Part

  1    1|           upasfa gyümölcse! – így szólt komoly merev hangon a hölgyhöz –
  2    1|           erős kín, noha rövid; – szólt, mintegy magában tusakodva
  3    1|         halál, mint egy időben, – szólt, megcsóvált parittyájára
  4    1|        vad férfi ideges karjára s szólt:~– Nekem ott fenn van egy
  5    1|      sötétben.~– Vissza! csitt! – szólt suttogva a jó ördög, a hölgyet
  6    1|         Megint elaludt a barom, – szólt Williám – meg találtam őt
  7    1|      nappali csönd.~– Fájvirág! – szólt a szikla alatt Williám ismeretes
  8    1|          bizonyosan a vakondok, – szólt Williám; – itt lakik egy
  9    2|     mellől.~– Ne féljen, hallja – szólt s egy csapással megdicsőíté
 10    2|      báránybőr-süveg.~– No fiú, – szólt – most már bújdossál ám
 11    2|         kimúlt ez ab intestato, – szólt atyám, előmutatva a nagy,
 12    2|             Cicuskám, cicuskám! – szólt neki, szemeit fel-felnyitogatta. –
 13    2|        Nem nagy kár lesz értem, – szólt szegényke szomorúan – úgysem
 14    2|          a városba?~– De öcsém, – szólt urambátyám, elmozdítván
 15    2|       igen szereti.~– Vagy úgy! – szólt, kibocsátva a kalodából. –
 16    2|           Köszönjük, köszönjük, – szólt a néne, többes számban beszélve,
 17    2|           mint a nyúl, a pipa sem szólt egy szót is, s urambátyámat
 18    2|          a lelkedet, úgy teszek – szólt s készült kiütni. – Hát
 19    2|           Már öcsém, te dobd ki – szólt nekijuhászkodva – mert nekem
 20    2|        majd megsegít.~– De fiam – szólt az öregúr, pipáját tenyerében
 21    2|         lesz.~– Semmi idestova, – szólt Gergely bátyám; és egy vágással
 22    2|         Esztike búsul.~– Öcsém, – szólt, odaintve magához Gergely
 23    3|           semmit, ki senkihez nem szólt, senkinek nem felelt, s
 24    4|         én jobban gazdálkodtam, – szólt Imre – nekem kilencven farkast,
 25    4|           jó nap, polgártársak, – szólt a kisded férfiú, erősen
 26    5|          az irigylett halálért, – szólt a nyomorék s halkan tevé
 27    5|        imádkoznék.~– Jer velem, – szólt az asszony, felemelve őt
 28    5|   Mindenki elhallgatott.~S azután szólt hozzájok, erős, csengő,
 29    5|        cserkesz engesztelő arccal szólt ismeretlen szókat a székely
 30    6|           hogy átöleltem volna, – szólt közbe Smith, egy meglehetős
 31    6|    kapaszkodva. Ekkor néhány szót szólt hozzám azon a vad, idegen
 32    6|          kár, hogy nem ismerem, – szólt közbe szivara hegyét elharapva
 33    6|            Egy vén fehér ember, – szólt reszketve az asszony – hosszú
 34    6|       vagyok a Malach-Hamowesh, – szólt a tünemény – az úrnak halálangyala,
 35    6|         az Andromeda csillagai, – szólt valaki közbe.~– Igen, a
 36    6|        önök közül?”~– Én látom, – szólt ekkor közbe egy fiatal dragonyos
 37    6|     átviendőt.~– Köszönöm, sir, – szólt a hindu, visszautasítva
 38    6|          megsütni.~– Úgy uraim, – szólt a colonel kegyetlen flegmával –
 39    6|          vissza: – Nem mondtam? – szólt, – önnek társa éppen most
 40    6|     emészt, gyötör.~– Ön beteg, – szólt közbe az orvos.~– Meglehet,
 41    6|     voltak mérgezve bizonyosan, – szólt közbe az orvos.~– De nem
 42    6|       jövevényt.~– A mennykőbe, – szólt az orvos – ön jól tudta
 43    6|   látszott adni, a nő hangosabban szólt, hangosabban böfögött fel
 44    7|       legnagyobb vagy, Ibrahim, – szólt a nagyvezérhez – ím én téged
 45    7|         borult, s reszkető hangon szólt:~– Atyám, hatalmas szultán,
 46    7|           nem él”.~– Te mondád, – szólt a szultán, s elbocsátá az
 47    7|        szultán?~– Ébren vagyok, – szólt Szolimán, meglátva a belépőt.
