XXIV.
(Nyáry és Kossuth környezete. Nyáry elleni intrikák. Hír Kossuth
megmérgeztetési tervéről. Áltudósítás Pestről. Megbukott buktatási
kísérlet. Egy esemény Batthyány életéből)
Míg a békepárt Madarászt iparkodott a kormányról eltávolítani, saját
elveinek ezáltal többséget szerzendő a kormányzatban, azalatt az
ellenpártok is tudták: hogy mit kell tenniök? s minden törekvésüket
odairányzák: hogy ők meg másfelől Nyáryt mozdítsák el a
kormányról.
Azonban egy embernek, kinek mind polgári, mind politikai múltja
feddhetetlen, kevés megtámadható oldalai vannak, kivált midőn
egyfelől a nevéhez ragaszkodó pártok, másfelől a hazában egyetlen
adminisztracionális talentuma a kormányzatra nézve csaknem nélkülözhetetlenné
tevék.
Kossuth legközelebbi környezetében is sokan voltak, kik tiszteletüket nem
tudták tőle megtagadni: s hogy később mégis ellene fordultak, annak
okát egyenesen Nyáry kíméletlen modorában kell keresni.
Ő a hivatalnokok irányában kérlelhetetlen szigorú, pontosságot és
tárgyismeretet követelő volt, mi Kossuth hivatalnokaira nézve nem kis
alkalmatlanság volt, kik megszokták: hogy Kossuth mindent maga végezzen
helyettük, úgy hogy gyakran az elnök reggeltűl késő éjszakáig mindég
írt, nem lehetett vele semmiről beszélni, sok dolga volt, írt, – még
az utalványokat is maga írta.
Egy este sok szekeres falusi emberek holmi szállítmányokat hoztak a
kormánynak, az illető hivatalnokok restelték akkor átvenni a
szállítottakat, s ott hagyták állni az udvaron a szekereket. Az éj hideg volt,
a fuvarosok panaszt tettek Nyárynál a mulasztásért, mire az oly kíméletlenül
lehordta a hivatalnokokat, hogy Kossuth egész családja összefutott a lármára.
Ez időtől fogva Kossuth környezete kérlelhetetlen ellensége lett
Nyárynak. Favorit lapjaiban napról napra variálta fölötte az elméncségeit,
szójátékait, iparkodott őt népszerűtleníteni s kicsinyes
inszinuációkkal Kossuthot gyanakodóvá, féltékennyé tenni iránta…
Egy időben egy pesti hölgy **né, fiát keresendő, ki a magyar
táborban mint huszártiszt szolgált, Debrecenbe érkezik, két nap ott van,
harmadnap útlevelet vált a rendőrségnél, minthogy útlevél nélkül
Debrecenből senki sem távozhatott el.
Ez esetet iparkodott Kossuth környezete Nyáry ellen felhasználni.
Elhíresztelték a városban: hogy **né titkos megbízásokat hozott Nyárynak herceg
Windischgraetztől, minek tartalma sem több, sem kevesebb, mint az:
hogy Nyáry fogassa el Kossuthot s szolgáltassa a császáriak kezei közé. Mások
ismét azt híresztelték: hogy **né maga van azzal megbízva: hogy Kossuthot
mérgezze meg. Ezek a hírek aztán mindenféle alakban és variációban
cirkuláltak.
Emberek állták el az utcán Kossuthnak az útját, kik térdenállva kérték:
hogy őrizkedjék, mert meg akarják ölni, leveleket kapott Pestről,
mikben kérve kérik: hogy vigyázzon az életére, ne bocsássa magához Nyáryt
közel, vizitáltasson meg mindenkit, aki hozzá megy, hogy nem visz-e magával
valami gyilkos eszközt, ágyút, rakétát, repülő mérget, vagy más afféle
pokolművet?
Kossuth mindezen figyelmeztetések dacára nemcsak hogy nem őrizkedett
Nyárytól, sőt az e tárgyban kapott leveleket is közlötte vele, amikor
aztán mind a ketten jókat nevettek a tréfán.
Azonban két hét múlt el azóta: hogy **né útlevelet váltott a
rendőrhivataltól Debrecenben, azóta bizonyosan hazaérkezhetett.
Két hét múlva tehát Pestről, egyikétől Madarász hivatalos
biztosainak egy tudósítást kap Kossuth, melyben a sokrendbeli pesti titkos
újdonságok végén ez volt olvasható:
„**né is megérkezett Pestre titkos missziójából Debrecenből, s azóta
minden nap látható herceg Windischgraetz előszobáiban.”
Ez mégis több volt, mint elég arra: hogy Kossuthot gondolkozóba ejtse.
Hivatalos tudósító tán mégsem fog szemmellátott dolgokat állítani, amik
nem igazak?
