bold = Main text
     Part                                          grey = Comment text

   1 I     |        évezredes ihar- és egerfák, és az erdők tövében víz. Nagyszerű
   2 I     |             gallyairól gyökereket húz az éltető víz színe. Ide építi
   3 I     |              koronás gém, a vakvarjú, az arany lile s egyéb fajai
   4 I     |              arany lile s egyéb fajai az emberkerülő vízi vadaknak,
   5 I     |           nőnek fel, minőket tán csak az özönvíz után mutatott fel
   6 I     |              fű, rekettye óriásira nő az iszapos földben, a tölcséres
   7 I     |        szentelt berket.~S ha alászáll az est, akkor kezdődik a vizek
   8 I     |               ember közel, e hely még az istené!~Akadnak ugyan néha
   9 I     |           gyökerei, a fűnyüg fonalai, az iszalag indái összevissza
  10 I     |      továbbfutva a víz színén, de már az nem tartja fel a rálépőt;
  11 I     |            szab határt e lankaságnak, az erdő szélin levő fák beledüledeznek
  12 I     |    veszedelmére.~Északnak tovább tart az erdő, csaknem Csáktornyáig,
  13 I     |             ritkaság, s amit találni, az nagy, erős és bátor; sőt
  14 I     |    kölesvetésekre ellátogatott, hanem az a legkisebb üldözésre a
  15 I     |             azt követni nem lehetett.~Az erdő szélében állt akkoriban
  16 I     |               alkotója iránt; beljebb az erdő felé látszott azután
  17 I     |            egyetlen oszlopzata lenni. Az egész lak csupa vadkankoponyákból
  18 I     |                hanem azután változtak az idők és kedélyek, s a későbbi
  19 I     |               kitűzött helyekre, hová az elejtendő vadakat fogják
  20 I     |         elosztatott a vadászok által, az erdő hosszában ketten-hárman
  21 I     |             kiknek rendeltetésük volt az űzött vadat a mocsár felől
  22 I     |               minden állaton látszott az a vágy, az a sietség, maradni
  23 I     |           állaton látszott az a vágy, az a sietség, maradni nem tudás,
  24 I     |               s várta mindenki készen az érkező úri népet.~Nemsokára
  25 I     |         tekintetet adnak arculatának, az erős hajlású sasorr s a
  26 I     |         vonásokat rajzolnak arra, míg az ábrándos metszésű ajkak,
  27 I     |            gombolva, láttatni engedve az alsó öltözetet, mely fehér
  28 I     |              mely körmeivel átkarolva az ifjú nyakát, egy nagyszerű
  29 I     |        hölgykezek hímzései látszanak.~Az amazon, kihez az ifjú olykor
  30 I     |           látszanak.~Az amazon, kihez az ifjú olykor áthajolva édes
  31 I     |             gombolva s kétfelé hajtva az amazonöltöny, szabad tért
  32 I     |            van fedve csipkefodraival. Az öltöny rövid ujjai szinte
  33 I     |             látszanak olykor rándulni az idegek mozdulatai.~Az egész
  34 I     |        rándulni az idegek mozdulatai.~Az egész alak és arc inkább
  35 I     |         szerelem sugárzik azokból, de az arc még akkor sem mosolyog.
  36 I     |            magán a neheztelés nyomait az érzett mellőztetés miatt.
  37 I     |           kopasz, fényes homlok, mely az indulatváltozatok alatt
  38 I     |         cselszövények nélkül, de erre az egy napra kikérem, hogy
  39 I     |          egyszerre mosolyogva fordult az előtte haladó ifjú leventéhez:~–
  40 I     |       láthatárunk.~– Valóban – felelt az ifjú, azt sem tudta, hogy
  41 I     |            vén, ősz bajuszú vadászra; az levett süveggel odalépett
  42 I     |               magad, s kerülj el azon az úton, amelyen rendesen szokás
  43 I     |              fogunk keresztülvágtatni az erdőn.~A vadászok közt a
  44 I     |             fejéről. – Én ismerem azt az utat, az nem istenfélő embereknek
  45 I     |               Én ismerem azt az utat, az nem istenfélő embereknek
  46 I     |            istenfélő embereknek való. Az áttörhetetlen bozót, a feneketlen
  47 I     |             mely keresztben vonult át az erdőn, azon még senki sem
  48 I     |           nagy balságnak tartom, hogy az ember semmiért veszélyeztesse
  49 I     |               semmiért veszélyeztesse az életét, kivált mikor arra
  50 I     |               szólóra, hanem folyvást az amazonra nézett, s nőttön
  51 I     |          dalia. – Ezt a leányt félti? Az én unokahúgomat?~A dalia
  52 I     |              harangszó zengtek vissza az erdőben. Nem hallatszott
  53 I     |               hallatszott azon időben az övéhez hasonlatos hang;
  54 I     |             annyira csengő és átható.~Az amazon át engedé ölelni
  55 I     |              éri.~– Hát hiába volna ő az én vérem, ha oly bátor nem
  56 I     |         megalázta.~– Utánam! – kiálta az, s a tüneményes csoport
  57 I     |               csoport eltűnt nyomában az erdők sűrűjébe.~*~Előzzük
  58 I     |              hol a szarvasok delelnek az árnyékos ligetben, hol a
  59 I     |     megtanított házat építeni, ez itt az ő telepük; e vastag gerendákat
  60 I     |             hallatára aztán előfutnak az egymást kergető kis eleven
  61 I     |               kinyílt szemei mutatják az ijedelmet, mely ösztönében
  62 I     |             óvatos lépéssel eltávozik az erdőbe, alig hallik lépteinek
