Part

5001 40|                   nekem ez a kép boltcímernek az utcára, hogy hadd csodáljon
5002 40|                    Hát te azt hiszed, hogy ez az úr olyan piktor, aki boltcímereket
5003 40|                       gallérját, úgy tolta ki az udvarra. A nagy mahumed
5004 40|                       király maga kényszerült az eke szarvát megfogni, az
5005 40|                      az eke szarvát megfogni, az az egész országára nézve
5006 40|                      eke szarvát megfogni, az az egész országára nézve volt
5007 40|                  kapott húst a mészárszékből, az egész Magyarországnak volt
5008 40|                  naponként, mint hogy engemet az irigyeink azzal gúnyoljanak,
5009 40|                       engedem. Tudok én annál az ön számára okosabb foglalkozást.
5010 40|                  Fessen ön tájképeket. Azokat az én ismerősöm bizonnyal megveszi.
5011 40|                 gyönyörű művet tett vászonra: az egyik volt egy sík alföldi
5012 40|               virágcserép takarta ablakokkal, az eresz alatt a kukoricafonatok,
5013 40|                   parasztszekér, útra készen, az egész képen áldott melegség
5014 40|                       volt éjjel. A háttérben az elsötétült falusi lak, csak
5015 40|                      nagy hibájuk a képeknek: az, hogy a közönség nem érti
5016 40|                     értenek a mostani emberek az ilyen képekhez! – szólt,
5017 40|                kendőjéből a becses műveket. – Az ostoba műárus, mekkorát
5018 40|               betétetni, mely üt és muzsikál. Az ilyenre aztán akad vevő. –
5019 40|                    valaki festeni, ne kímélje az effektust, a hold süssön
5020 40|                 azonnal.~Kálmán földhöz vágta az ecsetjét, s azt mondá Tseresnyés
5021 40|                       Nem tetszett neki, hogy az ő mesterségét mint utolsó
5022 40|                   nézze valaki. Szép tudomány az, aki igazán érti!~– Csak
5023 40|                     mesterségénél. Ami halad, az nem marad. Napjára várjuk
5024 40|                       várjuk a vásárt. Megjön az ideje annak is. Ami a csizmákat
5025 40|                 illeti, azoknak most lesz itt az ideje. Jön a szolnoki vásár:
5026 40|                   kidolgozhatta a fejében azt az elbeszélést, amit majd az
5027 40|                     az elbeszélést, amit majd az éjjel fog leírni a lapja
5028 40|                 leírni a lapja számára.~Hajh, az a lap pedig csak nem akart
5029 40|                  vonva el a drága időt. S már az évnegyed is a vége felé
5030 40|               kamarában felaggatott csizmákat az öreg szolgálónak, ki azokat
5031 40|                      nem szabad felkelni vele az ágyból, s három hétig nem
5032 40|                     egy nap azt jelenté, hogy az egyetlen utolsó legény is
5033 40|                   ebéd után, azt mondja, hogy az nem jót tesz a mellének.
5034 40|                   lelket, mert alig nevezhető az evése evésnek.~Tseresnyés
5035 40|                       nagyon keservessé tette az ágyban fekve maradást. Nagyot
5036 40|                     vén cseléd – ma is láttam az utcán Béni urat a nagy fejével
5037 40|                      Béni urat kocsikázni; de az eleibe nem szükséges az
5038 40|                       az eleibe nem szükséges az a szó, hogy „pedig”. Mert
5039 40|                       szó, hogy „pedig”. Mert az kőtőszó, s Béni úr paripáinak
5040 40|               összeköttetése. Hanem nyisd fel az almáriomot, vedd ki onnan
5041 40|                     almáriomot, vedd ki onnan az ezüstgombos mentémet, vidd
5042 40|                 legyen minden ebéd után; mert az neki szükséges.~Az öreg
5043 40|                       mert az neki szükséges.~Az öreg cseléd kivette a tisztes
5044 40|                 ezüstgombos mentét, s kivitte az egyik ajtón, a másikon pedig
5045 40|               vadembernél!~Kálmánnak tehát ez az utolsó reménysége is vízzé
5046 40|                      vadember is így le tudja az embert verni!~Mikor aztán
5047 40|                      beledugva, tovaőgyelgett az utcán, akkor kezdé magában
5048 40|                       magában érezni, hogy mi az az ember, aki már semmi
5049 40|                    magában érezni, hogy mi az az ember, aki már semmi sem,
5050 40|                      volt, egyedül maradt ott az inas. No, majd visszajönnek,
5051 40|                    Éppen most dörömböz valaki az ajtón. – Nyisd ki, gyerek!
5052 40|                      suhanc lesz, aki megveri az ajtót, s odábbszalad.~Azért
5053 40|                       nem pajkos suhanc, mert az Tóth Máté uram maga, aki
5054 40|                vihettem a vásárra.~– Hát hisz az jó. Éppen azért jöttem mester
5055 40|                  ahhoz minden ember! Tudomány az, pedig nagy: hogy olyan
5056 40|                       legyen a csizma, mintha az embernek a lábára volna
5057 40|                  csizma! Dehogy csizma! Nekem az olyan csizma nem csizma,
5058 40|                       meg, hogy úgy jár benne az ember, mint a macska a dióhéjban,
5059 40|                    sarka; ha megázik, kitörik az oldala, s aki azt akarja,
5060 40|                    viselje a bot végén. Nekem az ilyen csizma nem csizma,
5061 40|              csizmadia ilyen habdákat csinál, az jobban tette volna, ha beáll
5062 40|                     csizmáit, mert azok aztán az igaziak!~E csizmographiai
5063 40|                      uram kedélyét. Mind igaz az! Azonfölül indokolta Tóth
5064 40|          kereskedőkhöz, aminek most vette fel az árát: hanem ez csak mellékes
5065 40|              elfeledkezett róla; hiszen nincs az ő lábának már semmi baja.
