Part

  1 1 |          kocsmáros nem kérdett, nem szólt semmit, a fejével bólintott
  2 1 |           lévén benne.~– Semmi-e? – szólt gúnyosan a clarissime, a
  3 2 |            A distinctio tökéletes – szólt közbe nagytiszteletű Járai
  4 2 |        Nagytiszteletű iskolaszék! – szólt Jenőy. – Amaz emlékezetes
  5 2 |        összeégés ellen.”~„Factum! – szólt közbe a rektor. – Karika
  6 3 |        emberek tegezni.~– Igaz a! – szólt a kocsi ura. – No, hát igyunk
  7 3 |             meg beállok katonának – szólt Csuka Feri. – Tudok trombitálni.
  8 3 |             Csollán Berti pedig így szólt hozzájuk:~– Íme, kikaptátok
  9 4 |          előmozdítani. A révész nem szólt semmit, csak magában dörmögé
 10 4 |            hozzá, s amíg a trombita szólt, lehunyta szemeit, s akárhogy
 11 4 |           olvasni.”~– No halljuk! – szólt, kétszer is rándítva homlokán,
 12 4 |           alá s fel járkálni, s nem szólt egy szót sem. Egyszer aztán
 13 4 |             fel hát, hadd hallom! – szólt Korcza úr, zsebébe dugva
 14 4 |           nem felelt.~– Várjon ön – szólt a hölgy –, egy jó gondolatom
 15 4 |    borítékot.~– Itt van, fogja ön – szólt Kálmánhoz. – Ügyvédem majd
 16 4 |            Hát miért küldték ide? – szólt meghúzogatva az orrát, s
 17 4 |      magukat.~– Mind tudom én azt – szólt szelíd mosolygással Kálmán. –
 18 5 |       fiskálistól jön.~– Add ide! – szólt Jenőyné, s felszakítá a
 19 5 |           fizetni!~– Kedves anyám – szólt közbe Kálmán. – Ne nehezteljen
 20 6 |  primadonnájuk tetszett legjobban – szólt Cilike.~Az ugyan Béni bácsinak
 21 7 |           magában Béni bácsi. S nem szólt senkinek semmit. Csak mikor
 22 7 |          nézte a szemüveggel, s nem szólt hozzá semmit, hanem az arca
 23 7 | őkegyelmessége; de akkor sem őhozzá szólt, hanem a nagyanyjához; rossz,
 24 8 |            a levélben.~Senkinek sem szólt. Semmit sem vitt el magával,
 25 9 |    följegyzett naplójába.~– Igaz! – szólt Korcza úr, még egyszer visszatérve
 26 9 |             édes Tóth uram. Lássa! (szólt szörnyű megvetéssel mutatva
 27 9 |             harmincegyedik ezres! – szólt hunyorgatva Tóth uram. –
 28 9 |           kis pénz, öreg uracskám – szólt markába nyomva a két garast,
 29 9 |             maradtak, az ügyvéd így szólt patvaristájához:~– No, domine
 30 10|       törvényszünet első napján így szólt patvaristájához:~– Domine
 31 10|            fiskális patvaristája? – szólt a delnő, kacagó hangon,
 32 10|             ajtót.~– Én úgy tudom – szólt szemeit lesütve –, hogy
 33 10|             semmi tanúbizonyság nem szólt, s abban megfészkelve magát,
 34 10|            főnökömmel.~– Köszönöm – szólt a szép hölgy, shawlját szorosabban
 35 11|          Talán már készen is van? – szólt csodálkozástól összecsapva
 36 11|      kedvében volt.~– Nos? Hát? Mit szólt a szép asszony a replikához? –
 37 11|            No hát, domine frater! – szólt, fogpiszkálóját fogai közé
 38 11|      replikáját.~– Nos, miért ne? – szólt hetvenkedő készséggel Kálmán. –
 39 11|          Csollánné asszony levele – szólt Korcza úr –, most vesse
 40 12|        dehogy voltam!” – az apa így szólt: „akkor ezután lesz ön korhely!” –
 41 12|            ha ön is elkísérne oda – szólt a hölgy, lágy bársony kezével
 42 12|         ezer forint.~– Az nem sok – szólt Kalender úr egész atyai
 43 12|              én megnyugszom benne – szólt Kálmán gavalléros nagylelkűséggel.~–
 44 12|               Sohase számlálom én – szólt Kálmán bosszúsan; most már
 45 12|      ezúttal nem egyezhettünk meg – szólt szívélyes nyájassággal a
 46 12|        Rendelkezésére áll most is – szólt a bankár, előhúzva fiókjából
 47 12| keresztülfogott tollal.~– Mauler! – szólt a tőzsér. – Hívja ön át
