Part

   1 1 |               estvénként együtt sétálánk a bástyán, vagy alól a hídon -
   2 1 |            sétálánk a bástyán, vagy alól a hídon - a hold reszketve
   3 1 |             bástyán, vagy alól a hídon - a hold reszketve csillámlott
   4 1 |               hold reszketve csillámlott a lassan zuhogó Duna habjain,
   5 1 |                véletlenül megszóllamlott a guitarr, sírt, nyögdelt,
   6 1 |                 szaladt fel és ismét alá a húrokon - ó Nincsi! mint
   7 1 |                örömpoharat, melyet nekem a végezés nyujta, miként mentem
   8 1 |                  miként mentem melletted a legédesebb szendergésben,
   9 1 |                 hevemmel, ki kell mennem a szabadba, s ott neki eresztem
  10 1 |           eresztem szivemet, hadd érezze a szép téli nap kecseit, hogy
  11 1 |             mikor osztán három négy órát a hidegen töltök, s az éj
  12 1 |                  hidegen töltök, s az éj a szerelmes andalgót ott éri,
  13 1 |               egy szerelmes pár, s amott a második, a harmadik, a hold
  14 1 |                  pár, s amott a második, a harmadik, a hold szép fényében,
  15 1 |             amott a második, a harmadik, a hold szép fényében, s az
  16 1 |               miként melengeti őket mint a tavasz melege, hogy nem
  17 1 |               melege, hogy nem gondolnak a hideg csípősségével - ha
  18 1 |           karjaimat, - az árny elenyész, a reszkető karok elhullanak,
  19 1 |              Olyankor nagy csepp esik ki a megcsalatkozott szemekből,
  20 3 |                mindentől elvonszanak, ha a legnagyobb figyelemmel neki
  21 3 |           kalauzom, előttem megyen, mint a világosság felhője ment
  22 3 |                  világosság felhője ment a pusztában bujdosóknak. -
  23 3 |                keresztűl fejemen. Hát ha a szerint kellene eltöltened
  24 3 |       pillanatban egy fiatal nyár ötlött a víz szélén szemeimbe. A
  25 3 |                  a víz szélén szemeimbe. A patak megáradott vala, s
  26 3 |          megáradott vala, s az egyik hab a másika után csapkodá a fiatalt.
  27 3 |               hab a másika után csapkodá a fiatalt. Ez elhajlék, s
  28 3 |               fiatalt. Ez elhajlék, s ha a víz kevés ideig elcsendesedett,
  29 3 |             erősen állasz, nem tarthatsz a víz dühétől: de ha gyökereid
  30 3 |          gyökereid közül el lészen kapva a föld, ha éltető nedvedet
  31 3 |                 föld, ha éltető nedvedet a férgek kiszívják, s a patak
  32 3 |           nedvedet a férgek kiszívják, s a patak úgy kezd ismét ingatni,
  33 4 |            lehetetlen vala reá érnem; ez a sok látogatás, viszontlátogatás,
  34 4 |          látogatás, viszontlátogatás, ez a sok ebédre, ozsonára hívás,
  35 4 |                  ebédre, ozsonára hívás, a sok vacsorák, kocsizások,
  36 4 |                Osztán - szólljunk valót! a dolognak vagyon egy más
  37 4 |                 egy más titkos oka is, - a szerencsétlen nem feledheti
  38 4 |                 az elhagyott lyánykát, s a leglármásb mulatságnak közepette
  39 4 |     alkalmatlanná tészen mindenre. De ha a Nincsimnek portréja szemembe
  40 4 |                  vagyok. Úgy teszek mint a kis leány, kinek új ruháját
  41 4 |              ruháját elzárá az anyja, és a ki minden órát számlál az
  42 6 |                  Lehet-e az lélek nélkül a test? Nézd mint olvaszt
  43 6 |                  mint olvaszt fel bennem a te emlékezeted minden érzést,
  44 6 |                minden örömnek. - Egyedül a bátyám tizenhárom esztendős
  45 6 |                  most is zárva tartja az a homályos aggás, melyet neked
  46 6 |                  Tónim felől, mely téged a gyermeknek szép lelkével
  47 6 |                Tóni az én szánomban ült. A mint a faluba kiérénk, figyelmessé
  48 6 |                 én szánomban ült. A mint a faluba kiérénk, figyelmessé
  49 6 |         látásunkra, s szántam őtet, hogy a sok köszöngetés kifárasztja.
