XIV.
(A kormány kísértetei. Két ellenkező hír Aradról, Szegedről. Bem
felől aggasztó hírek. Poroszlón a császáriak megjelenése. Kossuth fel
akarja szedetni a sajtót. Duschek, Nyáry ellentállanak)
Míg a magyar kormány hadseregei összpontosításán működött, saját
székhelye biztosításárul nem lehetett, nem volt szabad gondoskodni.
A bánáti seregeket
ugyan megóvta a felbomlástul Vécsey föllépése, ki Eszterházy, Lázár
és Bakonyi lemondásaik után elvállalta a fővezérséget, de a seregek
felvonulásával a Maros-vonalig tér nyílt az ellenséges elemek támadásainak, s Szeged
és Arad csaknem egy napon lőnek megtámadva a szerb csapatok által.
Szegeden nem volt egyéb tartalék a nemzetőrségnél, ellenben Aradot biztosítni
látszék az ott levő cernírozó hadtest.
Annál váratlanabb jelenet volt tehát, midőn egy bizottmányi ülés
folyama alatt lélekszakadva rohan be a rendőrség egyik biztosa, ki Aradon
állomásolt, s tudtul adja: hogy a mai nap hajnalán a szerbek Ó-Aradot
elfoglalák s a cernírozó testet szétverték.
E hír rettenetesen konsternálta a bizottmány tagjait.
Csupán egynek volt elég lélekjelenléte megkérdezni a hírnöktől: hogy
miként tudhatja ő a mai csata végeredményét, mely Debrecentől tizenöt
mérföldnyi távolban esett.
(A hírnöknek csakugyan jól el kellett sietni, hogy aznap este Debrecenbe
érjen.)
A hírnök azonban komolyan állítá: hogy mikor ő eljött, akkor már a
magyar seregek az egész városból ki voltak nyomva, és a legnagyobb
rendetlenségben.
A bizottmány egész éjjel ébren volt, s intézkedett minden
megtörténhető eventualitás ellen.
Reggel korán érkezett meg Vécsey futárja, írott tudósítást hozva az aradi győzelemről,
melyben a magyar seregek többszáz fegyveres szerbet leöltek, s két század
sorkatonát fogollyá tettek, s azonfelül még Új-Aradot is egész a vársáncokig
kezökben tartják.
Az elébbeni futárt komoly feleletre készültek vonni az okozott zavarért,
azonban a később érkezett rögtön kimagyarázta a dolgot.
A szerbek eleinte csakugyan kinyomták a városból a magyar seregeket,
amidőn Asztalos Sándor százados négy századdal berohan a
főutcán, egyik kezében a zászlót tartva, másikban kivont kardot, s
midőn a szerbek már bizonyosnak tartják a diadalt, rajtuküt elszántan, a
főtéren elkeseredett csatát kezd, azalatt a többi sereg is rendbe szedi
magát, s minden oldalról visszanyomulva, a szerbeket kiverik a városból, sokat
leölve és elfogva közülök.
Ez alkalommal egy elfogott fehér-piros-kék szerb zászlót is küldtek
Kossuthnak, mely ott állt mindég előteremében, később többekkel
szaporodva.
Pár nap múlva a Szegeden történtekről is érkezett tudósítás.
Itt maga a nemzetőrség lépett fel támadólag. A vén családapák
megértve: hogy a szerbek Új-Szegedre jöttek, átmentek a jégen, s rövid csata
után kiverték onnan elleneiket, s fegyverzsákmánnyal rakodtan tértek vissza
övéikhez.
Azonban a baj nem jár egyedül.
Bemről aggasztó hírek érkeztek.
Egész Szebenig kedvező szerencsével haladt előre. Ott hamis
kémei által azzal biztatva: hogy Szeben nincs ellenállásra elkészülve, csaknem
a város kapui alól nyomatott vissza.
Ekkor tudósítá a bizottmányt: hogy segélyre van szüksége, különben Erdély
elveszett.
Vécsey rögtön utasíttatott hét zászlóaljat küldeni Dévára.
Kevés napok múlva azonban jön a tudósítás: hogy Bem 28 ágyút elvesztett, s
kis seregét csak a legnagyobb vitézség által bírta megmenteni, azonban Erdély
határszéléig nyomatott.
S mintha egyszerre fenékig kellene kiüríteni a keserű poharat, Tiszafüredről
tudósítják a kormányt: hogy a császáriak egy lovasdandárja az átelleni Poroszlóban
véletlenül megérkezett.
És Tiszafüreden semmi védelemrűl sem volt gondoskodva.
Az alsó-tiszai sereg Cibakházán, a tartalék T. Szentmiklóson, a felső
Tokajon állomásolván, azokból sem lehete gyorsan segélyt rendelni Tiszafüredre.
Debrecen tökéletesen fedetlenül állt azon oldalról.
Kossuth belátva a veszély nagyságát, rögtön parancsot adott Duscheknek:
hogy a banksajtókat pakolja össze és menjen velök Váradra.
Duschek szabadkozott. A banksajtó csak akkor kezdte meg működését, az
országos pénztárban nem volt több százötvenezer forintnál, ha a sajtókat
újra szétszedik, két hétig nem tudják fizetni a hadsereget.
– Igen, de Debrecenben huszonnégy óráig sem vagyunk biztosak. Innen
okvetlenül távozni kell.
Több kormánytagok erélyes föllépése következtében azonban végtére is a
kormány és országgyűlés nagy része csakugyan elhatározták: hogy történjék
bármi, Debrecent el nem hagyandják.
E határozat nagy küzdelembe került, befolyással bíró férfiaknak minden
erélyüket fel kellett használni: hogy a kormányt e lépéstől visszatartsák.
Nyáry kategorice kimondta: hogy ő a maga részéről mindenesetre
Debrecenben marad. Ha a kormány biztosítani kívánja magát, odább mehet, de azt
nem kívánhatja: hogy az országgyűlés mindenütt vele járjon.
A rendőrségi szállás udvarán azonban éjjel-nappal ott állottak a
szekeres fogatok s a debreceni közrendű nép igen határozottan rebesgeté
egymás közt: hogy valaki igen sietve akar elutazni. A szekeresnek az sincs
megmondva: hogy hova fognak menni.
Másnap délben hazaeresztették őket.
Az egész aggodalom alapja vaklármára épült, a poroszlói császári hadsereg
nem volt egyéb egy hatvan főből álló cirkáló lovascsapatnál,
mely az ottani sópénztárt biztosítani vetődék oda. A tudósító
biztos egész hadseregnek nézte őket.
Ha a csapat megkísértendette a hídoni átjövetelt, igen nagy fordulatot
csinálhatott a magyar kormányzat ügyeiben.
E nap óta a forradalom ügyei jobbra kezdtek fordulni, s Debrecenben többé
nem volt semmi oldalról fenyegetve.
|