  63 I     |            Messze, igen messze elkezd az erdő zengeni. A vadászok
  64 I     |              felszökik, s rézsút véve az utat a hajtás vonala előtt,
  65 I     |             mindig közelebb érkeznek. Az ebek csaholása vegyül az
  66 I     |              Az ebek csaholása vegyül az ütött bokrok zörejével s
  67 I     |               puskások kiáltozásival; az erdő megnépesül, a fölriasztott
  68 I     |        nyargal ismét tovább, kergetve az üldöző hangoktól.~Pedig
  69 I     |          megállnak helyeiken, elállva az utat. Az üldöző zaj sebesen
  70 I     |           helyeiken, elállva az utat. Az üldöző zaj sebesen közelít.~
  71 I     |            keresztülvágtatva előtűnik az elfutott két szarvas, két
  72 I     |       villámsebesen szökell keresztül az összedőlt faderekakon, s
  73 I     |      összedőlt faderekakon, s nemsoká az árokhoz ér. Elöl is üldözik,
  74 I     |              a nőstény is hozzákészül az ugráshoz, de ünői visszaijednek,
  75 I     |            mellett. Egy kopja, melyet az erdélyi vadász hajtott rá,
  76 I     |             sírást hallat ekkor, mely az emberjajgatáshoz hasonló,
  77 I     |                s nekiugratott lovával az ároknak, melyen a szarvas
  78 I     |             Jézus segíts! – kiáltának az innenállók elszörnyedve,
  79 I     |        ijedelmük, a paripa átszökellt az árkon a merész lovaggal.~
  80 I     |              árkon a merész lovaggal.~Az egész kíséretből csak ketten
  81 I     |        paripája egy percben repült át az örvényen, a hölgy bársony
  82 I     |         kockáztatni e merényt, csupán az erdélyi ifjú vágtatott neki,
  83 I     |          vágtatott neki, bár paripája az erdőben hátulsó lábát megsértette,
  84 I     |              bizonyosan tudhatá, hogy az ugrást meg nem győzi; szerencséjére
  85 I     |               dalia legközelebb érte, az amazon és lovagja oldalvást
  86 I     |           sűrű fák miatt nem törhetve az egyenes irányba. A szarvas
  87 I     |            észre a közeledőket, midőn az ifjú paripája éppen rajtuk
  88 I     |          éppen rajtuk hajtva, egypárt az anyjukat döfölő kocák közől
  89 I     |       röfögéssel rohant megtámadóira. Az emse egyszerre felugrott,
  90 I     |               egyenesen nekivágtatott az ifjúnak, a kan még egy percig
  91 I     |         vérben forgó szemekkel rohant az amazon felé, tompa röfögés
  92 I     |             felé, tompa röfögés közt.~Az ifjú messziről, biztos kézzel
  93 I     |             kézzel hajítá el kopjáját az emsére, a süvöltő dárda
  94 I     |               azon pillanatban, midőn az éppen hasa alá ért, s egy
  95 I     | keresztülugrott megtámadóján, mialatt az amazon ügyesen meghajolva
  96 I     |          akart rohanni a hölgynek, de az ifjú lovag leszökött paripájáról,
  97 I     |               a nap hőseit, a daliát, az amazont és az ifjú lovagot.~
  98 I     |               a daliát, az amazont és az ifjú lovagot.~A herkulesi
  99 I     |               többiek is mind, csupán az amazon öltönye volt tiszta
 100 I     |            ruhájára.~A dalia meglátva az unokaleánya által elejtett
 101 I     |     körülállókon.~– Ugye mondám, hogy az én vérem ő.~Mindenki sietett
 102 I     |             látszék szemeivel keresni az erdélyi ifjút, ki ismét
 103 I     |               s kérkedve szólt hozzá, az elejtett vadkanra mutatva:~–
 104 I     |             vadkanok Erdélyországban?~Az erdélyi vadász, némileg
 105 I     |                s parancsot adva, hogy az elejtett vadakkal térjenek
 106 I     |              volt számukra fölterítve az erdő közepében az egyszerű,
 107 I     |          fölterítve az erdő közepében az egyszerű, ízletes ebéd;
 108 I     |            vadak teremnek Erdélyben!”~Az erdélyi ifjút nyűgözni kezdé
 109 I     |           most imádkozni érte. Bolond az, aki csak azért fárad, hogy
 110 I     |           szólt közbe kétes mosollyal az erdélyi ifjú.~– Nem mondtam?
 111 I     |          fogom hozni. Valóságos utóda az aper caledoniusnak!~S azzal
 112 I     |            szenvedélyes önfeledséggel az erdőrész felé, melyet a
 113 I     |               te ott volnál mellette.~Az ifjú szótlanul fölkelt helyéről,
 114 I     |             Nehogy utána menj – szólt az erdélyi ifjú, észrevevén
 115 I     |        percben nyugtalanul tekingetve az erdőszél felé.~Egyszerre
 116 I     |            Egyszerre lövés hallatszék az erdőben.~Mindnyájan letették
 117 I     |          tagjaiban reszketve a leány, az egész társaság útnak indult
 118 I     |             Roppant túlizmos kan volt az, hátán és homlokán arasznyi
 119 I     |           azon percben lőtt rá, midőn az fejét egyszerre fölkapta.
 120 I     |         egyenesen ellenfelére rohant. Az ily dühös roham elől félre
 121 I     |           ugrani, de a dalia nem volt az az ember, aki ellenségét
 122 I     |                de a dalia nem volt az az ember, aki ellenségét ki
 123 I     |           fejére, mely képes leendett az állkapcáig kettéhasítani.~
 124 I     |  Fegyvertelenül küzdött a fenevaddal; az hörögve, röfögve csavargatta
 125 I     |          nyúlt.~E pillanatban valahol az erdőben egy lövés roppanása
