II.

Úr és szolga. – Az egész világ egymásnak ura és szolgája. S nincs úr, kinek ura, nincs szolga, kinek szolgája ne volna.

A koldus ebet tart, hogy legyen kinek parancsolnia, a fejedelmek hízelgőket tartanak; a jobbágyok fölött uralkodik a föld ura, és minden földesúr meghajtja fejét a király előtt, – és minden király meghajtja fejét a halál előtt…

Ez a beteg, halvány fényű égitest, a hold, rabszolgája a földnek, éjeit világítja, megláncolva forog körüle, és tűri, hogy ez idomtalan tömeg el-elfogja előle a napvilágot. – A föld rabja a napnak. A nap az Altairnak, ez a Siriusnak, s így a világ végtelen közepéig kereng és engedelmeskedik egyik hatalom a másiknak.