Part

   1    1|                    Azt kérded, hogy hát én ki vagyok? kit húsz évi
   2    1|            büntetett a törvény keze: az én nevem „a jó ördög”. Hah!
   3    1|                 ki nem mozdult odvából; én szoktam neki mahinot gyökeret
   4    1|                csúfot űzni velünk.~– És én? – esenge a hölgy.~Az ifjú
   5    2|             tűrés-tagadás benne? biz az én kedves Sonkolyi Gergely
   6    2|               midőn a harasztosban, hol én elől, hol ő hátul kergettük
   7    2|          azokhoz képest klarinéthang. – Én sem voltam az a legény,
   8    2|               meg engem tulajdonképp az én kedves Sonkolyi Gergely
   9    2|               férfiú.~– De el is megyek én hát kee mellől.~– Ne féljen,
  10    2|              Most ez az ember földesúr.~Én pedig földetlen úr vagyok.~
  11    2|               szomszédságában lakott az én kedves urambátyám, Sonkolyi
  12    2|                 bútorzatát is, melyeket én elő nem számlálhatok, minthogy
  13    2|              házba…~Tehát itt lakott az én kedves szomszéd urambátyám,
  14    2|               akár alsó szomszédunkban, én bele nem botlottam volna,
  15    2|                érzi édességét, pedig az én képzeletem sok rendbeli
  16    2|                volt faluszerte, hogy az én szomszéd urambátyám kuruc
  17    2|              azon hat esztendő óta, míg én iskolaport szagoltam, be
  18    2|           ablakot.~…Hej, de elkotródtam én is onnét, akárha lelúgoztak
  19    2|         lelúgoztak volna. Mintha nem is én lettem volna az, aki ott
  20    2|                 ürge, és éjjel aztán az én kis Esztikémet iparkodtam
  21    2|               tegyek? Ha megtudja, hogy én dobtam agyon, még macskává
  22    2|           feleséget… Ejnye, ejnye, csak én soha macskával ne jöttem
  23    2|           corpus delictit s otthagyott.~Én pedig vevém az élni megszűntet
  24    2|                 A másik ablaknál ült az én rubintom, Esztikém, s szintén
  25    2|           elpirult a szentem, vagy csak én hitettem el magammal, de
  26    2|               jóreggelt Debora asszony.~Én odairamodtam hozzá, s miután
  27    2|            ismer? Ugye, hogy megnőttem? Én vagyok ám az a kis szöszke
  28    2|               öcsémuram, szép is voltam én a magam idejében. Meleg
  29    2|                  Meleg tejben mosdottam én minden estve, attól lett
  30    2|                 a vármegyében sem, mint én voltam az én fiatal időmben.
  31    2|      vármegyében sem, mint én voltam az én fiatal időmben. Hisz emlékezhetik
  32    2|                 öcsémuram, hadd hallom?~Én eközben közelebb-közelebb
  33    2|                váltam-e tőle kővé.~– Az én macskám! – rikácsolá s kiragadta
  34    2|           kiragadta azt kezeimből.~– Az én macskám! – ordítá, hogy
  35    2|                  s leült asztalkájához.~Én, használva Debora asszony
  36    2|         Megérdemli a pokolra kandidált! Én magam legjobban rajta leszek,
  37    2|              majd csak jobb lesz az, ha én áldom kegyelmedet holta
  38    2|          sóhajtva, – beh másképp tudnék én bánni kegyeddel! De nem
  39    2|               kegyeddel! De nem hagynám én bántani senkitől, ha tehetném.~
  40    2|              meghal, akkor – akkor majd én is tudom, hogy merre van
  41    2|              eseteket, s ottmarasztott. Én aztán ami pletykát tudtam
  42    2|            isten vétkemül ne vegye, biz én hevenyében akkorát füllenték
  43    2|               szabad volt vinnem, miket én városon lakó tiszteletes
  44    2|           könyvek voltak, szegények! De én nem tehettem róla; ha magyar
  45    2|              szerelmes históriák, miket én Debora asszony előtt imádságos
  46    2|        fohászkodások közül. Fordítottam én aztán oly penitenciális
  47    2|             elmondatta velem, melyet is én szorgalmasan ki tudtam olvasni
  48    2|         egyszerű eset által, hogy midőn én egyszer éppen látogatásom
  49    2|              Mit tudjak hazudni?)~– Nem én, kedves urambátyám, – felelém –
  50    2|       urambátyám, – felelém – nem járok én itten… Csak azt jöttem kérdezni,
  51    2|              fogva az ajtótól, – hordom én a te mivoltodat, gonosz
  52    2|                 miképp meglátja valaki, én szintén szemkifejezéssel
  53    2|                 még iskolába?~– Nem biz én, már végeztem.~– Végezett!
  54    2|         eszkamotíroztuk a pápaszememet.~Én pedig újólag egy kosárka
  55    2|              ürgelyuk.~– Jaj nekem, úgy én oda vagyok! Nem látok rajta.~–
  56    2|               rögtön, és pedig hanyatt, én addig rohanok az orvosságaimért.~
  57    2|                is a legjobbak lehettek. Én pedig bekentem azokat a
  58    2|                ki ne merje bontani, míg én nem mondom, különben rögtön
  59    2|             akartam. Átöleltem ekkor az én galambom Esztikémet kedvem
  60    2|              féltette a szemevilágát, s én ijesztgettem nagyon. Esztike
  61    2|               azonban késő este volt, s én még szüntelen odaáltal.
