Part
1 I | békét a politikumokkal – szólt ez türelmetlenül fölpattanva –,
2 I | terjedezni.~– De kegyelmes uram – szólt ellenkezőleg a vén vadász,
3 I | mellé.~– Kegyelmes uram – szólt nyugodtan, csaknem szarkazmussal –,
4 I | paripára ült, s kérkedve szólt hozzá, az elejtett vadkanra
5 I | egész odáig senkihez sem szólt egy szót sem, csupán kedvencével
6 I | kegyelmes urunk a török – szólt közbe kétes mosollyal az
7 I | Meg fogod látni, öcsém – szólt Miklós vállára verve. –
8 I | Én nem tudom, mit érzek – szólt Ilonka suttogva a mellette
9 I | nyúlt.~– Nehogy utána menj – szólt az erdélyi ifjú, észrevevén
10 II | Eredj fekünni, Klári – szólt jó szívvel a vénasszony –,
11 II | nagyasszonyom haza nem jő – szólt munkáját folytatva a leány –,
12 II | kend nékem, Magda néni – szólt a leány, közelebb húzva
13 II | is oda van Bandi fiam – szólt az asszony, unva a hallgatást –,
14 II | érkezett.~– Asszonyunk jő – szólt a két cseléd, s mire fölkeltek
15 II | kezét.~– Köszönöm, leányom – szólt megilletődve. – Többre becsülöm
16 II | Mondhatni, hogy kevés – szólt lesütött szemmel Bandi,
17 II | térő hölgy.~– Tiéd vagyok – szólt Apafi –, és esküszöm, hogy
18 III | gondolá magában.~A basa újra szólt:~– Azért minden tétovázás
19 III | ember is elférjen együtt! – szólt újabb elevenséggel.~– Ott
20 III | kérdé tőle a basa.~– Tudok – szólt Apafi nagyot sóhajtva.~–
21 III | lóhalálában azokhoz, akiknek szólt.~Apafi kiverte pennáját,
22 III | urak, akikhez a körlevél szólt, nem fognak eljőni az általa
23 III | egyben, akikhez a körlevél szólt.~– Ugyan az istenért! –
24 III | Tessék kinézni a sátorból – szólt Naláczi, félretolva a szőnyeget,
25 III | Kegyelmed is itt van? – szólt hozzá Apafi nagy búsan.~–
26 III | búsan.~– Kissé elkéstem – szólt István –, hanem azért elég
27 IV | tréfát.~– Nem sok az egész – szólt Haller, vállat vonítva –,
28 IV | No, majd inauguráljuk – szólt gúnyosan Kemény János, hátravetve
29 IV | De inaugurálták már azt – szólt Haller.~– Hol? Kicsoda? –
30 IV | dolgainkat elvégeztük – szólt kicsinylőleg a fejedelem –,
31 IV | Maradjon kegyelmed nyugton – szólt fitymálva a dolgot Kemény –,
32 V | ráérsz.~– Parancsolj velem – szólt Béldi, s maga előtt bocsátva
33 V | lehetek szolgálatodra? – szólt Béldi a basához.~– Jól tudod –
34 V | a basához.~– Jól tudod – szólt Kucsuk –, hogy most Erdély
35 V | Szívesen látandjuk – szólt Béldi, s parancsot adott
36 V | Nézd, ez itt fiam! – szólt Katalin Feriz bégre mutatva,
37 V | Oh, mily gyönyörű fiú! – szólt Béldiné elragadtatva, s
38 V | nekem is vannak gyermekeim – szólt Béldiné, édes versenyzésével
39 V | magyarul?~– Magyarul? – szólt Katalin, szinte sértett
40 V | kérdezhetni is?~– Annál jobb – szólt Béldiné –, úgy a gyermekek
41 V | csókolnod, a kis Ferizt – szólt Béldiné, s összetuszkolta
42 V | játszani a gyermekeket – szólt vidám kedéllyel Béldiné,
43 V | Beszédedből azt kezdem érteni – szólt Kucsuk kemény hangon –,
44 V | hogy férfiakkal küzdjön – szólt Béldiné sajnálkozva.~– Feriz! –
45 VI | hozott.~– Jöjjön be gyorsan – szólt Apafi, s elkezde mohón öltözködni.~
