Part

  1    1|                emellett feketekék volt, de tiszta s csillagai annál
  2    1|                szépek voltak e percben, de szebb volt nálok a hölgy;
  3    1|            jöjjünk a parthoz ily közel!~De a hajósnak csak testvére
  4    1|            annak nem fáj többé az élet. De mégsem! ez igen erős kín,
  5    1|              egy nem tért volna vissza, de lehet, hogy egy sem; te
  6    1|                  meg találtam őt rúgni… De hogy éppen ide az útba kellett
  7    1|             észre; vigyázz, rá ne lépj!~De a szívevő nem aludt, hanem
  8    1|                 nyújtá az érkező elébe. De a hágcsón nem az ősz bajtárs
  9    1|           elveszettet az egész világon.~De jó az isten. Küldött egy
 10    1|              ölni, vagy meghalok magam, de így nem szabad a sorsnak
 11    1|               midőn őket távozni látja; de annyi bizonyos, hogy azóta
 12    1|                 lettek, ha nem is ezen, de legalább a másvilágon.~1845~
 13    2|                hátul kergettük egymást.~De minő elokvenciával tudta
 14    2|              volna? vitézül elvasaltam…~De hát hogy nyilvánvalóvá tegyem,
 15    2|    kitanácsoltak a padfaragók sorából – de mégsem viseltem vágottorrú
 16    2|                hogy mészárosinasnak ad; de szerencsétlenségemre a helybeli
 17    2|                nagyra termett férfiú.~– De el is megyek én hát kee
 18    2|            fekete bőrpamlag volt az…~No de ne rohanjunk az ajtóval
 19    2|             sokszor nem aludtam miatta! De még többször álmodtam felőle.
 20    2|                és hajlongása és minden, de minden csupa ennivaló volt
 21    2|              beláttam, hogy igaza volt, de akkor, mondhatom, hogy nagyon
 22    2|           prózai életnézetek egyikének.~De még azt csak elszívelte
 23    2|                 az ő ágyának szalmáját; de tapasztaltam nagy hirtelen
 24    2|              becsapta az ablakot.~…Hej, de elkotródtam én is onnét,
 25    2|        iparkodtam magam elibe állítani, de tudja patvar, még az emlékezetem
 26    2|                 s tartottam türelemmel; de mikor aztán vettem észre,
 27    2|                én hitettem el magammal, de igen lesütötte szemeit s
 28    2|               megkeresztelte; gondolám, de nem mondtam el.)~– Hanem
 29    2|                 csontoddal! – gondolám, de nem mondtam el.)~– Hát gondolja,
 30    2|                becsületes ember volt.~– De nem a mienket dobta ám agyon,
 31    2|               volt az tőlem, megvallom, de az embernek nem oly könnyen
 32    2|            holta után is áldani fogom.~(De majd csak jobb lesz az,
 33    2|       nénémasszony – gondolám magamban, de nem mondtam el.)~S ezennel
 34    2|            tarka borjú menten lelegelt, de mik által erősen befészkeltem
 35    2|              tudnék én bánni kegyeddel! De nem hagynám én bántani senkitől,
 36    2|                 menni is akart, nem is, de minthogy igen illendően
 37    2|              könyvek voltak, szegények! De én nem tehettem róla; ha
 38    2|           megmondom, gondolám magamban; de hát mit is mondjak? Azt
 39    2|            tetszik bemenni a városba?~– De öcsém, – szólt urambátyám,
 40    2|          öcsémuram, maradjon odakint.~– De bizony csak egy kis szarvasgombával
 41    2|          tisztesség nem esik mondván.~– De hát minek?~– Hát majd csak
 42    2|         feltette orrára s nézett rajta…~De mintha nyakszirten csapták
 43    2|                 a Szikszait, felütötte, de nem tudott olvasni belőle,
 44    2|          choroidea! S azt felelte, hogy de biz érzett.~– Hát különben
 45    2|             szokott-e fel-felébredni?~– De bizony minden éjjel.~– Üm,
 46    2|            nekem, pedig fáj a könyököm: de hát mi az a marmaurosis?…~–
 47    2|              szegény, hogy mit mondtam, de megnyugodott benne.~– Az
 48    2|              miatta, mert fülei vannak, de jók. Ezen fordítani kell.~
 49    2|         statáriumot nemcsak megnémítók, de meg is vakítók és süketítők,
 50    2|              először másnak békéthagyó; de féltette a szemevilágát,
 51    2|             mintha beesett volna rajta; de nem ügyeltem rá; mit bántam
 52    2|              megnyugtatá a kisleánykát, de rá is ragadt, s ő a gyertyát,
 53    2|          amekkora hangon csak tudtam.~– De te ki vagy? ilyen-amolyan
 54    2|                túltettem rajta magamat.~De ott is megjártam, mert a
 55    2|             gála-öltönyömnek a szárnya; de nem tudtam szabadulni.~Eközben
 56    2|                 mert eltöröm a lábadat.~De már megkövetem, ha az agyonütés
 57    2|               egymásután huzamos ideig, de egyikünk sem kapitulált,
 58    2|           kocsonya, s imádkozott volna, de nem tudott egyebet, mint
 59    2|             magam körül jobbra-balra.~– De szabadíts meg a gonosztól! –
 60    2|            hiszen bizony az megtörtént, de azért csak ne rugdalja ki
 61    2|               hogy épkézláb leértünk.~– De hát hol vagy?~– Farkasveremben.~–
 62    2|               vállamról is a nyílást.~– De pedig urambátyám, ne kiabáljon
 63    2|          magában egyet-mást, s leült.~– De hát mit csináljak itt reggelig?