  62    2|                 ügyeltem rá; mit bántam én, ha a világ stukaturjáról
  63    2|                 a kedvesét látja félni? én is fölkerekedtem és nekitürkőzve,
  64    2|            engem lát, hisz azért vagyok én mellette, hogy ne hagyjam
  65    2|               aztán oly ember is vagyok én, aki három zsivánnyal még
  66    2|                 ragadt, s ő a gyertyát, én egy falra akasztott kovátlan
  67    2|               boronálta!~– Ujuju! ez az én tekintetes urambátyám! –
  68    2|               szerencsésen leszakadt, s én leestem a földre.~Ez éppen
  69    2|          egyikünk sem kapitulált, hanem én kezdtem észrevenni, hogy
  70    2|                 szagát magamhoz.~Már az én kedves urambátyám éppen
  71    2|              volna rakni.~– Jaj! uram s én Istenem – sóhajta a jó úr –
  72    2|               és elkárhoztam! jaj nekem én bűnös fejemnek. Mindig mondta
  73    2|                 engedj elkárhoznom uram én teremtőm.~A jó úr reszketett,
  74    2|                mindkettőnknek.~Tehát az én kedves urambátyám imádkozott.~
  75    2|             gyujtják a szalmát.~Persze, én hallgattam, mint a nyúl,
  76    2|              állok fel a válladra, majd én valahogy kikapaszkodom,
  77    2|              hogy füttyel sem éri el az én vállamról is a nyílást.~–
  78    2|                 le szép csendesen, majd én mesélek.~Leszállt, dörgött,
  79    2|      harapófogókkal.~– Tegyen úgy, mint én: gyújtson rá és fumigálja
  80    2|               lúd visszaesett, s üté az én kedves urambátyámat úgy
  81    2|                 élő és nem élő állat.~S én szerencsésen kihajítottam
  82    2|              tüzét – mi dolgod neked az én házamnál, hallod?~– Már
  83    2|               akár unde, hova tagadjam? Én szerelmes vagyok Esztikébe.~–
  84    2|           vagyok ám szerelmes.~– De még én sem tebeléd. Hanem tréfán
  85    2|             verik a cigányt: nem akarom én annyiról szeretni Esztikét,
  86    2|                 Esztikéről.~– Nem bánom én, urambátyám, ha alispánnak
  87    2|                mulatsággal az éjszakát. Én szépen ölembe fektettem
  88    2|                miatt nem alhattam, s ha én elhagytam, ő kezdte rá.~
  89    2|        hivatalos volt rá, többek között én is (noha senkinek sem asszonynénje,
  90    2|                 ő is lehet menyasszony, én is vőlegény, mégis egy pár
  91    2|         szemekkel és bedugott fülekkel. Én kivált még a macskáját is
  92    2|               megszabadult a szíve! még én is éreztem annak alpesi
  93    2|                elijedtem.~– Hanem ’szen én is fogadok ám akármibe, –
  94    2|                beszélni. Adja Isten! De én nem kívánom.~1896~
  95    3|                 magával.~Csalatkoztunk: én is, a világ is. Én benne.
  96    3|       Csalatkoztunk: én is, a világ is. Én benne. Ő bennem. Hanem azért
  97    3|              sem vesz, meg sem mozdult.~Én szépen meghúzám magam egy
  98    3|                a fellegek eloszoltak, s én könnyebbült lélekkel láttam
  99    3|                egy szegletbe vetve, mit én gondosan felszedtem, s mohón
 100    3|             lenni? király leszesz. Ó az én lelkemen a bor démonának
 101    3|               ki ily őrülten szeretett, én voltam.~Kéz kézben esküvénk
 102    3|                 hagylak el.~Ezt mondtam én a lyánynak.~– Ha lesz egy
 103    3|              túl? Elment a lyány oda, s én nem mentem vele. Elment,
 104    3|           adósságokat fizeti az örökös.~Én is megtanultam gyűlölni.
 105    3|                 gyűlöletem örökéletének én magam maradok.~Ó mennyit
 106    3|             száradt sírvirág. És ezt is én tevém. Magam vettem el magamtól
 107    3|              sem szerettetik… E nyomorú én vagyok.~Én vagyok az, ki
 108    3|       szerettetik… E nyomorú én vagyok.~Én vagyok az, ki kedvesét,
 109    3|             egymást szeretni fogják…~Ha én oltárképet festenék, nem
 110    3|               halott világban bujdostam én egy országból a másikba,
 111    3|              engemet ismernek, de kiket én nem ismerek, mély örvénynyílásokat
 112    4|               tizenötödik.~– De már úgy én jobban gazdálkodtam, – szólt
 113    4|               Könnyü neked beszélni, de én a medvéket csak nem foghatom
 114    4|                  hogy mi a jó? Ezt majd én készítem el, értek hozzá.~–
 115    4|                itt, Nádaskai!~– Itt biz én, testestül, lelkestül és
 116    5|             magában: „miért nem lehetek én ottan!”~Az alkonyat kétes
 117    5|             életét.~– Miért nem lehetek én ottan? – nyöszörg felsóhajtva
 118    5|              szemeit fölemelé az égre: „én Uram, én Istenem!” kiálta
 119    5|             fölemelé az égre: „én Uram, én Istenem!” kiálta s megszünt
 120    5|           magában:~– Miért nem lehettem én ott? Miért nem veszhettem
 121    5|            rombolás szereit kezedbe, im én kezedbe adom a világból
 122    5|              fel a nyomorék. – De mi az én hangom? Mik az én karjaim?
