XXIV.
(Nyáry és Kossuth környezete. Nyáry elleni intrikák. Hír Kossuth megmérgeztetési tervéről. Áltudósítás Pestről. Megbukott buktatási kísérlet. Egy esemény Batthyány életéből)

Míg a békepárt Madarászt iparkodott a kormányról eltávolítani, saját elveinek ezáltal többséget szerzendő a kormányzatban, azalatt az ellenpártok is tudták: hogy mit kell tenniök? s minden törekvésüket odairányzák: hogy ők meg másfelől Nyáryt mozdítsák el a kormányról.

Azonban egy embernek, kinek mind polgári, mind politikai múltja feddhetetlen, kevés megtámadható oldalai vannak, kivált midőn egyfelől a nevéhez ragaszkodó pártok, másfelől a hazában egyetlen adminisztracionális talentuma a kormányzatra nézve csaknem nélkülözhetetlenné tevék.

Kossuth legközelebbi környezetében is sokan voltak, kik tiszteletüket nem tudták tőle megtagadni: s hogy később mégis ellene fordultak, annak okát egyenesen Nyáry kíméletlen modorában kell keresni.

Ő a hivatalnokok irányában kérlelhetetlen szigorú, pontosságot és tárgyismeretet követelő volt, mi Kossuth hivatalnokaira nézve nem kis alkalmatlanság volt, kik megszokták: hogy Kossuth mindent maga végezzen helyettük, úgy hogy gyakran az elnök reggeltűl késő éjszakáig mindég írt, nem lehetett vele semmiről beszélni, sok dolga volt, írt, – még az utalványokat is maga írta.

Egy este sok szekeres falusi emberek holmi szállítmányokat hoztak a kormánynak, az illető hivatalnokok restelték akkor átvenni a szállítottakat, s ott hagyták állni az udvaron a szekereket. Az éj hideg volt, a fuvarosok panaszt tettek Nyárynál a mulasztásért, mire az oly kíméletlenül lehordta a hivatalnokokat, hogy Kossuth egész családja összefutott a lármára.

Ez időtől fogva Kossuth környezete kérlelhetetlen ellensége lett Nyárynak. Favorit lapjaiban napról napra variálta fölötte az elméncségeit, szójátékait, iparkodott őt népszerűtleníteni s kicsinyes inszinuációkkal Kossuthot gyanakodóvá, féltékennyé tenni iránta…

Egy időben egy pesti hölgy **né, fiát keresendő, ki a magyar táborban mint huszártiszt szolgált, Debrecenbe érkezik, két nap ott van, harmadnap útlevelet vált a rendőrségnél, minthogy útlevél nélkül Debrecenből senki sem távozhatott el.

Ez esetet iparkodott Kossuth környezete Nyáry ellen felhasználni. Elhíresztelték a városban: hogy **né titkos megbízásokat hozott Nyárynak herceg Windischgraetztől, minek tartalma sem több, sem kevesebb, mint az: hogy Nyáry fogassa el Kossuthot s szolgáltassa a császáriak kezei közé. Mások ismét azt híresztelték: hogy **né maga van azzal megbízva: hogy Kossuthot mérgezze meg. Ezek a hírek aztán mindenféle alakban és variációban cirkuláltak.

Emberek állták el az utcán Kossuthnak az útját, kik térdenállva kérték: hogy őrizkedjék, mert meg akarják ölni, leveleket kapott Pestről, mikben kérve kérik: hogy vigyázzon az életére, ne bocsássa magához Nyáryt közel, vizitáltasson meg mindenkit, aki hozzá megy, hogy nem visz-e magával valami gyilkos eszközt, ágyút, rakétát, repülő mérget, vagy más afféle pokolművet?

Kossuth mindezen figyelmeztetések dacára nemcsak hogy nem őrizkedett Nyárytól, sőt az e tárgyban kapott leveleket is közlötte vele, amikor aztán mind a ketten jókat nevettek a tréfán.

Azonban két hét múlt el azóta: hogy **né útlevelet váltott a rendőrhivataltól Debrecenben, azóta bizonyosan hazaérkezhetett.

Két hét múlva tehát Pestről, egyikétől Madarász hivatalos biztosainak egy tudósítást kap Kossuth, melyben a sokrendbeli pesti titkos újdonságok végén ez volt olvasható:

„**né is megérkezett Pestre titkos missziójából Debrecenből, s azóta minden nap látható herceg Windischgraetz előszobáiban.”

Ez mégis több volt, mint elég arra: hogy Kossuthot gondolkozóba ejtse. Hivatalos tudósító tán mégsem fog szemmellátott dolgokat állítani, amik nem igazak?