 126 I     |              férfi torkát hasítá fel.~Az odaérkező rokonok és vendégek
 127 I     |     keservesen Ilona, könnyes szemeit az égre emelve.~A vigalom gyászra
 128 I     |            kopasz férfi vette másfelé az útját:~– Mondtam, hogy másra
 129 I     |           Mondtam, hogy másra is kell az élet – dörmögé magában.~–
 130 I     |               odább.~*~Ez volt halála az ifjabb Zrínyi Miklósnak,
 131 II    |                                   II. Az ebesfalvi ház~Most egy országgal
 132 II    |           Erdélyben vagyunk. 1662-dik az év.~Egy egyszerű nemesi
 133 II    |           legutolsó ház a helységben.~Az épület inkább hasznosság,
 134 II    |               béresek hazatakarodtak, az ökröket kifogták a széles
 135 II    |              a sertések végig röfögve az úton, vágtatnak be a nyitott
 136 II    |            elültek; a távolban hallik az estharangszó, még távolabb
 137 II    |         messzire elérzik. Majd hozzák az ételt nagy zöldmázos tálban,
 138 II    |          falatozókra. Aztán elhordják az edényt, leszórják a tengerit
 139 II    |              a tengerit a szekerekről az ereszek alá. Innen-onnan
 140 II    |   tengerifosztásban segíteni. Ráülnek az illatozó halmazra, mely
 141 II    |              a távozók végig dalolnak az utcán – féltükben vagy jókedvükben.~
 142 II    |   letakarodnak mindannyian, becsukják az ajtókat, eloltják a tüzet,
 143 II    |            faluban, a félhold feljön, az éji őr elkezd kiáltozni
 144 II    |              alszanak, és nem hallják az abban foglaltatott aranymondatokat.
 145 II    |              esztendő óta minden gond az ő vállán van, ami csak egy
 146 II    |            ami csak egy férfit illet. Az egész nagy gazdaságot neki
 147 II    |        szalmaözvegy, hogy kiadta neki az utat! A jó úr azt sem tudta,
 148 II    |               Látod, Klári, hát mikor az asszonyember annyi ideig
 149 II    |               közelebb húzva a székét az asszonyhoz –, sohasem fogjuk
 150 II    |             nagyurunkat?~– Hja, annak az isten a tudója! – sóhajta
 151 II    |       hallgatott rám senki: Mikoriban az istenben boldogult fejedelem,
 152 II    |               el magával. Jól is adta az isten, hogy az is vele ment,
 153 II    |            Jól is adta az isten, hogy az is vele ment, mert anélkül
 154 II    |         jószágait, törette, szántatta az elparlagolt földeket, erdőket
 155 II    |          magában látszék gondolkozni, az orsó kétszerte sebesebben
 156 II    |            oda van Bandi fiam – szólt az asszony, unva a hallgatást –,
 157 II    |      csörömpölő szekérke hajtatott be az udvarra, s a víg kutyaugatás
 158 II    |        fölkeltek helyükből, már nyílt az ajtó, s belépett rajta Bornemissza
 159 II    |               de erőteljes körrajzait az egyszerű, szürke lenszövetű
 160 II    |           ifjúság bársonysima hamva s az egészség természetes pírja
 161 II    |           látszik, és annyi hidegség: az orr, az arc oválja, mind
 162 II    |               annyi hidegség: az orr, az arc oválja, mind oly nőiesen
 163 II    |            szabályos alkotásúak, maga az ajk, ha csukva van, oly
 164 II    |                  kérdé Apafiné szinte az elfogódásig mély hangon.~–
 165 II    |             lelke előtt végigfutottak az örömfosztott élet annyi
 166 II    |   örömfosztott élet annyi szenvedési, az erős küzdelem sorssal, emberekkel
 167 II    |             kínált volna meg. De hisz az isten majd így is megsegít.~
 168 II    |     pillanatban lódobogás hallék künn az udvaron, s az ebek ordítva
 169 II    |             hallék künn az udvaron, s az ebek ordítva kezdtek el
 170 II    |             kezdtek el üvölteni.~– Ki az? – Talán zsiványok? A vörösüngösök –
 171 II    |               s egyik cseléd sem mert az ajtóhoz közeledni.~Apafiné
 172 II    |          fölvevé a gyertyát, s bátran az ajtóhoz lépve, felnyitá
 173 II    |             felnyitá azt, kivilágítva az udvarra.~– Ki jár itt? –
 174 II    |       hangjára ismertek.~– Ah te vagy az? Siess, siess! – kiálta
 175 II    |       örvendve Apafiné, s betuszkolta az ajtón a nyilvános zavarban
 176 II    |            Azt izente, hogy – majd jó az isten.~– De hát mit tekingetsz
 177 II    |          látták.~– Átadtad a murzának az erszényt?~Bandi felelet
 178 II    |              mélyen esett, volt kínja az ábrázatjának, míg a kutyabőrt
 179 II    |              lelke egyszerre megkapta az igazi eszmét.~– Te ember! –
 180 II    |             őrült sikoltásával rohant az ajtónak, s az már félig
 181 II    |     sikoltásával rohant az ajtónak, s az már félig meg volt nyitva,
 182 II    |            ott hallgatózott régen, és az – Apafi Mihály volt, a régen
 183 II    |            Mihály volt, a régen várt, az annyiszor megsiratott.~–
 184 II    |             Mihály! Férjem! – sikoltá az indulattól reszkető nő,
 185 II    |             suttogó szóval nagysokára az indulat rohamából magához
 186 II    |             istenem, mennyi boldogság az! – kiálta fel Anna örömkönnyes
 187 II    |            fel Anna örömkönnyes arcát az égre emelve. – Mennyi örömöt
