VI.
(Egy képviselőt félreértésből majd felakasztanak)

Én tisztelem az asszonyi nemet, – még tán más különösebb érzelemmel is viseltetem iránta.

De a status-kormányzati dolgokban, – ezerszer engedelmet kérek – pártolom a cölibátust.

Ímhol egy igen kellemetlen eset.

Amint a képviselőház elhatározá: hogy Pestet el fogja hagyni, Cegléden, egy menekvő képviselő a vendéglőben egész elbúsúltan sopánkodék az asztal felett a dolgok állásán. Talán olyasmit is mondhatott: hogy igen rosszul állunk.

A másik asztalnál nagy befolyású hölgyek ültek, kiknek egyike a képviselő szavaira indulatosan felszólal, azt gyávának, hazaárulónak mondja és fenyegeti: hogy hasonló szavakért befogatja.

A képviselő, ki eddig csak félt, most azonfejül még meg is ijedt, s esdve kéré a haragos státushölgyet: hogy ne magyarázza szavait hazaárulásnak.

A hölgy még egyszer lepirongatta a félő hazafit, s elbocsátá színe elől.

Ez azonban annyira megilletődött: hogy rögtön a feleségét is elküldé a fenntisztelt státusasszonyság megkérlelésére. Ki is tehát a képviselőnek a magát megjavítás feltétele alatt megbocsátott, s erre szavát adta.

Egy óra múlva azonban rajtaront a kérdéses követre egy kapitány a fenntisztelt hölgy kíséretéből, s tudtára adja: hogy tekintse magát fogolynak és kövesse őt rögtön Szolnokra.

A képviselő váltig hivatkozott a mar megnyert bocsánatra, mindez nem használt semmit, el kellett mennie Szolnokra, ott egy ketrecbe becsukták, s miután az elfogó tiszt egyebet nem mondott róla: mint hogy „ez hazaáruló”, senki sem tudta: hogy mit vétett.

Az ott lézengő népség azonban összefutott a látványra. – Ki ez? Mi ez? – Hazaáruló! – Kém! – Fel kell akasztani! És sonica fel akarták akasztani.

A népség ki akarta őt hozni ketrecéből. Már mutogattak neki a lámpásokat, hogy melyikre fogják akasztani.

Szerencséjére Kossuth a lármára odavetődik, s a képviselőben egyik legbizalmasabb emberére ismerve, azt csaknem azon percben menti meg, midőn már szét akarták tépni.

A félreértés kivilágosult, a néptömeg eloszlott, a képviselő megmenekült.

Hogy miket állhatott ki a boldogtalan ez idő alatt? Mindenki szabadon képzelheti magának.

Ilyen bajok születnek abból, ha dámák avatkoznak az országlászat gondjaiba.

*

A Debrecenig utazás egyébiránt mindenkire nézve volt holmi kalandos ötletekkel összekötve. Ezen kalandok legsűrűbbike volt az: ha valakinek a vasúton szállított holmiai eltévedtek. Az azokrai felügyelet egyedül a mennyei gondviselés rendőrségére volt bízva. Még hónapok múlva is lehete a Közlönyben olvasni eltévedt málhák köröztetéseit. Különösen egy tehetős hazafi volt állhatatos egy eltévedt kofferének felkerestetésében. Az ember nagy befolyású volt, a koffer tele ezüsttel, amiből csodálat nélkül kimagyarázható azon szorgalom, mellyel egyfelől a tulajdonos, másfelől a rendőrhivatal iparkodott az eltévedt tulajdon nyomára jutni. Végre rátaláltak. A rendőrség kapta meg. A hazafi kifogyhatlan volt a rendőrhivatal magasztalásában. Siet az átvett holmikat látlelet alá venni. És ki írhatja le kedves meglepetését: midőn várt ezüstjei helyett a koffert a legszebb, a legfinomabb női fehérneművel találja megtöltve? Nem az ő koffere volt.

Csak legalább azt tudhatta volna meg: hogy szép volt-e a hölgy, aki azokat viselte?