5066 40|                      volna.~Tóth uram behívta az utcán lézengő kocsisait,
5067 40|                     adva egy fiatal úrnak; de az most nincs itthon, bemehetnek
5068 40|                    tájképet, meglepetve mutat az egyikre:~– Nini! Hisz ez
5069 40|                      egyikre:~– Nini! Hisz ez az én házam!~– S ez Tóth uram
5070 40|                       ez; még azok a lovak is az én lovaim, s az a gyerek
5071 40|                      lovak is az én lovaim, s az a gyerek ott a szekéren,
5072 40|                  gyerek ott a szekéren, a meg az én fiam. Hát az a másik
5073 40|               szekéren, a meg az én fiam. Hát az a másik kép?~– No, már azokra
5074 40|                   másik kép?~– No, már azokra az emberekre csak nem ismer
5075 40|                  pingálta ezeket a képeket?~– Az én lakóm. Hiába mondanám
5076 40|                      Tóth uram is; ha megadja az árát.~– S mi légyen az ára?~–
5077 40|                megadja az árát.~– S mi légyen az ára?~– Száz forintért vesztegetik.~–
5078 40|                        Hej, hogy megörül neki az anyjuk.~Tseresnyés uram
5079 40|              ráismerek; itt a pénz: a két kép az enyém.~Tseresnyés uram meggyőződött
5080 40|                     itt nálam ebédre, akkorra az is hazajön.~Tóth uramnak
5081 40|                         úgyis valami hiba van az egyik képen, amit meg kell
5082 40|                     de a piktor majd megérti. Az a hiba, hogy ezen a képen
5083 40|                piktornak, hogy annak a háznak az ajtaja nincsen becsukva…
5084 40|                    becsukva… Majd megérti azt az a piktor.~Tseresnyés uram
5085 40|                      vendégét, hogy várja meg az ebédet, s a piktor hazatértét.
5086 40|                       piktor hazatértét. Hogy az idő unalmassá ne váljék,
5087 40|                    idő unalmassá ne váljék, s az ebédet is könnyebben várhassák,
5088 40|                      Jólesik azzal ebéd előtt az éhséget szelídíteni. Hozzá
5089 40|                     meg ne kóstolja; jó lehet az kenyérre kenve; – pedig
5090 40|                    egy szögletbe.~– Hát ez mi az Isten csodája, ez a sok?~–
5091 40|                csodája, ez a sok?~– Mivelhogy az én lakóm nemcsak festő,
5092 40|                kérdésen; előhúzott egy csomót az ott veszett nyomtatványokból,
5093 40|                tanulság! Napestig elhallgatná az ember.~Tseresnyés uram pedig
5094 40|               napestig tartani a felolvasást.~Az ebéd ideje úgyis elmúlt,
5095 40|                      nem engedték volna, hogy az ő hazatérte előtt tálaltassék
5096 40|                      leves; őt meg kell várni az ebéddel, ha minden étel
5097 40|                    minden étel elromlik is.~S az idő csak telt. Hol a gazda
5098 40|                    sonkából, hol a vendég. Ha az egyik letette a nyomtatványt,
5099 40|             nyomtatványt, fölvette a másik, s az olvasott belőle; Tóth uram
5100 40|                       jóllaktak anélkül, hogy az ebédet felhozták volna.~
5101 40|                     nem várom a maga lakóját; az bizonyosan elmaradt másutt
5102 40|                    hanem hát egyet mondok. Mi az ára egy ilyen csomó nyomtatásnak?~–
5103 40|                     csomó nyomtatásnak?~– Biz az négy forint.~– Csak? No,
5104 40|                          Csak? No, hát én ezt az egész határ papirost mind
5105 40|                 paraszt! – Hát tudja, mester, az én házam útban esik, megfordul
5106 40|                       tartozik! Semmivel sem, az a felelet. Magyar vendégszeretetből
5107 40|                     praktikus felfogása ellen az előfizető-vadászatnak –
5108 40|                        hogy hiba van a képen: az én házamnak az ajtaja nyitva
5109 40|                       a képen: az én házamnak az ajtaja nyitva van ám! –
5110 40|                        nem is gyaníthatom, de az ilyen piktor nagy furfangos.
5111 40|                        No, hát fesse le nekem az a piktor azért a hatszáz
5112 40|                     azért a hatszáz forintért az én házamat belülről; úgy,
5113 40|                  magát is fesse oda a piktor, az asztal mellé; tudja. Furcsa
5114 40|                 mondja meg neki; majd megérti az azt.~Tseresnyés uramnak
5115 40|                     millennium közeledik! Jön az üstökös bizonnyal. A zsíros
5116 40|                  Úristen, akinek csodálatosak az ő utai.~Csak hát jőne már
5117 40|                       jőne már Jenőy úr haza.~Az ebéd egészen elromlott már,
5118 40|                  szakácsné hiába szaladgál ki az utcaajtóba lesni, hogy jön-e
5119 40|                   lesni, hogy jön-e már; mert az nem jön.~Bujdosik a pusztában. –
5120 40|                    egy nagy város! Végigjárja az utcákat. Mind oly puszták!
