X.
(Perczel levele a kormányhoz. Vádjai. Haditerve. Győzelme)

Perczel ahelyett: hogy mint Vetter tervelé, Ceglédnél állomást vett és megütközött volna, átkelt a Tiszán s húzódott folyvást a kormány új székhelye felé: úgy hogy utócsapatjának tisztei be-bejártak látogatni Debrecenbe.

A kormány ismételve figyelmezteté sürgetősen: hogy ne járjon annyira a sarkában, hanem lásson hozzá: hogy tartsa fel az ellent.

Perczel erre egy furcsa levelet írt a kormánynak.

„Szemökre veté: hogy Pestről oly hirtelen elfutottak, – hogy ő tudja, miszerint még tovább is akarnak futni; – hogy külföldre útleveleik vannak, hogy már régóta gyűjtik az aranyakat a szökésre, míg a szegény katona csak a papiros pénzt kapja.”

– Ah, ez mégis durva megbántás – monda Kossuth –, nekem minden aranyam, ami van, itt a zsebemben, s ez mindössze nem több hat darabnál.

– Nekem van ötven – monda Nyáry –, amivel ugyan nem messze megyek, azt sem most szereztem. Egyébiránt én nem vagyok ellene: hogy tartassunk házvizsgálatot, s ami ércpénzt egyikünknél-másikunknál találunk, konfiskáljuk s váltsuk be bankjegyekre.

– De már azellen protestálok – kiálta fel erre Madarász – arra senkinek sem lehet gondja: hogy én minő pénzt tartok magamnál. Az nem tartozik senkire.

A levél további tartalma így szólt

„De én megtiltom önöknek: hogy helyüket elhagyják, különben velem gyűlik meg bajuk, én ma Karcagon vagyok, holnap Szoboszlón leszek, holnapután a Hortobágy mocsárai védelme alatt megütközöm stb.”

A kormány tagjai egymás szeme közé néztek. Ha Perczel Szoboszló alatt ütközik, a császáriak hamarább ott lehetnek Debrecenben mint ő. Szerencséjére az őt üldöző császári sereg nem volt egyéb egy erős lovas kémdandárnál, mely Szolnokon állomást véve, a Tiszán át sem kelt. Utoljára is neki kellett visszafordulni: hogy találkozzék vele.

*

Pár nap múlva egy szép hideg reggelen kicsinyke kis plakátocskákat lehete észrevenni a falakon, melyeken, ha az ember közelről megnézte, ilyenformát lehete olvasni:

„Perczel győzött”

A Szolnokon állomásozó császári dandárral megütközve, azt Abonyig visszanyomta stb.

Egy ismerősöm, ki Perczelnek nagy imádója volt, szinte odavetődik a falragaszhoz, s kitörő indignációval figyelmeztet a kis tenyérnyi plakátra.

– Már nézze ön, nem szántszándékos malícia-e ez? Perczel győzelmét ily foltra nyomtatni oly apró betűkkel, hogy perspektíva nélkül olvasni sem lehet, s oly magasra ragasztani, hogy aki olvassa, megfájdul tőle a nyaka. Ez a zab árlejtés alatta itt sokkal nagyobbszerűen veszi ki magát.

Annyi bizonyos: hogy nagyon apró betűk voltak, mik e győzelmet hirdeték.

*

Perczelnek ez alkalommal ismét sajátszerű fátuma volt tulajdon nevével. Keresztneve druszájánál – Mórnál már ütközetet vesztett, most Szolnokon túl csaknem ismét úgy járt – Bercel falu mellett. Pesten már készen is voltak viccekkel e téma fölött, annyira bizonyosnak látszott kelepcébe kerülése.

Maszkírozott battériák vártak ott reá a szőlők mögött két felül felállítva: Perczel azonban jókor figyelmeztetve levén a cselre, egy ezred huszár háta mögé felültetett egy zászlóalj vadászt, s velök a rejtett battériákat megkerültetve, elleneit a veszélyes pozíciót elhagyni kényszeríté.