1-500 | 501-1000 | 1001-1500 | 1501-1558
bold = Main text
Part grey = Comment text
1 I | Egy pillanatnyi véletlen, s mégis egy század fordulópontja.~
2 I | vakvarjú, az arany lile s egyéb fajai az emberkerülő
3 I | a neki szentelt berket.~S ha alászáll az est, akkor
4 I | madaraknak szállanak fel a légbe, s ungok egyhangú rekegési
5 I | vízibika szomorú kürthangja s a zöld tekenősbéka fütyülése;
6 I | több ölnyi a víz mélysége, s a sötétzöld hínár és a sárga
7 I | erdő, csaknem Csáktornyáig, s ahol megszűnik a mocsár,
8 I | a szarvas sem ritkaság, s amit találni, az nagy, erős
9 I | rondellákkal, színes ablakokkal s a középkori építészet egyéb
10 I | kőhalmaz, a mély sáncárkok s magának a mulatókastélynak
11 I | ellen? Két hosszú sugárágyú s egy nehéz vastarack, miknek
12 I | változtak az idők és kedélyek, s a későbbi utód tusculanumot
13 I | elővezeték aklaikból a paripákat, s a pórázra fűzött kopókat,
14 I | kulcsrajáró puskáikat, s várta mindenki készen az
15 I | mutatni, arca naptól barnult, s oly csodálatosan ép, hogy
16 I | rövidre vágott szakálla s erős bajusza, mely fölfelé
17 I | az erős hajlású sasorr s a bokros, sűrű, szénfekete
18 I | hosszúkás szelíd kék szemek s a tiszta, redőtlen magas
19 I | hüvelyű görbe kard lóg alá, s tenyérnyi vörös bogláros
20 I | legközelebb van, egy ifjú lovag s egy ifjú amazon.~A lovag
21 I | könnyelműség tündököl, s ha izmos karjai, termete,
22 I | éppen ellentéte ennek, s éppen azért illik úgy hozzá.~
23 I | szokása ajkait kissé fölvetni, s szemöldeit, mik vékonyak,
24 I | megvető tekintetet ad, s ha azután ismét fölvillannak
25 I | ismét fölvillannak szemei, s ajkai, a korallnál pirosabbak,
26 I | simulva karcsú derekához, s hosszan folyva alá nehéz
27 I | oldalán. Elöl ki van gombolva s kétfelé hajtva az amazonöltöny,
28 I | felakasztott rubingombjaival, s a fehér habzóselyem alsóöltönyt
29 I | mindenütt, ahol megjelenik, s kezében forgatva nagy emberek
30 I | látszik hajításra próbálgatni, s mintha régibb párbeszédet
31 I | bosszúsan szorítá össze ajkait, s azzal egyszerre mosolyogva
32 I | a vadászcsoporthoz ért, s hangos üdvözléseiket nemesen
33 I | vadászokkal és pecérekkel magad, s kerülj el azon az úton,
34 I | föltette tollas fövegét, s indulni készült a többiekkel.~
35 I | folyvást az amazonra nézett, s nőttön nőtt és gyulladt
36 I | végig kéretlen szószólóján, s azután mily önérzettel nyúl
37 I | melyeket apródja vitt utána, s azok közől egyet kiválasztván,
38 I | Utánam! – kiálta az, s a tüneményes csoport eltűnt
39 I | tekenősbéka sütkérez a napon, s a kócsagok fürdenek.~Micsoda
40 I | ők ásták a földbe gátnak, s évről évre vigyáznak rá,
41 I | szarvával megvakargatja hátát, s büszke, rátartó járással
42 I | olykor fölemeli szép fejét, s oly okosan, oly érzően tekint
43 I | vagy játszódó ünői után, s ha látja, hogy azok messze
44 I | anyjokat, lehenterednek körüle, s annyi bohó, szeszélyes ficánkolást
45 I | Egyszerre megáll merően a hím, s elröffenti magát. Veszélyt
46 I | körülnyargalja a kis tért, s ágasbogas szarvait rázza
47 I | visszacsókolgatják piros nyelvecskéikkel, s hirtelen fölkapva fejét
48 I | hirtelen fölkapva fejét s füleit hegyezve, ha valami
49 I | ismét visszafekszik helyére, s ott marad. Társát tudja,
50 I | közelebb-közelebb érkezik, s nemsokára csörtetve jő vissza
51 I | arra hirtelen felszökik, s rézsút véve az utat a hajtás
52 I | néhány percig ott marad, s szarvaival fölhányja a földet,
53 I | Akkor fölnyújtja nyakát, s mint ezt ravaszabb szarvasoknál
54 I | Azután hirtelen megugrik, s szarvát hátára kapva, eltűnt
55 I | az ütött bokrok zörejével s a puskások kiáltozásival;
56 I | menekülni a lihegő róka, s ismét visszaszökik onnan,
57 I | nincs-e valamerre menekülés, s üvöltve nyargal ismét tovább,
58 I | rohanó csörtetés hallatszik, s a cserjéken keresztülvágtatva
59 I | széles árok fekszik közöttük s a hajtók között; a két nemes
60 I | az összedőlt faderekakon, s nemsoká az árokhoz ér. Elöl
61 I | daliás férfi, a merész amazon s a szenvedélyes erdélyi vadász.
62 I | lábait egyszerre kapva föl s fejét hátravágva, a nőstény
63 I | de ünői visszaijednek, s elfutnak a parttól. Ekkor