5121 40|                        tán most is ott lakik. Az ablakon át zongoraszó hangzik
5122 40|                  zongoraszó hangzik le; talán az játszik ott. Milyen pusztaság
5123 40|                  szívdobogás vonzotta egykor, az ablakokból nyíló virágok
5124 40|                      között. Milyen pusztaság az!~És e pusztaságban ő egyedül
5125 40|               pusztaságban ő egyedül bolyong: az „egyedül idegen”: a magyar
5126 40|                   mondja neki, hogy este van.~Az utcaajtó be van már zárva,
5127 40|                     Kálmán lopódzva közeledik az ajtóhoz, mint aki tudja
5128 40|                    énekli:~„Szeretem és áldom az Úristent! Mert meghallgatá
5129 40|                    Úristent! Mert meghallgatá az én kérésemet… Melyért imádom
5130 41|                       csak nem veszekedhetett az egész kongregációval, s
5131 41|                 párizsi fatalitás miatt éppen az ellenkezője történt meg
5132 41|               nábobjai addig késedelmeskedtek az adósok börtönébe került
5133 41|                  került vő kiváltásával, amíg az magához a szép üldözőhöz
5134 41|                      nézve, hanem utoljára is az csak az ő magánbaja, de
5135 41|                     hanem utoljára is az csak az ő magánbaja, de sokkal nagyobb
5136 41|              magánbaja, de sokkal nagyobb kár az, hogy a mulasztás miatt
5137 41|                      mulasztás miatt Bálvándy az egész Decséry családra úgy
5138 41|                    eszközeivel agyonkalapálja az „előtte szólót”. Ezért a „
5139 41|                    kedvét találja abban, hogy az egész vármegye minden szellemi
5140 41|                       Benjámin úr is megkapta az intést, miszerint nem azért
5141 41|                       kíséretében átköltözött az iváncsi uradalmába, ahonnan
5142 41|                    egy olyan társaságba, ahol az ő tanácsát is kikérik, s
5143 41|                   tartják azt, amit ő beszél.~Az ekként megalakult pártnak
5144 41|                       s a nyerendő ovációkban az új politikai rendszert inaugurálni.~
5145 41|                        aki nagy ékesen szóló, az ugyan elfogadhatná őhercegségét,
5146 41|                 szónoklatot illeti; de miután az elfogadás alatt nemcsak
5147 41|             trópusokat értünk, hanem egyúttal az egész frekvenciának úri
5148 41|                      való megvendégelését is, az pedig úgy belekerül kétezer
5149 41|                  adománya, amit halálos vétek az ablakon kidobni, annálfogva
5150 41|                     meg lett volna elég módja az utóbbira, de az meg a szónoklattartástól
5151 41|                    elég módja az utóbbira, de az meg a szónoklattartástól
5152 41|                     bácsi! – kiálta fel aztán az egész értekezlet egyhangúlag:
5153 41|                    sokba fog kerülni: ellátni az egész vendégsereget, urát,
5154 41|                    bizony nem ad ebédet annak az egész siserahadnak! No,
5155 41|                       egész siserahadnak! No, az lesz a szép dolog.~Béni
5156 41|                       merte volna vallani ezt az édes mamának, ha a becsületes,
5157 41|                     örömében, hogy végtére is az ő kedves magzatját ilyen
5158 41|                  reggelén felöltöztették abba az aranyos mentébe, paszomántos
5159 41|                      hátáról, vagy a ló, vagy az oratio, vagy a herceg.~Azonban
5160 41|                 végződik olyan komolyan, mint az ember képzeli magában. Béni
5161 41|                       hatalmasan, odalovagolt az érkező herceg kocsijához,
5162 41|                  meglátott, s azt látta, hogy az nem olyan herceg, amilyent
5163 41|                       megkonfundálódott, hogy az egész latin szónoklatból
5164 41|                 üdvözlettel, hogy „köszönteti az édes mama, szívesen látja
5165 41|             ennélfogva hamarább hazaért, mint az egész bandérium, sőt hamarabb
5166 41|                     hosszával megelőzte magát az angol telivért.~Nagy baja
5167 41|                 karmazsin öltözet, de viszont az a haszon lett a mutatióból,
5168 41|                       lett a mutatióból, hogy az udvarára érkező herceget
5169 41|                  lévén, s fogván a két fülét, az olvasáskor nem dobhatta
5170 41|                       nem azé a másiké. Pedig az sokkal jobb volt: mert igaz
5171 41|                  kezdte traktálni a herceget. Az excelsissime nagyon is jól
5172 41|                     ragadtatva örömében, hogy az ő fia így tud komázni grófokkal
5173 41|                   városban emiatt nemigen jön az ember zavarba, ott megvan
5174 41|                     provinciális székvárosban az nem megy olyan könnyen:
5175 41|                       ember ismeri egymást; s az inast és diákot hamar fülön
5176 41|                   felnőtt ember pedig restell az utcán nyávogni és rikoltozni.~
5177 41|                  forintjába; hanem megérdemli az a rávesztegetett pénzt.