46 VI | kegyelmed, beszéljen gyorsan – szólt Apafi a követnek.~Az meghajtá
47 VI | keresztbe vetett karokkal, és szólt:~– Nagyságos fejedelem.
48 VI | készen a legrosszabbra – szólt Apafi István –, s bízzuk
49 VI | Megbocsássatok, urak – szólt a tapasztalt német úr –,
50 VI | türelmetlen könnyelműséggel szólt bele:~– Hagyjuk ezt délutánra,
51 VI | bosszúsan, s egy szót sem szólt az egész ebéd alatt, csupán
52 VI | mégis meg akarom tekinteni – szólt, hirtelen előhozatva nehéz
53 VI | ifjú kontyába tűzve, így szólt hozzá:~– Menj a sereg balszárnyára,
54 VII | nagyságodért cselekedtem – szólt szerényen Daczó István,
55 VII | tesz semmit.~– Igazad van – szólt Apafi –, neked jó énhozzám
56 VII | jutalmat.~– Hiszen azt akarom – szólt a faggatott fejedelem, s
57 VII | maguknak.~– Ez ugyan igaz – szólt meggyőződve Apafi –, már
58 VII | Még egy szóra, Apafi – szólt Anna nyájasan, férje vállára
59 VII | basára néz.~– Mihály! – szólt Apafiné a könyörgés reszketeg
60 VII | Megteendem Anna, megteendem – szólt Apafi, föl s alá járva sátorában. –
61 VII | ismét nem kell tenned – szólt Apafiné okosan. – Van út
62 VII | Korbácsot neki, nem aranyat! – szólt Anna haragosan, s rögtön
63 VII | rajta honolni.~– Híveink – szólt Apafi szilárd, kemény hangon,
64 VII | kegyelmed magát hátra? – szólt felé intve Apafi. Pók Márton
65 VII | Kegyelmeteknek amit megígértem – szólt a fejedelem, alig bírva
66 VII | Sajnálkozva értettük meg – szólt a basához –, miszerint kegyelmedet,
67 VIII | venni.~– Azt elhiszem – szólt bántó kacajjal a férfi –,
68 VIII | tátongó üregre mutatva, szólt:~– Benne vagyunk.~A férfi
69 VIII | megfizettél, azt tudod – szólt az asszony, s távozni készült.~–
70 VIII | fogsz.~– Mondtam, ugye – szólt bizalmas vigyorgással a
71 VIII | csemegéül? Az oroszlán ordítva szólt: – A kalitka, ha aranyból
72 VIII | Csillagok esnek az égről, szólt a leány, azok hullanak a
73 VIII | Hamaliel rossz álmokat hozott – szólt a hölgy reszkető hangon. –
74 VIII | kezeit.~– Mit akarsz? – szólt Azraële, mintegy látott
75 VIII | Magadnak kell odamenned – szólt a hölgy –, sebesen öltsd
76 VIII | föl senkit az őrök közől – szólt óvatosan Azraële. – Ha valaki
77 VIII | Most lépj hármat felé – szólt Azraële az elkábult lovaghoz –,
78 VIII | s rekedt, remegő hangon szólt hozzá:~– Az én nevem Korzár
79 IX | De nagyságos uram! – szólt közbe hevesen Teleki. –
80 IX | nem a magyar uraktól jön – szólt Teleki kausztikus hangozattal –,
81 IX | őkegyelmességétől.~– Hát mit akar? – szólt Apafi, s beletekintve az
82 IX | s azzal állát előreütve, szólt:~– Az én uram, a kegyelmes
83 IX | Teleki Mihály uram, emberül szólt kegyelmed.~Az emír dühösen
84 IX | érdemlem e dícséretet – szólt közbe Imre büszkén. – Én
85 IX | fölemelten tartva, s finomsággal szólt:~– Azt nálamnál hatalmasabb
86 IX | kihallgatására.~Apafi felpattanva szólt:~– Hallottam már, hogy mit
87 IX | A fejedelem mosolyogva szólt Bánfihoz:~– Fogadj isten,
88 IX | Kérem észrevétetni – szólt a fejedelemnő –, hogy én