Este a bizottmányi ülésben találkozik Nyáry Kossuthtal, az elnök félrehívja és kérdi tőle: hogy **né mikor távozott el Debrecenből?

Nyáry nagy szemeket csinál: „Nem ment az innen el soha” viszonza.

– Lehetetlen – szólt az elnök –, nekem mint bizonyosat írják: hogy Pesten van.

– Tessék odaküldeni szállásra és meggyőződni felőle: hogy mióta idejött, azóta nem csak Debrecenből, hanem a szobájából sem volt künn, mert – folyvást betegen fekszik.

És csakugyan e betegség okozta az egész zavart. **né kétnapi ottléte után útlevelet váltott Madarásznál; – amely nap el akart indulni, hirtelen megbetegedett, feküdt két hétig, Madarászék azt hitték: hogy elment, s csupa tévedésből sokkal korábban találták a relációt róla megíratni, mint kellett volna.

Az útlevelet Madarász adta ki, a tudósítást két hét múlva Madarász hivatalnoka írta; – az összefüggést itt nem nehéz kitalálni.

Kossuth bosszankodva nyújtá át Nyárynak a Pestről kapott levelet, melyben a tudósító pozitív tényeket állít oly személyről, aki ott sincs.

Nyáry végigolvasta a levelet, azután flegmatice visszaadta.

– Nagyobb baj ennél – úgymond –, ha a többi itt foglalt tudósítások is csak ennyire alaposak, mint ez a legutolsó. Egyébiránt Madarász dolga, az ő tisztviselője…

*

E megbukott kísérlet után békét hagytak a flamingók Nyáry jellemének, átlátták: hogy egy oly nyilvános jellemet, mint ő, orgyilkossággal, méregkeveréssel vádolni legalábbis nevetséges merénylet, s ezentúl politikai elveinek kezdtek nekifordulni, mi az akkori izgatott kedélyek és körülmények mellett sokkal háladatosabb fáradságnak mutatkozott.

És ezen a téren Nyáry az egész békepárt között a legkönnyebben megbuktatható egyéniség volt.

Kinek az akkori ingerült, lázadt kedélyekről fogalma van, elképzelheti mily kedvezőtlen terrénuma volt annak, ki nyíltan, határozottan kimondá: hogy ő Ausztriával a legjobb esetben is békülni akar, hogy Magyarországnak nemcsak békéjét, de nagyságát is látja abban, ha Ausztriától el nem szakad, hanem magát annak központjává teszi s a dinasztiát önhasznáért erőssé teszi. Ki megmondá: hogy Magyarország kompakt birodalommá teheti Ausztriát, s mint annak széke, magva, európai hatalmassággá emelkedhetik, míg ha elszakad, csak a másodrendű birodalmak közt foglalhat helyet.

Ily elvekre azon időkben anatéma volt mondva. Ily elvekkel Nyárynak minden korábbi népszerűsége mellett sem lehetett megállani.

A békepárt többi tagjai sokkal óvatosabbak voltak, minthogy elleneikkeli küzdés közben megtámadható részeiket felfedjék, s ezért kisebb erejű, kevesebb népszerűségű, félénkebb egyéniségek több eredményre bírtak jutni, mint Nyáry roppant tekintélysúlya, bátorsága és erélye mellett.

*

A nyílt elvküzdelem útján az egykor legnagyobb tekintély Batthyány Lajos is megbukott a kedélyek ingerültsége miatt, átellenben oly tehetség-, jellem- és tekintély-nélküli emberekkel, mint Madarász László. A debreceni pártok politikai küzdelmei között gyakran visszasóhajtottak utána. Már késő volt. Lamberg meggyilkoltatása után nem lehetett őt rávenni: hogy a kormány ügyeiben többé részt vegyen.

Midőn a szerencsétlen esemény megtörtént, melynek kútfejét máig sem ismerni, az országgyűlés tagjai egy futárt küldöttek Batthyány Lajoshoz a gyászizenettel.

A futár éppen a táborban találta Batthyányt, odamegy hozzá s elmondja neki: hogy Lamberg megöletett.

Batthyány magán kívül ugrott fel helyéről, megragadta a hírnök karját, s azt dühösen megrázva, kétségbeesett hangon kiálta rá:

„Ah, önök orgyilkosok!”

A hírnök kérdé: hogy kit értett a gróf, mind az ő, mind küldőinek keze tiszta e vértől. – Választ nem kapott.

És azután még sok drága vér folyt, a híd, mely Lamberg vérét folyni látta, elégett, s ha az ember az utcára kinéz, annyi fekete ruhába öltözött asszonyt lát, mintha valami nagy ragály ment volna keresztül az országon.