  50 6 |          alkalmatlanságot, mint hogy azt a gyanút vonja magára, hogy
  51 6 |               elhívén magát azon, hogy ő a szán királynéja, szégyelli
  52 6 |                szégyelli isméretségeket; a kevély lélek mindég romlott
  53 6 |                  E szívből eredő felelet a maga melegségében, könyűket
  54 6 |                ők, minden gunyájokkal. - A nevetséges bohók!~ ~
  55 7 |                Oh barátom! hogy az ember a maga érzéseit annyira megtagadhatja,
  56 7 |           megtagadhatja, s utána vetheti a haszonnak a bevett balgatagságoknak!
  57 7 |                utána vetheti a haszonnak a bevett balgatagságoknak!
  58 7 |                   Nem esküdt volna-e meg a város két harmada, hogy
  59 7 |                nem megkészültnek nézte e a dolgot minden; s íme a szerencsétlen
  60 7 |                 e a dolgot minden; s íme a szerencsétlen Marie ma consiliárius
  61 7 |             úrhoz eskettetett! - Hogy az a teremtés, melynek a természet,
  62 7 |              Hogy az a teremtés, melynek a természet, kedvében-e vagy
  63 7 |              Halasinak nincs sokja. Hogy a fiatal pár szereti egymást,
  64 7 |                  szedni tanúlságul, hogy a tapasztalatlan készülne
  65 7 |            szenved. - De hagyd beszélnem a történetet.~Halasi kényére
  66 7 |                gazdag ember, belé szeret a leányba, s azt szüléitől
  67 7 |                 gondolsz? Egy oly valami a mit méltóságnak tituláznak,
  68 7 |                  ha merő törzsök is - ez a szerencse nagyobb vala,
  69 7 |           Veszpréminének. Hadd billenjen a ház! S íme a gyermekek boldogságát
  70 7 |              Hadd billenjen a ház! S íme a gyermekek boldogságát értő
  71 7 |                által megtiszteltetett, s a leányt oda ígérik. Hogy
  72 7 |       hugaasszonyát elvenni szándékozik. A szegény gyermek, ki ezt
  73 7 |            emlékezete általszök fején, s a szerelem azt a vétket követteti
  74 7 |                  fején, s a szerelem azt a vétket követteti el vele,
  75 7 |                 szerencsés. Bolondságok! a hol a gyermek vak, ott a
  76 7 |           szerencsés. Bolondságok! a hol a gyermek vak, ott a szüléknek
  77 7 |                 a hol a gyermek vak, ott a szüléknek illik szemeseknek
  78 7 |          szemtelen és pogány, látni hogy a szerencsétlen gyermek miatta
  79 7 |                 Veszprémi él hatalmával, a midőn a fejes gyermek engedni
  80 7 |         Veszprémi él hatalmával, a midőn a fejes gyermek engedni teljességgel
  81 7 |        gondolatra fogom vehetni, csak az a csuda mondana le erőszakosan
  82 7 |          megígérteté velem magának, hogy a lakodalomtól, melyre bizonyosan
  83 7 |             szerelemnek minden kínjaival a pap elébe lépett; s midőn
  84 7 |                pap elébe lépett; s midőn a pap az esketéshez hozzá
  85 7 |          meglátta, elhalványult, s szíve a szerelemnek minden dühével
  86 7 |         szerelemnek minden dühével riada a "szeretem" kimondása ellen,
  87 7 |                elkeményedett tekintettel a szerencsétlen szót belőle
  88 7 |            belőle kicsikarta s Marie azt a kétségbeesésnek minden kínjai
  89 7 |                 kínjai közt nyögte ki, - a szerént állottam ott mintha
  90 7 |               most is hallom. Irtózatos! a megfojtott természetnek
  91 7 |                   melyet annak érzése ád a szerencsétlennek, hogy nem
  92 7 |           boldogtalan. - Miért ád néktek a törvény, miért maga a vallás
  93 7 |             néktek a törvény, miért maga a vallás annyi hatalmat szülék,
  94 7 |            Gyermekeiteknek szívekbe ütni a kést véteknek tartjátok,
  95 7 |            szülhet az emberi társaságban a víg kedv, a szabad lélek,
  96 7 |                  társaságban a víg kedv, a szabad lélek, az egészséges
  97 7 |               használhatlanabbakká teszi a köznek szolgálatjára. -
  98 7 |            ösvényein? önmagunknak kell e a magunk napjaikat pokolbeli
  99 8 |                 Ne tépd el csábulásodban a köteléket, mely lelkeinket
 100 8 |          érzékenynyé tette mind az iránt a mi szép, nagy és nemes.