5178 41|                     ha csak arra van szükség.~Az alkotmányos kéjutazó társaságnak
5179 41|                   városba ment, s ott ebédelt az asztalánál, mulattatva Dorothea
5180 41|                   neki: „aztán szívesen látom az egész társaságot délre a
5181 41|                     be is kötözték a lovaikat az istállóba; s aztán bementek
5182 41|                   eldiskurált velük, röhögött az élceken; eközben pedig jócskán
5183 41|                    házigazdát, hogy jön-e már az az ebéd, mert majd ők nagyon
5184 41|                 házigazdát, hogy jön-e már az az ebéd, mert majd ők nagyon
5185 41|                      vagy egynéhány birka van az akolban, abból majd nagyhirtelen
5186 41|                      szigetre.~Keresték aztán az éhes hadak, hogy megverik;
5187 41|                       drágán fogja Bertók ezt az ebédet megfizetni”.~Úgy
5188 41|                     aztán nekik étlen-szomjan az esteli állomásukig elvergődni.~
5189 41|                      éktelen ordítás veri fel az éjszakai csendet. Olyan
5190 41|                       mint a zsoltár szövegét az előénekes, úgy kiáltja ki
5191 41|                     ahol a főispánt megilleti az időzés: s azok között a
5192 41|                     Csollán! Mondd, Csollán!”~Az irgalmatlan ordításnak csak
5193 41|                       megesküdni, hogy ő volt az, aki előénekelt ama híres
5194 41|                      ama híres macskazenében. Az alibit meg nem tudja bebizonyítani,
5195 41|                      mintha már kezében volna az ítélet.~Ez aztán kapitális
5196 41|                    folytonos ünnepély volt, s az ünnepélyek társalgási tárgya
5197 41|                   kényszeríteni, és hallgatni az egymás után érkező vendégektől,
5198 41|            vendégektől, hogy mi történik most az utcán.~És Dorothea tudta
5199 41|                     már arról a férfiról, aki az asszonyoknak ideálja.~Hanem
5200 41|                    bocsát meg: azt, ha a férj az ő szülőit bántalmazza.~A
5201 41|                       tudott ő arról, hogy mi az a pártgyűlölet; hogy mikor
5202 41|                     azután visszagondolt arra az emberre, aki tudott hazát
5203 41|                   közelített mindig. Hajh! ez az ember még most sem ejt ki
5204 41|                 eltaszították őt maguktól. De az nem szól ellenük soha.~Dorothea
5205 41|                     jobban kezdte bámulni azt az embert, aki a sors csapásai
5206 41|                    egyik elengedhetetlen érve az, ha a megtámadottnak szegénységét
5207 41|                 vetheti; ha elmondhatja, hogy az ellenfél lapjának nincsenek
5208 41|              polémaírónak kihíresztelni, hogy az ellenfél nagybeteg, vért
5209 41|                    egyszer magáért, másodszor az elhagyottért.~Ah, az egész
5210 41|                másodszor az elhagyottért.~Ah, az egész lelkével az övé volt!
5211 41|           elhagyottért.~Ah, az egész lelkével az övé volt! De követelte,
5212 41|                      kívánja, hogy szeressék.~Az szeret még most is; midőn
5213 41|                       hölgynek akarta engedni az előjogot, hogy ezt előbb
5214 41|                      Azután” majd visszatérek az ortodox hitre megint; ön
5215 41|                    családját kiengesztelje.~– Az az én magánügyem.~– Ismeri
5216 41|                 családját kiengesztelje.~– Az az én magánügyem.~– Ismeri
5217 41|                  szemeiben azt ne lássa, hogy az most egy távol levő alakot
5218 41|                     Minden gondolatja a nőnek az elhagyott szeretőé, s ezek
5219 41|                    pénzbeli számításai által. Az öreg Decséry az első könnyelműen
5220 41|             számításai által. Az öreg Decséry az első könnyelműen elpazarolt
5221 41|                    unokája férjének. Várjanak az ő haláláig. A bosszantó
5222 41|                Dorothea egészen ki lesz zárva az úri vagyonból.~Bálvándynak
5223 41|                   örült rajta, hogy a nő volt az első, ki az erdélyi hat
5224 41|                    hogy a nő volt az első, ki az erdélyi hat hetet indítványba
5225 41|                      oly férjjel, ki atyját s az egész Decséry családot oly
5226 41|                       sérelmekkel illeté – de az eszközök, melyek e válást
5227 41|              protestánssá lesz. Minő gyász ez az egész családfára! Pedig
5228 41|                    családfára! Pedig más útja az elválásnak nincsen. És aztán
5229 41|                   Kálmán volt a kegyben, hogy az fog áttérni Dorothea kedvéért,
5230 41|                  Dorothea, visszatérhet ismét az elhagyott oltárhoz, ami
5231 41|                    ami ugyan egyértelmű leend az örök zárdaszűzi élettel,
5232 41|            Bálvándyhoz vitt hozományul s amit az vissza tartozott neki adni
5233 41|                     talán vissza lehetne adni az életet.~Csakhogy mindez
5234 42|                 határa közeledett már, melyet az egykori krónikások maguk
5235 42|             összejöjjenek.~És adjuk meg nekik az igazat: bizonyára valamennyien
5236 42|                        Barkó Pali és Borcsay. Az előbbi világhírű orientalista
5237 42|                  világhírű orientalista abban az időben: az angol Geographical
5238 42|                 orientalista abban az időben: az angol Geographical Society
5239 42|                     Club of Travellers tagja, az angol kormány pártfogoltja
5240 42|                 Biróczy Sándor és Csuka Feri.~Az akkori hírlapoknak kevés
5241 42|                közelebb legyen. S onnan aztán az emlékezetes határnapon feleségestül
5242 42|                  előre ki is csinálta magában az élces beköszöntőt, melyben
5243 42|                       fekete keresztet húzott az egész számításon végig.
5244 42|                       dacol vele: nem bántja.~Az országok határain kordont
5245 42|                    halál angyala átment, csak az emberek akadtak fenn rajtuk.~
5246 42|              városbíró is, a városi orvos is. Az első tréfás kedélyű, bátor
5247 42|                        mulassanak, mint eddig az Avason. Az orvos pedig tudományosan
5248 42|             mulassanak, mint eddig az Avason. Az orvos pedig tudományosan
5249 42|                  kolera nem fog eljönni, mert az a hegyes vidéket kikerüli; –
5250 42|                emberek nagyon követelik tőlük az útlevelet. Soha pedig ember
5251 42|                    Eger alá megérkeztek, ahol az a jó vörös bor terem, ahol
5252 42|                   körülfogták a város határán az érkező truppot puskás és
5253 42|                   kordon kérlelhetetlen volt. Az éjszakát ott kellett tölteniük
5254 42|                       estéjére kerültek ismét az Avas közelébe.~Már az nagyon
5255 42|                   ismét az Avas közelébe.~Már az nagyon gyanús dolog volt,
5256 42|                       gyanús dolog volt, hogy az út két oldalán az árkot
5257 42|                        hogy az út két oldalán az árkot hosszában megrakva
5258 42|                  Zsolcán van!”~– De hiszen mi az ellenkező irányból jövünk!