64 I | összerogy, térdei megtörnek, s fejét hátrahajtva, ott marad
65 I | véresen terültek el a földön, s azzal vágtatott a mocsár
66 I | mennydörgő hangon a dalia, s nekiugratott lovával az
67 I | hátulsó lábát megsértette, s így bizonyosan tudhatá,
68 I | kettészakadt nyeregszorítója, s ő éppen a parton esett le
69 I | náddal benőtt ingoványba, s úszott benne odább, a dalia
70 I | sárból lehevert alomban, s csak akkor vette észre a
71 I | emse egyszerre felugrott, s vaktában egyenesen nekivágtatott
72 I | agyarait összecsapkodta, s azzal hirtelen felszökve,
73 I | elfutott a lovag mellett, s nyögés nélkül bukott el
74 I | hegyével aláfelé irányzá, s lova kantárát rövidre szedte.
75 I | félrehajtva nézett alá a vadkanra, s azon pillanatban, midőn
76 I | midőn az éppen hasa alá ért, s egy dühös vágással felcsapott
77 I | lovag leszökött paripájáról, s egy karddöféssel megadta
78 I | melynek kedvencét kitette, s ijedten kiáltá el magát: „
79 I | mosolyogva nyújtá neki kezét, s diadalmas arccal tekinte
80 I | ki ismét új paripára ült, s kérkedve szólt hozzá, az
81 I | nyilvános jeleivel arcán, s parancsot adva, hogy az
82 I | észrevéve a feszültséget s más irányt adandó a beszédnek,
83 I | Adjatok egy puskát! – kiálta, s hosszú, ezüstveretes lőfegyverét
84 I | utóda az aper caledoniusnak!~S azzal ment szenvedélyes
85 I | szótlanul fölkelt helyéről, s puskája után nyúlt.~– Nehogy
86 I | Mindnyájan letették poharaikat, s szótlanul, szívdobogva tekintének
87 I | magának a cserje között, s abba nagy idomtalanul végighevert,
88 I | bosszúsan emelé föl fejét, s haragos agyarkodással tátotta
89 I | hogy jobban célozhasson, s hosszú fegyverét a vadnak
90 I | puskáját, kardját rántotta ki, s szembe rohant a vaddal,
91 I | szembe rohant a vaddal, s egy irtóztató csapást intézett
92 I | e kőkeménységű csontot, s a kard markolatban törött
93 I | csapás megszédíté a vadkant, s amint agyarával felcsapott
94 I | erővel fogták széles füleit, s midőn egyszer a fenevad
95 I | egyet csavarintott rajta, s a vadkant hanyatt vágva,
96 I | vágva, maga is ráesett, s akkor fölülkerekedve, lenyomta
97 I | hasztalan küzdő vadállatot, s hasára ült nagy diadalmasan.~
98 I | török kése övébe van dugva, s egyszerre véget vetendő
99 I | kiveszi, félreugorhasson, s egyik kezével övébe nyúlt.~
100 I | hogy ellenfele kezeinek s térdének nyomása gyengül,
101 I | térdének nyomása gyengül, s azzal végső erejével egyszerre
102 I | hazája legnagyobb költőjének s legvitézebb fiának.~Így
103 II | nyitott csűrök, zsúppal fedve, s nagy tetejű birkarekeszek,
104 II | félszeg teteje látszik ki, s a széles udvar közepén a
105 II | megkezdett szénakazalok, s roppant nagyságú asztagok
106 II | asztal körül telepedik, s eszik jó étvággyal, a fehér
107 II | annak szemet, szájat vágott, s gyertyát gyújtva bele, kitette
108 II | aranyhajú királylyányról s árva gyermekekről. Itt-ott
109 II | csövet találtak a sok közt. S addig ülnek ott, és mesélnek
110 II | tisztességesen megaggott cseléd s egy ifjabb szolgáló a virrasztók.
111 II | eleget, guzsalynak ült, s hosszú szálakat ereszget
112 II | melyet tegnap tilózott, s ma gerebenezett el.~– Eredj
113 II | félek, míg ő meg nem jött, s ha pedig nagyasszonyom itthon
114 II | gazdaságot neki kell folytatni, s mintha nem lett volna a
115 II | bírákhoz, a törvényszékre, s oly okosan beszél, hogy
116 II | pedig királybíró volna. S aztán bosszújában sarcoltató
117 II | ő maga elszaladt haza, s a szép vitézlő rendeket
118 II | rabolta el a pogány tatár, s elvitte keserves rabságba
119 II | sínlődik a szomorú fogságban, s minthogy a tatárok észrevették,
120 II | azt hitték, valami herceg, s oly iszonytató váltságdíjt
121 II | azt hallva, hogy férje él, s mindjárt futott, fáradott,
122 II | majd vályogot vettetett, s kőbányát fejtetett, amiért
123 II | hogy jobb áron adhassa. S maga emellett mily szigorúan
124 II | kevesellne, volt minden étele, s rá egy pohár tiszta víz;
125 II | rá egy pohár tiszta víz; s elhiszed-e, Klári, hogy
126 II | tatár fölírta, amit kapott, s amit még kíván; asszonyomnál
127 II | hajtatott be az udvarra, s a víg kutyaugatás tanúsítá,
