Part

 1 III  |        jössz.~– Már csak elmegyek – monda Apafi, csókjaival csillapítva
 2 V    |           kezét.~– Hozd nődet ide – monda biztatóan –, én és nőm mint
 3 V    |         Ezek meg az én gyermekeim – monda Béldiné benső gyönyörrel.~
 4 VI   |             parancsolni nem lehet – monda Wenzinger, félig tréfából,
 5 VI   |            nem félek az ómenektől – monda dacosan Kemény, s levétetve
 6 VII  |             örömtől ittas szemekkel monda:~– Látjátok, milyen komoly;
 7 VII  |         vette le nagyságod a szót – monda István –, éppen szólani
 8 VII  |            tekintve annak szemeibe, monda:~– Én a fejedelemhez jöttem.~
 9 VII  |             miatt szavait kiejteni, monda:~– Ez az oláhfalusiak követe.~
10 VII  |           járjon gyalog.~– Értem! – monda Apafiné rövid gondolkodás
11 VII  | kormánypálca nem játékszer, Apafi – monda komoly hangon a nő –, sohase
12 VII  |          nyakamra.~– Vesd a tűzbe – monda Apafiné nyugodtan.~– Úgyis
13 VII  |          férje szemeibe, s nyájasan monda:~– Légy erős, légy fejedelem!
14 VII  |      Meghagytuk kincstárnokunknak – monda a fejedelem –, hogy azon
15 VII  |             s fejét előrerázogatva, monda:~– Jól van, Apafi, mind
16 VIII |           pénzt adott, megcsörgetve monda:~– Ez mind tiéd, ha tervünk
17 VIII |           rá.~– Jer fördőszobádba – monda a fölindult odaliszknak. –
18 IX   |     szisztémájával megismertetni; a monda szerinti törökként, ki látva,
19 IX   |           becsült kincshez jussak – monda Apafi tudományos bosszankodással,
20 IX   |             dák betűk!~– Micsoda? – monda Teleki csodálkozva, s tágra
21 IX   |            Teleki különös mosollyal monda:~– Thököly István fia, Imre.~
22 IX   |              Apád jó barátom volt – monda, anélkül azonban, hogy kezét
23 IX   |        Parbleu, monsieur Reverend – monda Apafi, alig fojthatva el
24 IX   |            s sajátságos bonhómiával monda neki:~– Tehát a feleségemet
25 IX   |      bebizonyítva, nagyságos uram – monda a miniszter lelki túlsúlyának
26 IX   |        átvezetni.~– Maradjunk itt – monda a fejedelemnő. – Kegyelmed
27 IX   |          szólhatna a fejedelemhez – monda Teleki a főúrnak némi élességgel.~–
28 IX   |             fejedelem elé jussak? – monda némi követeléssel Telekinek.~–
29 IX   |           kegyelmed ide az ajtóba – monda neki a miniszter. – A fejedelem
30 IX   |             Apafi haragra gyulladva monda:~– Ez szörnyűség. Azon embernek
31 IX   |     elégtételt fogok szolgáltatni – monda a fölharagított fejedelem.~–
32 X    |             a hivatali tekintélyt – monda Kelemennek némi duzzogással.~–
33 X    |       kihirdeted.~– Igen szívesen – monda Kelemen diák, s szeretett
34 XI   |                Atyámfia, Zülfikár – monda Kelemen diák a belépő töröknek,
35 XI   |     hüvelyébe.~– Induljunk, öcsém – monda az oláhnak. Az sebtében
36 XI   |          Itt lakik valaki?~– Igen – monda Sange Moarte, kinek vére
37 XI   |             Én segítségére megyek – monda Kelemen diák, kihúzva kardját,
38 XI   |            Ne tedd azt a bolondot – monda Zülfikár. – Okosabb dolog
39 XI   |              Jó volt erre jönnünk – monda Zülfikár. – Mert azon az
40 XI   |              ha nem szólunk nekik – monda Zülfikár –, úgy látszik,