5259 42|              visszautasításnál. A színészekre az a sors várt, hogy amint
5260 42|                      diadallal vezette azt be az elfoglalt városba. Utoljára
5261 42|                       városba. Utoljára aztán az őrállók is nevetésre vették
5262 42|                       tréfáltak velük. Kivéve az orvost, aki dühösködött,
5263 42|                    nagyobb szerencséjük, hogy az egész halálvész alatt egyetlen
5264 42|                  mégis beteg lett valaki – és az éppen Cilike volt. Valószínűleg
5265 42|                   miatta rettenve, és sietett az orvost elhívni. Már akkor
5266 42|                        sem imádságoskönyvben.~Az orvos nagy későre érkezett
5267 42|                szobába, csak félig kinyitotta az ajtót s a küszöbben megállva,
5268 42|                Cilitől, mi baj, csak ránézett az arcára, s azzal a háta mögött
5269 42|                      segíteni”. Azzal betette az ajtót, megtörülte az arcát
5270 42|                  betette az ajtót, megtörülte az arcát kámforos, ecetes zsebkendőjével
5271 42|                     ment.~Másnap halva volt – az orvos; Cilike pedig kialudta
5272 42|                      a fejébe, hogy ő ezekben az időkben ugyanazt a szerepet
5273 42|                  nőket, akiknek víg szeszélye az övével találkozott; azután
5274 42|                      késő estig kihallatszott az utcára Csollánné kertjéből
5275 42|                    rémhír, hogy itt a kolera! Az első halott fekszik a ravatalon.~
5276 42|                       a Decséry-palotában.~Ki az?~A házfelügyelő, Csuka Ferenc.
5277 42|                  férfi.~Hogy eltűnt egyszerre az egész florenci társaság!~
5278 42|                      legfertelmesebb Aszályi. Az csak nem futott el sehova.
5279 42|                    csalánba nem üt a mennykő. Az csak megjelent mindennap
5280 42|                       háziasszonynak, vagy ha az rossz kedélyben volt, a
5281 42|               papagájnak; melynek egy idő óta az a szenvedélye volt, hogy
5282 42|                      azt hízelgé fülébe, hogy az elválásra semmi más nem
5283 42|                menekült. A magány, a félelem, az unalom rávette, hogy levelet
5284 42|               lehetett a postára bízni. Abban az időben nagy fátumuk volt
5285 42|                       Aszályit készítette fel az útra, rábízva a levelet,
5286 42|                   bőven volt része annak, aki az első kolera idejében négy
5287 42|                  időzik magyaráti kolnájában. Az a kolna igen szép emeletes
5288 42|                   kolna udvarára megérkezik s az eléje siető ispánnak megmondja,
5289 42|               megmondja, hogy ő Pestről jött, az le sem hagyja szállni a
5290 42|                     megy, borzadva érzi, hogy az ecetes víz; odavagyok –
5291 42|                       jól kiszívatták a bőrét az ecetes vízzel, akkor jön
5292 42|                     elkezd görögül könyörögni az oláhoknak, azt hiszi, hogy
5293 42|              legnagyobb komolysággal kiemelik az ecetes vízből, kezénél-lábánál
5294 42|             gyapotszövetekbe, amik illatoznak az otkolontól, s akkor azt
5295 42|                      bosszúsan Bálvándy. – Mi az ördögért küldöz most nekem
5296 42|                      Hát nem tudta önre bízni az üzenetét, ha már ide küldte.
5297 42|                      be ne jöjjön a szobámba.~Az ekként megfertőztelenített
5298 42|              klórmésznek, amin keresztülment, az a sajátsága van, hogy a
5299 42|                      volt csak olvasható, ami az eszmék szépségét egészen
5300 42|                   egészen lerontá. A lényegét az indítványnak azonban mégiscsak
5301 42|                  nagyon ismeri! – S még hozzá az általános kedélytelenség,
5302 42|             madonnaarcot bírta, addig megvolt az inger a vétkező szép szemeket
5303 42|                 levele nyomán.~Bálvándy ahhoz az iskolához tartozott, melyet
5304 42|                  valami bolond ötlete támadt, az azt elmondatlan vagy végrehajtatlan
5305 42|                    király őfelsége, vagy maga az Úr Jézus, vagy a saját bevert
5306 42|                       nem feledhette el, mert az egész fordulat családi életében,
5307 42|                        a válóperig, mind ezen az egy feltréfáltatáson alapult.
5308 42|                     maradt szívében más, mint az unottság; még lejjebb hangolva
5309 42|                unottság; még lejjebb hangolva az érzéktompító félelemtől,
5310 42|                      sorába tartozott, akivel az ember pertu van, ameddig
5311 42|                    szokta nyitni a száját. És az a tulajdonsága volt, hogy
5312 42|                       hogy akármiről beszélt, az mind olyan tárgy volt, amit
5313 42|                   elhallgatni. Hiányzott nála az érzék, megtalálni az időt,
5314 42|                     nála az érzék, megtalálni az időt, a helyet, az embert
5315 42|                 megtalálni az időt, a helyet, az embert az elmondandó anekdotához.~
5316 42|                     időt, a helyet, az embert az elmondandó anekdotához.~
5317 42|                     hebegé Aszályi, s letette az ajkához emelt poharat. –
5318 42|                 Hiszen itt a levélben megírta az egész dolgot nekem.~Azzal
5319 42|                  elmeredt e szók olvastára.~– Az mégis hihetetlen! Hiszen
5320 42|                     tudhatod, kedves barátom. Az asszonyok szeszélyei kiismerhetetlenek.
