Part

 1 I    |            is kell az élet – dörmögé magában.~– Ejh! Másutt is él még
 2 II   |         utána.~A leány elhallgatott, magában látszék gondolkozni, az
 3 III  |             szépen vagyunk – dörmögé magában Apafi. – Megbocsásson kegyelmed,
 4 III  |    veszedelem fog ma érni” – gondolá magában.~A basa újra szólt:~– Azért
 5 III  |             és fölsóhajtott, mondván magában: „Azt az embert szeretném
 6 III  |              benne vagyunk – sóhajta magában Apafi nagy rezignációval.
 7 IV   |          Bánfiné reszketve sóhajtott magában, rokonaira gondolva. Bánfi
 8 VI   |          korán abrakolnak” – gondolá magában a fejedelem, s befelé fordult,
 9 VI   |           ilyen sötéttel?” – kérdezé magában bosszankodva, s ágyából
10 VI   |           ember ez a basa” – gondolá magában Apafi. – „Éjjel sem hagyja
11 VII  |              a hízelgés, de nem érze magában elég elhatározottságot a
12 VII  |          Naláczi uram, s azt gondolá magában, hogy Béldi helyett aligha
13 VII  |              szerényen Daczó István, magában arra gondolva, hogy a Bánfi
14 VII  |         átpártolni. A lovasság aztán magában nem állhatand ellent.~Apafi
15 VII  |           már honnan tudja?” – kérdé magában.~– Örömest marasztanók kegyelmedet,
16 VIII |            mint remegnek ezen ajkak! Magában van, senkivel sem beszél.
17 IX   |             tünemény lehet – gondolá magában Apafi –, ami e szomorú urakat
18 X    |        kísérve.~No, Kelemen, gondolá magában a diák, most tarts tekintélyt;
19 X    |          hová néz. Eközben elgondolá magában Kelemen diák, milyen könnyen
20 X    |       gondolatra titkosan mosolygott magában, s szemeivel hunyorgatott,
21 XII  | leereszkedéssel fogadá, mint ki érzé magában, hogy mindez őt megilleti;
22 XII  |            kézcsókolására – dünnyögé magában Koncz Márton uram –, ej,
23 XVII |            új életet adtak.~Egy csók magában véve oly ártatlan. De hogyha
24 XVII |              volna miatta! – gondolá magában. Egy szerelemféltő vén bolond,
25 XVII |            bolond az ember – gondolá magában Béldi –, mikor nem látja
26 XVII |           mondom – ígéré a tanácsúr, magában mosolyogva az emberen, ki
27 XVIII|            Ez nem innivaló, gondolja magában, s fölüti a másikat, abban
28 XVIII|              benne a végső gondolat, magában fölkiálta: „Igen! Oda, oda!”
29 XVIII|            árnyképeivel. Itt teremti magában a jövőt, alkot vég nélküli
30 XVIII|             meg akart halni: gondolá magában, s keresni kezdé őt. A kerevet
31 XVIII|               Gyáva lélek! – dörmögé magában Bánfi, s átjárva a hűs szellőtől,
32 XVIII|            Bánfi gúnyosan mosolygott magában: „Szegény tatár”. Ahogy