 64    2|           szerelmes vagyok Esztikébe.~– De öcsém, csak az annak a rendi
 65    2|              nem vagyok ám szerelmes.~– De még én sem tebeléd. Hanem
 66    2|             szereted, hát csak szeresd; de ne járj hozzá. Szeretheted,
 67    2|            mérföldnyire vagy is tőle.~– De urambátyám, nem úgy verik
 68    2|                gazdag, majd megsegít.~– De fiam – szólt az öregúr,
 69    2|              elveszi, másiknak odaadja; de az ilyen magadforma semmihez
 70    2|              sült veréb a szájába.~– No de ami nincs még, majd lehet
 71    2|          tinnyei leány a férjhezmenést. De megállj; egyet mondok, kettő
 72    2|               repedt meg olyankor érte; de megígértem, hogy nem szólok
 73    2|            ellenem és Esztike ellen.~No de volt rá oka szegénynek.
 74    2|              ügyetlenül titkoló arccal, de a cukortartó nélkül jött
 75    2|                 volt a talpam alatt).~– De bizony, menjetek érte mind
 76    2|           kezembe adva Esztike kezét.~– De már úgy jótállok róla, hogy
 77    2|             kérdéses szelencében cukor, de mikor kihoztuk, sem volt
 78    2|              majd beszélni. Adja Isten! De én nem kívánom.~1896~
 79    3|                 egész világot javítani! De, szerencsémre, e műtét nem
 80    3|             gazdag álma, le nem írható, de el sem felejthető.~De nem,
 81    3|           írható, de el sem felejthető.~De nem, az emberéletben nincsen
 82    3|           sziklaerkély az esőszakadást, de az alárohanó záporzuhatagnak
 83    3|               szakadó zápor süvöltését, de a belőle származó sárral
 84    3|                 kívántam neki jó napot, de nem fogadta el. Elmondám
 85    3|           tisztelhet; hagyott beszélni, de látszott, hogy fel sem vesz,
 86    3|                  Örömest szöktem volna, de féltem, hogy les, s ha észreveszi,
 87    3|              környékben az ember felől, de egyebet sem bírtam kikutatni,
 88    3|               vérszomj irtózatos érzet, de a vérmámor gyönyöre még
 89    3|              mint nevetett e mese után; de érezém, tagjai mint reszkettek
 90    3|                népek, az élet, a halál; de központja gyűlöletem örökéletének
 91    3|           mindent.~Szívem egyetlen seb, de legfájósabb ott, hol enkezeim
 92    3|             patakban lemossam kezemről, de nem ment le. Mostam, vérig
 93    3|              vétkeztem, bűnhődni fogok, de nem emberek kezétől. Az
 94    3|                 Régen volt, igen régen. De nem tudtam imádkozni. A
 95    3|               arc…~Jaj a botránkozónak, de százszor jaj a botránkoztatónak!~
 96    3|              zászló, a kegyelemparancs. De nem látott semmi fehéret.
 97    3|              szét akarta azt szaggatni, de nem engedett az. Erősebben
 98    3|           csecsemőt ugyan nem hozta ki, de megtömte odabenn zsebeit
 99    3|             lény, sem szíve, sem lelke, de meg tudta szánni a siralom
100    3|                sem töröl ki emlékemből, de mik ott ragadnak szívemben,
101    3|              mennyet, kereste a poklot, de nem talált rájok. Örök bujdosásra
102    3|          lehessen, – a csillag meghalt, de ő élve maradt. Versenyt
103    3|          kímélte meg a földet az Isten.~De ráakadtak embertársai.~Kínpadra
104    3|               kísértenek meg álmaimban. De az ébrenlét semmivel sem
105    3|          arcokat, kik engemet ismernek, de kiket én nem ismerek, mély
106    3|        rémtekintettel, kuszáltak hajai, de arca vonásai még kuszáltabbak,
107    4|            amint látom.~– Bizony jóval, de el is fáradtam ám. Három
108    4|            medve után, míg lebökhettem. De hiába, huszonkét medvebőrt
109    4|               még csak a tizenötödik.~– De már úgy én jobban gazdálkodtam, –
110    4|                  Könnyü neked beszélni, de én a medvéket csak nem foghatom
111    4|       irámszarvasod?~– No, no, nem sok, de csak elég. Tavaly még nem
112    4|        csizmaszörnyeteget lehete látni. De ő azért mégis kipattant
113    4|             Hozta isten, hozta isten!~– De bizony csak ez a tizenkét
114    4|         minderről sokat kell beszélnem, de elsőbb vigyetek melegre,
115    4|            pirosra volt fagyva az orra, de ez nem gátlá őket abban,
116    4|                Hogy a kakas csípje meg, de szép!~De hát mit csináljon
117    4|              kakas csípje meg, de szép!~De hát mit csináljon az ember?
