II.
(Haditanács. Haditervek. Görgey nem
fogadja el a terveket)
A
másnapi haditanácsban elhatároztatott: hogy a kormány Pestet el fogja
hagyni.
Vetter megérkezett az aldunai
táborból, megkínálták a fővezérséggel, de nem fogadta el.
„Amit
más elrontott, azt én nem vagyok képes helyrehozni” – válaszolá. Kit értett azon „más”
alatt?
Hanem
ő is tanácslá: hogy Pestet el kell hagyni, Buda három napig sem levén
tartható.
Az
első terv ez volt.
A
kormány elmegy Eszékre, a hadsereg vonul le a Duna mellett Adonyig, s ha pár nap
alatt a Duna zajlása megáll, mely miatt hidat verni lehetetlen vala, ott a
hármas szigetnél a jégen átkel s húzódik a Bánátból felfelé jövő
seregekkel szemben, azokat maga elé bocsátja s megütközik; ha csatát veszt, a
Tiszán átveti magát, s a Tisza-vonalt védi.
E terv
elvettetett. A kormánynak nem lehetett magát egy várba bezáratni.
Másik
terv volt tehát: a kormány menjen Debrecenbe, az egész hadsereg húzódjék
át a Tiszán, s védje a Tisza és Maros vonalokat. Az eszme elég
plauzibilisnek látszott, s dacára a legnyomósabb ellenvetéseknek,
elfogadtatott.
Eszerint
a magyar fel-dunai hadseregnek Ceglédnél, az északi hadseregnek Kassánál
ütköznie kellett, – ezáltal időt nyerni az al-dunai hadseregek
felvonulhatására, s megveretés esetére az utóbbinak Tokajnál, az
előbbinek Szolnoknál a Tisza túlpartján venni pozíciót.
Szerencséjére
a magyar hadjáratnak Görgey a tervet nem fogadta el.
E terv
alapjában hibás volt.
A Tisza
és Maros között egy százezer főre menő hadsereget élelmezni
lehetetlen. Annyira: hogy midőn Perczel később átvonult a Tiszán,
három nap alatt a lovasság számára szükséges zabkészletből nem tudtak
többet előteremteni 500 mérőnél. A tiszántúli rész a Maroson innen
inkább marhatenyésztésben, mint gabonatermékekben gazdag.
De
nagyobb hibája volt e tervnek a Tiszára támaszkodás.
Be
lévén fagyva a folyam, ott kelhetett át rajta az ellenfél, ahol akart.
S aztán
túl a Tiszán sehol egy megvédhető pozíció, sehol egy biztos menhely, hova
veszteség esetében egy megbomlott sereg magát reorganizálni visszavonulhasson.
Görgey
sokkal jobban látott, midőn ahelyett: hogy a kormányt sietett volna
fedezni, felfelé vonult a hegyi pozíciókba, s ezáltal a császári hadsereg
fő erejét maga után vonta, időt nyerve a többi magyar hadtestek
számára.
Ha a császári
hadvezér ekkor teljes erejével nem Görgeyt, hanem Perczelt siet üldözni, a
harcnak két hét alatt vége van.
Azonban Görgey iparkodott mozdulatai által elhitetni: hogy Bécs és
Olmütz ellen törekszik, s e merész eszme által akkor kezdte újra a harcot,
midőn az már éppen bevégezettnek látszott.1
E tény
később sokszorosan tagadtatott. Lehet: hogy küldött a kormány pénzt, de
nem jutott hozzáig, – annyi bizonyos: hogy Görgey sok ideig a bányavárosokból
elhozott ércpénzzel fizette katonáit, majd a vele volt kormánybiztosok egyike a
közpénztárakból saját felelősségére felvett pénzekkel pótolta a hadsereg
szükségeit, ki ez összegeket, mik mintegy 37 ezer pengőforintra mennek,
most saját vagyonaiból kénytelen megtéríteni.2
|