128 II | jő – szólt a két cseléd, s mire fölkeltek helyükből,
129 II | helyükből, már nyílt az ajtó, s belépett rajta Bornemissza
130 II | ifjúság bársonysima hamva s az egészség természetes
131 II | egyetlen ránc sem komorítja el, s mégis oly fönséggel tele;
132 II | dajka, tipegve úrnője körül, s annak palástját véve le
133 II | küzdelem sorssal, emberekkel s tulajdon szívével: a fájdalomba
134 II | gyűjté áldozatmorzsáit, s ki tudja, mennyi év kelle
135 II | arcára szokott hidegségét, s cselédjeinek jó éjt kívánva,
136 II | megcsókolá úrnője kezét, s a nő csodálkozva tekinte
137 II | kezére forró könny hull, s a leány nem akarja azt elereszteni,
138 II | róla, hogy urunk fogva van, s váltságdíját nehéz lefizetni; –
139 II | szükségünk, összerakjuk, s odaadjuk nagyasszonyomnak,
140 II | hallék künn az udvaron, s az ebek ordítva kezdtek
141 II | vörösüngösök – hebegé a vén dajka, s egyik cseléd sem mert az
142 II | erre fölvevé a gyertyát, s bátran az ajtóhoz lépve,
143 II | kiálta örvendve Apafiné, s betuszkolta az ajtón a nyilvános
144 II | zsebében kezde keresgélni, s minthogy annak nyílása igen
145 II | kutyabőrt előkereshette, s szinte reszketett, amint
146 II | lesütött szemmel Bandi, s kalapja szélét kezdé rágicsálni
147 II | kiáltá kitörő hangon, s azzal véghetetlenül elneveté
148 II | véghetetlenül elneveté magát, s rögtön utána sírva fakadt.~
149 II | öklével mutatott hátra, s fejével némán billentett,
150 II | sikoltásával rohant az ajtónak, s az már félig meg volt nyitva,
151 II | indulattól reszkető nő, s magánkívül rogyott férje
152 II | rebegé ismét férjére borulva, s arcát annak keblére temetve.~–
153 II | volna, azt adnám neked, s még az is koldusjutalom
154 III | robogás hallatszik az udvaron, s az őgyelgő cselédek nagy
155 III | ki, hát majd bemegyek én.~S azzal leugrott lováról,
156 III | azzal leugrott lováról, s benyitott a pitvarajtón.
157 III | nem papolnál olyan sokat – s azzal belépett a pitvarba.~
158 III | meghallva a kardcsörgést, s szinte visszahökkent, amint
159 III | szobában a kívül folyó vitát, s aggodalmasan kiáltozá férje
160 III | a törökök dárdahegyeit, s kétségbeesve sikoltá el
161 III | Téged el akarnak vinni! – s görcsösen szorítá férjét
162 III | érni – rebegé a beteg nő, s azzal heves zokogásba törve
163 III | ezalatt megunta magát odakünn, s dörömbözni kezde az ajtón,
164 III | látandlak többet – rebegé Anna, s közel volt az ájuláshoz.~
165 III | időkörét, erőt vett magán, s elhagyva feleségét, könnyes
166 III | vissza, és kössön kardot, s mondja meg a feleségének,
167 III | visszalépett szobájába, s amint ágya fölül leakasztá
168 III | kezét csókolva hevesen, s szorongatva lihegő kebléhez,
169 III | szorongatva lihegő kebléhez, s aztán ismét elkeserülve
170 III | ki neje ölelő karjaiból, s hirtelen kirohant a szobából,
171 III | hirtelen kirohant a szobából, s a tenger mélységes fenekére
172 III | szekerébe vetette magát, s nem nézett sem égre, sem
173 III | megállíttatá szekerét, s bevárta a hírnököt.~Bandi
174 III | megkönnyebbült szívvel Apafi, s visszabocsátva a hírnököt,
175 III | míg ő maga felöltözött, s midőn félrehúzták a sátor
176 III | Igenis, kegyelmes basa, s aki énnekem irgalomból elengedé
177 III | között, kinevetnek vele, s azt mondják, hogy bolond
178 III | áldozatra szánt bárány, s első kezdetnek akkora betűt
179 III | török fölugrott ijedtében, s azt kérdte, hogy mi az.~–
180 III | előle dühösen a pergament, s ráordított:~– Mit „minekutána”
181 III | lóra ültetett egy csauszt, s elküldte vele lóhalálában
182 III | erővel szökik előlünk.~S ezzel kimutatva leendő sátorát
183 III | inauguráljuk ünnepélyesen, s ha kelleni fog, meg is védelmezzük
184 III | félretolva a szőnyeget, s egy jó csoport karddal és
185 III | Mihály uram vállat vonított, s elkezdte csizmáit fölhúzni,
186 III | vitézlő rendek közé lépett, s Apafi Mihály uramat kézen
187 III | bársony mentét adott reá, s egy hermelinprémes süveget
188 III | székelység éljent ordított rá, s Apafi Mihály uramat fölemelték
189 III | kegyelmetek a templomba, s esküdtessék meg a fejedelmet
190 III | bajuszát simogatta erre-arra, s vállat vonított, ha valamit