118    4|           százat a bőgőjén verték el.~– De hát mint juthatott ennyire
119    4|             mondta: hogy megeszi ő azt, de arról nem gondolkodott:
120    4|                 a magyar dicsőségnek.~– De hát senki sem gondolkozott
121    4|            németek, vagy muszkák alatt, de nagyon pórul jártak, mert
122    4|              csak megvan a régi helyén. De lakosait átcserélték Árva
123    4|         tartanak; nem érti ugyan senki, de a deyt mégis nagyon látszik
124    4|             fiam.~– Hát Lauka Guszti?~– De isz az jól járt. Mintha
125    4|                vérit adták egykor neki, de lelkük felvilágosodását
126    4|                kiengesztelődtek iránta. De még Horváth Lázárból sem
127    4|         halzsírban főtt medvefülnek. Na de Pálfi még mindíg szabadon
128    5|              győzelemmel térjen vissza, de ha elveszett a nemzet az
129    5|            Vonásai kemények, szigorúak, de még most is szépek.~Az ég
130    5|        ellensége szívében, benne törve, de nem volt ereje szólani,
131    5|              születtél. Élj, vagy halj, de elfelejts bennünket.~A fiú
132    5|      mindenkinek van benne mit siratni. De senkinek annyi, mint Juditnak,
133    5|              tudja, még meddig élhetsz?…De szólj, ha megjelenne a halál
134    5|               sóhajta fel a nyomorék. – De mi az én hangom? Mik az
135    5|               holnap városunkba jönnek. De nem leszen itt megpihenésük,
136    5|              valami érthetetlen szókat, de ragyogó szemeiből olvasni
137    5|               fele a föld alá van téve. De még ez nem legsúlyosabbika
138    5|                idegen kívánó tekintete. De én azon időt nem fogom gyáván
139    5|          cselekszem, egyedül halok meg. De ismerlek benneteket. Ott
140    5|                ismernek egymásra többé; de valami fájdalmas sejtés,
141    5|               mondaná, hogy nem magyar.~De az öltözet is, melyet visel,
142    5|                 Szomorúság lakik itten. De a szomorúság csak halottainkért
143    5|          túlharsogja a vihar tombolása.~De legmagasabban minden lángok
144    6|         önállóságából sokat elvesztett, de külellenségeitől megszabadult.
145    6|                 ez, melyben résztvevék, de félelmesebb ellenség szemébe
146    6|           fiatalember agyát fölgyújtsa; de ha arcába tekinték, azon
147    6|           kezdett csavarodni.~– Tettem. De azt bántam meg leginkább.
148    6|               közbe a vén tüzértiszt.~– De az igaz, – szólalt meg egy
149    6|               mely fölött hatalma volt, de melytől irtózott. „Mit látsz?”
150    6|                 Életet elvennem szabad, de adnom nem”, – válaszolt
151    6|                egy harmadrendű csillag; de igen könnyen kivehető, éppen
152    6|          csillag, – mondám elbámulva; – de rendkívül homályosan, alig
153    6|             kedvem – tevé utána halkan, de a körülállóktól hallhatólag –
154    6|                 bíznia az ősz hajakban, de annál inkább bátorságában,
155    6|        Nyomukban mindenütt folyt a vér, de egy halott sem maradt ott;
156    6|                egyik a másikat üldözte, de jól emlékszem rá, hogy mind
157    6|        elveszettek közé vagyok sorozva, de testemnek nem volt megmozdulásra
158    6|               el ne hagyjam magamtól.~– De nemcsak ön az, aki így helyre
159    6|                rubinszín italok töltve, de én egyikből sem ízleltem
160    6|                 szólt közbe az orvos.~– De nem azért, mintha ez akkor
161    6|                 most ismét hallatszott, de már sokkal közelebb. Perc
162    6|             volna valaha ezt az embert; de senki sem merte ráfogni,
163    6|                  A doktor még habozott, de én ráismertem; „Drumfield!”
164    6|            tartottam, hogy megfeleznek. De nem történt úgy; az afgánok
165    6|     megfesthetem még, amilyenre akarom; de bőrt nem tudom, hogy festenék
166    7|          fegyverzetén rubin és gyémánt, de semmi sem volt rajta oly
167    7|         Ibrahimot szerelme tette vakká, de a nő szemei mindig ébren
168    7|                élsz, nem öleted meg őt; de e szent könyvben írva van
169    7|                rájuk nem lehet találni, de az ulema ott állt mindig
170    7|               dudolásának első szavait, de már az utolsókat nem, akkorra
171    7|          távozzál előlem. Férjed bűnös, de megesküvém, hogy nem öletem
172    8|                   szólott a fullajtár – de úgy mégsem győzi senki,
173    8|          kettővel – viszonzá a varga.~– De nem megy ám ennek a fejibe.~–
174    8|                ahogy kifért a torkán.~– De azt mondom kendnek, hogy
175    8|                sok volt a bor.~– Sok é? De több lesz, ha a nyakad közé
176    8|               vérben villogó szemekkel. De János mester sem volt rest,
177    8|              hogy őt a gazdája megveré, de elhallgatta, hogy miért?
