Part

 1   29|         által, az a neve volt, hogy „Nyaviga Vince”, csillagzatára nézve:
 2   29|              elfogadta volna cserébe Nyaviga urat. Hanem azért jó lesz
 3   29|             ellenségei.~Nem szerette Nyaviga urat legelőször is a neki
 4   29|            nem bánta, akármi lesz is Nyaviga úrból, csak azt bánta, ha
 5   29|            fogva igen fösvény lévén.~Nyaviga úr most is ott jár alá s
 6   29|            ki a nyitott konyhaajtón.~Nyaviga urat pedig éppen akkor hozta
 7   29|             szerepét, nagyot karmolt Nyaviga úr kezén, kiugrott az öléből,
 8   29|             Isten, drága kedves édes Nyaviga úr, éppen emlegettük.~Tóbiássyné
 9   29|        tessék besétálni, édes kedves Nyaviga úr. Hozta Isten! – fogadá
10   29|              olyan ellenségnek, mint Nyaviga úr, bejelentés nélkül belépni
11   29|         tiszteletemet tenni, – monda Nyaviga úr. – Lehet szerencsém a
12   29|           mert még a háta is meszes.~Nyaviga úr azalatt ült a számára
13   29|              piacon. S annyit tudott Nyaviga úr a filozófiából, hogy
14   29|       hozzanak újabb bizonyítékokat.~Nyaviga úr ez esetben sajátmagát
15   29|      Maradjon még egy kicsit, kedves Nyaviga úr! – marasztalá őt Tóbiássyné
16   29|         otthon nem voltam.~– Szegény Nyaviga úr! – sajnálkozék Tóbiássyné
17   29|    sajnálkozék Haranginé asszonyság.~Nyaviga úr aztán búcsút vett, és
18   29|        kisasszony, mikor gerebenyez?~Nyaviga úrnak vannak bátor ötletei,
19   29|              ajtó, melyen ha bedugta Nyaviga úr a fejét, azt éppen eltakarta
20   29|         Veronika kisasszony, – szólt Nyaviga úr selyemszál hangon.~–
21   29|           selyemszál hangon.~– Nini: Nyaviga úr! Most majd beleütöttem
22   29|         miért nem gyógyíttatja, édes Nyaviga úr?~– Mert azokat egyedül
23   29|           tudtam. Hát mije fáj, édes Nyaviga úr?~– Jaj, ha azt meg merném
24   29|             vert a tóga.~Mikor aztán Nyaviga úr visszafordult felköszöntője
25   29|         professzor úr, aki ugyan nem Nyaviga úr hátának szánta ezt az
26   29|              köszöntőt.~– Hát domine Nyaviga „az”?~– Én vagyok kérem
27   29|            szabódék siránkozó hangon Nyaviga úr. – Nem beszéltem én semmi
28   29|             értette: a padláslyukon. Nyaviga úr pedig érezte magát bűnösnek
29   29|           uramnak, – gondolá magában Nyaviga úr, mert csak a botja szenvedett;
30   29|              házhoz?~Hát tudott erre Nyaviga úr felelni?~
31   29|      Tóbiássy úr volt az idősebb, de Nyaviga úr volt a vendég, minél
32   29|            végre Harangi úr mérgesen Nyaviga úrra, mire az ijedtében
33   29|            meginvitálásnak a nyomait Nyaviga úr hátáról, mert a venyige
34   29|            és megissza a máslást. Én Nyaviga urat választom bírónak.~–
35   29|       nagytiszteletű asszony.~– Édes Nyaviga úr, én csak azt mondom,
36   29|          lunátikust, vagy nem látta?~Nyaviga úr vette észre, hogy vesztére
37   29|           bort?~– A dolog így van, – Nyaviga úr; – azok, akik látták,
38   29|             most feleljen meg domine Nyaviga arra, miért nem jelentette
39   29|              fel, úgy harapta meg.~– Nyaviga úr!~– Tessék parancsolni!~–
40   29|       Harangi professzor úr. Szegény Nyaviga úr aztán, mint engedelmes
41   29|             más, mint a derék jámbor Nyaviga.~– Lehetetlen!~– Etice és
42   29|             igazat.~A szegény jámbor Nyaviga úr aztán a következő éjjel
43   29|        szőlőt.~– És elküldenők rajta Nyaviga urat akadémiákra, – szólt
44   29|           egyik Dallos Ádám, a másik Nyaviga Lőrinc.~Amazt a törkölyösiek
45   29|  vaskalaposok óhajtották nekik adni.~Nyaviga Lőrincet ajánlotta szerénysége,
46   29|       kegyetlenül kiegzamináltatott.~Nyaviga úr természetes, hogy igen
47   29|       kőkorszakot képviselik.)~Előbb Nyaviga úr felelt, szerényen és
48   29|              a gyémánt, – felelt meg Nyaviga úr – mely találtatik Braziliában.~–
49   29|      akadémika promóció a Tiszántúl.~Nyaviga úr tudta, mit kell felelni.~–
50   29|         szájába. Ez vakmerőség volt.~Nyaviga csak mosolygott magában.
