Part

  1    1|         benne rendesen öt ember ül. Midőn a révhez érnek, ott egyet
  2    1|      rántotta vissza mindannyiszor, midőn az veszett vérszomjjal lódult
  3    1|       lehetett benne az örök jónak, midőn ily boldog emberekre lenézhetett. –
  4    1|          évszámot – hanem volt idő, midőn bizonyos nemzet, mely elég
  5    1|          Ily kéjutazásai egyikében, midőn Valparaisóban egy éjjel
  6    1|            kedveséhez szökő leányt, midőn az éjjel a reá váró csónakhoz
  7    1|            vissza nem jött senki, s midőn kérdezték tőle, hol van
  8    1|            neve: pokolsziget.~Hanem midőn az első örömek mámora eloszlott,
  9    1|             faragni kőfejszéikkel s midőn félig készen voltak vele,
 10    1|             így kínos várakozásban, midőn egy esős alkonyon vitorlát
 11    1|      szemeiket az égre függesztve s midőn azokkal ujólag a hajót keresték,
 12    1|            átkokban kifogyhatatlan, midőn őket távozni látja; de annyi
 13    2|            akkor sem vett ki onnét, midőn káromkodandó volt, tehát
 14    2| káromkodandó volt, tehát akkor sem, midőn a harasztosban, hol én elől,
 15    2|         erénynek tartottam volna, s midőn a dörgésekből gyaníthatám,
 16    2|           és a kolera előtt volt, – midőn tudniillik engemet az iskolából
 17    2|            az érdemes ökörhóhértól, midőn taglóját éppen nekimérte
 18    2|             pávák?~(Várj, lesz idő, midőn diót török a csontoddal! –
 19    2|           egyszerű eset által, hogy midőn én egyszer éppen látogatásom
 20    2|         meglepetés volt reám nézve, midőn az ajtó megnyílt s bejövő
 21    2|             szemek idegeire. Hanem, midőn ezen szemidegek gyulladásba
 22    2|         éppen azon percben történt, midőn urambátyám kilépett az aj
 23    2|           jó somfanyelű csákánnyal, midőn éppen, amint nekem célzott –
 24    2|           mélységes mélységbe, hova midőn lejuta, nem tudá, hogy melyik
 25    2|        ordítá felszökve urambátyám, midőn a sötétben elkezde világítani
 26    2|    Fogadhatott volna, mert Esztike, midőn visszajött, kedve fordulatát
 27    2|        zavaradottabb lett, s végre, midőn látta, hogy mindenki mosolyogni
 28    3|   hagyománya~Mintegy két éve lehet, midőn megtanultam, hogy az életben
 29    3|          föld virágai sarjazhattak, midőn a lefutott özönvíz után
 30    3|            el onnét ez eset után, s midőn lélekvesztve a majorba értem,
 31    3|          tudhatná azt a sötét időt, midőn szemét lehunyja és föl nem
 32    3|            pillanatot azon időkből, midőn megtudtam, hogy a paradicsom
 33    3|                                 VI.~Midőn legelsőbb megsúgám szerelmem
 34    3|          arc, mint elveszté pírját, midőn első csókom szempillájára
 35    3|         ajkat ért, boldogok voltak, midőn egy döféssel keresztüldöftem
 36    3|      hurcolták őt, hogy megégessék, midőn az élő föld, teremtője „
 37    3|       illeti közülök az isteni név, midőn a tenger hirtelen fenékig
 38    3|           mit érez az emberi lélek, midőn az első csókban lelkének
 39    4|     krumplit osztanak frissítőül. S midőn a mult ősszel a krumplibetegség
 40    4|   kimenetele. A legelső alkalommal, midőn muszkául játszani kényszeríttetének,
 41    5|             fogsz menni a toronyba. Midőn messziről meglátod jönni
 42    5|      alig-alig az elhalók kiáltása, midőn hirtelen, mintha az égből
 43    6|           felényire a tulsó parton, midőn egy mindenünnen hangzó pokoli
