III.

Ha tudhatná az ember: mikor fog meghalni?

Ha tudhatná azt a sötét időt, midőn szemét lehunyja és föl nem nyitja többet, hanem lefekszik örökké tartó álmokat alunni, lelke pedig elbujdosik, mezítelen, vezértelen a hűvös éjszakába, a véghetetlen égbe… Miért nem tudja: hol s mikor? Mint kerülné azt a helyet, hová mégis mennie s hol meghalnia kell! Mint számlálná az éveket, később a napokat, amik még hátravannak, s mint esnék kétségbe, mikor már csak perceket kellene számlálnia…

Több jót, kevesebb rosszat tenne-e akkor? Használná-e jobban a rövidre mért időt? Vagy még tán kevésbé félné a hosszúra mért istenítéletét?…