51   29|              mindnyájunkat megöklel. Nyaviga úr azonban hosszú orral
52   29|             azért Veronka megmaradt.~Nyaviga úr vakarta a fejét, ami
53   29|         tartandó a halotti beszédet, Nyaviga úr pedig egy búcsúztatót,
54   29|       szobájába egy kis kollációra s Nyaviga pajtás is. Nem szabad ott
55   29|           pohár, hogy békítse ki.~De Nyaviga pajtás sehogy sem akart
56   29|             éppen muszáj, – szabódék Nyaviga barátunk, s nagy önfeláldozással
57   29|            iszik a professzorokért!”~Nyaviga pajtásnak azt sem lehetett
58   29|              éljenek a szép leányok!~Nyaviga pajtás bevágta a harmadik
59   29|             Csitt! – Döfé őt oldalba Nyaviga pajtás. – Hát te is tudod?~–
60   29|               Cimborák! – kiálta fel Nyaviga pajtás. – Éljen a szép Veronika!~
61   29|              aztán oly mélyen hatott Nyaviga pajtás érzékeny lelkületére,
62   29|           szája elé tett mutatóújjal Nyaviga. – Nem szabad kilocsogni,
63   29|             széket, s aztán átölelve Nyaviga pajtást izmos karjaival,
64   29|        megnyerhesd viszontszerelmét.~Nyaviga pajtás otthon volt már:
65   29|           Dallos Ádi elvezette idáig Nyaviga pajtást, itt a kezébe adta
66   29|             pálmavirágos jáponikában Nyaviga urat. Összecsapta a tenyereit.~–
67   29|           Összecsapta a tenyereit.~– Nyaviga úr! Mi a mente! Hát magát
68   29|              De hátha nem bír velem?~Nyaviga úr meg akarta mutatni, hogy
69   29|             a kéménybe.~– Tudja mit, Nyaviga úr, most menjen haza, és
70   29|             ám a mély gordonkahangot Nyaviga úr is a konyhában s kikiáltott.~–
71   29|               Furcsa állapotban van, Nyaviga úr.~– Gyere hát! Segíts!
72   29|              famozsár; azt kapta fel Nyaviga, Dallosnak irányozva az
73   29|         professzor! – kiálta ijedten Nyaviga úr, s erre a szóra egyszerre
74   29|             hogy az is be van zárva.~Nyaviga úr onnan alulról beszélt
75   29|            kádba, s aludja ki magát.~Nyaviga úr látta, hogy jó lesz szót
76   29|          tetszik, hogy ez a köpenyeg Nyaviga úré.~– Elmenj vele!~– Hiszen
77   29|            Kicsodában?~– A szépséges Nyaviga úrban.~– Nem értek semmit.
78   29|    türelmetlen dörömbözés hangzott s Nyaviga úr fojtott hangja.~– Eresszenek
79   29|         botjával verte a pinceajtót, Nyaviga úr meg alulról az öklével:
80   29|          professzor úr. – Ne izéljen Nyaviga úr. Mi lelte az urat?~–
81   29|             sem kérem; – magyarázott Nyaviga úr engedetlen nyelvvel; –
82   29|             nem tudja, hogy hol van! Nyaviga úr! Ismer az úr engemet?~–
83   29|         senkié sem! Akkor vad ház!~– Nyaviga úr! Az úr részeg! – Nem.
84   29|         lenni mások iránt. Úgy. Édes Nyaviga úr. Csak ide tessék a hárságyra.
85   29|              ezt a szép tarka ruhát.~Nyaviga urat csakugyan lehúzta a
86   29|              azt a dézsát! – mormogá Nyaviga úr; a „lunátikus” szóról
87   29|        minden!~– „Te nagy hipokrita, Nyaviga, eltakarodj innen s többet
88   29|            aluszom!~Ez a goromba szó Nyaviga úrtól jött onnan a hárságyról.
89   29| napamasszonytól meghallotta, s aki a Nyaviga kázusát megénekelte, az