178    8|               vagy akár a Hofmesterért, de az azon fellyül való személyeknek
179    9|        nyíllövésnyire magas tornyokkal.~De a bástya nem védi a népet,
180    9|           készíteni.~Fegyver lett elég, de ember nem volt, aki azt
181    9|       forróságot, legyeket űzi magától.~De semmi sem volt oly becses,
182    9|               lázadók ellen fordíthatá.~De az ellentállás megtörhetetlennek
183    9|            üldözőit éhen hagyja veszni. De ha eljutnál is oda, gondold
184    9|                zivatart támaszt ellene; de hamar szemközt jöhetnek
185    9|         lerontám, erdeiteket kivágatám, de ti szebb palotákra, illatosabb
186    9|          arannyal és ezüsttel megrakva, de ti száz annyi kincset fogtok
187    9|         csillagok sugaraiból születtek, de ti szebb hölgyeket fogtok
188    9|                 fáradságos munka miatt.~De még akkor is elég hatalma
189    9|                 azokat mohón feldúlták, de amit bennök találtak, nem
190    9|             kínai lovagok lőttek hozzá, de nyilaik a köztük levő térnek
191   10|                 júdási cselekedet volt. De hát ha a Jézus személye
192   10|              Baldácsy bácsi ellenében). De más három kerületben megválasztották.
193   10|              hogy „Örmény és családja”, de arra az osztrák cenzúra
194   10|                a legelső „görög” címet, de attól ismét eltilt a „noblesse
195   10|              azt viselje egészséggel.~– De ne viselje. Ha bajája van,
196   10|             voltam, meg az atyjának is, de hogy több ily becsületes
197   10|               van tíz forint.~– Szalagy de fátyu, fog ezt a tíz forintot (
198   10|               azért lőn mortifikálva.~– De huvá kelsz nikem hajnálba,
199   10|              nem szűnt meg éreztetni.~– De minek tartod ezt a torkos
200   10|            jóllakva egy egész retekkel.~De ha két rossztól megszabadult,
201   10|              ezért mindennap hallani.~– De huvá nősz az égbe, te lájturja
202   10|          pillanatot váltva Oliviával.~– De ne támaszkudj a kályhának,
203   10|                 a pesti kereskedőtől.~– De minek ez a rettenetes cifraság? –
204   10|              mutat neki, csak jöjjön.~– De mit mutathátodsz te nékem? –
205   10|           legyen arra, hogy ő megnézze.~De Birbuc vonta magával bundaszárnyánál
206   10|                 nem szabad ide menni?~– De hogy szabadna? Mit akarsz
207   10|          ropogtatva~– Én tudom ki volt, de nem mondom meg.~– Paráncsulum,
208   10|                  Ha kéred sem mondom.~– De ha szipen kérem.~– Ha felfogadod,
209   10|               megállj, most nem bántum, de majd bántum máskor. Majd
210   10|            esett ki az ágyából dühében, de míg ő papucsát, bundáját
211   10|              rohant utána.~– Üsd ágyun! de ne nágyun. Dobd ki az ablákun,
212   10|                 kezeiből kiszabadítani, de az izmos siheder, mint egy
213   10|               sok más cérnásboltos élt, de tudja Isten mi lelte őket,
214   10|                  Így szólt mások előtt, de keblében másképpen érzett.~
215   10|               okozott bajt koplalással. De még ezáltal sem bírt erőhöz
216   10|              borbély, akit meglátott.~– De minek híttátok ezt az embert? –
217   10|                 el belőle semmit.~– Jaj de sok pénz! – kiálta fel Minerva
218   10|            egyszerűen ment volna végbe, de Mincucka akarta amúgy.~–
219   10|               szerencsénk tisztelhetni, de majd lesz. Előbb csak messzire
220   10|             Előbb csak messzire álltak, de miután meggyőződtek felőle,
221   10|              vicispán fia csak elvette, de Fügefi gróf véleménye oda
222   10|              hazug sugárai mosolyganak! de én a földrengés leszek,
223   10|                  Lallalalá lallalalá.~– De majdan sírni fogsz, ha a
224   10|              letépd halotti koszorúnak, de ekkor annak kebléből egy
225   10|            leányát környező pompában.~– De te Mincuska! kicsoda az
226   10|                vagy fosztanának tollat, de egész nap lebzselnek. Az
227   10|           szegény édesapád látna téged, de megcsóválná a fejét.~Minerva
228   10|                    Ez így divat mama.~– De ha minden ember jószágának
229   10|                s mogorva arccal felelé, de példás rövidséggel:~– A
230   10|            beszélnem, mely sírunk lesz! de mit tehetek én arról, ha
231   10|               és aminek úgy kell lenni.~De ha akarjátok tudni azt,
232   10|             melyet őseik meghódítottak, de nem azoknak szellemét. Rövid
233   10|             óriások fegyverzete maradt.~De a hősök, a históriai gyászok
234   10|               segített: az első merész, de sikertelen menekvési harc
235   10|                melynek tiszteletteljes, de bátor szavai haragra gerjeszték
236   10|                buzogány, nyíl és dárda; de aki látta az izmos karokat,
237   10|             vezér.~Az egyik egy szelíd, de bátor tekintetű férfi. Mellét
238   10|              szabadságszeretet pótolta.~De kettőjük között feküdt a
239   10|                 a puszta homokon kívül, de ez is elég volt annak.~A
240   10|               hódító útját a pusztában, de már e nap sikere alig volt
241   10|              férfi. Arcra, termetre az, de lélekre nem. A szegény,
242   10|                 tőlünk, én szeretem őt, de mégis félek tőle.~– Maeon, –
243   10|           álltam legközelebb mindenütt: de visszajöttem ugye mindennünen?