 123    5|                 mi az én hangom? Mik az én karjaim? Szavam nem hallatszik
 124    5|             idegen kívánó tekintete. De én azon időt nem fogom gyáván
 125    5|                 Ott kell lennetek, ahol én leszek, tennetek azt, amit
 126    5|              leszek, tennetek azt, amit én, halottjaitokhoz méltóknak
 127    6|                voltak az afgánok.~Mikor én a keletindiai hadsereghez
 128    6|                Ez utászszázadnál voltam én főhadnagy.~Egész a Malhavi
 129    6|               visszatért az üldözésből; én és tiszttársaim egy terebély
 130    6|          oldalához tapasztva? Ugye nem? Én is csak visszafelé jöttünkben
 131    6|                 tudtam ellene állani.~– Én azzal segítendék magamon
 132    6|             minden vér agyam felé, hogy én, mint a gutaütött, lélegzetfogyottan
 133    6|                 barátunk megrendülését; én vén ember vagyok s mégis
 134    6|              rám minden szavok.~– Pedig én szeretném nyelvöket ismerni,
 135    6|              Súnem és Gilbona, – mondám én, ráakadva a bibliában az
 136    6|                fényes, kétélű karddal.~„Én vagyok a Malach-Hamowesh, –
 137    6|                látja azt önök közül?”~– Én látom, – szólt ekkor közbe
 138    6|      legszembeötlőbb fényes.~És valóban én a leírt helyen egy kis pislogó
 139    6|                 és Drumfield fényesnek, én magam homályosnak.~Az öreg
 140    6|                biztatá a maláj; – ha az én hajam oly ősz volna, mint
 141    6|           büszkén üdvözölve elnyargalt.~Én magam is nemsokára elindulék
 142    6|          mekegés között támadtak reánk.~Én azonban előre gondoskodva
 143    6|              veszett, – felelé egyik. – Én magam láttam, mint szúrták
 144    6|                   Borzadva hallám, hogy én is az elveszettek közé vagyok
 145    6|                 és minden tagját bírja. Én valóban legkisebb csudálkozás
 146    6|               látszott észrevenni, hogy én is beteg vagyok.~– Mi lelt?
 147    6|             rubinszín italok töltve, de én egyikből sem ízleltem semmit.~–
 148    6|                 doktor még habozott, de én ráismertem; „Drumfield!”
 149    6|             földre borultak le előttem… Én nem értettem a dolgot… A
 150    6|                 mehetsz, merre akarsz”. Én nem tartóztathatám meg magamat,
 151    6|        belédugtak volna. Azért éljen az én aranyszinű királyném, ki
 152    6|                  Davidson, Drumfield és én. Magam is meg voltam sebesítve.
 153    6|        megtagadjuk.~1850~Ezt a novellát én 1850-ben írtam. Akiket a
 154    7|               szólt a nagyvezérhez – ím én téged még nagyobbá teszlek. –
 155    7|           hajoljatok meg Ibrahim előtt; én őt fiammá fogadom, ki divánom
 156    7|               irántam haragos, ó atyám. Én tudom, hogy a nap, miután
 157    7|             kérni hagytál országaidból, én nem kérek tőled egyebet,
 158    7|     felöltözködve.~– Te aludtál el, nem én.~Szolimán egész éjjel le
 159    7|            mondának neki.~– Allah nagy! Én megmentettem őket, – monda
 160    8|               csak győzi, János mester, én is győzöm, – szólott a fullajtár –
 161    8|             mégsem győzi senki, mint az én uram, az maga megiszik egy
 162    8|               szóhoz.~– Hallja kend, az én uramnak van egy akkora karbunkulusa
 163    8|              monda:~– Hallja kend, – az én uram olyan erős ember, hogy
 164    8|           mondom kendnek, hogy mikor az én uram megfogja így a kezében
 165    8|            poharat.~– Állok elébe.~– Az én uram, a választó herceg
 166    8|       fullajtárra köszönté.~– Ez meg az én uramért, Apafi Mihály fejedelemért!~
 167    9|               elpusztulva, ugarrá téve. Én pusztítám el ezt, hogy annál
 168    9|         hadsereg Tsong-Nu szavait.~– Im én magam megyek a példával
 169   10|              voltak!~– Hiszen kérem, az én alakom nem rác, hanem görög.~–
 170   10|               népszerűtlenekké lettünk. Én megbuktam a józsefvárosi
 171   10|              pedig tiszta örmény város. Én éppen akkor rendeztem sajtó
 172   10|               az öcséd vagy, Dimitri?~– Én a bátyám vagyok, Gerguc.~–
 173   10|             csak megbocsátom neki, mert én neki is testvére voltam,
 174   10|                 forint árát. Nem vagyok én koldus.~– Engedje meg, hadd
 175   10|                 éjfélbe? Nem fogádtalak én tigodet bakternek, sem kákasnak,
 176   10|         süpürted ki a butyát! Majd aduk én tigodnek a hátadat.~Ezzel
 177   10|               ingyenilu! Miért tartalak én tigodet drága pinzen? (sohasem
 178   10|             voltál, mint az ujom. Azuta én hizlállak, én ruházlak,
 179   10|               ujom. Azuta én hizlállak, én ruházlak, én pinzellek,
 180   10|                 hizlállak, én ruházlak, én pinzellek, én uktátlak,
 181   10|                 ruházlak, én pinzellek, én uktátlak, mégis nem tudsz
 182   10|                 az extrafaint. Pedig ha én elcsápum, az utcán hal meg.~
 183   10|              gomba? Ne üss többet, majd én ütlek.~E szavakkal kinyitá
 184   10|                a meglepett boltostól.~– Én hát – bolond; állj meg,
 185   10|               van eszed. Hát korcsma az én házam, vagy vendégfogádu?