5321 42|                     tisztelői közé tartoztam. Az voltam ránézve, ami az apa
5322 42|                        Az voltam ránézve, ami az apa a leányához.~– Ühüm –
5323 42|                    boldog lenni, feladatta rá az előbbi ruháit, feltetette
5324 42|                   magával a köpönyegzsebében? Az, akit magában tisztel, a
5325 42|                  szabadszellemű úrhölgynek, s az, amit zsebében visz, az
5326 42|                       az, amit zsebében visz, az egy csomag gyöngéd levelezés,
5327 42|                       vissza.~Egy percig járt az a gondolat Aszályi fejében,
5328 42|              elviselhetetlen szerencsétlenség az. Egy szép asszony, aki nem
5329 42|                     egészen relatív fogalmak. Az asszonyban ez csak pretium
5330 42|                  pretium affectionis. Fődolog az, hogy gazdag asszony. Akkor
5331 42|                      sorban kontózni, s mikor az ember az egyik utca végéről
5332 42|                    kontózni, s mikor az ember az egyik utca végéről a másikra
5333 42|               boltajtóban el ne fogják. Akkor az embernek volna saját háza,
5334 42|                  kétségbe volt esve a magány, az unalom és a rémület miatt.~
5335 42|                     neki! Egyszerre felderült az arca. Nevetett, mint egy
5336 42|                  torzított pofával mosolygott az úrhölgyre.~Katinka most
5337 42|                      szólt a cselédhez:~– Ezt az embert, ha még egyszer idejön,
5338 42|                 egyszer idejön, ki kell dobni az ajtón.~
5339 43|               tanyáján betegen.~Betegsége nem az uralkodó mirigy volt. Ez
5340 43|               szeretők kiváltságos betegsége. Az a sápadt arcú nemtő, aki
5341 43|                  fűvel, mely alatt olyan édes az álom; engedi reményleni
5342 43|                       álom; engedi reményleni az utolsó óráig; minden éraékét
5343 43|                      A mellbetegek nem félnek az egyedülléttől.~Lelkük távolbalátó:
5344 43|                     ketten ápolják a beteget: az iparos házigazda és vén
5345 43|                     mondják rá: igaz, úgy van az.~– Hogy nem jön a nagyanya,
5346 43|          halálharangszó zúg minden faluban, s az visszariasztja. Az egész
5347 43|                 faluban, s az visszariasztja. Az egész országban dúl az epemirigy.
5348 43|                        Az egész országban dúl az epemirigy. Ő maga nem fél
5349 43|                zacskókat, hogy issza féltében az erős pálinkafélét, hogy
5350 43|                      unokája miatt; készül is az útra, hogy eljöjjön érte,
5351 43|                     ne hozza ide a kolerát. S az öregasszony szíve megesik
5352 43|                     elmereng vonásain.~Gondol az is őreá? Tudja már, hogy
5353 43|              bizonnyal el is fog jönni; hanem az már késő lesz.~A beteg nincs
5354 43|                 dolgozik tovább. A falusi lak az; csendes otthonias szobájával;
5355 43|               használta.~– Tudtam én, hogy ez az egy el fog jönni!~Melyik
5356 43|                      el fog jönni!~Melyik hát az az egy?~Kálmán arcán még
5357 43|                      fog jönni!~Melyik hát az az egy?~Kálmán arcán még pirosabbra
5358 43|                     akikre ő várt?~– Ez aztán az asszony, aki ilyenkor be
5359 43|                 meglátogassa!~Melyik asszony? Az anya vagy a régi eszménykép?~
5360 43|                  Kocognak: szabad? S kinyílik az ajtó. Betekint rajta két
5361 43|                  kettő.~Tóth Máténé asszonyom az s Erzsike leánya.~Ah! nem
5362 43|                       Ah! nem a nagyanya, nem az eszménykép; a hajdani cselédleány,
5363 43|                   kezét.~– Ejh lám! Nézze meg az ember! Hisz mi azt olvastuk
5364 43|                   ember! Hisz mi azt olvastuk az újságból, hogy maga nagybeteg;
5365 43|               mindjárt, feleség! – azt mondja az uram – hozzátok el abból
5366 43|                   lesz ottan! A friss tejtől, az illatos méztől, a tiszta
5367 43|                  leányka homlokát ihletten.~– Az Isten áldjon meg téged a
5368 43|                      mikor lehull; meghallasz az esti harangszóban, mikor
5369 43|                       otthon leszek. Hanem ez az én roskatag alakom itt marad
5370 43|                     azt írta, hogy nem jöhet: az őrállónak nem lehet elhagyni
5371 43|                  szabad elhagynom a helyemet. Az Isten hazasegíti majd bátyádat:
5372 43|                    ingereljék a beteget; mert az ilyen szenvedők nagyon makacsak
5373 43|                 sóhajta Sára asszony –, mikor az ölemben hordtam, mint kisgyermeket,
5374 43|                     hogy a vén cseléd kihozta az edényt Kálmán szobájából,
5375 43|                szabadba. – Jótékony nemtő, ki az élet álarcát teszed fel,
5376 43|                      nagy festményén megtette az utolsó ecsetvonást, s akkor
5377 43|                      a ferencvárosi temetőig. Az már jó csendes szállás.~
5378 43|                 területet, ki is fizette neki az árát.~Akkor visszamentek
5379 43|                       a feszület talapzatára, az iparos és cselédje odatelepedtek
5380 43|                       készt. Terjeszkedni fog az égsark minden része felé
5381 43|                sírokat beépítik utcasorokkal! Az elvetett magból cédrusfa
