están úr.~– No, hát mit látott Londonban,
329   34|            semmit.~Ekkor aztán Están úr előrukkol vele, hogy de
330   34|           nagyobbik ok, amiért Están úr azt a haszontalan költekezést
331   34|            élesen hangzott alá Están úr orrhangja:~– Paule! Cur
332   34|              aztán csak rájött Están úr, hogy „kutya van a kertben!”~
333   34|              a szép Katicával. Están úr arra is rájött.~– Kvid fácisz,
334   34|              még dühösebb lett Están úr. Hogy a lurkó el akarja
335   34|          jöttem én át, – mondá Están úr – hogy a szomszédasszonyt
336   34|               Mit kínozza a nemzetes úr azt a szegény Palkó diákot
337   34|            senki fiskálisával.~Están úr csak a fejét bólogatta folyvást
338   34|              húzzátok az igát!~Están úr felfújta a pofáját s nagyot
339   34|        melyik a pugris kenyér.~Están úr bosszúsan kergette a pilákat
340   34|     gondoskodom róla. Hát a nemzetes úr hogy gondoskodott a fiáról?
341   34|     kifizetett szomszéd előtt.~Están úr alaposan le volt tromfolva.~–
342   34|          tejet a fazékban. Azt Están úr maga szétosztá cseréptányérokba,
343   34|             Csitt. Ne lármázz!~Están úr figyelmét egészen lefoglalja
344   34|               lurkó! – üdvözlé Están úr egyetlen örökösét, amint
345   34|          ugrott volna örömében Están úr, kétségbeesetten kapott
346   34|            erről senki semmit.~Están úr mégis elszomorodott.~Sok
347   34|         Ennek a drága kincsnek Están úr ágyában csináltak helyet.~–
348   34|            hatott szelídítőleg Están úr kedélyére. Sőt inkább egy
349   34|             elszállítani. Maga Están úr viszi a kincset magával,
350   34|         beírta a vendégkönyvbe Están úr; a gazda azt szerette volna
351   34|              rendőrhivatalába. Están úr mindig azt hajtotta előtte,
352   34|     tituláját:~„Tekintetes Alelölülő úr!”~– Ah! – mondá a főhivatalnok, –
353   34|         Dzsenuszni asszony.~De Están úr most már igazán dühös volt.
354   34|              Hát miért nem beszél az úr magyarul, ha magyar? – kiálta
355   34|               Már, édes pogány isten úr, „száj fairisz Rumi, ruménu
356   34|          Albionban?~– Azért, mert az úr nem akart érthető nyelven
357   34|          előadá az aldermannak Están úr válaszát.~Az alderman még
358   34|         létezett soha.~Pugonyi Están úr nagyon megvakarta erre a
359   34|           Száz fontsterlinget? Olyan úr nincs Kecskeméten.~– De
360   34|        száját sem nyitotta fel Están úr), azt mondá a szomszédasszonyának:~–
361   34|          adok én huszonnégyet.~Están úr nagyon megorrolt ezért a
362   34|      hazaérkezett a két szülő: Están úr oda citálta maga elé a Palkó
363   34|       szállít az ángliusoknak. Están úr is fehér cipót eszik már
364   35|        láttam.~Erre megszólalt az az úr, aki ide kísérte.~– Ez nem