Part

 1    7|                                  Szolimán álma ~
 2    7|    riadozva zúgták szakadatlanul Szolimán nevét.~Az Aja-Szófia templomától
 3    7|     mindenütt, amerre járt, s a „Szolimán!” kiáltás közt sűrűn lehete
 4    7|         anyja, s Szultána-Aseki, Szolimán kedvenc neje, utánuk a többi
 5    7|       tarka fegyveres nép.~Amint Szolimán Mahmud síremlékéhez ért,
 6    7|        szökőkút volt az, mellyel Szolimán népeit meglepé: a legnagyobb
 7    7|        mégegyszer oly magas lőn. Szolimán tovább lovagolt, szemei
 8    7|         ittasak, nem szűntek meg Szolimán nevét visszhangoztatni.
 9    7| párnájára ülve, maga elé szólítá Szolimán országa legfőbb embereit,
10    7|   Ibrahim.~Őt hagyta legutoljára Szolimán.~Mindenki feszülten leste,
11    7|        kiáltsd ki a népnek, hogy Szolimán Ibrahimot fiává nevezte
12    7|   megelőzni a szolgálattételben. Szolimán intésével visszatéríté őket: „
13    7|         érte, aki azt elfogadta.~Szolimán nem látott örömkönnyeitől,
14    7|     órában, leány?! – kiálta fel Szolimán elszörnyedő arccal.~– Ne
15    7|          kit legjobban szeretsz.~Szolimán elkomorult; tekintete azalatt,
16    7|    ruhájának szegélyét csókolni, Szolimán pedig inte az ulemának,
17    7|   változott, úgy nyújtá a Koránt Szolimán elé.~A szultán fölkelt,
18    7|         Künn a tomboló néptömeg „Szolimán és Ibrahim” neveit üvölté
19    7|       volt az, aki elébe lépett. Szolimán megölő tekintettel pillanta
20    7|       hadból parancsod ellenére.~Szolimán hörögve takarta el könnyes
21    7|         űzve az ősz apa gondját. Szolimán sokáig mulatott vele, kérdezősködött
22    7|            Ébren vagyok, – szólt Szolimán, meglátva a belépőt. Az
23    7|           Te aludtál el, nem én.~Szolimán egész éjjel le nem hunyta
24    7|          akik ott körüle jártak. Szolimán úgy szeretett volna nekik
25    7|        küszöbén. És ismét hiába. Szolimán egész éjjel nem tudott elaludni.~
26    7|    Ibrahim! – hörgé eliszonyodva Szolimán, s visszarogyott fekhelyére.~