 186   10|              jöttél be?~– Itthon vagyok én régen, – felelt Birbuc,
 187   10|                magát közbe Olivia. – Az én kedvemért járt oda Boldizsár;
 188   10|                 kit ültél meg érette?~– Én vettem atyus, – szólt a
 189   10|                azok árából vettem.~– Az én cérnámból, te tulvaj!~–
 190   10|             hízelgéssel nyafogá:~– Ugye én jó vagyok?~– Angyál vagy!
 191   10|         gondoltam, hogy Durchhaus.~– Az én házam Durchhaus! Az ablákun
 192   10|                 vágyolsz-e bulund, vagy én?~Az elfogott alak azonban
 193   10|               mondá ujjait ropogtatva~– Én tudom ki volt, de nem mondom
 194   10|                  Soha ne mondd, hogy az én leányom voltál, Libucka.~
 195   10|               volt? Hát mit csinálhatuk én most?~*~Azon városban, hol
 196   10|             hebegve – ki fogja fizetni? Én nem.~– Kifizettem én már, –
 197   10|           fizetni? Én nem.~– Kifizettem én már, – szólt Boldizsár.~–
 198   10|              megháluk. Meg tudtam volna én hálni ingyen is. Majd én
 199   10|                én hálni ingyen is. Majd én neked hálok meg pinzért.~
 200   10|           harminc krajcár arányban. Ezt én kerestem nagy fáradsággal
 201   10|              hogy ti kisászuny vagytok; én tudtam. Kihoz mentek ti
 202   10|                s felsóhajtva felelt:~-– Én azé leszek, akit mindig
 203   10|                 megbolondultad magadat! Én hagyom nektek a félmilliót
 204   10|              koldust? Na ez szip van.~– Én jó szívéért szeretem, s
 205   10|          hetykeséggel Mincucka. – Kapok én már főispánt is, grófot,
 206   10|               meglesztek a magatokénak, én nem bánom. Te Libucka, neked
 207   10|             gondol, mama? Hogy mehetnék én egy fakó koporsó után, amit
 208   10|                 elájulok.~– Csak ide az én karomba.~– Kicsoda az ott
 209   10|         nagysádnak kijelentsem, hogy az én szívem meg van hidegülve
 210   10|                 sugárai mosolyganak! de én a földrengés leszek, mely
 211   10|                kiről az hivém, óh balga én! hogy égi szárnyalása közt
 212   10|                fog nőni a szigetben. Az én borongós lelkem gondolatja
 213   10|                szigete a nyugalomnak az én kihamvadt érzelmeimnek sírja
 214   10|                 jurátusnak lenni. Addig én megvénülök. Nem várhatok
 215   10|                megvénülök. Nem várhatok én magára. Aztán ne is hitesse
 216   10|               ez valami szerencse volna én nekem.~– Mit? Tán bizony
 217   10|            sarkaiból? Hát azért hordtam én magának cukerlit? Hát azért
 218   10|           cukerlit? Hát azért költöttem én minden zsebpénzemet kaméliákra?
 219   10|                    Hagyja el, hát mikor én magát kisegítettem a bajból,
 220   10|               szívem fájának gyökerein. Én méheknek néztem őket, melyek
 221   10|                eszik meg. Hah leány, ha én egyet-mást elmondok a kávéházban,
 222   10|           kávéházban, pedig tudod, hogy én sokat elmondhatok, ki vagy
 223   10|            neked ez a sok cifra cseléd, én mindeniket egy hercegnek
 224   10|               köhögésből. – Nem szoktam én inni vitriolt. Ez is divat?
 225   10|              cselekedni most?~– Azt biz én, hogy ha ez a gróf elszökött
 226   10|               ha ez a gróf elszökött az én pénzemmel, keresek magamnak
 227   10|           másikat, akinek pénzével majd én szököm meg.~– Ez is divat?~–
 228   10|                        Kelet királynéja~Én nem tehetek róla, ha gondolataim
 229   10|             sírunk lesz! de mit tehetek én arról, ha álmodni szebb,
 230   10|               értett, – jőjjetek velem; én elvezetlek benneteket oly
 231   10|       pajzsoddal védni jöttél minket?~– Én Zenóbia vagyok, Szíria királynője,
 232   10|          enyimmel. Te férjem leendsz.~– Én egyszerű polgár vagyok.~–
 233   10|            egyszerű polgár vagyok.~– És én egyszerű nő. A sors, mely
 234   10|              midőn kardjokat kértem, és én nem akarom koronámat oly
 235   10|               leszünk. Ha te hős léssz, én méltó leendsz hozzád, ha
 236   10|                méltó leendsz hozzád, ha én király leszek, te méltó
 237   10|                ne nézzünk a vízbe, mert én szédülök.~Az elefánt tulsó
 238   10|                hogy maradjon el tőlünk, én szeretem őt, de mégis félek
 239   10|             minthogy téged lássalak, és én mégis tégedet akarlak látni,
 240   10|       gyűlöletet, csak a hidegséget ne. Én csak szivedtől félek, nem
 241   10|              küldtél mindig, a halálhoz én álltam legközelebb mindenütt:
 242   10|          tengerbe egy rozzant naszádon, én visszajövök hozzád, hiába
 243   10|            vettetsz oroszlánok vermébe, én kiszabadulok onnan, hiába
 244   10|             nincs oly magasság, melyről én leesve összezúzzam magamat.~–
 245   10|                 vadat elejtened, miután én sebet ejték rajta.~Odenath
 246   10|               ezt a szokatlan ordítást? Én félek.~– Az elefántok bőgése
 247   10|                 ily távolról kivenni?~– Én hallom jól. Nem apám kiált-e?~–
 248   10|                  Anyám, mért nem vagyok én oly bátor, mint Vaballath?~–
 249   10|              eltörik a viadalban, akkor én a magamét nyujtanám neki,
 250   10|          veszély, melyet ő nem lát meg, én észrevenném, s rákiáltanék,
 251   10|           valamely mocsárban elveszhet, én nem maradnék el oldala mellől
 252   10|    visszafordítá fejét duzzogva.~– Vagy én ölöm meg azt, vagy az öl
 253   10|                 megkövült férfiaknak:~– Én vagyok királytok! E korona
 254   10|                hangja hallatszott ki.~– Én vagyok királytok! Én vagyok