 188 II    |              keblére temetve.~– És ha az egész világ enyim volna
 189 II    |                azt adnám neked, s még az is koldusjutalom lenne…~
 190 II    |               is koldusjutalom lenne…~Az örvendő, a szerető, a túlboldog
 191 III   |              Mihály hazaérkezése óta. Az ebesfalvi háznál nagy lótás-futás
 192 III   |               szobáját; mint mondják, az érzékeny asszonyságnak nagy
 193 III   |      Egyszerre vad robogás hallatszik az udvaron, s az őgyelgő cselédek
 194 III   |              hallatszik az udvaron, s az őgyelgő cselédek nagy rémülésére
 195 III   |              Itthon urad? – kiálta le az aga az ijedtében sem jobbra,
 196 III   |              urad? – kiálta le az aga az ijedtében sem jobbra, sem
 197 III   |                Azt izeni kegyelmednek az én uram, a híres Ali basa
 198 III   |               szekerére, és jöjjön ki az én uram táborába, Kisselyk
 199 III   |    Megbocsásson kegyelmed, derék aga, az most éppen lehetetlen, a
 200 III   |             sietett hozzá, ott hagyva az agát a faképnél.~– Mi baj? –
 201 III   |          sohasem látlak téged többet!~Az aga ezalatt megunta magát
 202 III   |           odakünn, s dörömbözni kezde az ajtón, és kiáltozott:~–
 203 III   |             rebegé Anna, s közel volt az ájuláshoz.~Apafi használva
 204 III   |           könnyes szemekkel lépett ki az agához.~– No, uram, mehetünk –
 205 III   |            hogy kardot kössek; bízzál az Istenben!~– Bízok, bízok –
 206 III   |               égre, sem földre, hanem az egész úton azon eszmével
 207 III   |        bevárta a hírnököt.~Bandi volt az, ki kendőjét lobogtatva
 208 III   |               veszedelmen.~– Áldassék az Úr neve – sóhajta megkönnyebbült
 209 III   |              értek Ali basa táborába. Az őrök aludtak, mint a tök,
 210 III   |             őrök aludtak, mint a tök, az egész tábort el lehetett
 211 III   |           Apafi Mihály – kérdé a basa az illő üdvözlések megtétele
 212 III   |             hátralevő váltságát, mert az én uram, a fenséges szultán
 213 III   |              én fejedelem lehessek?~– Az az én gondom. Majd azzá
 214 III   |              fejedelem lehessek?~– Az az én gondom. Majd azzá teszlek
 215 III   |               is van: Kemény János.~– Az is az én gondom. Majd elbánok
 216 III   |            van: Kemény János.~– Az is az én gondom. Majd elbánok
 217 III   |  végbemehessenek.~– Én! De hát ki fog az én szóltomra megjelenni?
 218 III   |             Uram, én legkisebb vagyok az ország nemesei között, kinevetnek
 219 III   |            hát hol tartanók meg velük az országgyűlést? Helyünk sincsen.
 220 III   |           Megtarthatják benne kendtek az országgyűlést: ha istent
 221 III   |            egy embert megtisztelni is az lehet.~Apafi nem látott
 222 III   |      ijedtében, s azt kérdte, hogy mi az.~– Ez egy M betű – válaszolt
 223 III   |   fölsóhajtott, mondván magában: „Azt az embert szeretném most látni,
 224 III   |       mindebből?”~– Addig pedig, amíg az országgyűlés összejön, itt
 225 III   | fejedelemséggel, aki nekünk nem kell, az mindig a nyakunkon van a
 226 III   |               állított őrnek egyúttal az is utasításul volt adva,
 227 III   |              nagy rezignációval. Csak az az egy reménye volt még,
 228 III   |           nagy rezignációval. Csak az az egy reménye volt még, hogy
 229 III   |            egy reménye volt még, hogy az urak, akikhez a körlevél
 230 III   |              szólt, nem fognak eljőni az általa hirdetett országgyűlésre.~*~
 231 III   |             Mihály uram, reggel levén az idő, még tábori ágyán heverészne,
 232 III   |               körlevél szólt.~– Ugyan az istenért! – kiálta föl Apafi
 233 III   |             nyomva fejébe, tudtul adá az összegyűlt rendeknek, hogy
 234 III   |         szózattal bizonyítgatva, hogy az Izrael Istene, ki Dávidot
 235 III   |               neki folyvást azon járt az esze, hogy mármost, ha Kemény
 236 III   |            akivel mindig fönntartotta az atyafiságot, az majdcsak
 237 III   |          fönntartotta az atyafiságot, az majdcsak pártjukat fogja,
 238 III   |                hogy e szertartás most az ő tiszteletére történik.~
 239 III   |              kezét. – Kemény Jánosból az ország nagy része kiszeretett,
 240 III   |               süveget, megérjük, hogy az ország süvegét is fölteszi
 241 III(1)|                              Nem kell az olvasónak megütköznie azon,
 242 III(1)|      olvasónak megütköznie azon, hogy az emberek egymást hol tegezik,
 243 IV    |               kiváló szenvedélye volt az evés; ha az ország minden
 244 IV    |          szenvedélye volt az evés; ha az ország minden kereke kihullott
 245 IV    |           kísérete végképp elfoglalá; az udvaron sarkantyús, vasas
 246 IV    |    szolgálattevő szász menyecskékkel; az őrségre rendelt egypár német
 247 IV    |        puskáját, s ismeretséget kötve az ételt visszahordó kuktákkal,
 248 IV    |            csak nagy komolyan beöntve az illető helyre egy hajtókával,
 249 IV    |              hajtókával, s visszaadva az üres kupát a barátságos
 250 IV    |            mint előre, neki-nekifarol az ételvivő szakácsnak, ki