244   10|               atyjának mindent mondani, de te látni fogod, hogy engem
245   10|                 összetépett. Odamegyek, de nem veszek el ottan. Elhozom
246   10|           csendet, valami kereplő hang, de csak a legnagyobb messzeségben,
247   10|        hátragörbült. Szemeivel nem lát, de orrával annál jobban érzi
248   10|             melytől az térdeire bukott, de a másik pillanatban villámsebességgel
249   10|               rogyott az erős csatamén, de Odenath meg nem tántorult
250   10|               bírják onnan kihajtani.~– De apám jó helyen van, úgye?~–
251   10|                Herode elvette a kopját, de arca másfelé volt fordulva,
252   10|         elhajták, a másik oldalra ment, de a berket el nem hagyta.~
253   10|           álltak, kezeikben pálmaággal.~De jobban, mint e fal, védte
254   10|                szerette látni a pompát, de nem magán.~És minden, amit
255   10| szolgatartományai közé számítá Szíriát, de a szomszéd fejedelmek nem
256   10|           Zenóbia trónja elé.~Nyájasan, de méltóságteljesen fogadá
257   10|                az ellen senki sem szól, de hogy egy országot válassz
258   10|         vesztettek; nem futottak sehol, de fogytak mindenütt; egy kis
259   10|                 kondult a csapás alatt, de a királyné karja meg nem
260   10|                 fogta a pikkelypáncélt, de a döfés keresztüljárt rajta,
261   10|        leapríttattak az utolsó emberig, de a palmírai sereg is szét
262   10|         beszakadó jégtábla alá tűnt el, de önfeláldozása megbontá az
263   10|          emberfölötti erő küzd ellenök; de nem fordítanak hátat, arcot
264   10|               könnyű lesz kimenekülnöm. De visszatérek!~– Anyám, –
265   10|       elefántjaikhoz és görögtüzeikhez; de Zenóbia még egy új nemét
266   10|          ellenség kezében, anyám élete. De ne essetek kétségbe soha.
267   10|              kapukat az ellenség előtt, de zárjátok be sziveiteket.
268   10|       sziveiteket. Ássátok el a kardot, de ne ássátok el a gyűlöletet.
269   10|             Aurelián megbocsátott neki.~De alig távozott el Palmíra
270   11|                őseid vérén zöldül a fű, de amott még gazdagabb; itt
271   11|                tudtam rájönni, hogy mi? de éreztem, hogy ez így nagyon
272   11|             dúcrendszere meggyengült!~– De édes testvérem, itt nem
273   11|                 ha azt érezné, amit én; de azt sem, hogy elfeledjen
274   11|                 ugyan már feküdt rajta, de a többi mégis elég arra,
275   11|             lakni egy ideig Amerikában, de az inasomat nem akarom,
276   11|                 ők szíveiket égetik ki, de hasztalan, mert a szív újra
277   11|            fürdőn voltam már életemben, de akkora kádban még nem fürödtem,
278   11|             amint szárazföldet érünk.~– De tán csak nem lehet belehalni!~
279   11|                 nem is hoztam magammal, de negyednapra már annyira
280   11|                 az én csizmámat viseli. De nem sajnálom tőle, mert
281   11|                 tenger is szép látvány, de a föld mégis a legszolídabb
282   11|          nevettem a tengeri betegséget, de most egyszerre elállta minden
283   11|                 kilyukasztotta az eget.~De hisz könnyű lesz azt befoltozni,
284   11|                ember! A szivattyúhoz.~– De hisz azt a vizet mind megihatod,
285   11|            tudom, hogy mit ettem volna, de még azt sem, hogy nem ettek
286   11|                a hajóból, mint beteget, de a kapitány nem engedte.~
287   11|           emberekről szeretnél hallani, de e körül fordul meg minden;
288   11|                nemhogy megenni és inni. De az éhség most ráfanyalított.
289   11|                fizet, a másik dolgozik, de mindketten egyenlő rangban
290   11|                uram huszonöt dollárt.~– De legalább kényszerítse ön
291   11|            köpönyegemből készült rajta. De nem juthattam szóhoz, mire
292   11|       szeretetreméltó tulajdonság!~– No de hagyjuk ezt, – szólt az
293   11|             ahova az öreg Széki vonult, de nem akarok olyan helyre
294   11|               mert elfoglalja lelkemet, de te el fogsz komorodni rajta,
295   11|                nekem is hozott valamit, de nem adja ingyen, hozományát
296   11|         marhafélével ellátni magamat.~– De minek ez, – monda Jancsi –
297   11|                 oda akart szamaragolni, de a nemes állat szabad hajlamai
298   11|            rabszolgaságot nem tűrjük.~– De barátom, – mondék – karakteres
299   11|           szeretetreméltó principiumok. De üljünk lóra. Citoyen Kurcz
300   11|              ugyan, hogy csak ürgelyuk, de az sem lehetetlen, hogy
301   11|                patkány, nem kellemetes, de nem is félelmes.~De már
302   11|         kellemetes, de nem is félelmes.~De már én csak kimentem onnan
303   11|                 a népek testvérek mind.~De valami nyelven csak mégis
304   11|             hogy egyformákká lehessünk, de segítve lesz rajta, egy
305   11|           alapszínét ki nem találhatám, de vonásai annál kitűnőbbek
306   11|           mohával. Lerajzolni sokat ér, de benne lakni keveset. No,
307   11|                benne lakni keveset. No, de ha itt ez az architektúra
308   11|                  ami van; kapsz földet, de annyi az erdő rajta, hogy
309   11|                aki napszámban dolgozik, de otthon a vicispán sem kap
310   11|              mondám – megettük volna.~– De majd elfogott engem egy
311   11|                szerencsésen főbelőttem, de még akkor is maradt annyi
312   11|          elkészülnék, azt agyonlőhetem, de mit csináljak azzal a millió
313   11|               kitépetett termőföldéből, de gyökerei bennszakadtak.