5382 43|                   mint még sohase voltunk, és az utókor írójának nem kell
5383 43|                      Nézzétek, ott emelkednek az aranyos ködben – a palotasorok, –
5384 43|                    félistenek, – a panteon, – az akadémia, – a diadalra siető
5385 43|            zászlóikkal, a koszorús szobrok, – az örök világosság: – a népek
5386 43|                     Hallgass, némber!… – inté az iparos. – A próféta beszél!…
5387 43|              támaszkodni. Előresietett.~Mikor az országúton megálltak pihenni,
5388 43|                       a panteonba. Mit énekel az a százezer ember? „Nincs
5389 43|               Látjátok, hogy emelkedik minden az ég felé? A házak, a népek,
5390 43|                       a legkülönb palota volt az egész utcában a „Két Pisztoly”
5391 43|                        Másnap nem bírt Kálmán az ágyból fölkelni. Tagjai
5392 43|                    tehozzád, elhagyott ember, az elhagyott városból?~Mentől
5393 43|                     inkább növekedett. Mindig az ajtót nézte: senki sem jön-e?~„
5394 43|                     senki sem jön-e?~„Senki.”~Az alkonyodó nap már égetőn
5395 43|                       kérő tekintettel nézett az ablakra. Elérték néma kérését,
5396 43|              félrehúzták a függönyt, kinyiták az ablakot, hadd jöjjön be
5397 43|                      napsugár.~Olyan volt már az arca e napsugárban, mint
5398 43|                      arca e napsugárban, mint az aranyozott alabástrom.~Most
5399 43|                alabástrom.~Most zörget valaki az utcaajtón. Kimegy a cseléd,
5400 43|                  Kimegy a cseléd, megnézi, ki az.~A posta hozott egy levelet
5401 43|                    amint a címiraton meglátja az ismerős vonásokat, valami
5402 43|               irgalmasabb léssz irántam, mint az Isten, ki oly súlyosan büntet
5403 43|                       valamit boldogságodhoz, az egyetlen üdvöm lesz a földön.
5404 43|                       hozzád; de feltartóztat az országos vész, vesztegzár
5405 43|                   örökkön-örökké~Dorothea.”~… Az alkonysugár odasütött a
5406 43|                      arcába. Amíg végigolvasá az édes szavakat, megdicsőült
5407 43|                      többé. – Hanem a mosoly, az ott maradt az arcán.~
5408 43|                       a mosoly, az ott maradt az arcán.~
5409 44|                       azt adták tudtára, hogy az egyetlen lelkipásztor is
5410 44|                   Mármost mit mondjon odabenn az ő halottjának? Ki fog téged
5411 44|                       hajadonfővel jött végig az utcán, s aztán csak bámult
5412 44|                   lakik Jenőy Kálmán? – kérdi az idegen.~Tseresnyés uram
5413 44|                        S aztán ő kérdezte meg az idegentől:~– Kicsoda ön?
5414 44|                   miért keresi Jenőy Kálmánt?~Az idegen föld alatti basszushangon
5415 44|                 basszushangon megfelelt rá.~– Az én nevem Barkó Pál. Keresem
5416 44|                        Szelim aleikum; hozott az Isten, atyám! Küldve jöttél.
5417 44|                     állt ott mereven; szemeit az alabástrom arcra függesztve.~
5418 44|                maradjon ott addig a jövevény.~Az nem szólt rá semmit.~Tseresnyés
5419 44|                   parancs szerint sietni kell az eltakarítással! – Mehetünk.~
5420 44|                       s Miska inas sipkájára. Az öreg szolgáló is kapott
5421 44|                   négyszögű márványkocka volt az; egyik lapjára ez volt bevésve: „
5422 44|                      másikra a halott neve és az évszám.~Tseresnyés uram
5423 44|                     volt a kántor, Miska inas az énekkar, Barkó Pál a lelkész,
5424 44|                 akármely kántor:~Már elmégyek az örömben: ~Paradicsomnak
5425 44|              nemzetének legfényesebb költője. Az utcák üresek voltak, senki
5426 44|                  utánuk. Minden ember sietett az ablakát lefüggönyözni, mikor
5427 44|                  utoljára szanszkrit nyelven.~Az ima után a férfi és a gyermek
5428 44|                  férfi és a gyermek eléneklék az ott marasztó dalt:~Menj
5429 44|                  csendjében; felváltotta őket az a rejtelmes dobogás, ami
5430 44|                      hogy igen jól van.~Mikor az is megvolt, akkor Barkó
5431 44|                    gombját lesrófolá, s annak az üregéből kínai pergamenpapírt
5432 44|                       Ninive romjait – felelt az utazó.~Hajh! ugyane helyről
5433 44|                   helyről három nappal előbb, az, aki most ott a négyszögű
5434 44|                  négyszögű kő alatt nyugszik, az emelkedő Párizst látta!~
5435 44|                 keleti üdvözlés módja, s arra az a viszonzás, hogy az üdvözölt
5436 44|                     arra az a viszonzás, hogy az üdvözölt viszont szorosan
5437 44|                     elváltak volna egymástól, az utazó tovább kísérte a kézművest
5438 44|               kézszorításra.~És akkor viszont az utazó tudta meg, hogy az
5439 44|                      az utazó tudta meg, hogy az a jel, amiről a szabadkőművesek
5440 44|                középső ujjukat befogják.~Most az utazó kérdezett.~– Hát Magyarországon
5441 45|                    helyéről. Ott hever a toll az asztalon, ott vannak elszórva
5442 45|                 asztalon, ott vannak elszórva az ecsetek a festőtábla mellett.