89 IX | egymást csalni.~– Uram – szólt Teleki keserűen –, lehet-e
90 IX | meg e hangon atyafiak – szólt Teleki keserű gúnnyal az
91 IX | apellálunk az országgyűlésre! – szólt ünnepélyes hangnyomattal
92 IX | nagyságod saját írását – szólt Balassa, bőrtáskájából elővonva
93 X | kegyelmed arra, amit mondok – szólt Csáky, leülve úrias pozitúrával
94 X | indulok, méltóságos uram – szólt aláhangoltan Kelemen –,
95 X | menni.~– Megállj még! – szólt az aga visszaintve. – Azt
96 X | őt valahol.~– Te pedig – szólt az aga a mindenképpen szabadulni
97 X | kegyelmed rajtam a fejét – szólt nyugodtan a török –, én
98 XI | Ez süket vagy meghalt – szólt Zülfikár, miután hiába kiabáltak
99 XI | faluban, nagy jó uram – szólt sunnyogóan a bíró –, nálunk
100 XI | bizony nem lehetetlen – szólt a cirkáló megengesztelődve.~–
101 XI | adtam neki e nevet, uram – szólt tört hangon az oláhnő –,
102 XI | senki, sem senkihez nem szólt soha, s ha megszólíták,
103 XI | halok én hát nemsokára” – szólt búsan a leány. – „Akkor
104 XI | Akkor majd meglátogatlak” – szólt Sange Moarte, s odább ment. –
105 XI | Jól van, jól, öreg – szólt Kelemen diák elkomorodva,
106 XI | uram, ha magad jössz oda – szólt az öreg –, mert másnak alig
107 XI | Legyen hát; vezessetek oda – szólt hivatalos buzgósággal a
108 XI | kertjéhez közel mertél menni – szólt a cirkáló –, elvezetnél-e
109 XI | jókedvemből megyek oda – szólt fejvakarva Kelemen –, nem
110 XI | tömkelegben.~– Közel vagyunk! – szólt egyszerre, amint egy meredek
111 XI | Most folytassuk az utat – szólt hidegen Sange Moarte –,
112 XII | nem lehetek szolgálatára – szólt rá Bánfi, fogai közt szíva
113 XII | élesen, s azzal mellére ütve szólt: – Az én nevem: nemes nemzetes –~–
114 XII | két félreérthetlen igét – szólt Bánfi, apróra rágva a szót: – „
115 XII | kellett volna behoznunk – szólt siralmas hangon a legvénebb
116 XII | mi lesz velök.~– Lám – szólt Bánfi – ez is új istencsapása,
117 XII | napvilág.~– Úgy látszik – szólt Bánfi elfojtott hangon –,
118 XII | egymással.~– Mim hiányzik? – szólt kitörő zokogással Bánfiné,
119 XII | gyűlölj, mint elfeledj – szólt a nő indulatos kitöréssel,
120 XII | gondolnád…~– Asszonyom – szólt Bánfi, hideg arccal állva
121 XII | elmaradt a jegyváltás – szólt nevetve Apafiné.~– Hamar
122 XII | jókedvedet.~– Nem sírtam – szólt Margit, bámulandó lélekerővel
123 XII | Beszélj, oh, beszélj! – szólt remegve Bánfiné, maga mellé
124 XII | Apafit féltem az elbukástól – szólt Anna –, hanem férjedet.
125 XII | egyet: ha hűtelen hozzánk – szólt közbe Margit.~– Még azt
126 XII | bocsátanunk.~– Oh, Anna – szólt Margit nyugtalanul –, te
127 XIII | kérdezve:~– Mi baj?~– Uram – szólt lelkendezve a fáradt lovag –,
128 XIII | derékseregnél maradnia? – szólt Veér György aggodalmas arccal.~–
129 XIII | Nem lehet, nincs időnk – szólt Bánfi, a vereslő égen jártatva
130 XIII | Fejedet labdának viszem el – szólt gúnyosan Ali.~– Én pedig
131 XIII | Hátha nem? Hátha nem? – szólt izgatott hangon Bánfi, s
132 XIII | helyen.~– Rögtön indulok! – szólt Bánfi dühtől sápadtan. –