191 III | kérdeztek tőle.~Naláczi s a többi székelyek jónak
192 III | hívta el a királyi székre, s hatalmassá tette minden
193 III | visszanyomta őt székébe, s egy ismerős hang dörmögé:~–
194 III | ülve.~Apafi odatekintett, s megdöbbenve esett hátra
195 III | azért elég jókor jöttem, s ameddig kegyelmed parancsolja,
196 III | zsarláshoz és tivornyázáshoz ért, s hogy nagyon sajnálja, miképp
197 III(1)| második személyű megszólítás, s éppen a tegezés természetéből
198 IV | kelt volna föl ebédjétől, s valamennyi tanácsosai közt
199 IV | kapufélfának támasztotta puskáját, s ismeretséget kötve az ételt
200 IV | magasra tartott pohár bornak, s táncol valami nagyon ártatlan
201 IV | illető helyre egy hajtókával, s visszaadva az üres kupát
202 IV | maga is alig áll a lábán, s nevetve kínálgat boldogot,
203 IV | boldogot, boldogtalant, s mintha könnyebben esnék
204 IV | fekszik, pompás fejtollai s hosszú farka azon módon
205 IV | elintézése végett tódult össze, s várja, míg a fejedelem megebédel,
206 IV | alágyújtott borszeszlángban, s számtalan csodás ételneműek,
207 IV | rendeltetését sem tudja, s mindezek olyan halmazban,
208 IV | tányérát, mihelyt oda nem néz, s tisztával váltva föl; maga
209 IV | töltögethet a fejedelem poharába.~S a fejedelemnek sűrűen kelle
210 IV | kissé meghajlott nyakkal s alig látszó szőke szemöldökkel.
211 IV | fülei mögé van simítva, s egészen hátrahull, kezei
212 IV | üstökben feküsznek homlokán, s kétfelől gazdag göndör fürtökben
213 IV | alászorítja, nyakát félreszegzi, s éles, bántó hangon beszél,
214 IV | teremtés, alig húszéves, s tizenhatodik évétől kezdve
215 IV | annyi beszédes báj rejlik, s ha olykor szempilláit félig
216 IV | elöl szélesen szétnyílva s a hímzett patyolat felett
217 IV | egy-egy nagy opál tart össze, s fedetlenül láttatják a gömbölyű,
218 IV | kinek már eladó leánya van, s mégis nyitott vállban jelenik
219 IV | fejedelem és a heves Bánfi s maga a szelíd férj, ki bálványozza
220 IV | sebtében érkezik Haller Gábor, s egyenesen a fejedelemhez
221 IV | azt nagy nyugodtan kiitta, s akkor erősen felkacagott.~–
222 IV | Wenzinger erre felállt székéről, s katonás készséggel kérdé:~–
223 IV | húzzátok rá az elébbi nótát.~S újra megszólalt a zene,
224 IV | összeütötték poharaikat, s elkezdtek dalolni. Ott künn
225 IV | minthogy legkésőbb érkezett, s még józan volt, szégyenkedék
226 IV | illedelmesen eltörött, s akkor meghajtá magát a fejedelemnek,
227 IV | érdekelné, felugrott székéről, s a csárdás hangjai mellett
228 IV | szép nő karcsú derekát, s hevesen magához szorítva
229 IV | felugráltak helyeikről, s táncba ragadva szomszédnéikat,
230 IV | egészen elfeledkezék magáról, s az igéző szép hölgyet hevesen
231 IV | nyomott.~Béldiné felsikoltott, s eltaszítá az önfeledt férfit.
232 IV | neheztelve hagyta el a táncot, s az engesztelést hebegő Bánfinak
233 IV | Bánfi megcsókolta nejét, s bár úgy tett, mintha észre
234 IV | férjét, megfogta annak kezét, s kivezette a teremből, ott
235 IV | hogy menjen fel szállására, s öltözködjék útnak.~– Hová
236 V | fadobogóhíd van építve, s messze, igen messze belátszanak
237 V | nagysötéten; ködösen Brassó falai s akkor még jó karban levő
238 V | templom magasabban épült, s átellenben a helységgel
239 V | ablakok ékes cifrázatokkal s színes üvegekkel vannak
240 V | nagy mellvéd van fölvetve, s a vár hegyes tornyocskái
241 V | turbánjaik piros tetejéről, s hófehér kaftánjaikról, köztük
242 V | fejének büszke emelgetése s heves tagjártatásai.~A falun
243 V | kívül megállítá a sereget, s bevárta, míg a vége is megérkezik.
244 V | komoly, parancsoló tekintet s a villogó görbe kard. Alig
245 V | amennyiben bő selyembugyogót s nyitott kék kaftánkát visel,
246 V | turbánját leoldta fejéről, s arca török szokás ellen
247 V | kocsiablakon, vizsgálva a tájat s a jövő-menő parasztembereket.~
248 V | fölnyergelt lova mellett, s fegyverét le nem oldja.
249 V | tizenkettedmagával bemegy a faluba, s megmondja becsületesen a
250 V | biztossággal rúgtatott elő, s csengő erős hangon adott
251 V | nélkül Kemény János udvarát, s éppen a tornácon állott,
252 V | rögtön leugrott lováról, s a lépcsőkön felsietve hozzá,