Este a bizottmányi ülésben találkozik Nyáry Kossuthtal, az elnök félrehívja
és kérdi tőle: hogy **né mikor távozott el Debrecenből?
Nyáry nagy szemeket csinál: „Nem ment az innen el soha” viszonza.
– Lehetetlen – szólt az elnök –, nekem mint bizonyosat írják: hogy
Pesten van.
– Tessék odaküldeni szállásra és meggyőződni felőle: hogy
mióta idejött, azóta nem csak Debrecenből, hanem a szobájából sem volt
künn, mert – folyvást betegen fekszik.
És csakugyan e betegség okozta az egész zavart. **né kétnapi ottléte után
útlevelet váltott Madarásznál; – amely nap el akart indulni, hirtelen megbetegedett,
feküdt két hétig, Madarászék azt hitték: hogy elment, s csupa tévedésből
sokkal korábban találták a relációt róla megíratni, mint kellett volna.
Az útlevelet Madarász adta ki, a tudósítást két hét múlva Madarász
hivatalnoka írta; – az összefüggést itt nem nehéz kitalálni.
Kossuth bosszankodva nyújtá át Nyárynak a Pestről kapott levelet,
melyben a tudósító pozitív tényeket állít oly személyről, aki ott sincs.
Nyáry végigolvasta a levelet, azután flegmatice visszaadta.
– Nagyobb baj ennél – úgymond –, ha a többi itt foglalt tudósítások is csak
ennyire alaposak, mint ez a legutolsó. Egyébiránt Madarász dolga, az ő
tisztviselője…
*
E megbukott kísérlet után békét hagytak a flamingók Nyáry jellemének,
átlátták: hogy egy oly nyilvános jellemet, mint ő, orgyilkossággal,
méregkeveréssel vádolni legalábbis nevetséges merénylet, s ezentúl
politikai elveinek kezdtek nekifordulni, mi az akkori izgatott kedélyek és
körülmények mellett sokkal háladatosabb fáradságnak mutatkozott.
És ezen a téren Nyáry az egész békepárt között a legkönnyebben
megbuktatható egyéniség volt.
Kinek az akkori ingerült, lázadt kedélyekről fogalma van, elképzelheti
mily kedvezőtlen terrénuma volt annak, ki nyíltan, határozottan kimondá:
hogy ő Ausztriával a legjobb esetben is békülni akar, hogy
Magyarországnak nemcsak békéjét, de nagyságát is látja abban, ha Ausztriától el
nem szakad, hanem magát annak központjává teszi s a dinasztiát önhasznáért
erőssé teszi. Ki megmondá: hogy Magyarország kompakt birodalommá
teheti Ausztriát, s mint annak széke, magva, európai hatalmassággá
emelkedhetik, míg ha elszakad, csak a másodrendű birodalmak közt foglalhat
helyet.
Ily elvekre azon időkben anatéma volt mondva. Ily elvekkel Nyárynak
minden korábbi népszerűsége mellett sem lehetett megállani.
A békepárt többi tagjai sokkal óvatosabbak voltak, minthogy elleneikkeli
küzdés közben megtámadható részeiket felfedjék, s ezért kisebb erejű,
kevesebb népszerűségű, félénkebb egyéniségek több eredményre bírtak
jutni, mint Nyáry roppant tekintélysúlya, bátorsága és erélye mellett.
*
A nyílt elvküzdelem útján az egykor legnagyobb tekintély Batthyány Lajos
is megbukott a kedélyek ingerültsége miatt, átellenben oly tehetség-, jellem-
és tekintély-nélküli emberekkel, mint Madarász László. A debreceni pártok politikai
küzdelmei között gyakran visszasóhajtottak utána. Már késő volt. Lamberg
meggyilkoltatása után nem lehetett őt rávenni: hogy a kormány ügyeiben
többé részt vegyen.
Midőn a szerencsétlen esemény megtörtént, melynek kútfejét máig sem
ismerni, az országgyűlés tagjai egy futárt küldöttek Batthyány Lajoshoz a
gyászizenettel.
A futár éppen a táborban találta Batthyányt, odamegy hozzá s elmondja neki:
hogy Lamberg megöletett.
Batthyány magán kívül ugrott fel helyéről, megragadta a hírnök karját,
s azt dühösen megrázva, kétségbeesett hangon kiálta rá:
„Ah, önök orgyilkosok!”
A hírnök kérdé: hogy kit értett a gróf, mind az ő, mind küldőinek
keze tiszta e vértől. – Választ nem kapott.
És azután még sok drága vér folyt, a híd, mely Lamberg vérét folyni látta,
elégett, s ha az ember az utcára kinéz, annyi fekete ruhába öltözött asszonyt
lát, mintha valami nagy ragály ment volna keresztül az országon.
|