 101 8 |                   s íme mind éltem azzal a mit az ég a maga legkedveltebb
 102 8 |                  éltem azzal a mit az ég a maga legkedveltebb szülöttjeinek
 103 8 |               kevés napok megérlelhetnek a halálra. - Halálra? Nincsi!
 104 8 |                ez ragadja-e ki az embert a társaság közül, mely nekem
 105 8 |                 nem keskeny sírba veti-e a szívet, mely szerelemmel
 106 9 |          megszegni két oly szívnek, mint a miénk? - S íme képed egész
 107 9 |                  mely engem visszakiálta a kertbe, midőn harántsípomon
 108 9 |            phantasieimet, s mentem, mert a szerelem felolvadt érzéseivel
 109 9 |              boldogságokra emlékezem, az a gondolat, hogy elhagysz,
 110 9 |                 elszomorodott elmémet, s a világ előttem ujólag elysiummá
 111 9 |                 Ma még kettőkor nézettem a postát, ha vannak-e leveleim.
 112 9 |                ha vannak-e leveleim. Már a sobák kezében valának. El
 113 9 |                volnál Nincsi. - Áldd meg a kötést, melyet a szerelem
 114 9 |                Áldd meg a kötést, melyet a szerelem előtt esküvénk!
 115 9 |           esküvénk! Emlékezel? mint búva a hold felhői mögé azon szent
 116 9 |               mint mosolyga reánk, midőn a bonthatatlan hitet esküvénk.
 117 9 |              enyém! Ezer közt sincs egy, a ki kedvesét úgy szeresse,
 118 9 |           melynek csak egy akaratja van, a te akaratod! Oh, nem repülhetek
 119 9 |             mulatnom, s úgy kell tennem, a mi nehezebbé teszi késtemet,
 120 9 |                gyémántot vennél; mert ez a legforróbb szerelemnek,
 121 9 |                  legforróbb szerelemnek, a leghűbb epedésnek cseppje.~ ~
 122 10|                  fel, de nem lelek szót, a mivel kiadjam. - Nincsi
 123 10|         valaminek kell esni, mert kerüli a velelételt, s házoknál holmi
 124 10|         elszedték kölykeit; s jaj annak, a ki, ha elébe adom jusaimat,
 125 11|                előtt, secretáriussá lett a helytartó tanácsnál, megérkezett
 126 11|             nevetsz? Én nevetek. - Indúl a posta. Isten hozzád!~ ~
 127 12|               ezt neked, barátom, hahogy a toldalék, mely mellé lesz
 128 12|                mi ok által indíttatik. - A lépés, melyet tevék, felele
 129 12|              bármely oldalról tekintsük, a tiéd. Vállat vonított, s
 130 12|             vonított, s azt felelé, hogy a leány destinatiója a házasság;
 131 12|                hogy a leány destinatiója a házasság; az erkölcsöknek
 132 12|            nőtelen szeretnek maradni, az a tiszte minden gyermekeit
 133 12|                  magát oly ifju jelenti, a kivel neki boldog életet
 134 12|                soha nem jelentetted, s ő a bizonyost a bizonytalanért
 135 12|             jelentetted, s ő a bizonyost a bizonytalanért el nem szalaszthatá;
 136 12|        szerencséjét futni elkezdette: te a magadét, Isten tudja, mely
 137 12|           kimondám neki, hogy te ismered a dolgok becsét, s alkalmasan
 138 12|              alkalmasan tudod, mit ér az a titulus, melyben az üres
 139 12|                főkkel együtt sokszor még a jók is oly sokat keresnek;
 140 12|                 venni, kegyelmében lévén a nemzet elsőjének, s nagyjaink
 141 12|              boldogíthatád vala magadat, a hogyan már egynél több barátodat
 142 12|                 csatlattatni, azok által a kik reád méltók, nagy örömmel
 143 12|           fogadtatnál. Azt felelte, hogy a dolgot úgy tekintem mint
 144 12|                 sok embert megzavart, és a mely másban dölyfnek fogna
 145 12|        magyaráztathatni, elhallgatott. - A lépés, a mint látom, visszavonhatatlanul
 146 12|                 elhallgatott. - A lépés, a mint látom, visszavonhatatlanul
 147 12|                vagyon téve, s illő, hogy a mélt. úr szavát állja, noha
 148 12|                 noha kérdés, ha gyermeke a cserében nem veszt-e, mondám