 48    8|    Szállok kendnek, varga gazda – szólt, a vargára köszöntve a poharat.~–
 49    8|        öntöm az egész vederrel! – szólt a varga dühbe jövén.~A fullajtár
 50    8|      alatt.~– Azt mondom, öcsém – szólt a varga – hogy nyúlj ehhez
 51    8|       kérdem tőled, édes öcsém, – szólt a varga moderate, oly szelíden,
 52   10|           ezt a torkos állatot? – szólt egy nap úgy, mint másnap
 53   10|  papramorgó kell.~– Pápramurgu? – szólt elmeresztve szemeit a boltos. –
 54   10|      érette?~– Én vettem atyus, – szólt a leány. – Éjjel gyermekfőkötőket
 55   10|          a rettenetes cifraság? – szólt erre feleségének fordulva; –
 56   10|           Az a harminchat ökür! – szólt kezeit összecsapva a kalmár; –
 57   10|          mutathátodsz te nékem? – szólt lenézőleg a kalmár, meg
 58   10|        szobába?~Birbuc semmit sem szólt, hanem odahúzta a kalmárt
 59   10|        fel s alá, és egy szót sem szólt.~Este szokottnál korábban
 60   10|           egymástul a földön.~Így szólt mások előtt, de keblében
 61   10|              Kifizettem én már, – szólt Boldizsár.~– Elig bolond
 62   10|           jött?~– Miért jöttem? – szólt az úrfi, teátrális indulattal
 63   10|         Mit gondolsz te bolond, – szólt nagy nehezen magához térve
 64   10|         Nem vendégek ezek mama, – szólt Minerva felkacagva. Csak
 65   10|           felkacagott.~– Anyám, – szólt félénken Herode – Maeon
 66   10|      kézzel megfojtani.~– Igaz, – szólt Herode, nevetve, mint gyermekek
 67   10|       félni.~– Te is idejöttél? – szólt Odenath atyai örömében. –
 68   10|              Nos, merre nézesz? – szólt Odenath – ne onnan várd
 69   10|     Palmíra!~– Véremből nőttél, – szólt Zenóbia, megszorítva kezét,
 70   10|          Vess el minket, anyám, – szólt az egyik gyermek – s menekülj
 71   10|         dicső halál reménye is, – szólt leverten az egybegyűltekhez. –
 72   11|      Tengeri betegség az egész, – szólt ez hidegvérrel.~– S azon
 73   11|           én-e vagy kend?~– Úr? – szólt cifra hangnyomattal az én
 74   11|              No de hagyjuk ezt, – szólt az én géniuszom – beszéljünk
 75   11|         Ah! ti már itt vagytok, – szólt a citoyen kezét nyujtva
 76   11|              Önnek igaza lehet, – szólt a citoyen helybenhagyólag –
 77   11|      kellene ide.~Ő nagy komolyan szólt:~– Mentül hozzájárulhatlanabb
 78   11|              Kérlek benneteket, – szólt a citoyen – vigyázzatok
 79   11|     nyelvén kénytelen beszélni, – szólt a citoyen felsóhajtva –
 80   11|      rögtön meglátjuk a várost; – szólt végre – mihelyt az erdőből
 81   11|         környezve.~– Ez Ikaria! – szólt a citoyen az egzaltáció
 82   11|          haragot tart?~Többet nem szólt. Eleget is mondott vele.