 255   10|                    Én vagyok királytok! Én vagyok a megtapodott féreg,
 256   10|              fog sem fegyver, sem átok. Én vagyok a hetedik gyermek,
 257   10|                 Ez harc, nem choraea!~– Én Zenóbia vagyok! – viszonzá
 258   10|              Rómának ezt: sem Róma, sem én nem vagyunk urai e földnek;
 259   10|          templomában – és ez ellenségen én álltam bosszút, míg Valerian
 260   10|         megtanult bánni a főzőkanállal, én megtanultam bánni a karddal,
 261   10|                 a győzelmet kezembe; és én nem azért jöttem, hogy büntessem
 262   10|                 fegyverzé őt föl. Hanem én bízom Róma védisteneiben,
 263   10|           Bocsássátok be az ellenséget, én esküszöm, hogy nem fog az
 264   11|            nyelvre.~Ő nevet magának, és én sírok, mert tudom jól, hogy
 265   11|             kiigazították mindazt, amit én hibásan rajzoltam, s amit
 266   11|                 Jenőnek mondd azt, hogy én igen víg kedélyben vagyok,
 267   11|          szeretném, ha azt érezné, amit én; de azt sem, hogy elfeledjen
 268   11|            sejtse, hogy e boldogságáért én imádkoztam az éghez.~Áldjon
 269   11|                 asztalnál. Majd keresek én magamnak oly országot, ahol
 270   11|              tudják az embert becsülni. Én megélek, fogadom, majd meglássuk,
 271   11|                Jól van, majd megmutatom én nektek (nem neked szólok,
 272   11|               az emberről, hogy valami. Én magam ugyan inkognitó akarok
 273   11|              csekély fáradságokkal jár. Én e művet csak nemrég végezém
 274   11|              kezével kínált meg, melyet én el is fogadtam, nem azért,
 275   11|            sorssal, melyben mi vagyunk, én panaszkodom.~Mindazok, kik
 276   11|                 fog bennünket körül, és én irigylem annak sorsát, ki
 277   11|              megmutatom, gondolám, hogy én magyar vagyok, s föl sem
 278   11|               úrféle a födélzeten, mint én és a kapitány; már csak
 279   11|             kapitány; már csak lemegyek én is, mert még azt találja
 280   11|              azt találja gondolni, hogy én vagyok a kapitány, s ő megy
 281   11|                    Nem, ugyan hogy nem.~Én már szerettem volna, ha
 282   11|                már hozzá voltak szokva.~Én egész ijedtséggel léptem
 283   11|                  kártyáját gusztálva.~– Én nem, hanem talán ez az asszonyság
 284   11|           megszakíták kínos sikoltásai.~Én is elmentem onnan. Inkább
 285   11|                majd megevett az unalom. Én olvasni nem szeretek, könyvet
 286   11|             fogva a becsületes ember az én kontómra eszik, iszik, az
 287   11|               kontómra eszik, iszik, az én dohányomat szíjja s az én
 288   11|               én dohányomat szíjja s az én csizmámat viseli. De nem
 289   11|              megélni? – kérdém tőle.~Az én fiúm homlokára csapva, nagy
 290   11|               kérdém tőle.~– Mindenhez; én az vagyok, ami akarok: ha
 291   11|         tanítani; ha kell könyvet írni, én megírom, ha kell kiszedni,
 292   11|              megírom, ha kell kiszedni, én kiszedem, ha kell bekötni,
 293   11|              kiszedem, ha kell bekötni, én bekötöm, s még ha rá kerül
 294   11|                 teszem, hogy megvegyem. Én tudok mindent, amit Bosco
 295   11|           humorisztikus felolvasásokat. Én a kézi mesterségektől sem
 296   11|                 úgy jártunk Friccel, az én németemmel a födélzeten,
 297   11|                  mint a részeg emberek, én ő rajta nevettem, amint
 298   11|                 csap valami az ajtómra, én a forró kávét a nyakamba
 299   11|         hangváltozatain az ijedelemnek.~Én amilyen fél-deliriumban
 300   11|                a víz.~– Bizony bánom is én, – viszonzék; – ha víz jött
 301   11|              vizet mind megihatod, amit én kiszivattyúzok, gondolám
 302   11|                 állapotban voltak, mint én. A toronymagas hullám majd
 303   11|               nejét, gyermekeit.~Csupán én értem nem jött senki, ott
 304   11|             brigg fölszedett bennünket.~Én ez idő alatt folyvást hagymázban
 305   11|            sokszorozták és elosztották; én köszöntem egyiknek is, másiknak
 306   11|        valamelyikhez szóltam úgy, ahogy én tanultam angolul beszélni,
 307   11|         mindenféle salátát.~Tudod, hogy én az itt elsorolt elementumokat
 308   11|                mondaná: tartson velünk.~Én azt hittem, hogy majd az
 309   11|                pincér.~– Jól van, hanem én a húst csak sülve szeretem,
 310   11|                  melyik emeletben fogok én itt lakni?~A legény azt
 311   11|                 s miután megtudta, hogy én vagyok, aki a szállást fölvettem,
 312   11|              bele.~– Lelkem! nem vagyok én sem mesterember, sem kereskedő,
 313   11|          legkényelmesebb. Tehát az inas én rajtam jár keresztül.~Ha
 314   11|                 jár keresztül.~Ha pedig én az egyik szobámból a másikba
 315   11|                 csak az van hátra, hogy én szolgáljak neki.~Azt gondoltam,
 316   11|             valamire volt szükségem, az én inasom nem jő. Erre egészen
 317   11|                sem látszott zavarni.~Az én legényem a teát töltögette
 318   11|            szólt cifra hangnyomattal az én legényem, s olyan grimászokat
 319   11|            szokásodra, majd megtanítlak én tégedet az enyimre. Ezzel
 320   11|       személyesen szót válthatna velem.~Én rögtön vele mentem, bérkocsin
 321   11|             Ezóta ismét együtt vagyunk.~Én pedig föltevém magamban,
 322   11|             mellényig minden öltözet az én köpönyegemből készült rajta.