253 V | Parancsolj velem – szólt Béldi, s maga előtt bocsátva vendégét,
254 V | falakon emlékezetes ősök képei s egy-egy csomó régi fegyver,
255 V | országban…~– Nem törődöm vele. S nem szándékozom magamat
256 V | hozzád, csupán családi ügy, s merőben engemet illet.~Béldi
257 V | barátságomra és hálámra, s parancsolhatsz kardommal,
258 V | látandjuk – szólt Béldi, s parancsot adott csatlósainak,
259 V | vezessék vissza Tatrángig, s onnan fáklyavilággal hozzák
260 V | bemutatta Kucsuk basát nejének, s nem kis örömére szolgált,
261 V | lefutott a basa neje elé, s amint az kiszállt hintajából,
262 V | szinte ráismert Béldinére, s azzal a két barátné egymás
263 V | összevissza csókolózva, s kölcsönös hízelgésekbe törve
264 V | szólt Béldiné elragadtatva, s a szép rózsaarcú gyermeket
265 V | folyvást fecsegve egymással, s ezer kérdést és feleletet
266 V | tömött tekercsbe fonva hátul, s csaknem sarkig ért le kétfelől.
267 V | nénje lábainál térdel, s füstölő virágokat szór a
268 V | nénjének akadékoskodva, s fel-felkacag ártatlan kedéllyel,
269 V | lármásan szalad anyja elé, s annak térdeit átölelve,
270 V | Ferizt – szólt Béldiné, s összetuszkolta a két tétovázó
271 V | Zsófia fülig elpirult utána, s kifutott a szobából, s azon
272 V | s kifutott a szobából, s azon este nem lehetett rávenni
273 V | feltekinte a gyermekre, s anyja köntösébe kapaszkodva,
274 V | odatérdelt a kislyányhoz, s azt magához szorítva, annak
275 V | kandalló mellé a török bácsit, s ölébe dűlve, elkezdett tőle
276 V | vidám kedéllyel Béldiné, s őszinte, nyílt örömmel vitte
277 V | komoly dolgokról értekeztek, s a gyermekek játszadoztak –
278 V | kik egyedül érzik magokat, s kivált, akiknek annyi kérdeni-
279 V | csaknem össze voltak nőve, s tekintete szinte égetett;
280 V | kényszeríté ragyogó arcát, s ilyenkor forró piros ajkai
281 V | ajkai szinte megcsattantak, s finom orra rózsaszín cimpáin
282 V | Béldiné maga mellé ültette őt, s kezét megfogva bizalmasan,
283 V | Konstantinápolyban száműzetésben él, s kinek férjem köszönetül
284 V | alapított, hová az erdélyi urak s az ott lakó magyarok isteni
285 V | magáét tartja legjobbnak, s a legmagasabb égbe vezetőnek.
286 V | lyánba, hogy megkeresztelik, s mentét adnak rá kaftán helyett?
287 V | ahol a nő követi férjét, s az áldozza fel érte mindenét.~–
288 V | kincsét e célra költötte. S lásd, kedvesem, e nevek
289 V | bizton megvehetett volna, s ezen tette magasabbra emelte
290 V | emelkedett föl helyéről, s megszorítá barátnéja kezét.~–
291 V | barátnéja szavainak értelmét, s Katalin már éppen hajlandó
292 V | kellemteljesen karonfogá barátnéját, s átvezeté őt a terembe; a
293 V | Béldiné észrevette azt, s kérdőleg függeszté a zavarban
294 V | fejét tekinte feleségére, s hogy más tárgyat adjon a
295 V | tekintetvillámmal néztek egymásra, s azután mindketten Béldire.~
296 V | arca egyszerre elváltozott, s e pillanatban apjáéhoz kezde
297 V | két lovat lőttek ki alóla, s a legközelebbi harcon seregem
298 V | De ha kardra kerül a sor, s ő a viadalba talál keveredni? –
299 V | egy kardot onnan a falról, s mutasd meg barátainknak,
300 V | fiú fölugrott helyéről, s a falra aggatott fegyverek
301 V | nehéz buzogányt emelt le, s azt legvégén megmarkolva,
302 V | neki való lesz, mire megnő, s akkor lesz mindkettőnknek
303 V | mellől kócsagos forgóját, s leszakítva róla a drágaköves
304 V | akkor sejteni sem tudta, s azután meg, hogy egyszer
305 VI | Segesvárra vette be magát, s ott várta a sors forgandó
306 VI | akarnak hajtani Keményre, s megverekedni vele mindhalálig.~
307 VI | ijedten jöttek le közéjök, s minden módon iparkodtak
308 VI | számú, mint ők valamennyien, s legalább fele a seregének
309 VI | ellenség a másik kapun bejön, s akkor aztán sem kint, sem
310 VI | aztán sem kint, sem bent; s több efféle.~Szépen csalódik
311 VI | mindenki a maga rátáját, s eresszék isten hírével.
312 VI | bekeríttetni, hogy kiéheztessenek, s kutya- és patkányhúsra szoruljunk.~–
313 VI | vállukra vetették dárdáikat, s úgy elmentek Segesvárról,
314 VI | széthelyezett seregeit, s mindenestől elébe készült
315 VI | két tűz közé szorulnak, s inkább óhajtá bevárni, hogy