5443 45|                   csendes a világ; nem halnak az emberek, hát csak elviszi
5444 45|                      ki páratlan számokat ver az ágydeszkák között, s a szúval,
5445 45|                      ahhoz, aki egyetlen volt az egész országban, nem tudott
5446 45|                   észre, hogy valaki rányitja az ajtót, s egy gyászba öltözött
5447 45|                     vele szemközt a pamlagra. Az asszonyság előkelő úrhögy,
5448 45|                 mester. Azonban bámulva, mint az álmából ébredő, intézi hozzá
5449 45|                        Hol van Kálmán fiam?~– Az égbe van, nagyasszonyom.~–
5450 45|                    tompán, elfojtott bánattal az úrhölgy. – Most sírját keresem.
5451 45|                   fölébredt a mester. Odament az úrhölgy elé s keményen arcába
5452 45|                     rábámulva Jenőyné.~– Nem.~Az úrhölgy még mindig büszke
5453 45|                    szertartással temették el.~Az öregasszony végigtudakozta
5454 45|                   neki számot adni, mert azok az emberek, kik akkor a gyászhintóval
5455 45|                meghaltak már. Hiszen nagy idő az! Van már két hete is!~Most
5456 45|                      nagy alázatosan, hogy ha az elhunyt Jenőy Kálmánnak
5457 45|                      a grófnénak. Ne aggódjék az elefántcsontra festett arckép
5458 45|                    arckép miatt. Ott nyugszik az az eltemetettnek keblén.
5459 45|                 arckép miatt. Ott nyugszik az az eltemetettnek keblén. Hat
5460 45|               szalaggal voltak összekötve; és az a levél, amin utolsó tekintete
5461 45|            rettenetesebb fájdalom, mint mikor az ember nem tud sírni. Nekem
5462 45|                     Én láttam, hogy küzdött ő az élettel, most küzdjön ön
5463 45|                  élettel, most küzdjön ön már az ő halála emlékével. Itt
5464 45|                       beszélt. Következzék el az idő, hogy az egész nép keresse
5465 45|                   Következzék el az idő, hogy az egész nép keresse őtet,
5466 45|                       keresse őtet, és legyen az ő sírja is olyan süket és
5467 45|                       néma. Én nem vezetem el az ő sírjához sem önt, sem
5468 45|                      a mester, s magára zárta az ajtót, ott hagyva egyedül
5469 45|                    pedig mindent megkísértett az öregasszony, hogy megtudja,
5470 45|                    Hiába volt: a vén cseléd s az inasfiú nem olvasnak hírlapot,
5471 45|                 feliratát is. Egy sem beszélt az ő Kálmánjáról.~Pedig tízszer
5472 45|             madonnaarcán a szenvedés sietteté az idők rombolásait. Az is
5473 45|                 sietteté az idők rombolásait. Az is keresett egy sírt, melyen
5474 45|                        hogy ne találkozzanak.~Az is sorba olvasta a kőemlékeket,
5475 45|             kőemlékeket, a kis fakereszteket; az is sokszor elment a márványkocka
5476 45|                       a márványkocka mellett, az is elolvasá sokszor a sejtelmes
5477 45|                   elhaladt – szépen bezöldült az már! – mindannyiszor leszakítson
5478 45|          elgondolkozott rajta, vajon ki lehet az a boldog, akiről azt mondja
5479 46|                      salamoni ítéletet hozott az areopág.~A felek között
5480 46|                 között nem lévén bebizonyítva az engesztelhetetlen gyűlölet,
5481 46|                       visszafogadni; mégpedig az ítélet világos kifejezése
5482 46|                  asszony”. Ez a nemezis pedig az, hogy jön egy idő, amikor
5483 46|                     félremennek, ami báj volt az arcon, az formátlansággá
5484 46|                        ami báj volt az arcon, az formátlansággá ferdül el;
5485 46|                       ez még mindig szerelem. Az a minden gyilkolásnál nagyobb
5486 46|                     mint Bálvándy és Aszályi, az rongyokra tépve kerül közforgalomba.~
5487 46|                     birkabégetés után!~Csupán az iránt kívánta magát biztosíttatni,
5488 46|                     se nélkülöztesse vele. Ez az ítéletben körül is volt
5489 46|                   hódolattal veté magát alája az ítéletnek.~Mint kötelességévé
5490 46|                   személyesen jött fel Pestre az asszonyságot hazaszállítani,
5491 46|                   hosszan kilógott alóla, míg az ujjai Bertinek a körme hegyéig
5492 46|                        szintén a zsidópiacon: az volt az ő bazárja.~És mikor
5493 46|                szintén a zsidópiacon: az volt az ő bazárja.~És mikor így
5494 46|                     Alapos gyanú van rá, hogy az a fehér paróka juhászkutya
5495 46|                      érte jövő férjét, aminek az a világos célja volt, hogy
5496 46|                     felügyelet gyakoroltassék az ítélet által rászabott dísz
5497 46|         legilledelmesebb kapriolokkal üdvözlé az asszonyságot, oly dróton
5498 46|                    akit a törvény neki ítélt, az ítélet megsértése nélkül
5499 46|               szavakon túl: „Kisstihand” – mi az ünnepélyes találkozást kissé
5500 46|                  szabadsággal élve, megérteté az asszonysággal, hogy íme,