133 XIV | helyen járunk.~– Bizonyosan – szólt Bánfi bántó nevetéssel –,
134 XIV | vendégségre.~– Köszönjük – szólt haragosan Csáky. – De most
135 XIV | bírák, nagyságos uram – szólt közbe tisztelendő tudós
136 XIV | komoly ügy.~– Kegyelmed – szólt Apafi – a mi kiküldöttünket,
137 XIV | szót sem értek e dologból – szólt Bánfi neheztelő hangon.~–
138 XIV | parasztok.~– Meglehet – szólt Bánfi nevetve (mert magyar
139 XIV | fejedelem elé lépett, és szólt:~– Uram! – Bocsánat férjemnek. –
140 XV | nem megy olyan könnyen – szólt mosolyogva Bethlen. – Míg
141 XV | elnyomni.~– Maradjatok nálam – szólt elbúsult arccal. – Itt békében
142 XV | Erdély fegyvert fogjon – szólt lehangoltan a francia.~–
143 XVI | Be szomorú kegyelmed – szólt bántó kacagással –, mint
144 XVI | Hazament uralkodni – szólt gúnyosan Székely László,
145 XVI | Nem is szükséges az neki – szólt közbe Teleki –, az atnáme
146 XVI | Zólyomi ügyében?~– Azt izeni – szólt Naláczi nagy készen –, hogy
147 XVI | Ami a fejedelem sérelme – szólt közbe Teleki –, azt elhalaszthatja
148 XVI | tanácsosunk kegyelmed – szólt Apafi felbosszantva –, hogy
149 XVI | szégyenli magát kegyelmed – szólt dörmögve, ahogy mámoros
150 XVII | Hozott isten, édes öcsém – szólt innen is, túl is megcsókolva
151 XVII | van ott?~– Egy izenet – szólt Béldi kitérőleg.~– Ha csak
152 XVII | maradsz.~– Igazad van – szólt Béldi, meggondolva magát –,
153 XVII | Bánfinak írsz, öcsém? – szólt ez, meglátva a levél címét. –
154 XVII | együtt?~– Emlékezel, bátya – szólt Béldi –, midőn Rákóczi György
155 XVII | vagy tán meg sem ismer? – szólt Béldi Pál elé lépve az ifjú.~
156 XVII | csodálkozni látszik jöttömön – szólt Teleki, észrevéve Béldi
157 XVII | elejét venni.~– Tudom – szólt Béldi, s a Kucsuk basa által
158 XVII | Telekivel.~– Istenemre – szólt a miniszter –, kegyelmed
159 XVII | szabad hallaniok.~– Értem – szólt Béldi, s azzal csatlósainak
160 XVII | fogja tartani.~– Fogadom – szólt Béldi, feszülten várva a
161 XVII | ismeretes szofisztikáját, szólt:~– Béldi! Itt a szűkkeblű
162 XVII | Telekihez. – Hanem azt kikötöm – szólt rekedt, tompa hangon –,
163 XVII | lesz minden, úgy lesz – szólt a tanácsúr engedelmesen,
164 XVIII| szívében is annyi áruló indulat szólt férje mellett; a büszkeség,
165 XVIII| Egy hangot se, asszonyom – szólt fenyegetve Daczó. – Hol
166 XVIII| Örülök meghalhatni! – szólt Margit, magát térdre bocsátva
167 XVIII| mi?~– Nekünk ugyan nem – szólt visszapattogva egy makacs
168 XVIII| tetteidért.~– Elmegyünk – szólt Angyal Mihály. – Láthatja
169 XVIII| Csendesen, hadnagy uram – szólt közbe Bánfi. – A fejedelem
170 XVIII| onnan Fehérvárra.~– Mit szólt kegyelmed? – mordult rá
171 XVIII| üldözött e helyre.~– Vártalak – szólt az odaliszk, Bánfi ölébe
172 XVIII| Bánfi homlokát simogatva szólt:~– Miért van e ránc szép
173 XVIII| rá!~– Készebb vagyok én – szólt a leány. – Jer, valamit
174 XVIII| velem?~Pataky zavarodottan szólt:~– Úgy hiszem, méltóságod
175 XVIII| addig kerülhettük egymást – szólt Bánfiné fuldokló hangon –,
176 XIX | mi baj.~– Semmi, semmi – szólt gyöngéd mosolygással Bánfi,
|