316 VI | hogy ellenfele támadjon, s e célból elvonulva a város
317 VI | csatahelyül mutatkozék.~S onnan nézte szép csendesen,
318 VI | után. Apafi elébe lovagolt, s üdvözölte a törököt, kit
319 VI | végiglovagolva a hadakon, s összeszámlálván azok sorait,
320 VI | predesztinácionális hittel, s többre nem oktatá a fejedelmet
321 VI | sok ideig védhetni magát, s addig ismét történhetik
322 VI | gondolá magában a fejedelem, s befelé fordult, és ismét
323 VI | kérdezé magában bosszankodva, s ágyából kikelve, kinézett
324 VI | minden török lovára ült, s egy újabb trombitaszóra
325 VI | patkók robogása a kövezeten s a vezérek jelszava messze
326 VI | oly sok fáradság után.” – S e gondolattal ismét visszafekve
327 VI | éjjel kiment a városból, s onnan egy követet küldött
328 VI | be gyorsan – szólt Apafi, s elkezde mohón öltözködni.~
329 VI | régóta vártak fölébredtére, s egyúttal kíváncsiak lőnek
330 VI | szólt Apafi István –, s bízzuk magunkat az Istenre.~
331 VI | toronyba, hogy ott vigyázzon, s mihelyest valami csapatok
332 VI | melyben utolszor megpihent, s a kerek halmot a kertben,
333 VI | ostromzár alá kell venni s éhséggel kényszeríteni a
334 VI | értékeit, és a helyzetekét is, s össze tudom mind a kettőt
335 VI | ugyan tízezer ember van, s ellenünkben aligha van több
336 VI | magyarságnak nagyobb része lovas, s lovassal sáncokat ostromolni
337 VI | igen jó lövőknek tartok, s ha ők volnának belül a sáncon,
338 VI | küldenünk ostromlövegekért, s míg azok a rossz utakon
339 VI | rossz utakon megérkeznek – s még az is nagy kérdés, hogy
340 VI | újabb erővel térhet vissza, s mi itt csak az időt vesztegettük
341 VI | vonuljunk ki Magyarországba, s ott új hadakat és ágyúkat
342 VI | hogy Wenzinger megpihenjen, s mintha kisebb gondja is
343 VI | ahol minden óra drága, s nem országgyűlés, ahol egyik
344 VI | fölkacagtak ez ötletre, s azzal karonfogva Wenzingert,
345 VI | tréfából, félig bosszúsan, s egy szót sem szólt az egész
346 VI | felugráltak e hírre helyeikről, s kardjaikat kezdték felcsatolni.
347 VI | kegyelmed még közelebb jőni, s üljön addig mellénk.~– Ül
348 VI | útjában van a vezérnek, s gátolja a sereg mozdulatait.
349 VI | én átadom a vezéri botot, s magam a sorba állok; parancsoljon
350 VI | oda állani, ahova akarok, s miattam ne korlátolja magát.~
351 VI | miattam ne korlátolja magát.~S ezzel a fejedelem néhány
352 VI | helyéről, fölkötteté kardját, s amint páncélját föl akarták
353 VI | orrlyukain fúva a gőzt, s a fehér tajtékot szügyébe
354 VI | nyergébe vetette magát, s kardját kivonva, vágtatott
355 VI | kopogva táncos lábaival, s fejével mintegy köszöngetni
356 VI | megbotlott a fejedelem lova, s amint két első lábaival
357 VI | zabola kettétört szájában, s a fejedelmet csak a legnagyobb
358 VI | monda dacosan Kemény, s levétetve lova fejéről az
359 VI | ragyogott a drágakövektől, s turbánja kontyába egy egész
360 VI | hosszú befont sörénnyel s repülő fekete farkkal, büszkén
361 VI | aranyrecés háló ékesíté, s szironyos sallangjairól
362 VI | mindannyiszor térdre emelkedve, s kezeit s áhítatteljes arcát
363 VI | térdre emelkedve, s kezeit s áhítatteljes arcát föltartva
364 VI | Azzal ismét felült lovára, s fiát maga elé hívatva, egyet
365 VI | kerecsentollak közől kiszakasztott, s azt a dali ifjú kontyába
366 VI | elszaladván, ez az én kardom (s itt megüté kezével oldalán
367 VI | hódolatteljesen hajtá meg fejét, s megcsókolva apja köntösét,
368 VI | a basa a hadsorok előtt, s ily szavakat intéze lovagjaihoz:~–
369 VI | az üldözők agyonverik, s aki megmenekül, a császár
370 VI | fújják meg a trombitákat, s amint széttekinte seregei
371 VI | szedni hosszú puskáikat, s lövésre készítik.~– Hát
372 VI | bátran az ellenség elé, s mikor én kardommal inteni
373 VI | boruljon le a lova nyakára, s nyargaljon minden tétova
374 VI | tölcséres lőfegyvereiket, s széles pallosaikat kivonva,
375 VI | Az oldalhadak a malomárok s a máléültetvények mögött
376 VI | kardjaikat előre feszíték, s kengyelvasaikat lovaik oldalába
377 VI | szokott a hadban ártani, s nagyobb a hangja, mint a
378 VI | puskára alkalmazott szurony, s külön csapat kezelte a puskát,
