Part

 1 9 |      kopott ember csak ravaszul mosolygott az állát simogatva.~– De
 2 9 |        a poéta.”~Tóth uram csak mosolygott. Kálmán pedig igen okosan
 3 9 |         manó: őexcellenciája is mosolygott nagy szelíden. Hanem azért
 4 12|       Kalender úr, s még nem is mosolygott hozzá, pedig ő már tudta,
 5 13|     pedig felnyitá a szemeit és mosolygott. Mint ahogy mosolyognak,
 6 15|      hátul. A szép halovány arc mosolygott.~Az öreg úr két keze közé
 7 15|  odaborult a keblére, s már nem mosolygott, de ahelyett elpirult, mintha
 8 18|       egy vasszobor, s nyájasan mosolygott.~– Tudja az úr, csak mégis
 9 24|        Tóth Máté uram jókedvűen mosolygott.~– Itt van az a domine,
10 24|         Ennek aztán tetszetősen mosolygott a gazda is, a gazdasszony
11 25|        a jövő évtizedig.~Kálmán mosolygott.~– No, ezt tartod te hát
12 31|      bennünket.~Kálmán keserűen mosolygott: „az megeshetik.”~– A búcsúzásra
13 32|       gyermekkoromban annyiszor mosolygott reám, hidegen bosszantó
14 40|      illő honoráriumért?~Kálmán mosolygott az ajánlaton; éppen akkor
15 40| asszonyodat?~Wasztl önelégülten mosolygott.~– Már majd csak magamat.
16 42|   eksztázisra torzított pofával mosolygott az úrhölgyre.~Katinka most