 44    6|        keresésére akartunk indulni, midőn az őrök egyike hírül adá,
 45    6|             volna újra visszamenni, midőn harmadszor hallám a takarodót
 46    6|          másik árnyék volt Asasiel. Midőn sátorába ért, és magára
 47    6|        ülhettek le azonban pihenni, midőn mintha a föld okádná ki,
 48    6|          akkor adattam rájok tüzet, midőn minden lövésnek találni
 49    6|             valék, s jól hallottam, midőn valaki azt mondá fölöttem: „
 50    6|       bájolóbban mosolygott reám, s midőn ajkaival hévvel kereső ajkaimra
 51    6|         mind a méreg hatása volt.~– Midőn ismét magamhoz tértem, az
 52    6|         mithridatja – ellenmérge.~– Midőn fölébredék, ismét e gondolat
 53    6|       doktor alig végezte beszédét, midőn az őrök egy emberre kezdének
 54    6|           letakart. Megvallom, hogy midőn sima bársony kezével hozzám
 55    6|        lefeküdt előttem a földre, s midőn egy berek közepén egy pagodához
 56    7|            pillanatra elcsendesült, midőn a szultán a Szófia-templomhoz
 57    7|   csöngettyűzött dromedárok sorait, midőn ismét új menet vonta magára
 58    7|         koronán alúl bírni lehet, s midőn a szultán maga elé szólítá
 59    7|         szemei mindig ébren vannak, midőn szerelme tárgyát veszély
 60    9|          Európában híre sem volt; s midőn az év tiszteletére a búcsújárás
 61    9|        szökevényeket keresse föl, s midőn az engedett időre azok meg
 62    9|             a gyermekek és hölgyek.~Midőn sem tűz, sem víz nem talált
 63    9|       családjának ráfreccsent vére, midőn Tsong-Nu csókjai azt onnan
 64    9|             s kettős gyönyört érze, midőn ajkai annak égő arcát érinték,
 65    9|             sem állt neki ellent, s midőn már azt hivé, hogy a várost
 66   10|             találkozni látjuk; néha midőn egyik kimegy az ajtón, a
 67   10|        szalmaszéken hintálva magát; midőn Olivia észrevevé, hogy atyja
 68   10|             majd elesett ijedtében, midőn azon Birbuc helyett egy
 69   10|              hasonlatos ahhoz, mint midőn a fél-hízásban levő mangalica
 70   10|            a néhai kalmár háza elé, midőn Fügefi úr kilépett abból.
 71   10|                     1~Azon időkben, midőn Róma határa ott volt, ahol
 72   10|              Csak akkor ébredt föl, midőn egyik kezét levágták.~Armenia
 73   10|             fog közülök következni, midőn egy napon Sapor király elé
 74   10|          nekem, egy sem jelent meg, midőn kardjokat kértem, és én
 75   10|             hogy a perzsa hadsereg, midőn ellenét legyőzte, az éhség
 76   10|       eltompult étvágyát ingerelni, midőn egyszerre véletlenül, mint
 77   10|     szakácsaival egy sorban s kinek midőn hírül hozták Fönícia elvesztét,
 78   10|    nyargaltában s azon pillanatban, midőn Odenath ágaskodó paripája
 79   10|          magát üldözőin a vadállat, midőn Odenath másodszor elékerült
 80   10|         legkedvencebb mulatságáról, midőn annak riadó hangjai füléig
 81   10|          kifejezni, hogy nem fél, s midőn az első tanyához értek,
 82   10|          vette észre nejét és fiát, midőn mellette álltak.~Az apa
 83   10|           magánkívül lett örömében, midőn Herodet megpillantá, ki
 84   10|           venni a nádbokrok között, midőn hirtelen egy elhamarkodva
 85   10|         alatta összeérő lángokra, s midőn a pálma is meggyulladt,
 86   10|           harmónia felelt vissza.~S midőn a bor lelke a sziveket átjárta,