379 VI | pillanatában keresztül lőn törve, s kétségbeesett védelem után
380 VI | csatavonalnak a visszavonulásra, s ha parancsát végrehajtják,
381 VI | elveszté lélekjelenlétét, s nem levén többé helye és
382 VI | tartalék kifejlődhetését, s a legbomlottabb zavarba
383 VI | Hátra-hátra nézett futtában, s fogait csikorgatá, hogy
384 VI | szökéssel éppen mellé rúgtatott, s fényes, karcsú görbe damaszk
385 VI | újra nagyot botlott a ló, s megtört lábbal bukott térdre.
386 VI | magát hátulsó lábaival, s azzal lehulló lovagját maga
387 VI | martalócok áruba bocsátának, s miket Apafi Mihály, most
388 VI | fejedelme, magához váltott, s később fogarasi tárházában
389 VI | eltemettesse; a megfosztott s eléktelenült hullák között
390 VI | keresztüllőtt golyók szakadásai, s a harmadik paripán ült a
391 VI | szótlanul ölelte fiát keblére, s homlokon csókolva, saját
392 VI | rendét akasztá annak mellére, s kardját megcserélte vele,
393 VI | sírva borult a holttestre, s összevissza csókolá azt,
394 VI | adta volna ez ember életét.~S addig be nem vonult a városba,
395 VI | arccal napkeletnek fordulva, s lobogós kopját tűzve behantolt
396 VI | tűzve behantolt sírja fölé; s három napig őrzék ott kiküldött
397 VII | német helyőrséget hagyott, s ezek között volt Kolozsvár.
398 VII | hozá Apafit Kolozsvár alá, s sátort üttetve számára az
399 VII | véghetetlenül hajtogatva, s tíz más társai nevében szép
400 VII | szó a megszólítás volt, s Apafi alig bírta gyermekes
401 VII | erővel le nem nyomta rá, s minden kérelmező előtt fölkelt,
402 VII | kérelmező előtt fölkelt, s egész az ajtóig kísérte.~
403 VII | őt polgártársai üldözik, s a fejedelem védelmeért esedezett.~
404 VII | adta át a fejedelemnek, s kétrendbeli furfangos kéréssel
405 VII | az agyafúrt kívánatokat, s rendkívüli jó szeszélybe
406 VII | egészen Aba Sámuel királyig, s ennek a révén a hét vezérek
407 VII | vezérek egyike, Hubáig, s itten meg nem állapodva,
408 VII | legkisebb fia – Csabáig, s onnan leányágon fölment
409 VII | összegöngyölgeté a genealógiát, s háta mögé támasztva, elhatározá,
410 VII | viseltetni, aki hozzá közeledék, s miután mindenki folyamodásait
411 VII | felelte Naláczi uram, s azt gondolá magában, hogy
412 VII | legjobb kedélyben vala, s tán belső tanácsosaivá teendé
413 VII | kezde támadni a sátor előtt, s amint a testőrök félrevonták
414 VII | István megrántá mentéjét, s fülébe dörmögé:~– Tartson
415 VII | neki, hogy maradjon ülve, s noha a török állva maradt
416 VII | hozzákezdetek Kolozsvár ostromához, s bármibe kerüljön, addig
417 VII | Maradjanak ők otthon, s lássanak dolgaik után. Az
418 VII | A fejedelem odafordult, s amit maga előtt látott,
419 VII | parancsoló arc, mily nyájasan, s mégis milyen büszkén tudott
420 VII | gömbölydedséget is nyerve, s a bizalmas, öntudatos méltóság,
421 VII | meglátta, felugrott helyéről, s elébe sietve megragadá kezét,
422 VII | sietve megragadá kezét, s keblére ölelve a bájoló
423 VII | engedékenyen simult férje keblére, s női gyöngédséggel nyújtá
424 VII | magának részt követel – s azzal odainté Sára asszonyt,
425 VII | orcával kísérte a sátorba, s Apafi örömittas szemei előtt
426 VII | ragadta kezeibe a gyermeket, s összevissza csókolá annak
427 VII | anélkül, hogy megnyikkanna, s kis kék szalagos kezeivel
428 VII | odainté magához Apafi Istvánt, s fülébe súgta:~– Nem fognak
429 VII | szólani akartam az urakkal! – S azzal a jelenlevőkhöz fordulva,
430 VII | foglalva, hagyják őket magokra, s vonuljanak addig a sátor
431 VII | találták a felszólítást, s Kucsuk basát elöl bocsátva,
432 VII | annak kezeiből a gyermeket, s átadva Sárának, azt is kiküldé
433 VII | Anna megfogta férje kezét, s komoly arccal tekintve annak
434 VII | van rám, mint a férjnek. – S azután ellenállhatlan bűbájával
435 VII | kezét:~– Az is itt van!~– S mi kifogásod ellene?~– Az,
436 VII | szólt a faggatott fejedelem, s mindenképp azon volt, hogy
437 VII | leányokat raboltatott el, s miután azokat nemtelen vágyainak
438 VII | vizsgálat alá vonták az embert, s most ezáltal hisz megmenekülni,
439 VII | ugyan nem veszi magát.~– S vajon az a becsületes condrás
440 VII | fejedelem elnevette magát, s alig bírva kacagás miatt
