XI.
(Kiss Ernő elhívatik a hadseregtől. Royalista)

Kiss Ernő megérkezett Debrecenbe.

Megjelenése nem csekély meglepetést okozott az itteni körökben. Miért kellett odahagynia az aldunai seregeket, melyek úgyis a felbomláshoz közel állanak? A többi vezérek a bánáti sereget önkényt odahagyták, miért hívatott el ez is?

Kineveztetett fő hadiparancsnoknak.¹

Ez annyit tesz: hogy „promovirt und amovirt”.

Mert hogy mi akar egy fő hadiparancsnok lenni ott: hol hadügyminiszter és főhadvezér van? azt nehéz megérteni.

Üres cím talán?

De egy ember, ki legelső volt a magyarok ügyéhez állani: ki félmillió forintnyi jövedelmet adó birtokait áldozta fel a forradalomnak, – ki elleneitől tizenkét csatában száztíz ágyút foglalt el, ki mindig ott volt a csatában: hol legnagyobb volt a veszély, ki alól csak a tomaseváci ütközetben három lovat lőttek ki, ki a győzelmet legelőször ismertette meg a magyar fegyverekkel Perlász alatt, kinek midőn három hétig semmi muníciója nem volt: hogy az ellenség e helyzetében meg ne lepje, mindennap csatázott vele, kiről el van ismerve: hogy a legelső katonák egyike s a hadvezérek közt sem a legutolsó, – ne érdemelne egyebet üres tétlen címnél, midőn legnagyobb szükség van a tetterőre?

Néhány nap múlva mindenki megismerte a túl a rendén őszinte embert.

Decidált royalista volt és nem tudott hallgatni.

Ez volt minden baja.

Többé senki sem iparkodott keresni: hogy miért kapta a „pomovirt und amovirt”-ot.

*

Kiss Ernőről az a hit élt a katonák között: hogy a golyó nem árt neki. Tán úgy is volt. Október hatodikán háromszor lőtte ki rá fegyvereit a kiállított vadászosztály, s még a harmadik lövés sem bírta megölni.