 83   11|     Ararát hegye.~Géza mosolyogva szólt, bodor füstöt eresztve pipájából:~–
 84   11| irtózattal elállva.~– Látja ön, – szólt ő el-elmaradozó hangon –
 85   11|          fog ön menni Hunniába? – szólt haldokló hangon s mosolyogva
 86   12|        állítá őket.~– Művészek! – szólt a király – ti égiek által
 87   12|          látott.~– Láttátok őt, – szólt a király – most menjetek
 88   12|          év múlva visszajövünk; – szólt nyugodtan művészi önbizalommal
 89   12|         és még sincsen találva, – szólt Kosru. – Ez arc Shirin arca,
 90   12|          jő, nem ember kezéből; – szólt megalázott fővel a szobrász.~–
 91   12|          Tehát azt kérem tőled, – szólt Ferhád – hogy engedd el
 92   12|          érze magában.~– Legyen – szólt erős lélekkel – elfogadom
 93   12|        szeretnék, mint ez az ég – szólt könnyelmű lengeséggel a
 94   12|     szeretnék ős hazámban lenni – szólt az avar amazon – bár azon
 95   12|      szívemet úgy nyomja valami – szólt egy napon Shirin a királyhoz. –
 96   12|           kívánság is teljesült – szólt a szobrász a királynak. –
 97   12|      tiltja, hogy őt bántassam; – szólt elutasítva a nőt.~– Én nem
 98   12|    veszteni.~– Akkor ám tegyed, – szólt a király, s útjára bocsátá
 99   13|         hm”.~– Úgy kellene azt, – szólt sóhajtva József – szépen
100   13|    akartam mondani humanissime, – szólt végre száraz hangon – hogy
101   13|   Megbódultatok-e dilectissimi? – szólt elszörnyedve a jó úr – menjetek,
102   13|          jól, amit kend mondott – szólt a vezér – amint észrevette,
103   13|        dagadt: mintha nem is neki szólt volna az, megkapá Áron kezében
104   13|       kezdtek nézni.~– No diák, – szólt fogcsikorgatva a labonc –
105   15|          alatt. „Ne félj semmit – szólt a tündér – mindjárt a fenyőnél
106   15|          vízbe a harangot; nagyot szólt az a vízbe esve, s még a
107   15|       Pásztor ifjú, barna ifjú, – szólt hozzája édes hangon, mely
108   15|           hoztam, hol találtam? – szólt az ifjú – elég az, hogy
109   17|          Judi lelkem egy szót sem szólt erre, hanem kirúgta a széket
110   17|     tettem én azt.~– Dehogynem! – szólt bele Juci lelkem sírva; –
111   17|      Válok attól az asszonytól, – szólt nagyot sóhajtva a jámbor.~–
112   18|  vármegye-utca végén?~– Zsidók? – szólt fitymálva Borsos István
113   18|          a becsületes ember ni! – szólt István gazda, Galgó szomszédot
114   19|         négy; mind itt vagytok, – szólt, haza érkezve kilencfejű
115   20|          hős Virakocháról hogy ne szólt volna lelkesülten a költő,
116   20|       hajnaltámadat.~Amarlija nem szólt azután többet, hanem megállt
117   21|          bolondozz török bácsi, – szólt a menyecske nevetve; – nem
118   21|     kifogásod?~– Semmi sincsen, – szólt az megkönnyebbült szívvel
119   21|       neked nincs, nekem sincs; – szólt a basa s ráütötte az itéletre
120   22|           ott imádkozni.~– Mit? – szólt a szépekhez Berta asszony,
121   22|         kán előtt s Berta asszony szólt mindnyájuk nevében.~– Dicsőséges
122   24|      menni?~– Bocsánatot kérek, – szólt a tiszttartó, egészen elsápadva, –
123   25|    bosszantottak a verőfényben, – szólt a borosjenői basa – másnap
124   27|    Hívassék elő Aranyos Márton! – szólt bíró uram, mire a legifjabb
125   27|           olyan bolonddá tenni, – szólt hozzá atyai feddő hangon
126   27|         érdemes tanács uraimék, – szólt töredelmes hangon a pirongatott –
127   27|        ostobaságot követett el, – szólt bíró uram szigorúan; – a
128   27|       felteszi, vótumát veszti! – szólt szárazon Keresztszegi uram,
129   27|            Meddő vitatkozás ez! – szólt kategorikus hangon Keresztszegi. –