 323   11|                 hagyjuk ezt, – szólt az én géniuszom – beszéljünk komolyabb
 324   11|                pihenni senki sem jöhet.~Én szeretem a munkát, mert
 325   11|                 ha megmondom, miszerint én mindazon foglalkozást teljesítem,
 326   11|              magunkra vagyunk szorulva.~Én főzök, edényeket takarítok,
 327   11|             mappán ne keress, mert ahol én vagyok, oda okos ember nem
 328   11|              nagy ember irányában, mint én és Frici tartozott.~Tizenkét
 329   11|            utóbb azt határozók el, hogy én elindulok a középsőn, Jancsi
 330   11|                magunkkal hoztunk, s már én bölcsen vissza akartam fordulni,
 331   11|                a város végén jön.~Nosza én is siettem magamat hirtelen
 332   11|                megtartátok szavaitokat, én nem. Az adott szó megtartása
 333   11|          másképp ütnek ki a valóságban; én is nyári pavilon alatt egy
 334   11|                    kiálték felugorva. – Én csörgőkígyókkal háljak egy
 335   11|                 nem is félelmes.~De már én csak kimentem onnan Jancsival
 336   11|               kezdtünk, mentünk tovább.~Én aggódva kérdezém a citoyentől,
 337   11|                 az erdőből kibukkanunk.~Én hozzá lévén szokva, hogy
 338   11|             Valóban regényes – feleltem én reá – csakhogy nálunk az
 339   11|           fakadt, s kiment a házból, az én gyomrom is honvágyat kezde
 340   11|                 hol van üres fundus?~Az én országfőnököm bevitt az
 341   11|             affélével szépen beültetve.~Én majd hanyattestem nevettemben.~–
 342   11|                 szavam orákulum előtte, én pedig nem jól érzem magamat
 343   11|              vagyok a legokosabb ember; én ehhez nem vagyok szokva.~
 344   11|        virágoskertet nem csinál belőle. Én legalább nem csudálkoznám
 345   11|           padlásra bújt el ijedtében, s én kiszorultam a házból, miután
 346   11|                  testvérem az ablakból, én zongorámtól.~E hang, e kérdezősködő
 347   11|               közelg, atyám a halálhoz, én a kétségbeeséshez.~Még a
 348   11|                senki sem az.~Ilyenek az én örömeim. Ilyen az a verőfény,
 349   11|              úgy csavarja gúzsnak, mint én egy fűzfavesszőt; folyóvíz
 350   11|               nyomorúságosan elvesszen.~Én szerencsésen keresztülláboltam
 351   11|                 soha.~(De majd elhagyom én őt, mielőtt megszeretne,
 352   11|           delicatesse.~– De majd teszek én arról, – mondám, s előhozva
 353   11|              akkor meg nekem állt, hogy én is birkózzam vele.~– De
 354   11|                rögtön megjuhászodott az én emberem, fejét lehajtá előttem
 355   11|              kezdte tudakolni, hogy hát én mit adok viszont nászajándékul
 356   11|            elvisz, ha akarom Quebec-ig.~Én pedig régen szöktem volna
 357   11|                  üljek fel az ő hátára.~Én biztosítva a citoyent, hogy
 358   11|           szavát hallottuk volna; ez az én vérem, melyet ha isztok,
 359   11|             kell-e azt hagyni mindjárt? Én kénytelen voltam azt tenni,
 360   11|            Midőn e levelemet kapod, már én akkor a tengeren vagyok,
 361   11|             hazaszökik falujába, akként én is visszafanyalodom nagy
 362   11|               nem tántorít akaratomban. Én visszamegyek.~Nemrég meghalt
 363   11|               vele. Az a balgatag ember én vagyok. És így van az. Ha
 364   11|           megbecsülni, csak jertek ide. Én szeretném, ha minden pártvezéreinket
 365   11|               zöld asztal mellett, mire én azt találtam kiszalasztani
 366   11|                volt már borítva vérrel. Én sietve odarohantam, hogy
 367   11|             Miért tevé ön ezt? – kérdém én irtózattal elállva.~– Látja
 368   11|              akiért itt legyen, egyedül én. Most már én sem leszek.