41 XI   |                Azt nem cselekszem – monda Zülfikár –, hanem átadom
42 XII  |             adom!”~– Alászolgája! – monda Naláczi, gúnyosan meghajtva
43 XII  |            mosoly is oly szomorú… – monda Bánfi szelíd hangon, felkarolva
44 XII  |     kalandok, szép hölgyek, ugye? – monda Bánfiné, tréfáló hangon,
45 XII  |      izgatott szívében.~– Margit! – monda tompa hangon Bánfi. – Te
46 XII  |       Szavaitokat hallám kívülről – monda Apafiné –, azért tartottam
47 XII  |              Oh, igen… Kacagtunk… – monda Bánfiné, sietve könnyeit
48 XII  |   nemtőjével beszél.~– Te sírtál! – monda Apafiné. – Hiába mutatod
49 XIII |      Bánfihunyadot.~– Éppen jókor – monda Bánfi, szinte örülve rajta,
50 XIII |            Hívjátok Veér Györgyöt – monda tiszttartóinak. – Kegyelmed
51 XIII |       kézzel kapjátok el a dárdát – monda ez társainak, s azzal kardot
52 XIII |              Egy lépést sem innen – monda Bánfi hidegvérrel. – Meneküljenek
53 XIII |            Én tudom magamat védni – monda Bánfi hevesen.~– Én is –
54 XIII |  Vízaknainénak.~– Fogja kegyelmed – monda. – Legyen mivel védnie magát.~
55 XIII |         földre.~– Szegény asszony – monda Bánfi, utána tekintve. –
56 XIII |             őket menekülni hagyni – monda Veér György, kardját hüvelyébe
57 XIII |             téged és hadseregedet – monda Zülfikár.~– Allah árnyékára!
58 XIII |           azok elcsípték, nyugodtan monda nekik magyarul:~– Vigyetek
59 XIII |            elszöktetni.~– Jól van – monda Bánfi összehúzva szemöldeit. –
60 XIV  |         látni.~– Tehát ám lássátok– monda Bánfi, s kürtjébe fúva,
61 XIV  |      elnyargalt.~– Vigye az ördög – monda Bánfi. – Nála nélkül is
62 XIV  |          csak magam leszek a bíró – monda Apafi –, ámbátor nem tudom,
63 XIV  |             akiket én megtámadok? – monda a fejedelem ingerülten.~–
64 XV   |         szólani.~– Vitézlő feleim – monda szokatlan csendes hangon. –
65 XV   |           megváltozik.~– Már késő – monda Wesselényi. – Én Boham gróf,
66 XV   |         nyakáról leánya karjait, és monda neki:~– Eredj anyádhoz Bodolára,
67 XVI  |             e mozdulatot, s célozva monda:~– Itt, úgy veszem észre,
68 XVII |        karján, gyermekes nevetéssel monda:~– Nem ismersz többé Feriz
69 XVII |         hozzád sürgetős izenettel – monda Béldinek –, ha nem jössz,
70 XVII |             s fogait összeszorítva, monda lihegő hangon Telekinek:~–
71 XVIII|          Ekkor az álomalak suttogva monda: „Én nem vagyok Bánfi, hanem
72 XVIII|          Rablótámadás elől jövök. – monda Bánfi rekedt hangon, elfulladt
73 XVIII|          Daczó neve van kihímezve – monda az oda érkező Angyal Mihály.~
74 XVIII|           Én e dolgokat nem értem – monda hadnagyainak –, ha e támadás
75 XVIII|             a szobákat.~– Jól van – monda Bánfi, s összefont karokkal
76 XVIII|             fogsz neheztelni érte – monda Bánfi az elsápadt hírnöknek –,
77 XVIII|           tolta.~– Jer, ölelj meg – monda Bánfi, a leányt ölébe vonva,
78 XVIII|             eleste után megmenték – monda Bánfi.~– Nézd e hosszú salétromos
79 XVIII|  lélekerejét, s félvállról lenézve, monda:~– Tehát ezentúl kegyelmed
80 XIX  |          lovászaitól négy paripát – monda Anna, mialatt saját kezével