314   11|               ami itt mindennapi dolog, de végre polip támadt a torkában,
315   11|          megfojtotta a gyilkos kinövés.~De nemsoká kellett a magány
316   11|           természet legvadabb gyermeke, de ha egyszer megszeret, akkor
317   11|                akkor el nem hágy soha.~(De majd elhagyom én őt, mielőtt
318   11|             annak a húsa delicatesse.~– De majd teszek én arról, –
319   11|                 én is birkózzam vele.~– De már engem, teringette vadkirálya,
320   11|          vezetne ki ebből az országból, de sohasem kaptam kalauzt.~
321   11|             kénytelen voltam azt tenni, de érzem, hogy bele is halok.
322   11|           eggyel többen vagytok otthon. De te földbirtokos is voltál;
323   11|               mindenütt bűn ez érzelem, de tinektek szent legyen ez
324   11|               üdvözült a magyar nélkül, de magyar nemzet nem születik
325   11|                 Nem tudom, mit teendek, de aligha meg nem kísértem
326   11|          mondjanak rólam, amit akarnak, de előtted bárha menteni nem
327   11|           előtted bárha menteni nem is, de legalább ki akarom magyarázni
328   11|          elhagyott, a megvetett hazába. De nevessetek bár akkorát,
329   11|             mért nem megyek hát haza?~– De már azt nem cselekszem, –
330   11|                eljöttem, megbántam bár, de nem vallom be? s ha itt
331   11|               megőszülök, itt meghalok, de vissza képpel sem fordulok
332   11|             fejembe.~– Az nem sokat ér, de fogadjunk száz aranyba.~
333   11|              angyalnak földi üdve.~Ejh! De mit mentegetem én szívem
334   12|                 história hideg lapjain; de a szerelmet, a szelíd ábrándokat
335   12|          bölcsei sem tudják megmondani, de ha kérdenéd, hogy micsoda
336   12|            felemelt karja is hiányzott, de arcán még kivehetők voltak
337   12|             szíve védje, mint hajdan, – de emberalak nincsen rajta
338   12|                ki a földbe, ki az égbe, de emlékét még ketten tartogatják:
339   12|         koronámat óhajtani, neki adnám; de ha hűtlen lesz a szobor,
340   12|                tetejét lehete meglátni, de belől nem látszott a fal
341   12|                amit az emberek éreznek, de nem értenek.~Mi volt az
342   12|           szobor hasonlított Shirinhez, de nem volt benne semmi melegség,
343   12|            Kosru. – Ez arc Shirin arca, de a tekintet nem az övé, –
344   12|            Shirin alakja, szép, idomos: de nem bájoló, de nem meleg.
345   12|                  idomos: de nem bájoló, de nem meleg. Ez ajk Shirin
346   12|              meleg. Ez ajk Shirin ajka, de hol maradt róla az élet,
347   12|             néma; Shirin szobrát látom, de hol maradt róla a lélek,
348   12|              tükrözted vissza a napnak, de nem melegét; törd össze
349   12|              átfont lepel redői alá. Ó, de e redők alatt a szív dobogását
350   12|               magadat tesz legnagyobbá, de még ez nem jutalom remekművedért;
351   12|               majd sóhajt; én látom őt, de közöttünk széles puszta
352   12|                 szegni, az a te dolgod, de ha kérésem megtagadtad,
353   12|                gyógyulva ez érzésből.~– De ki tud oda felmenni? – gondolá
354   12|               rózsa levele földre hull, de illatja felszáll az égbe.~–
355   12|            képes behinteni aranyporral, de hasztalan, az mind leült
356   12|               teljesítendi az óhajtást, de remélte, hogy az most lehetetlenné
357   12|              emésztve égett a szerelem, de az nem parancsolójáért égett,
358   12|        megöletni, biztatta is embereit; de ki merte volna azt elvállalni?