 369   11|            legyen, egyedül én. Most már én sem leszek. El leend hagyatva,
 370   11|              lesz visszamenni oda, hova én őt nem vezethetem többé.~–
 371   11|              lesz elhagyatva, amég csak én élek, apja leszek neki és
 372   11|              szavak után megszűnt élni.~Én megtartottam igéretemet.~
 373   11|                boldogsága kútforrásához én vezethetem vissza, e gondolat
 374   11|                  Ejh! De mit mentegetem én szívem gyöngeségét! mit
 375   11|              tagadom, haza akarok menni én is, mert szivem megrendül
 376   12|             híven állítandja elő, amint én kívánom, annak oly magas
 377   12|       versenyezni, oly kegyetlen leszek én ahhoz, ki kontár kezekkel
 378   12|               látmányt.~– Ó, bár tudnám én őt valaha elfeledni; ó,
 379   12|               kiszárad! ó, bár viselném én ősz szakálladat Harun, hogy
 380   12|    remekművedért; szólj, kívánj nagyot, én megadom.~– Ne adj nekem
 381   12|               adj nekem semmit, király. Én nem kérek tőled semmit.~–
 382   12|                  majd sír, majd sóhajt; én látom őt, de közöttünk széles
 383   12|                futok felé, nem érem el. Én bírni akarom őt, akarok
 384   12|              mint valami örmény kalmár; én jutalmat kértem tőled e
 385   12|                amit emberi kéz kivihet, én megtehetem, mégsem bírom
 386   12|            enyim is: te alatta fekszel, én fölötte maradok. Sokat,
 387   12|          elrabolni a halhatatlanságból; én ezredeket foglalok belőle.
 388   12|                 tudót érzelmekre, mikre én szemeim járásával megtanítom.
 389   12|              enyim az ismeretlen menny. Én többet adhatok, miként te.~
 390   12|              kívánságai közül azt, amit én nem tudok: esküszöm neked,
 391   12|               mit szeretne legjobban?~– Én olyan szép kék ruhát szeretnék,
 392   12|            lengeséggel a kínai hölgy.~– Én olyan balzsamot szeretnék
 393   12|                  monda a hindu leány.~– Én szeretnék ős hazámban lenni –
 394   12|               alá téve.~– Ó azért, amit én szeretnék, az égbe kellene
 395   12|               az égbe kellene küldenie. Én azt szeretném, ha itt felettünk
 396   12|             ormon, másika a másikon. Ó, én úgy szeretem a szivárvány!
 397   12|                A Haemus virányain, ahol én születtem, annyiszor láthatni
 398   12|                Hallottad kívánatát; ezt én nem vagyok képes felérni,
 399   12|               kényeztetett gyermek.~– Ó én azt szeretném – mondá –
 400   12|            szökőkút lövellne magasra, s én abban megfürödhetném. Ó,
 401   12|       megfürödhetném. Ó, mint szeretnék én tejpatakot látni.~A király
 402   12|              nincs, a szerelem.~– Ó, az én szívemet úgy nyomja valami –
 403   12|              egészen fehér leend, akkor én meg vagyok halva; az Amshaspand
 404   12|                 tőlem? mi van ott, amit én nem adhatok?~– Minden más
 405   12|           epedéssel:~– Miért nem vagyok én boldog? Mert nem látom felkelni
 406   12|               szólt elutasítva a nőt.~– Én nem fogom őt bántani, sem
 407   13|                 szakít le, be szeretnék én az a rózsa lenni!” De ez
 408   13|          kinyomathatta volna.)~– Már ha én neked volnék, csak a kezébe
 409   13|                   szörnyedt el József – én bocsátkozzam le kötélen
 410   13|          kötélen a kollégium ablakából? én másszam át idegen kerítésen
 411   13|                megijedt e szóra.~– Hisz én nem mondtam, hogy te cselekedd
 412   13|                  hogy te cselekedd azt, én csak azt mondtam, hogy könnyű
 413   13|             hosszú kötelet?~– Tudok biz én, a régi csengettyűkötél
 414   13|              succos”. Hát Ajax vagyok-e én, avagy a megveszett Achilles,
 415   13|                 mirmidonokat neveltem-e én bennetek, hogy ily vérengző
 416   13|              ajkaitokat. Azért ruháztam én reátok annyi bölcsességet
 417   13|                 dühösebbé tevé.~– És ha én megtiltom tinektek, hogy
 418   13|                   Kinek híják kendet?~– Én vagyok Tordai Szabó Gerzson,
 419   13|           meghúzta.~– Azon egy éppen az én leányom, kegyelmes úr, –
 420   13|               kérlek, hogy üttesd el az én fejemet elébb, mintsem szemeim
 421   13|             hogy most ki fogott meg? az én nevem Bó-rem-buké!~– De
 422   13|          Bó-rem-buké!~– De annál még az én nevem is cifrább, – felelt
 423   13|             cifrább, – felelt Áron – az én nevem pedig Ka-ras-siay!~–
 424   14|               meg tudni halni, valamint én meg tudok halni azért, akit
 425   14|                 tudok halni azért, akit én szeretek. Ragadd te kobzodat,
 426   14|            ellenség elé. Veletek megyek én is. És amikor én elöl fogok
 427   14|                 megyek én is. És amikor én elöl fogok menni, hátul
 428   14|             monda nekik ily beszédet:~– Én fajom, én szerelmesem. Legyetek
 429   14|               ily beszédet:~– Én fajom, én szerelmesem. Legyetek mindnyájan
 430   15|                 el azt onnan, csak akit én vezetek oda.~A legény megörült
 431   15|            felelt neki:~– Hogy mehessek én te hozzád tündérleány; víz
 432   15|            gerendája, jöjj te el inkább én hozzám, nekem is van kertem,
 433   15|              szolgám, négylábú szolgám. Én is elmegyek tündért fogni,
 434   15|                  szép tündérleány, jöjj én hozzám feleségül.~A szelíd,
 435   15|                e tengerszemben lakik az én atyám, zöld vízkirály, kristályfényes
 436   15|            enyim volt az égi harmat. Az én atyám zöld vízkirály, kegyetlen,
 437   15|           válasszon belőlök.~– Nem kell én nekem sem arany, sem ezüst, –
 438   15|              ifjú – hanem adjátok ki az én bátyáimat s a többi jó ifjakat,
 439   15|               nekem semmi jótok. Amiért én ide jöttem, Istené az. Adjátok
 440   15|                 s olyan idős lett, mint én vagyok, most ismét egymáshoz
 441   16|             olyan kis szolgára, amilyen én vagyok, vennél engemet magadhoz…~
 442   17|              tetszett a leánynak. „Majd én Tóthné asszonyom leszek,
 443   17|                azt a „ká”-t; nem vagyok én tót. Az a halálom, mikor
 444   17|                a menyecskét a háztól?~– Én, napamasszony? Az Isten
 445   17|                nem úgy kell ám bánni az én leányommal, nem lehet ám
 446   17|                 szokva.~– Nem is tettem én azt.~– Dehogynem! – szólt
 447   17|     kegyelmedhöz, mit akar már azzal az én leányommal csinálni, ha
 448   17|            orációba:~– Hát mit vétettem én neki? Nyúltam én hozzá egy
 449   17|               vétettem én neki? Nyúltam én hozzá egy kisujjal is? Hallott
 450   17|              egy káromkodó szót? jöttem én valaha ittasan haza a kocsmából?
