XIII.
(Kassai csatavesztés. Mészáros
csatatűzben. Honvédtisztek. Szemere buzgalma. Klapka föltételei a vezérség
elvállalásakor. Haditaktikája. A Don Miguelek. A csata megfordul)
A
kassai csata szerencsétlenül ütött ki.
Dacára
a legügyesebb vezényletnek, minden személyes bátorsága mellett a
hadügyminiszter elveszté az ütközetet egykori principálisa ellen.
A csata
eleinte a legnagyobb tűzzel folyott, a magyar újonc seregek egész annyira
közeledtek az ellenfél ágyúihoz: hogy a lőponton már belül voltak, ahol a
golyó nem érheté őket többé, akkor egyszerre valami névtelen ijedtség lepé
meg az egész tábort, egy pillanat alatt visszafordult mind és elkezde szaladni.
A
fővezér elébök állt, leült a földre, mutatva: hogy itt nincs
mitől megijedni, biztatta, fenyegette őket, sírt, könyörgött, mind
hasztalan, a felbomlott rendet többé helyreállítani nem lehete.
A
sereg, anélkül: hogy holtakban nagy vesztesége volna, teljesen szétfutott
inkább, mint szétveretett.
Visszatértében
egy temető árkában 32 honvédtisztre bukkant a vezér, kik a csatát
nem látták célszerűnek nézni.
Így
lehetetlen volt győznie.
Amint
hazaérkezett, szomorúan jött maga jelenteni a hongyűlésre: hogy a csatát
elveszté.
–
Szeretnék – úgy monda – pincéből beszélni fel: hogy ne láttassék arcom
pirulása.
A
megfutott tömeget a jelenlevő országos biztos, Szemere példátlan
energiával szedte ismét össze, faluról falura járt az elfogatás veszélyei
között a honvédeket ismét összecsoportosítandó, nehány nap múlva a vert had
csakugyan átjutott Tokajnál a Tisza túlpartjára, aholott is a tüzérparancsnok a
gyönyörű hidat jónak találta maga után leégetni, azon időben, mikor a
Tisza egész Becskerekig be volt fagyva mindenütt…
Mészáros
nem akarta a vezényletet felvállalni többé.
A
kormány tehát Klapkát kínálta meg a felső-tiszai sereg
vezényletével, akkor még névtelen fiatal tisztet, de akinek legelső
szavaiból ki lehete ismerni: hogy aziránt, amit tenni akar, tiszta öntudata
van.
Csak
azon föltét alatt vállalta el a vezérséget: ha megengedtetik neki minden
tisztet, akit gyöngének talál, helyéről elmozdítani, s mindenkit
személyválogatás nélkül főbe lövetni a legkisebb kötelességmulasztásért.
A
kormány helybenhagyta kívánságait.
Klapka átvette a sereg
kormányzatát, s négy nap múlva a kassai csata után ütközetre került a dolog a
győzelmekhez szokott Schlik tábornokkal.
Klapka nem tett úgy, mint Mészáros, ki a legjobb csapatjait előre
küldé s a kétségesebbeket tartalékul hagyta, hanem elöl állítá az újoncokat, a
legelső tűzbe, mögöttük állítá fel a Don Miguelek zászlóalját,1 mely akkor
érkezett meg a bánáti csatatérről, győzelemhez szokottan.
Azután
tudtára adatta mindenkinek: hogy aki a csatából megfut, arra bizonyos halál
vár.
A Don
Miguelek ilyenformán biztatták az újoncokat:
– Ha
előrehaladtok, nagyon bizonytalan: hogy odaát ölnek-e benneteket, de ha
elfuttok, már akkor bizonyos: hogy mi fogunk megölni.
S
kiállottak a csatatűzbe az eddig csak futásban gyakorlott zászlóaljak, – a
császáriak átjöttek a jégen, az újonc honvédek összecsaptak velök, bizalmat
kaptak önmagukhoz, visszanyomták őket a Tisza jegére, ott a jég hátán
szuronycsatát víttak, győztek, ellenfeleiket átverték a túlsó partra,
rájok gyújtották a várost, onnan is kiűzték, másnap, harmadnap ismét
verekedtek velök, ismét győztek, visszanyomták Tarcalig, – Keresztúrig,
elfoglalták Kassát és attól fogva nem futottak el a csatatérről soha.
|