 251 IV    |      terheivel alig tudott végigfutni az udvaron a nagy néptömegtől,
 252 IV    |       igazságot nem, miért jött.~Benn az étteremben már vígan vannak
 253 IV    |           étteremben már vígan vannak az urak és asszonyságok. Az
 254 IV    |              az urak és asszonyságok. Az ebéd már régen tart, és
 255 IV    |           országa ide van parancsolva az emberek ínyeit csiklandani.
 256 IV    |          színezett kristályüvegekben; az ezüsttálakon a legritkább
 257 IV    |  finnyáskodásból hitették el magokkal az emberek, hogy jóízűek, mikor
 258 IV    |              sűrűen kelle töltögetni. Az erdélyi lakomák rendesen
 259 IV    |           azon szoktak végződni, hogy az urak fogadásból nekiültek
 260 IV    |      bátrabbakat a szokott versenyre. Az urak nagyobb része nem fogadta
 261 IV    |               könyökön fölül nyitvák. Az arany vitézkötés úri hanyagsággal
 262 IV    |              vetve.~Maga Kemény János az asztal fején ül, kétfelől
 263 IV    |           gyulladva a lakoma hevétől, az egészséges pír szinte égni
 264 IV    |               egy halványpiros rózsa.~Az asztal túlsó végin ülő Bethlenek
 265 IV    |           meglehetősen felvillanyozta az urakat, úgyhogy közbe kezdtek
 266 IV    |          Mondja el csak kegyelmed ezt az újságot az uraknak, ők is
 267 IV    |              kegyelmed ezt az újságot az uraknak, ők is hadd hallják –
 268 IV    |           zenével. Ez gyönyörű tréfa.~Az urak mind ráestek Hallerra,
 269 IV    |             nekik a tréfát.~– Nem sok az egész – szólt Haller, vállat
 270 IV    |               Hahhaha! – kacagott fel az egész társaság e szóra.
 271 IV    |               is.~– Ismeri valaki ezt az embert, hallotta valaki
 272 IV    |             karjába, ki odakönyökölve az asztalra, némi restelkedéssel
 273 IV    |        különben csak nem veszett meg.~Az urak újra felkacagtak.~–
 274 IV    |              fejedelem.~– Kisselyken, az országgyűlés.~Kemény tenyerével
 275 IV    |            csak neves nevezetes ember az országban, mind itten van
 276 IV    |              hogy nem töretem kerékbe az embert, hanem – kitömetem.~
 277 IV    |                Ti odafenn húzzátok rá az elébbi nótát.~S újra megszólalt
 278 IV    |             cigányok csárdást húztak, az urak összeütötték poharaikat,
 279 IV    |             kárt tenni.~– Csapja kend az asztalhoz, hogy összetörjék! –
 280 IV    |       csinosan odakoccantotta poharát az asztalhoz, úgy, hogy az
 281 IV    |               az asztalhoz, úgy, hogy az nyakban szépen, illedelmesen
 282 IV    |           valaki azt gondolja, mintha az eset őt legkevésbé érdekelné,
 283 IV    |               elfeledkezék magáról, s az igéző szép hölgyet hevesen
 284 IV    |             felsikoltott, s eltaszítá az önfeledt férfit. Bánfi maga
 285 IV    |      neheztelve hagyta el a táncot, s az engesztelést hebegő Bánfinak
 286 V     |         beszögellő kerületében, amint az ember a bozai szorost elhagyja,
 287 V     |        szorost elhagyja, vagy egyikén az óriási bérceken keresztülvezető
 288 V     |             házak tetejére eshetik le az ember egypár száz ölnyi
 289 V     |               a közelbe érve meglátja az ember, hogy a távolból sötétzöld
 290 V     |             hosszú fekete csalmákkal.~Az út szorossága miatt csak
 291 V     |        összehajló hegyek közől, midőn az eleje már Tatránghoz jutott.
 292 V     |               a török magával hozott. Az utócsapatot egy fiatal gyermek
 293 V     |        kétfelől ki vannak tárva, hogy az esti lég szabadon járhasson
 294 V     |         látszik, nagy fegyelemhez van az szoktatva. Mindenki vezérére
 295 V     |            addig pihenjenek, mert még az éjjel folytatjuk az utat.
 296 V     |               még az éjjel folytatjuk az utat. Távollétemben Feriz
 297 V     |            Erdélynek a törökkel, hogy az ilyen látogatás minden előleges
 298 V     |            Nagy, négyszögű szoba volt az, falaira keleti vidékek
 299 V     |     faragványokkal. Egy átelleni ajtó az erkélyre vezetett, honnan
 300 V     |             havasokra volt a kilátás; az alkony világa piros és lilaszín
 301 V     |           fölött nagy viszálkodás van az országban…~– Nem törődöm
 302 V     |              török éppoly hódító volt az asszonyokkal szemben, mint
 303 V     |      letörülték a szerelem hódításait az arcáról; amint láthatod,
 304 V     |               törökhöz ment nőül. Ott az én rokonaim, itt az övéi.
 305 V     |               Ott az én rokonaim, itt az övéi. Evégett jöttem hozzád
 306 V     |              azt jelenti, amit nálunk az ellenség. Tehát elhozathatom
 307 V     |              a basa neje elé, s amint az kiszállt hintajából, örömsikoltva
 308 V     |         csókolá.~Ha tudta volna, hogy az nem gyermek többé, hanem
 309 V     |          Béldiné, édes versenyzésével az anyai érzetnek. – Látni
 310 V     |           lépteket és hangokat hallva az ajtóban, fölrezzen, a nagyobbik,
 311 V     |               arcával reá.~– Ezek meg az én gyermekeim – monda Béldiné
 312 V     |             átesve, hamar készen volt az ismeretséggel; leültette