 87   10|       serleget, s azon pillanatban, midőn Odenath fölhajtá a magáét,
 88   10|          lángolni kezde e szavakra. Midőn a római elvégzé beszédét,
 89   10|          szenátus, mely reszketett, midőn a barbárok Róma falai előtt
 90   10|             falai előtt állottak, s midőn kardunk megvédte tőlük a
 91   10|          mutatni egy asszony előtt? midőn Rómában templom van emelve
 92   10|           támadtak reájuk véletlen, midőn útban voltak, egyszerre
 93   10|          járt-kelt a légiók között, midőn azok fegyvereiket lerakva
 94   10|          belefurakodtak a fövénybe, midőn egyszerre eleresztve a császár
 95   10|             előtt imádott bálványa. Midőn aranyoroszlánnal ékített
 96   10|            közepéből kihallatszott, midőn a győzelem már félig Zenóbia
 97   10|    egyszerre vad ijedtség állta el, midőn isteneik bálványait az ellenség
 98   10|             változatlan alakú folt; midőn néhány száz lépésnyi közelbe
 99   10|             megbomlott a csatarend, midőn egyszerre sebes futással
100   10|            sashordozó marad fenn, s midőn egyedül látja magát, a sassal
101   10|            fut! s azon pillanatban, midőn fedetlenül maradnak az ostromlók,
102   10|          elveszett, s Sapor király, midőn éppen segítségünkre készült,
103   10|           Alig csöndesült el az éj, midőn egyszerre megnyíltak Palmíra
104   10|          Bátran megálltak előtte, s midőn a szarvaikon hordott tűznél
105   10|           távozott el Palmíra alól, midőn a nép föllázadt az ott maradt
106   10|         múlva, akik keletre néztek, midőn alkonyodott a nap, úgy tetszett
107   11|             Ha a szív mit sem érez, midőn e szóra gondol, – ha a hazát
108   11|           csak akkor kell szeretni, midőn ezt tenni élv és dicsőség
109   11|           és dicsőség és akkor nem, midőn a honszeretet neve keserv, –
110   11|             Még közibük sem léptem, midőn egy szögletből kínos sóhajtozás
111   11|       előttem, a csésze a kezemben, midőn egyszerre puff! nagyot csap
112   11|           ki sem fújhattam magamat, midőn egy uniformisos egyéniség
113   11|           észre boldog tévedésemet, midőn az ablakon kitekintek s
114   11|            vissza akartam fordulni, midőn estefelé nagy triumfussal
115   11|       vetkőzzétek le a régi embert, midőn csizmáitok e határt érintik,
116   11|          pavilonban.~Alig szürkült, midőn fellármáztam őket, hogy
117   11|            nagy öröm ért.~Estefelé, midőn a közteremben családunk
118   11|             tépelődnöm. Egy reggel, midőn éppen ágyamban fekve, azon
119   11|            a hazáról beszélni soha. Midőn haldokolt, bátyám félrement
120   11|           GARMADYHOZ~Új-Telep, 184–~Midőn e levelemet kapod, már én
121   12|       öldöklő ív volt, mint Dianáé, midőn Niobe leányait lelövöldözé.~
122   12|             az összetört szobrokat.~Midőn utoljára maradt, büszkén
123   12|          azon pillanatot fogta fel, midőn Shirin fürödni készül, s
124   12|          vagy.~– Tudom; – szeretek. Midőn e szoborra tekintél, nem
125   12|        Ferháddal.~Ezen idő volt az, midőn Shirin szokott délesti sétáját
126   12|            vékony cső állt felfelé. Midőn mind ez készen volt, egyszerre
127   12|             a kert fölött, magasan, midőn a nap kelt vagy áldozott,
128   12|             áldozott, alábbszállva, midőn az emelkedék. Shirin öröme
129   12|      várakozzék a függönyök mögött, midőn Shirin a kertbe fog jönni.
