Part

 1 I    |          minden fű, rekettye óriásira nő az iszapos földben, a tölcséres
 2 II   |        lemondás rejlett e sóhajban! A nő erős lelke előtt végigfutottak
 3 II   |          megcsókolá úrnője kezét, s a nő csodálkozva tekinte rá.
 4 II   |        sikoltá az indulattól reszkető nő, s magánkívül rogyott férje
 5 III  |         mozdulni nem tudó Andrásra. – No, ha itthon van – folytatá,
 6 III  |          senkit sem hozván magával.~– No, szépen vagyunk – dörmögé
 7 III  |              baj? – kérdé szorongva a nő. Oly halvány volt. e pillanatban.~–
 8 III  |             fog érni – rebegé a beteg nő, s azzal heves zokogásba
 9 III  |      szemekkel lépett ki az agához.~– No, uram, mehetünk – mondá
10 III  |               Bízok, bízok – rebegé a nő, férje kezét csókolva hevesen,
11 III  |              Apafi nagyot sóhajtva.~– No, mert én nem tudok. Tehát
12 III  |               többi majd apró lesz.~– No, hát mondja kegyelmed fennhangon,
13 III  |              erősítené kegyelmedet.~– No, akkor hát jobb szeretném,
14 IV   |             irigyen takarva el a szép nő szőke hajfürteit.~Túlnan
15 IV   |        Hallerra.~Haller tétovázott.~– No, csak mondja el kegyelmed.
16 IV   |              urak újra felkacagtak.~– No, majd inauguráljuk – szólt
17 IV   |      székelység, közel egypár száz.~– No, majd megszámláljuk őket,
18 IV   |                Bánfi átkarolta a szép nő karcsú derekát, s hevesen
19 V    |       járhasson keresztül, egy fiatal nő látszik ülni, mintegy 32
20 V    |              önérzettel. – Egy magyar nő gyermeke, hogy tud-e magyarul?
21 V    |         örülni.~A kedves, eleven házi nő azzal átölelte barátnéját,
22 V    |     barátnéját ki az erkélyre, mely a nő oldalszobájából a tatrángi
23 V    |          papucsaira omoltak. A délceg nő arca kissé szokatlanul erős
24 V    |             gondolod, hogy egy magyar nő azért megy nőül törökhöz,
25 V    |             olyan kalandot is, ahol a nő követi férjét, s az áldozza
26 V    |          jókedvűen fölkacagott, a két nő egymásra mosolyga, Kucsuk
27 VI   |         fejedelmet álmából. – „Ejnye, no, mit csinálhatnak ilyen
28 VI   |        délután! – mondának nevetve.~– No, hiszen, nekem kellene sok
29 VII  |               férje térdén ült a szép nő, hanem az nem tesz semmit.~–
30 VII  |              Velem ilyen tréfát űzni! No, meglásd, mint fogom visszatréfálni
31 VII  |                 monda komoly hangon a nő –, sohase feledd, hogy az
32 VIII |          hozza. A másik egy vén török nő, álla bibircsóiból kondor
33 VIII |                minden szóért külön.~– No, hát kérdezz! – sürgeté
34 VIII |            Nesze pénzed, válaszolj.~A nő megszámlálta az aranyakat,
35 VIII |             számláld, hanem felelj.~A nő elvevé a pénzt, s a hátuk
36 VIII |         fertelmes arcú duéna; a török nő korán vénül; tíz év előtt
37 VIII |           rabszolgálója Azraëlének.~A nő mosolyogva ül le Azraële
38 VIII |           Unjuk magunkat? – kérdezé a nő bizodalmas sipogással a
39 VIII |          ottománjáról, s megragadta a nő vállát. Keble zihált, égő
40 VIII |             csoportozat. Egy halavány nő, egyetlen fehér lepel redőivel
41 IX   |               fejedelmi trón előtt.~– No, hát beszéljen vele kegyelmed.~
42 IX   |             tréfás kétértelműségen.~– No, engemet nem fog ön elcsábítani –
43 X    |           pedig maga is azt akarta.~– No, mi kell! – förmedt rá Kelemen
44 X    |    aranysujtásos hajdú által kísérve.~No, Kelemen, gondolá magában
45 X    |              kérdé szepegve a diák.~– No, no, ne féljen kegyelmed,
46 X    |          kérdé szepegve a diák.~– No, no, ne féljen kegyelmed, nem
47 XI   |               alá készülne rohanni.~– No, most merre menjünk? – kérdé