 313 V     |           örömmel vitte barátnéját ki az erkélyre, mely a nő oldalszobájából
 314 V     |              parókiát alapított, hová az erdélyi urak s az ott lakó
 315 V     |                hová az erdélyi urak s az ott lakó magyarok isteni
 316 V     |             minden vallás jó, és mind az égbe vezet, csakhogy a magáét
 317 V     |            ahol a nő követi férjét, s az áldozza fel érte mindenét.~–
 318 V     |            befolyással bíró basáknak, az egész Törökországban levő
 319 V     |            hogy más országokból, mint az ígéret földére, úgy tódulnak
 320 V     |              a halál iszonyától – sem az asszony könnyeitől.~Béldiné
 321 V     |               hogy hazámat szerettem, az: hogy most föláldozom érte
 322 V     |       utoljára látok.~Béldiné arcáról az látszott, hogy nem fogta
 323 V     |            kimagyarázni előtte, midőn az udvarszolga jelenté, hogy
 324 V     |             udvarszolga jelenté, hogy az urak rég az ebédlőben vannak,
 325 V     |             jelenté, hogy az urak rég az ebédlőben vannak, a felhordott
 326 V     |       gyermekes negédességgel játszva az izmos fiú turbánjának drágaköves
 327 V     |    turbánjának drágaköves boglárával.~Az asztalnál a háziasszony
 328 V     |            mindenkinek a maga helyét, az asztalfőhöz ültette Katalint,
 329 V     |           balján maga foglalt helyet, az asztal végén ült a házigazda,
 330 V     |              szüntelen talált ürügyet az asztaltól távollehetni.
 331 V     |             hogy nem iszom bort, mert az Alkorán tiltja, mert török
 332 V     |            tárgyat adjon a beszédnek, az egymás mellett ülő gyermekekre
 333 V     |             is becsületére válandott. Az általános csodálkozás hangjai
 334 V     |                Nem hiába lopták ennek az anyját. Te, Kucsuk, add
 335 VI    |           harcias hangulatban tartsa, az egy éjjel a bortanyán úgy
 336 VI    |            arról, hogy Keménynek csak az udvari kísérete is nagyobb
 337 VI    |               egyik kapun kirontanak, az ellenség a másik kapun bejön,
 338 VI    |             Vagy eresszenek bennünket az ellenségre, vagy elmegyünk
 339 VI    |         elégségesen elállasson velük.~Az ostrom Wenzingerre volt
 340 VI    |             lehetett, ügyelt rá, hogy az ostromló sereg minden oldalról
 341 VI    |              éppen meg akarta kezdeni az ostromot, akkor véve hírül,
 342 VI    |          fészkelődve a basától.~– Azt az isten tudja, aki az emberi
 343 VI    |               Azt az isten tudja, aki az emberi sorsokat olvassa
 344 VI    |               fejedelem lakott.~Apafi az egyszer nyugodtan tudott
 345 VI    |              csatamének prüszkölését, az őrt járók kardjainak csattogását,
 346 VI    |              deszkakalapálás, mellyel az abrakolás idejét adák tudtára
 347 VI    |         dervisek énekelnének valamit. Az ő énekük egyébiránt éppen
 348 VI    |             éppen alkalmas arra, hogy az is elaludjék alatta, aki
 349 VI    |             ágyából kikelve, kinézett az ablakon, és látta, hogy
 350 VI    |             újabb trombitaszóra indul az egész csapat odább, a patkók
 351 VI    |               jelszava messze hangzik az éjszakában. – „Beh nyughatatlan
 352 VI    |            föl.~A nap már magasan jár az égen, midőn Apafi becsöngeté
 353 VI    |          mindenese vala.~Első kérdése az volt, hogy „mit csinál a
 354 VI    |             mit csinál a basa?”~– Még az éjjel kiment a városból,
 355 VI    |               szólt Apafi a követnek.~Az meghajtá magát a földig,
 356 VI    |                  Nagyságos fejedelem. Az én uram, Kucsuk basa, e
 357 VI    |         falakon és a bejárások előtt. Az én uram, Kucsuk basa, azalatt
 358 VI    |          hadereje, mint Keménynek, és az is agyonfáradva a terhes
 359 VI    |           István –, s bízzuk magunkat az Istenre.~Ez a legokosabb
 360 VI    |         értelmében isten kezében volt az ország sorsa, mert az emberek
 361 VI    |            volt az ország sorsa, mert az emberek mind levették róla
 362 VI    |            tevé meg a fejedelem, hogy az öreg Cserei Jánost felküldötte
 363 VI    |               menten tudósítsa felőle az urakat.~*~Kemény János ezalatt
 364 VI    |            utakon megérkeznek – s még az is nagy kérdés, hogy az
 365 VI    |               az is nagy kérdés, hogy az ottani parancsnok fog-e
 366 VI    |          térhet vissza, s mi itt csak az időt vesztegettük nagyhiába.
 367 VI    |            legokosabb, amit tehetünk, az, hogy minden időhaladék
 368 VI    |               föl, azon legyünk, hogy az ellenséget nyílt harcmezőre
 369 VI    |               másikra lehet halogatni az ügyet.~A magyar urak fölkacagtak
 370 VI    |       bosszúsan, s egy szót sem szólt az egész ebéd alatt, csupán
 371 VI    |             lovát –, hihetőleg kijött az ellenség, hogy bennünket
 372 VI    |            uraim! – kiálta belépve. – Az ellenség mindenestül jön
 373 VI    |               nyerve minden.~Néhányan az urak közől rögtön felugráltak
 374 VI    |               félórányira – válaszolt az, ragyogó szemekkel.~– Hagyja
 375 VI    |          ijedjen agyon csupa látására az ellenség.~– Igen, de én