130   12|      aranycsészéből. Másnap reggel, midőn Shirin fölébredett s ágyának
131   12|          sisakok voltak feltűzve, s midőn e kis sisakokat felfordítám,
132   12|            palotája tetejére kiült, midőn körül csöndes volt minden,
133   12|            keresett, visszadöbbent, midőn az magát jött ajánlani.~–
134   12|             Shirin nevét kiáltozod, midőn ő már tizennégy nap óta
135   12|             maig is felkoszorúzzák, midőn azon emberidom sincsen többé.~
136   13|            karjai egyéb mozgásának, midőn a nagy vakáció alatt az
137   13|              ami a nap alatt terem. Midőn felolvasta Áronnak, ez megesküvék,
138   13|             a kívánt mennyiséget, s midőn mindazt szekerekre raknák,
139   13|            fegyvert merjetek fogni, midőn a nemes város békés alkudozásokkal
140   13|             volt szokás meghúzatni, midőn valaki a kollégiumból ünnepélyesen
141   13|      emberei e kárhozatos munkához, midőn olyan zápor kerekedett,
142   14|             voltak.~A harcok alatt, midőn Mange véres kézzel dúlt
143   14|           még zengé a harci éneket, midőn már senki sem volt, aki
144   14|        kezével verte szívébe tőrét, midőn el volt már veszve, s ott
145   15|            zuhog oly vígan, s most, midőn a porlott fákat benőtte
146   15|         lepje az éjszaka. Egy este, midőn a legnagyobbik testvéren
147   15|         domboldalon lakom, a hajnal midőn hasad, különb az minden
148   15|       tilinkóját egy jávorfa alatt, midőn a tengerszem kék tükréből
149   15|             szülői hogy megörültek, midőn meglátták őt épen visszatérni,
150   15|          még jobban elcsodálkoztak, midőn a szép tündérleányt megpillantották,
151   15|          kert virágai vették észre, midőn forró nyári napokon ott
152   15|        gyönge testű alak volt, mint midőn először elhagyta a hullámokat,
153   15|           tündér éppen mohaágyában, midőn a csodabúvár lépteinek hangja
154   15|           gulyáját s hogy elbámult, midőn egy vén, soha nem látott
155   15|           meg visszaváltása napján.~Midőn az ifjú apja házához betért,
156   16|           kis árva, s hogyan örült, midőn látta, hogy ebből a nagy-nagy
157   17|       papnak! – mondá András gazda, midőn végre felhozták a levest,
158   18|          Ejnye, hát azt sem láttad, midőn a piacon a kofák kosaraiból
159   20|             szellemektől fél még, s midőn beszámol lelkével az Úrnak,
160   20|        Borzalom fogta el szíveiket, midőn látták őket paripákon ülve;
161   20|         bűne ki legyen engesztelve.~Midőn Pizarro lovasai megjelentek
162   20|           leborultak arccal a kőre, midőn az imádott nap utolsó sugára
163   20|             sugárt többé a földről.~Midőn felkeltek, sötét éjszaka
164   20|         Minő látvány volt előtte, a midőn visszatekintett. A sárga
165   21|         fontos vassal volt ellátva, midőn a bíró elé hozták, amiből
166   22|             az idő; őszre járt már, midőn Párkány felől megjelent
167   23|             poéta valaha kigondolt.~Midőn mellettem elsuhant, egy
168   23|        kézszorítást érzék kezemen s midőn ámulatomból magamhoz tértem,
169   24|           kiabálásra, köszöntek is, midőn megláttak, de senki sem
170   24|      pálcalórul, ismét tisztelgett, midőn leszálltam, meredten, katonás
171   24|             kérdezősködöm; hát még, midőn azt adá tudtomra, kezeivel,
172   24|           villant meg e gondolatom, midőn szobám egyszerre elsötétült,
173   24|             egyszerre elsötétült, s midőn én meglepetve tekinték a