 48 12|               No hát, ez megvolna – szólt Kalender úr, kezét az összekötött
 49 12|           egyszer?~– A kalapomért – szólt röviden Kálmán.~Azután nagyon
 50 12|         Kálmán.~– Ejh, hát ki no? – szólt gonoszkodva a szakácsné. –
 51 12|            fel.~– Nem vágtad fel? – szólt elbámulva a trombitás; –
 52 12|           hagyom nálad; olvasd el – szólt Csuka Feri –, s majd délután
 53 13|         Talán Biróczy urat?~– Nem – szólt a hercegnő –, Jenőy úr jön
 54 13|           valaha férfiak beszéltek, szólt a tárgyhoz nagy bölcsességgel
 55 15|             e névnél.~– Jenőy úr? – szólt Kálmánra szegezve szemeit,
 56 18|           kifeszítette karját s így szólt:~– No, hát hadd látom, ki
 57 20|           Most fogtam már meg önt – szólt Katinka kegyetlen mosollyal. –
 58 20|          hivatásának útjában állok? Szólt ön énnekem erről valaha
 59 20|       házába nem kerülünk! … De hát szólt ön énhozzám ilyen szót valaha?
 60 21|             No de legalább lőttek – szólt Katinka nekihevült arccal –,
 61 21|       hiszen nem veszekszünk mink – szólt Bálvándy –, au contraire.
 62 22|            órától fogva Katinka nem szólt többet Kálmánhoz.~Gyűlölte
 63 22|        hagyj hát belőle nekem is! – szólt közbe egy férfihang, s átvette
 64 23|           nekem magas pártfogóim? – szólt keserű gunyorral Bányaváry. –
 65 23|       kezéből a kéziratot.~– Nézd – szólt Cilikéhez. – Ő velünk egy
 66 24|     mindjárt előttünk.~– Gyerünk! – szólt Bálvándy, leszállva a szekérről
 67 24|             át hozzánk a hintóba? – szólt leereszkedőleg a gróf.~–
 68 24|             Isten méltóságotokat! – szólt ragyogó nyájassággal –,
 69 24|          vendégeinket?~– Micsoda? – szólt suttogásra nyomva le a hangját
 70 24|           hol hál?~– Már mint én? – szólt Tóth Máté uram, bundáját
 71 27|          Bocsásson meg, hercegnő! – szólt fejét fölemelve. – Nagyanyámnak
 72 27|          töri a fejét?~– Ah, mama – szólt a grófnő szégyenkezve.~–
 73 28| Dilectissime!” (Kedveltem.)~Latinul szólt hozzá, ez volt kedvenc társalgási
 74 28|            mind egyedül az okozza – szólt közbe Kálmán, felhasználva
 75 29|          lakában vagyunk!~– Tudom – szólt elkomorodva Bányaváry. –
 76 29|            remekművem nem létezik – szólt Kálmán elkomorodva.~– Azt
 77 29|              Az az én gondom lesz – szólt könnyű vérrel Bányaváry. –
 78 29|             is felmegyünk Budára! – szólt lelkesülten a kasznár.~„
 79 29|             feleltél a kérdésemre – szólt Bányaváry. – Te tilthatnád
 80 30|      hercegnő egy udvari bálban így szólt a mellette ülő másik hercegnőhöz,
 81 30|        díszíté.~– Szeretném tudni – szólt a grófnő –, miért hívják
 82 31|         keveset érthetett.~– Igaz – szólt Dorothea. – De azok borzasztó
 83 31|            mákonyt?~– Nem, grófnő – szólt Kálmán mosolyogva –, én
 84 31|            Jenőy?~– Egészen értem – szólt Kálmán –, s ismerem a teendőmet.~
 85 31|           Ugyan, ne légy gyermek! – szólt Kálmán. – Mi kétségbeesni
 86 32|           szem figyelmeztető intése szólt.~E cukorborítékon e három
 87 32|        önhöz küldeni. Ön egykor így szólt hozzám: „ha azt kívánta
 88 32|        keresztül.~– Tehát megérem – szólt a szép hölgy –, hogy ön
 89 32|  hivatalomról lemondásomat.~– Ah! – szólt, egyszerre ijedtté formálva
 90 33|         Hozta Isten mindnyájukat! – szólt vendégeihez –, tessenek
 91 33|      külföldre mehet.~– Nem, uram – szólt komolyan a csizmadia. –
 92 33|               Egypár évig? Hm, hm – szólt a csizmadia elgondolkozva. –
 93 33|             a mesternek.~– Így ni – szólt az, belejegyezve a nevet
 94 33|            cipripedium” (cipőcím) – szólt Bányaváry, nagyot nevetve
 95 34|             Hát Magyarországról nem szólt a magyarországi hírlap?