441 VII | hordják a templomba a világot, s agyonverik a zsebórát.~–
442 VII | hágcsót fészket szedni, s ami fa közbe esett, azt
443 VII | a föld széle kősziklás, s nem fogja a szántóvas.~–
444 VII | falujokon visz keresztül, s emiatt sokszor követelnek
445 VII | emberek unják a terhet, s kellene nekik törvény, mely
446 VII | ártatlan, hű, becsületes nép, s te e nők, e gyermekek felkoncolt
447 VII | ostromolni akarja a várost, s én nem találok okot neki
448 VII | megteendem – szólt Apafi, föl s alá járva sátorában. – Ezzel
449 VII | kész a kapukat megnyitni s seregestül hozzád átpártolni.
450 VII | fogá meg férjét karjánál, s trónjához vezetve, abba
451 VII | szólt Anna haragosan, s rögtön újra megszelídültek
452 VII | tekinte férje szemeibe, s nyájasan monda:~– Légy erős,
453 VII | megvetés a hízelgőnek.~S azzal lehajolt, megcsókolva
454 VII | megcsókolva férje kezét, s mielőtt az visszaadhatá
455 VII | méltánylattal fogadtuk, s reméljük, hogy a hűségben
456 VII | fejedelem, mintha meg sem látná, s azzal Naláczi és Daczó uraimékhoz
457 VII | nagyon nagy jutalmat várt, s igen keveset kapott. Mosolyog,
458 VII | könnyebbségére szolgál, s járjon gyalog, akinek lova
459 VII | kegyelmetek Kolozsvárott, s a futároknak kiszolgáltatandják
460 VII | fején, megvakarva tarkóját, s azután fölütötte szemeit
461 VII | fejét dacosan hátravágta, s vad tekintettel nézve szét
462 VII | félvállra veté zekéjét, s pattogva hányta nekik oda
463 VII | hogy csendesüljenek el, s más tárgyra viendő a figyelmet,
464 VII | kapituláció útján történjék meg, s ezáltal kegyelmed föl legyen
465 VII | ugyanazon helyzetben maradt, s ismét egy szót sem válaszolt.~
466 VII | mint jutalmazásképpen.~S azzal levéve nyakából az
467 VII | fejedelem arcát vizsgálva, s miután homlokán legmélyebben
468 VII | egyszerre elmosolyodék, s fejét előrerázogatva, monda:~–
469 VII | szoktad tartani. Béke veled.~S azzal a basa nagy fejcsóválások
470 VIII | vízre hajló fa odvában, s dongva repkedi körül a havasi
471 VIII | növeli a bűvös messzeséget, s ha az ember legvégső pontját
472 VIII | távolnak, még iszonyúbb távol s még kietlenebb hegyek látszanak
473 VIII | azt kétfelé választva, s a mohos szikláról virágos
474 VIII | fürge rózsaszín pisztrángok s fehér vízikígyók úszkálnak
475 VIII | távolból hengergetett le idáig, s a legközelebbi hóolvadás
476 VIII | levegő opálszínén keresztül, s az egy sötét folttá mosódott
477 VIII | fehér óriás emelkedik elé, s a kifáradt hegyjáró szemei
478 VIII | el-elvész a fenyőerdők között, s más irányban ismét előtűnik,
479 VIII | laktalannak mutatkozik a vadon, s túl rajta a még látogatatlanabb
480 VIII | elfárad rajtok végigtekinteni, s amíg a nap sugarai rézsút
481 VIII | oldalról reáomolni látszanak, s e torkolat közepén egy roppant
482 VIII | egyikével látszik összekötni.~S lassankint azt is észrevesszük,
483 VIII | talapjául szolgáló bérc maga. S miután a fal mindenütt a
484 VIII | egyenesen abból nőtt volna ki, s a szikláról a falakra kapaszkodó
485 VIII | várban, a környék rémura, s parancsára rózsasövények
486 VIII | libegtek-lobogtak a tarka zászlók, s a zászlók hegyében ragyogott
487 VIII | akit védtelenül lepett, s ha üldöző hadseregre talált,
488 VIII | szpáhijait és beduinjait, s míg a hegyutakon öszvérekre
489 VIII | elől bevagdalák az utakat, s kövekkel verték agyon, aki
490 VIII | engedte jőni az üldözőket, s míg azok nagy fáradsággal
491 VIII | lövöldöztek sziklafalaira, s azt hivék, hogy majd kiéheztetik:
492 VIII | fogják el a béke megszegőit, s amit akarnak, azt tegyék
493 VIII | megszámlálta az aranyakat, s keblébe dugva, válaszolt:~–
494 VIII | felelj.~A nő elvevé a pénzt, s a hátuk mögött tátongó üregre
495 VIII | meglepetve tekinte szét, s azzal erszényét, melyből
496 VIII | mert én életben maradok, s föltalállak a pokolban is.~
497 VIII | percben az enyim lenne, s te örömödben, mint egy bolond,
498 VIII | tudod – szólt az asszony, s távozni készült.~– Megállj!
499 VIII | Dehogy ölsz. Egyet kiáltok, s véged van.~– Hol a levél?~–
500 VIII | oda támasztott, előhozá, s lecsavarva róla a felső
1-500 | 501-1000 | 1001-1500 | 1501-1558 |