 451   17|          sokszor egy rossz tekintet. Az én Juci leányom nem úgy van
 452   17|                 már engem uccse, ami az én házamban van, megütöm én
 453   17|                én házamban van, megütöm én azt, ha mindjárt politéros
 454   17|              haza a feleségét?~– Hiszen én hazahoznám, csak akarna;
 455   17|             tudom.~– No majd kicsinálom én azt Herczeg András uram;
 456   17|       viszálkodást megrögzeni?~– Hiszen én magam is sajnálom, a menyecske
 457   17|               szomszédasszony, elvégzem én rendén.~Délután tehát elment
 458   17|           makkot megsüthet otthon, amíg én érte megyek.~Férfi előtt
 459   17|           Herczeg András uram?~– De biz én volnék az.~– Hát hogy van
 460   18|                  Hallgass! Jobban tudom én, hogy miből van. Hiszen
 461   18|                  hogy miből van. Hiszen én csináltam.~Az asszony engedett
 462   18|                    Nekem mondod? Hiszen én magam csináltam azt mind.
 463   18|                 csak a bolondnak mondd, én pedig bolond nem vagyok.~–
 464   18|              vagyok.~– Már bizony pedig én magam szemeimmel láttam;
 465   18|                   Jeges teringette! Hát én bolond vagyok, hogy énnekem
 466   18|              mondani? Hát bolond vagyok én? Mondta azt nekem valaki
 467   18|            nemes várost szolgálom, hogy én bolond vagyok? A zsidók
 468   18|             nekik. Tudod-e?~– Már pedig én a tulajdon szemeimmel láttam,
 469   18|              megtapogattam.~– Hát akkor én bolond vagyok? – ordítá
 470   18|              termett, majd megtanítalak én tégedet, hogy hiresztelje
 471   18|           bársonyból. Hát bolond vagyok én, mi? vagy ökör, vagy ló?~–
 472   18|              uram ló? Borsos uram ökör? Én verem meg azt, nem kegyelmed.~–
 473   18|               az ajtót, majd megmutatom én, hogy ki a bolond?~– Azt
 474   18|              olvasva, asszony verve jó. Én is segítek kegyelmednek.
 475   18|              azt kegyelmed tőlem: mikor én meg akarom verni a feleségemet,
 476   18|              Azért nem veszi semmibe az én feleségem a verést. Se nem
 477   18|               ne féljen: majd felköltöm én jókor, s úgy elverjük közakarattal
 478   18|                be találják csukni, csak én nekem szóljon; – sohasem
 479   18|        feleségét meg akarja verni.~– Az én feleségemet! – kiálta Borsos
 480   18|                látni, hogy ki akarja az én feleségemet megverni? Galgó
 481   19|                 volt, mint a makk.~– Ó, én uram Istenem! – sóhajtozék
 482   19|               emberforma fejekkel!~– Ó, én uram és Istenem, de megáldottál
 483   19|                nagyon szép énekre, amit én tudok. Nagyon szép éneket
 484   19|               Már most csendesség! Majd én előbb elénekelem: ti pedig
 485   19|               Hallja kend János mester, én kendet szerencsés emberré
 486   19|            egyet ide a gyermekei közől, én azt fiammá fogadom, felneveltetem,
 487   19|            legyen enyim, hadd énekeljek én, mikor nekem tetszik; mert
 488   20|                bizonyosan szebben, mint én, aki nem vagyok sem költő,
 489   20|             békén el nem hagyod e hont: én, a nap szűze, megölöm ezt
 490   21|                 az érdemes csauszt, biz én nem tudom, hogy hívták?
 491   21|             korsómból ittál, ezentúl az én feleségem vagy.~– Ne bolondozz
 492   21|                 nevetve; – nem esküdtem én meg veled.~– Hjah, hallod-e,
 493   21|            török bácsi.~– Majd elvégzem én azzal, ne búsulj, az az
 494   21|                 azzal, ne búsulj, az az én dolgom.~– De nem hagyom
 495   21|                 Micsoda? hát nem vagyok én különb ember, mint az? Nézz
 496   21|              kigondolni sem lehet.~– De én még százszorta jobb vagyok, –
 497   21|           összecsapva Klára asszony – s én kellenék talán harmadiknak?
 498   21|       legpirosabb az orcám, azután majd én is megcsókollak téged ott,
 499   21|              asszonydarab. Ezt szeretem én ni. Hát haragszol? hát durcás
 500   21|       tisztességes személy megcsókolja; én az ilyenre kényes vagyok,