48 XI   |              bölcs dolgot végeztek.~– No, hát csak végezzétek hamar,
49 XI   |           ember húzhat ki a tokjából? No, add ide.~S azzal nekiveté
50 XI   |         mélység; a tengerszem sohasem nő, sem nem fogy.~– Most folytassuk
51 XI   |             lélegzetét, míg előttük a nő észrevétlenül elhaladt.~–
52 XI   |          vasajtó nyitva maradt, míg a nő el van foglalva, suhanjunk
53 XII  | tisztelkedésben. Mellette egy gyászos nő könyököl ugyanazon ablakban,
54 XII  |               az egész díszmenetre.~– No, nézze kegyelmed, tisztelendő
55 XII  |             lesegítheti a hintóból; – no, de teheti méltán, mert
56 XII  |               ajtó mögött a helyök.~– No, nézze kegyelmed, nézzen
57 XII  |             folytatá zavarodatlanul a nő –, akinek minden ivadéka
58 XII  |            Ebnek kell! – kiálta fel a nő dühösen. – Nem vagyok én
59 XII  |               mint elfeledj – szólt a nő indulatos kitöréssel, melyet
60 XII  |        húrjain karddal vágna végig.~A nő félájultan bámult férjére:
61 XII  |              Mihálynét…~Az éleslátású nő szemeit nem kerülé ki azon
62 XIII |      elhangzása után gyengülni érzé a nő szorítását karján. Egy nyíl
63 XIV  |               rejtélyezve, hogy a két nő semmit sem vett belőle észre.~
64 XIV  |              a vétek az enyim; – azon nő, kit önök keresnek, üldöztetve
65 XIV  |                 kiálta föl Apafi, s a nő felé lépett. – E tény megérdemli,
66 XIV  |          közepett; s Apafiné lépett a nő és a férfiak közé. – Nemesemberek
67 XVI  |        behozza is Zólyomit a török.~– No, majd elvégzem én vele.
68 XVII |                  Arra is emlékezem.~– No, hát – meg fogod látni.~
69 XVII |             eltávolított mindenkit. A nő lelke egyszerre megérte
70 XVII |             füleit Bánfi neve; erre a nő elszörnyedt, elsápadt, s
71 XVII |        igazság, és vesszen a világ: a nő nem értve a latin szavakat,
72 XVII |       szőnyegajtón, s azon kizárta.~A nő ott maradt a küszöbön, hevesen
73 XVIII|           szabad többé közelítenie.~A nő szelíden, búsan, szemeit
74 XVIII|              aztán arcát és ajkait. A nő engedte tenni, de nem viszonzá.
75 XVIII|             önérzelmei ellen? Mikor a nő meggyőződött arról, hogy
76 XVIII|              ne fájjon az, ami fáj?~A nő gondolkozott, álmadozott.~
77 XVIII|               fényében csak a búsongó nő alakja volt megvilágítva,
78 XVIII|          kardcsörrenés is vegyülne. A nő azt hivé félálmában, hogy
79 XVIII|            Váljunk el, Bánfi! Akará a nő mondani, de a szó megfagyott
80 XVIII|                  s kezével megfogta a nő kezét.~Bánfiné ijedten sikolta
81 XVIII|            előtte kivont kardokkal.~A nő borzadva tekinte szemeik
82 XVIII|            meztelen kardjaik hegyét a nő mellének szegezve.~– Egy
83 XVIII|                Az előálmából fölriadt nő még alig bírt különbséget
84 XVIII|          kérdé tőle, hol van Bánfi, a nő egyszerre fölugrott székéből,
85 XVIII|             odarohant, hogy befogja a nő száját, s a kulcsot elragadja
86 XVIII|           góbék, taszigálva Kornist a nő elől.~– Ejnye, beste fiai,
87 XVIII|    kapitányunk, az pedig nincs itt.~– No, hát menjetek utána. Most
88 XVIII|         ördögkerti rejtekbolt; s azon nő vagy tündér, vagy démon,
89 XVIII|          lakik: Azraële.~S tud élni e nő itt, oly egyedül, oly távol
90 XVIII|         szobában egy gyászba öltözött nő volt, ki amint meglátta
91 XIX  |          halálítéletet, s a megrémült nő, keresztültörve a palota
92 XIX  |        szendergett a gyöngéd halavány nő; álmában olykor felsírt,
93 XIX  |           hogy neje is fölébredjen?~A nő is ugyanazon pillanatban
94 XIX  |            üdvöm! én mennyországom!~A nő nem is sejté, hogy e csókok