174   25|       elnevezték halavány voltáról, midőn a terítőre ki volt fektetve,
175   25|            kaphattak fegyvereikhez, midőn e „szép fúriák” vérszomjú
176   25|       végezték a felek az esküvést, midőn a lópatkók robaja megzavarta
177   25|          emléke van felírva.~      ~Midőn a Megváltót kérdezék tanítványai:
178   27|         tanácsterem ajtója előtt, s midőn az felnyittatott, egy sugár,
179   27|         vétett a hadi regula ellen, midőn a tábort elhagyá s küldött
180   27|        csupán a jegyző maradt ülve, midőn Keresztszegi által az ítélet
181   27|             a bíró rövid mondatait. Midőn be volt fejezve az ítélet,
182   27|            volt lepve minden ember, midőn látta, hogy az első szobában
183   27|        sokáig értekeztek valamiről.~Midőn elhagyták a sátort, már
184   27|            fogják.~Alig hajnallott, midőn Bethlen a lovasságot a palatinális
185   27|             lett a riadal kitörése, midőn végre a lovasság, a város
186   27|            neki emberül.~Egy napon, midőn a tanácsházba felmenne,
187   27|           nekünk bírát nevezzen ki, midőn azt választani a város népének
188   27|    debreceni kollegium-kapun belől, midőn megtudták odabenn Keresztszegi
189   27|        lenni, mint Coriolanus, hogy midőn megütött Róma, átfussak
190   27|           Alig lehetett még öt óra, midőn jöttek hozzá jelenteni:
191   27|       képzelete folyvást erősödött, midőn annak udvarára érve, azt
192   27|             a többiek hátrahagytak, midőn ők is eltávozandnak, rakjon
193   27|         füst kegyetlenül, úgy, hogy midőn az alanti tűz elhamvadtával
194   27|      megverőjén.~Asszán basa tehát, midőn egyszer kapuján ki akarna
195   27|         ellenség tőszomszédságában.~Midőn Szulali a nagyon figyelmes
196   27|             közöttük, csupán akkor, midőn Szulali véletlenül megleste
197   27|        kastély titkaiba van avatva.~Midőn ez ifjú hitszónok első prédikációját
198   27|           az úr népének igaza volt, midőn az egyiptombeli nyomorgatók
199   27|              Ezt nem mondtad akkor, midőn nálunk felesküdtél. Tudhattad,
200   27|        sajnálod-e véredet hazádért, midőn az, ki Isten fia volt, nem
201   27|           kellett keresztül jönnie. Midőn a hívó szóra megindult,
202   27|             kastély sötét lépcsőin.~Midőn a főterem ajtajához ért,
203   27|           Keresztszegi neje, Ilona.~Midőn a magányos férfi belépett,
204   27|           nem nyom semmit a latban, midőn a város sorsát fontolgatjuk.
205   27|         jöhet ki Debrecenből. Most, midőn tudom, hogy egy debreceni
206   27|             éjszakában elléptetett.~Midőn a termet elhagyá, egy papírszeletet
207   27|             ilyen az asszony!~Hanem midőn hazaért, s udvarán leszállva
208   27|             merészebb volt, mint ő, midőn egyesegyedül be mert lépni
209   27|       kedvetlenül fordítá el fejét, midőn őt meglátta.~– Mit cselekedtél?
210   28|              s nagyon jót nevetett, midőn, más tüzelőszer hiányában,
211   28|         ember? – kérdé a szerzetes, midőn a kapun belül voltak.~–
212   28|           természetesen okoskodtak, midőn azt gondolák, hogy azt más
213   28|           borzasztó tervemet.~Most, midőn utána gondolok, vérem jegesedik,
214   28|     őrültként rohantam keresztül, s midőn az áldott napvilágra kiérve
215   29|             a földesúri hatalomnak, midőn sátorában igazságot szolgáltat,
216   29|     sustákon alul hozzá sem nyúl, s midőn a forgalomban levő pénzek
217   29|         tüzet oltani, – védé magát, midőn végre előkerült. Akkor aztán