 376 VI    |            csatában mindig!~– Jó volt az akkor, de kombinált ütközetben
 377 VI    |               de kombinált ütközetben az olyan becses személy, akinek
 378 VI    |          olyan becses személy, akinek az életére mindig vigyázni
 379 VI    |              fővezér.~– Csak maradjon az kegyelmed, és intézkedjék,
 380 VI    |              fejedelem néhány urakkal az asztalnál maradt.~… Alig
 381 VI    |         csatolni, nem engedé:~– Minek az? – úgymond. – Bátrabban
 382 VI    |       lábaival egyszerre előrebukott, az ezüst zabola kettétört szájában,
 383 VI    |       megmutassam, mennyire nem félek az ómenektől – monda dacosan
 384 VI    |              s levétetve lova fejéről az eltört zablájú kantárt,
 385 VI    |          áhítatteljes arcát föltartva az égre, kiáltá Allah nevét.~
 386 VI    |              harcolj. Mert jobb, hogy az ellenség fegyvere emésszen
 387 VI    |               mintsem elszaladván, ez az én kardom (s itt megüté
 388 VI    |      sastollat nézi most, melyet apja az ő turbánjába tűzött.~Ezzel
 389 VI    |             Ím, szemeitekkel látjátok az ellenséget. Nem mondom,
 390 VI    |           elfut, mire a határokig ér, az üldözők agyonverik, s aki
 391 VI    |            Jól tudom, ti kutyák, hogy az első lövésre készen vagytok
 392 VI    |              a puskát, több van amott az ellenségnek. Most csak kardra
 393 VI    |            Mindenki lovagoljon bátran az ellenség elé, s mikor én
 394 VI    |            jobbszárnyon Kemény János. Az oldalhadak a malomárok s
 395 VI    |       megtölthetik fegyvereiket, vagy az oldalt előrohanó seregek
 396 VI    |      megszorítják, Kemény megnyerendé az ütközetet; de a lándzsás
 397 VI    |          ütközetet; de a lándzsás had az összeütközés első pillanatában
 398 VI    |               rendet, parancsot adott az egész csatavonalnak a visszavonulásra,
 399 VI    |      végrehajtják, tán megfordítá még az ütközetet, de a lovasság,
 400 VI    |           legbomlottabb zavarba hozva az egész sereget. A gyalogság
 401 VI    |       fegyvereit elhányva futott szét az egymást üldöző lovassereg
 402 VI    |           többé a csatát rendbehozni, az egyik vad futása zavarba
 403 VI    |                most leghátul maradva, az előtte futóktól alig bírt
 404 VI    |        elvakult lova magával ragadta.~Az ifjonc eközben oly közel
 405 VI    |         suhanc támadását, csak amidőn az mindig jobban beérve őt,
 406 VI    |          sarkantyúba kapta paripáját; az inaszakadt mén felrúgta
 407 VI    |       fogarasi tárházában őriztetett. Az elesett fejedelem testét
 408 VII   |            kifutottak Magyarországra, az elhullt fejedelem fia, Kemény
 409 VII   |               A diadalmas siker által az ország színe java meg lőn
 410 VII   |            nyerve, a városok főbírái, az előkelő nemesség, a várak
 411 VII   |            siettek elő hódolataikkal: az ország minden rendei elismerék
 412 VII   |              s sátort üttetve számára az Óvár átellenében, a Hídelvén,
 413 VII   |             csak szalmaviskók álltak, az új fejedelem ott fogadá
 414 VII   |              és kérelmezők seregétől. Az új fejedelem, azon kellemes
 415 VII   |      kérelmező előtt fölkelt, s egész az ajtóig kísérte.~Jöttek azután
 416 VII   |            tömzsi legény, mint mondá, az oláhfalusi község küldöttje,
 417 VII   |           engedtessék meg Oláhfalunak az, hogy ezentúl Kolozsvártól
 418 VII   |        fejedelem nevetve hagyá helybe az agyafúrt kívánatokat, s
 419 VII   |                amint azt széjjelhúzá, az Apafi-nemzetség genealógiáját
 420 VII   |         arannyal majd kiszúrja szemét az impertinens poétának.~Mindamellett
 421 VII   |          éppen alkalmas állomás lenne az ő számára.~Apafi rájok nézve
 422 VII   |              a fejedelem előtt, mégis az maradt köztük a különbség,
 423 VII   |              emez szárazon. – Én csak az ő parancsát teljesítém,
 424 VII   |               míg el nem foglalám. Ha az elesett, a többi önkényt
 425 VII   |              s lássanak dolgaik után. Az én hadaim elvégeznek mindent.~
 426 VII   |              fejedelmi tekintet volt! Az övé. E hódolatra gerjesztő,
 427 VII   |           volt, annak arcát és ajkait az összegyűlt rendek hallatára
 428 VII   |             hosszabb ideig megakadva.~Az ölelkezésnek nem látszott
 429 VII   |              szakállát tépdesé, minek az még jobban örült.~A körüllevő
 430 VII   |               fejedelemnek gratulálni az atyai örömekhez, ki gyermeke
 431 VII   |                 éppen szólani akartam az urakkal! – S azzal a jelenlevőkhöz
 432 VII   |              a sátor mellékrekeszébe.~Az urak természetesnek találták
 433 VII   |           térdén ült a szép nő, hanem az nem tesz semmit.~– Igazad
 434 VII   |     csodálkozva csapta össze kezét:~– Az is itt van!~– S mi kifogásod
 435 VII   |              S mi kifogásod ellene?~– Az, hogy mindig ellenségeid
 436 VII   |              nehogy elsőkké tedd őket az országban. Együgyű, tudatlan
 437 VII   |           nagy hatáskörben rosszabbak az országra nézve az okos ellenségnél.