359   12|            rózsa levele a földre hullt, de illata az égbe szállt.~A
360   13|            inkább egymást keresnék fel; de ezek bölcs urak voltak és
361   13|                 miszerint bármi szűken, de saját érdemük után tanultak
362   13|               mind szerelmes lett bele; de hiába lett szerelmes, mert
363   13|             csillagot vizsgálnak? Igen, de akkor ne irányoznák lefelé
364   13|         szeretnék én az a rózsa lenni!” De ez már mégsem csillag!~A
365   13|               tréfa volt ez a mulatság, de József egészen odalett belé;
366   13|              csak a kezébe juttatnám.~– De hogyan?~– Ledobnám innen
367   13|                innen a kertbe.~– Le ám, de hátha a szél félreviszi
368   13|               kérdéses helyen a verset, de mint afféle jól nevelt leány,
369   13|         sarkantyú is volt ütve jobbára, de minthogy lovuk nem volt,
370   13|                 vezére Trajtzigfritzig; de nagyon csalatkoznék, aki
371   13|              kezdőbetűi voltak himezve, de ő azért elég méltóságot
372   13|              Gyönge volt a leány karja, de erőt adott neki a vész,
373   13|                 kell gyujtani a várost. De alig fogtak emberei e kárhozatos
374   13|           felelte leverten Gerzson úr – de ha az ő élete árán megvásárolhatom
375   13|                 előttük állapodott meg; de be voltak zárva, a kapukulcsot
376   13|               nyergébe Trajtzigfritzig.~De már ez mégis csak több volt,
377   13|              egyéb, mint fűzfadorongok, de amíg a laboncok kanócos
378   13|                 hosszú lábaiban bízott, de a kettős teher alatt kifáradt
379   13|                  derekában vágja ketté; de visszavágott a diák doronggal,
380   13|              akarta azt abból csavarni; de Áron is jól megfogá azt
381   13|                 én nevem Bó-rem-buké!~– De annál még az én nevem is
382   13|         kardjával hozzávágott szörnyen. De József kezében megpördült
383   13|       Bórembukkal, csak a diák még élt, de a labonc meg volt halva.~
384   14|               kiket tegez minden ember, de senki sem tart rokonának –
385   14|                 nagyrészt lekopott már, de a maradványokból is kivehetni,
386   14|               szív, mely azokat emelje?~De volt! Palamira szíve volt
387   14|                 egy eleven rózsa.~Hejh, de mennyivel szebbek voltak
388   14|                szál haj fehér volt már, de egy szál sem esett le róla,
389   14|             miket mi már meghizlaltunk. De nem esznek abból. Azért,
390   14|            fejei, miket ők leaprítanak.~De amint odaérkeztek, s megállva
391   14|           csendességgel úsztak aláfelé, de jaj, jaj! nem az ellenség
392   14|              múlva ismét hazaérkezének, de jól érzék, hogy itt nincs
393   15|                fa, olyan sárgák voltak.~De leányai, a szép tündérleányok
394   15|                  az epedő búcsújárónak.~De nem szerette e hangokat
395   15|               kijutott a száraz partra, de az a két tarisznya olyan
396   15|              tudta mire vélni a csodát, de nemsokára meghallá, hogy
397   15|              csengettyűt, beszentelték, de amint meg akarták húzni,
398   15|                Ha nincs só,~Kérj mástó’~De nem ád.~Ha nem ád,~Vágd
399   15|              remete reszketett magában, de az égi nő biztatta őt, hogy
400   15|                keservesen bőgött utána, de az ifjú nem hajtott rá,
401   15|                olyan volt mint az ének, de még az éneknél is szebb; –
402   15|                 gyöngyfüzérét a partra. De az ifjú csak nem ment el.~–
403   15|            Mária hírével, hajhó, hajsz!~De kaphatta volna a tündért
404   15|             csak van szép hajadon elég, de ilyen szép még ott sem volt,
405   15|              ott pihent anyja hókeblén.~De valahányszor egyedül maradt
406   15|         felkapva arany liliomos botját; de az ifjú bátran összecsapott
407   16|           koldus – mert ma ünnep van.~– De hát miért van ünnep?~– Mert
408   16|        hallgathatják a szél süvöltését; de aki nem tudja, hogy hová
409   17|                kollégiumnak nevezhetni.~De volt is jutalma Máki uram
410   17|           nemcsak kenyérre, zsiradékra, de még cifra főkötőre is Mákiné
411   17|                van, neki pedig van hat.~De büszke is volt arra az egy
412   17|                  s kilenc szántóföldje, de Jucinak nem kellett, mert
413   17|                meg egy derék kormányos, de ennek az kellett volna,
414   17|            talpas-kereskedősegéd kérte, de erről azt mondták neki,
415   17|               az egész falu megsüvegel; de utoljára úgy elijesztgették
416   17|              fiatal, amíg kérői vannak, de amint egyszer valamely kérője
417   17|             nagyon sok lesz a jóból.~No de nem maradt rajtuk.~Volt
418   17|      kellemetlen vendég Mákiék házánál, de még a helyet is megtörülték,
419   17|               fog-e lakni, avagy távol? de még a neve ellen sem tettek
420   17|               viszont azt felelte, hogy de bizony Herczeg András is
421   17|                 kifordult az istállóba.~De amint visszajött, a menyecske
422   17|              tréfára fordítja a dolgot, de kicsibe múlt, hogy pofon
423   17|                  s hozzá is ült menten; de ezúttal neki múlt el a kedve.
424   17|                 kiszedett a tányérjára, de mégsem állhatta meg, hogy
425   17|             húshoz, amit majd behoznak.~De semmit sem hoztak.~Utoljára
426   17|             miért kell neki meglakolni. De vele azt sem közlik. Akármit
427   17|            édesapja már csak apja neki, de az Isten mentsen meg, hogy
428   17|             ütött nagyot az asztalra.~– De már engem uccse, ami az
429   17|                 érte jönne az az ember, de azt csak nem kívánhatja,
430   17|                Herczeg András vissza. – De hisz addig sok makkot megsüthet
431   17|         szégyenli az ember gyöngeségét, de asszony előtt tartani kell
432   17|       izenetével.~Majd kidobták vele.~– De iszen ide ne jőjjön Herczeg
433   17|              harangszóra ebédelhessünk, de ma el ne menj ám az anyádékhoz,
434   17|               azt mondta, hogy jól van, de alig várta, hogy András
435   17|                a hajóval Újszőny alatt, de még ma nem jöhet, azt izente,
436   17|                 Jó lett volna a sietés, de tizenkét órakor kinyitják
437   17|                 főzhetnek az aratóknak, de csak elgondolta, hogy az
438   17|           bizonyosan eltörte a fazekat; de már három órakor maga sem
439   17|                egy cirkász-keszkenővel.~De nagy dolog lett abból, mert
440   17|          gyilkos istentelen, gyere elő.~De András gazdának volt annyi
441   17|             őket.~Elébb csak a pap elé, de később a bíró elé is került
442   17|             volna ezt az embert valaha, de nem kellett volna ennek
443   17|        kegyelmed Herczeg András uram?~– De biz én volnék az.~– Hát
444   17|                  tán beteg a kocsisa?~– De bizony magam vagyok most
445   18|              Borsos, délután Paprikás.”~De ki volt hát Borsos István
446   18|                  minek beszélsz róla?~– De azt nem látta kend, hogy
447   18|              vennék a zsidók a selymet, de még meg sem engednők nekik.