 96 35|         nyugalmával tudatá, mielőtt szólt volna, hogy miért jött.~–
 97 35|               Visszajöttem, anyám – szólt, nagyanyja kezét ajkához
 98 35|             Ah! A tudós Galeotti? – szólt nyakon ölelve Kálmánt az
 99 35|          használt.~– A feleségem? – szólt visszahőkölve a színész,
100 35|            nem vacsoráltunk, uram – szólt a varga –, tartson velem.
101 35|           kell.~– Úgy fogok tenni – szólt Kálmán, megszorítva a csizmadia
102 36|               Nem iszunk pálinkát – szólt magas megvetéssel Bányaváry. –
103 36|            nagyot sóhajtott, és nem szólt neki többet, sőt napokig
104 36|         maga türelmes angyalát, így szólt hozzá az angyal.~– Kedvesem.
105 36|    megverlek!” – azzal egy szót sem szólt többet, hanem kikapta ezt
106 36|         vége volt a reggelinek, így szólt hozzám: „Bányaváry! Mától
107 36|           értettem. Akkor aztán így szólt hozzám: „Nekünk fölösleges
108 36|            elé.~Kálmán egy szót sem szólt, csak megszorítá némán barátja
109 37|       körülmény volt, mely mellette szólt. A politikai kombináció.~
110 37|          Erre a fenyegetésre nem is szólt semmit Korcza úr, csak kinyitotta
111 37|             érti magát.~– Fungum! – szólt fittyet vetve Korcza úr
112 37|          hát nem veszi maga észre – szólt neki goromba Biróczy –,
113 37|           No már most Béni pajtás – szólt nevetve Bálvándy –, csak
114 37|         szánta el magát.~Az a levél szólt Katinkának.~Tíz nap múlva
115 38|           egészen.~– Isten veled! – szólt Kálmán, mikor Cilikét már
116 39|            az ember?~– Én bolond! – szólt a nő, arcára tapasztva kezeit –,
117 39|             de még csak nejének sem szólt miatta. Az olyan vállalatnál,
118 39|         mind” Miskolcra.~Cilike nem szólt, csak egy-egy eltitkolt
119 40|        emberek az ilyen képekhez! – szólt, kibontva gondosan betakargató
120 40|              Nagyot mordult, de nem szólt semmit.~– Pedig – monda
121 40|             cselédnek.~– Micsoda? – szólt elbámulva Tseresnyés uram. –
122 40|             maga nem érti, mester – szólt alattomos mosolygással Tóth
123 41|        haladni. Másnap Dorothea így szólt férjéhez:~– Uram, én el
124 42|         Csollánné levelével jövök – szólt bizalmas mosolygással Aszályi.~–
125 42|          Aszályi.~– Még levél is! – szólt bosszúsan Bálvándy. – Mi
126 42|            csengetésre.~Katinka így szólt a cselédhez:~– Ezt az embert,
127 43|      hallgattak.~– Miért mondá ön – szólt megtörve a hallgatást Tseresnyés
128 43|             csöndes helyen?~– Ki? – szólt Kálmán, és égő arcát a sápadt
129 43|             nesztelen.~– Nézzétek – szólt, kigyulladt arccal –, amilyen
130 44|           állt ott, és egy szót sem szólt, akkor azt mondá Tseresnyés
131 44|            addig a jövevény.~Az nem szólt rá semmit.~Tseresnyés uram
132 44|           állt, Tseresnyés uram így szólt Barkó Pálhoz:~– Segíts,
133 45|          irgalmától, hogy ott van – szólt tompán, elfojtott bánattal