 438 VII   |          rosszabbak az országra nézve az okos ellenségnél. Adj nekik
 439 VII   |              hogy láb alól eltehesse. Az elveszett leányok családjai
 440 VII   |        családjai vizsgálat alá vonták az embert, s most ezáltal hisz
 441 VII   |             koszorúját Szász uramnak, az én köpönyegem alá ugyan
 442 VII   |            nem veszi magát.~– S vajon az a becsületes condrás székely
 443 VII   |         szavait kiejteni, monda:~– Ez az oláhfalusiak követe.~E szóra
 444 VII   |       szegényekre, ami nem való. Csak az eszük járása furfangos.~–
 445 VII   |          eszük járása furfangos.~– De az csak igaz, hogy a lajtorját
 446 VII   |         lajtorját keresztbe vitték át az erdőn.~– Igen, mert a kapitány
 447 VII   |               kapitány megtiltá nekik az erdőpusztítást, ellenben
 448 VII   |             tehát keresztbe vitték át az erdőn a hágcsót fészket
 449 VII   |             Ezt jól kimagyaráztad, de az csak nem tagadható, hogy
 450 VII   |          fogja a szántóvas.~– Hát meg az, hogy követül azt küldik
 451 VII   |               hogy követül azt küldik az országgyűlésre, akire a
 452 VII   |          ember viselte.~– Azt tartják az atyafiak – válaszolt erre
 453 VII   |         szabtak.~– Te mindennek tudod az okát, jer, fejtsd meg azt,
 454 VII   |     megígértetett velem. Kettőt kért: az egyik az, hogy hadd legyen
 455 VII   |          velem. Kettőt kért: az egyik az, hogy hadd legyen Oláhfalu
 456 VII   |        ezentúl legyen törvényben adva az, hogy akinek lova nincsen,
 457 VII   |       visszatréfálni őket. Ideje lesz az urakat beereszteni.~– Még
 458 VII   |               valaha török elfoglalt, az önkényt vissza nem adta
 459 VII   |           laknak, kiket prédára vetsz az ostromlók dühének? És akármik
 460 VII   |          Istened templomai, melyeknek az ostromlók üszköt fognak
 461 VII   |               hogy meg ne lásd rajtok az odacsoportosult anyákat,
 462 VII   |               tehetek? Szándékom volt az egész bandériumot összehívni,
 463 VII   |              hogy a várost körülvéve, az őrséget föladásra kényszerítsem,
 464 VII   |         ellenmondani.~– Légy nyugton. Az Erdélyben levő török hadak
 465 VII   |       megkapták fermánjaikat, melyben az van nekik parancsolva, miszerint
 466 VII   |            tudtam. Azért sietteti hát az ostromot oly nagyon.~– Kegyelmed
 467 VII   |             nő –, sohase feledd, hogy az utókor és a túlvilág ítéletet
 468 VII   |    megcsókolva férje kezét, s mielőtt az visszaadhatá neki a kézcsókot,
 469 VII   |            lehet kérni és várni, mert az elöljáró családi jelenet
 470 VII   |      eltávozzék, holott ő családostul az udvarnál akart maradni.~
 471 VII   |           képet csinált, mint szokott az, aki nagyon nagy jutalmat
 472 VII   |            Pók Márton azt vélve, hogy az intés őt illeti, még előbbre
 473 VII   |            nézett, azt gondolta, hogy az szakadt rá.~– Pók Márton
 474 VII   |               Zágoni Mózes uram, majd az illető kincstári bírák előtt
 475 VII   |    megszomorodását észrevegyék.~Ekkor az oláhfalusi követre került
 476 VII   |               elmúlt minden mosolygás az arcokról, miszerint éppen
 477 VII   |             góbéra volt szükség, hogy az ő rovására némileg ismét
 478 VII   |            vad tekintettel nézve szét az urakon, félvállra veté zekéjét,
 479 VII   |                Azzal inte a fejedelem az uraknak, hogy eloszolhatnak.~
 480 VII   |           fermánok következtében, mik az erdélyi vezéreknek a nagyvezér
 481 VII   |             kézrekerítése felől, hogy az minden ostrom nélkül, kapituláció
 482 VII   |              fel a fejedelemre. Midőn az beszédét végzé, ugyanazon
 483 VII   |               S azzal levéve nyakából az ott függő, pompás drágakövekkel
 484 VII   |             ez. Hanem amint látom, te az eszedet a feleségednél szoktad
 485 VII   |             Gábor uram várt egy ideig az ajtóban, midőn egy étekfogó
 486 VIII  |        Homolka hegyei közt.~Egyikében az ország azon részeinek, miket
 487 VIII  |       távolban nem találni egy falut; az egész hegyláncolaton nem
 488 VIII  |             is laktalanok e vadonnak, az egymásra boltozó tölgyek,
 489 VIII  |          bükkök alatt órákig eljárhat az ember anélkül, hogy saját
 490 VIII  |             bokor nem nőhetett sehol; az irtatlan fák alatt csak
 491 VIII  |               bűvös messzeséget, s ha az ember legvégső pontját elérte
 492 VIII  |               lépcsők akarnának lenni az égbe: oly magasok, oly szakadatlanok.~
 493 VIII  |             ősvilági bércek között, ő az egyedüli lény, aki elég
 494 VIII  |              örök reszketésben tartva az ágaikat hintáló zuhatagtól.
 495 VIII  |           mindig távolabbnak látszik, az átlátszó köd, mely eddig
 496 VIII  |               opálszínén keresztül, s az egy sötét folttá mosódott
 497 VIII  |       magasabb hegyek emelkednek elő. Az ember ingerelve érzi magát
 498 VIII  |      tavacskát, mintha valami szellem az egész tavat föl akarná emelni
 499 VIII  |               előtt messze és magasan az ezüst havasok ragyogó csúcsai
 500 VIII  |        különválva mindeniktől, mintha az égből szakadt volna ide.~