130   27|       sehová.~– Igyártó Mihály! – szólt hozzá Keresztszegi kemény,
131   27|     szemébe nézett az elnöknek, s szólt, mint következik:~– Nemzetes
132   27|         fájni.~– Isten hírével! – szólt távozást intve a bíró; s
133   27|  állványáról s rendületlen hangon szólt:~– Igyártó Mihály! a törvény
134   27|        kegyelmed, Igyártó uram, – szólt emelvényéről a bíró – nem
135   27|         humanissime praeceptor! – szólt egy kerek hasú vargamester,
136   27|              Sőt többet mondok! – szólt a humanissime, ügyesen megragadva
137   27|           e város árkain belül, – szólt Igyártó Mihály – mert kegyelmed
138   27|           Igyártó nagy malíciával szólt erre a haragos diákhoz:~–
139   27| ólomkalamárist az asztalról s így szólt a tanácshoz:~– Akarja-e
140   27|           elhagytál apád miatt! – szólt Keresztszegi szomorú kétkedéssel.~–
141   27|   rettenetes” kastélyba megyek! – szólt szikrázó szemekkel Keresztszegi.~
142   27|           bíró uram előtt, az így szólt hozzá diákul, Szulalira
143   27|       ingerelni, akkor könyörögve szólt a basa Szulalihoz:~– Édes
144   27|        megkezdődnék.~– Engemet! – szólt a nő indulatosan – azt hiszi
145   27|    egyszer maga köré gyűjté s így szólt hozzájuk:~– Atyámfiai, hű
146   27|           fiát.~– Kedves öcsém! – szólt megölelve a fiút, – hívem
147   27|     cselekedtél? szerencsétlen! – szólt az ifjúhoz törökül.~– Azt,
148   27|         dolgot csinálni belőle, – szólt hozzá bizalmasan Keresztszegi. –
149   27|    öcsémre! csak menjetek haza, – szólt; egy-egy arannyal megajándékozva
150   28|          ezzel a zsoltárlappal, – szólt a lengyel, egy ócska nyomtatványt
151   28|         jöttem egy haldoklóhoz, – szólt a leány s benyujtá a nyiláson
152   28|        volt.~– Jó estét, atyám, – szólt a sima arcú férfi az érkezők
153   28|           igazi nevemet írd be, – szólt a lengyel s annak egy kivonatát
154   28|     maradtak.~– Kedves Larisse, – szólt a lengyel, karja alá vonva
155   28|          útipodgyásza?~– Kevés, – szólt Larisse pironkodva; arra
156   28|         megmondani személyesen, – szólt a lengyel, erősen szemügyre
157   28|        nem kerül közülök.~– Áh! – szólt Zseminszky, azzal a büszke
158   28|     kiáltson.~„Gyilkos! gyilkos!” szólt a nyöszörgő hang a sötétben.~
159   29|   szolgája Veronika kisasszony, – szólt Nyaviga úr selyemszál hangon.~–
160   29|       abszurdum.~– Nesze neked, – szólt most Harangi professzor
161   29|        holdba szerelmesek.~– Most szólt igazat.~– Meg akartam azonban
162   29|      tudós férfiú, Harangi úr így szólt Tóbiássy úrhoz:~– Kolléga
163   29|       Nyaviga urat akadémiákra, – szólt Harangi úr – ő lenne az
164   29|           kincsem a respektíva, – szólt Zsófi asszony, kihozva azt
165   29|     hiszi-e már kend, hitetlen? – szólt a sajtoskofa az almáshoz.~–
166   29|         vevé a bibliát s ekképpen szólt,~Amint napa kiterítve volt:~
167   29|          Mert a holt~Egy szót sem szólt.~Csupán a fényes hold~A
168   29|        nagytiszteletű úr s dehogy szólt többet.~1875~
169   30|       volt, hogy hetedhétországra szólt. Akárki adott volna neki
170   30|      nyárikabátos fiatalember nem szólt semmit, mert az most az
171   30|          én is szerettem járni, – szólt közbe a háziúr.~– De ugyan
172   30|          ivott.~– Pálinkát sem? – szólt kétkedőn az extelkes. –
173   31|         hímzett kakasra téve, így szólt:~– Napnak fia, holdnak öccse,
174   31|         mezítelen szent pedig így szólt:~– Ó, Csia Csingi császár.
175   34|            Pugonyi Están uram nem szólt többet. Elővette a tajtékpipáját,
176   35|        Smitt E.”~A nő megdöbbenve szólt az igazgatóhoz~– Ez az elmebeteg
177   35|     csodája.~– De megállj csak! – szólt Miss Jezabel. – Ennek a