448   18|                  az istentelen asszony. De törjem csak be az ajtót,
449   19|                  Ó, én uram és Istenem, de megáldottál engemet; – sóhajtozék
450   19|                 kerek kilences szám. No de hála érte az úristennek,
451   19|           topánkát?~– Nem azért jöttem. De sok gyermeke van kendnek.~–
452   19|                 alulról kezdte felfelé; de csak az lett akkor is a
453   19|                tőlem akármit a világon, de gyerekemet egyiket sem adhatom
454   20|                legfőbb urainak vallják; de még merészebb eszme az,
455   20|                hogy ezek állatok ugyan, de igen hasznos állatok; a
456   20|                 azt, hogy ezek emberek, de igen haszontalan emberek;
457   20|            mindenható pénz! az – arany!~De hát mire lett volna nekik
458   20|              merész Pizarro és a kegyes De Luque Fernando vezették
459   20|               az egész kalandor csapat; de mindegyik bámulat tárgya
460   20|              nem üldözheti martalékait, de viszont azok sem menekülhetnek
461   20|               fák még zöldültek szépen, de már a mező sárga volt s
462   20|       cukorültetvények még álltak épen, de mind fehérre változva, mintha
463   20|             nemcsak egy egész nemzetet, de egy egész színt!~1856~
464   21|                 és jármos ökrei voltak, de ami ezeken felül való, igen
465   21|               ugyan a jegyzőkönyvekben, de üldözésök nem tartatik tanácsosnak;
466   21|               mely ha csorbult is néha, de újra helyre nőtt, olyan
467   21|               nem eresztik be a tatárt, de az árkon kívül bizony nem
468   21|               még nem érett meg nagyon, de ez nem tesz semmit: legfölebb
469   21|              kissé savanyú lesz a bora; de jobb, ha a bor savanyú,
470   21|            szerint megesküdtél volna.~– De van ám már nekem uram, török
471   21|              búsulj, az az én dolgom.~– De nem hagyom ám el érted.~–
472   21|                 kigondolni sem lehet.~– De én még százszorta jobb vagyok, –
473   21|                  meg ne fogd a kezemet.~De a török bizony csak megfogta
474   21|            egész háznál nem volt senki, de még a szomszédban sem volt,
475   21|             majd csak hazaszalad a nép; de meg az jutott eszébe, hogy
476   21|                 tetszett.~– Hozz vizet; de megállj, el találsz szaladni,
477   21|          lélekadta finnyás menyecskéje, de nagyon szereti a szépet.~
478   21|                már, nem bántlak többet; de aztán te se bántsd a feleségemet.~
479   21|                se bántsd a feleségemet.~De biz az atyafi nem hallgatott
480   21|         kezemmel ütöttelek meg egyszer.~De ha a csausznak az is elég
481   21|             vízzel; állítgatták talpra; de biz az csak lehajtotta mindig
482   21|        feleségedet meg akarta csókolni, de legalább ütötted volna meg
483   21|                  hogy észre sem veszed. De ha bolondul elárulod magadat,
484   21|           durcásan a némber.~– Igen ám, de azt is fogják tőle a puncta
485   21|              vele úgy, mint az uraddal, de ki ne kapard a szemét! egy
486   21|               bába nem értette biz azt, de nagyon megörült neki, egyfelől
487   21|               egy esztendei fogságot.~– De fiam, csak eredj te haza
488   21|          rendébe hozatván.~Igen bizony, de már most a szegény Dúl Mihálynak
489   22|              oldalán rostély alá rakva.~De nemcsak drága kelmét, igazgyöngyöt
490   22|                hegyénél csókolózott.~Ah de odalenn egészen más világ
491   22|               lehet csak vele beszélni; de annyi tárgyat dalra még
492   22|              tatár.”~Soha nem álmodott, de sokszor megérdemelt veszély
493   22|              akkor nyúzott legmohóbban; de a költő elhallgatott; a
494   22|        nyerítenek méneik embervér után; de jön a tél, mely hidat von
495   22|           Elfoglaltad az egész világot, de az egész világon annyi drágát
496   22|                ő leírt. Nekünk ocsmány, de a tatárnak ideál.~A százszorszépek
497   22|          választottak a dicső halálnál? De még ez is tetszett nekik.
498   22|                Eddig nevetett Karadzim, de azután tépte szakállát dühében.~–
499   23|               egy igénytelen utódja… no de nem illik olyan nagyon belemerülni
500   23|            turnür és betanult agacéria; de ez mind nem segített itten;