 149 12|       legcsudálatosabb, hogy Szentpéteri a te szerelmed felől semmit
 150 12|              szívesebb részt nincs senki a ki vehessen.~ ~
 151 13|                nem eresztének. Azt nekik a jó angyalok sugallák. Ha
 152 13|               más szenvedje azt miattam, a mit én szenvedek most Szentpéteri
 153 13|         Szentpéteri miatt? Bírja békével a mit a sors neki ada, s legyen
 154 13|               miatt? Bírja békével a mit a sors neki ada, s legyen
 155 13|                  elmétlenségemért. Pedig a megvetés nehezet nyom, mint
 156 13|              megvetés nehezet nyom, mint a szegénység.~ ~
 157 14|             mentegeted, s miatta egyedül a magával tehetetlen szerelem
 158 14|                itéletek maradnának el, s a tettek a magok való színekben
 159 14|                maradnának el, s a tettek a magok való színekben jelennének
 160 14|                  meg, holott mostan kiki a maga szíve s érzése szerint
 161 14|             mellé, egy levelet, barátom, a milyetént az atyám testvérétől,
 162 14|          milyetént az atyám testvérétől, a milyetént az én második
 163 14|                  kedves, mert meggyőzött a felől a mit mindenkor vártam,
 164 14|                  mert meggyőzött a felől a mit mindenkor vártam, óhajtottam,
 165 14|                 bizodalmad vagyon. Imhol a mit kértél, s túl azon még
 166 14|           vesztegetteté el. Kértem őtet, a legszívesbb esdekléssel
 167 14|              levelét, s kibeszélhetetlen a nyugtalanság, melyben élek.~
 168 14|                 inségeit. Puszta előttem a világ, mióta nincs nekem
 169 14|              világ, mióta nincs nekem ő, a szeretett! Befutok minden
 170 14|                  egy napról más napra, s a mi idegeiket meg nem rándítja,
 171 14|              idegeiket meg nem rándítja, a mi őket meg nem rázza, azt
 172 14|                 nem érzik. Nincs érzékek a szerencsétlen szerelem kínjai
 173 14|           egyedűl ti vagytok, kedveseim, a kik nekem mind azt, a mit
 174 14|         kedveseim, a kik nekem mind azt, a mit elvesztettem, kipótolhatjátok, -
 175 14|            leveled után. Úgy vagyok mint a ki térdig érő homokpusztán
 176 14|       homokpusztán sippadoz, s szomjúzom a vigasztalást, mint az elalélt
 177 14|                  mint az elalélt bujdosó a forrás vizét. Írj minél
 178 14|                Tudod mely bér várja azt, a ki epedő barátjának egy
 179 15|             Elnézem, mi lesz mind ebből. A mai postával vevém Szentpéterinek
 180 15|                  Szentpéterinek levelét. A szerelem száll belőle. El
 181 15|                boldoggá. - De még ez nem a legnagyobb; képzeld a mi
 182 15|                nem a legnagyobb; képzeld a mi következik: Szentpéteri
 183 15|                  legyek; vőfélye. - Hogy a román ugyancsak érdeklő
 184 15|                Boldogtalan ember! ime az a csalfa, ki most igéző mosolygásai,
 185 15|      bonthatatlan hűséget. Jaj neked; ha a hitszegés büntetése, melyet
 186 15|             orvosa, barátja, szabadítója a szerencsétleneknek! Az engem
 187 15|                 melyek most gyötrenek és a melyek utánam bujdosásom
 188 15|          megmenthetne. Oh jőne, jőne bár a szabadító! Úgy nyújtanám
 189 16|                 De más útat veszek, hogy a régibben nem látott vidék
 190 16|                  látását! Mert, kerüljem a hogyan akarom, végre össze
 191 17|                 Okaid, melyekkel engemet a Szentpéteri kérésének teljesítésére
 192 17|             dolgainak végrehajtásával, s a kőszegi tábla egyé székével,
 193 17|                ajánlást. Soha nem kaptam a hivatalok csillogásán, most
 194 17|       alkalmatlan vagyok. - Egyéb időmet a látogatások fogták el, Kifáradva
 195 17|         látogatások fogták el, Kifáradva a görbedezésbe, alkonytájban
 196 17|      görbedezésbe, alkonytájban kimentem a szőlők alá, hogy az első
 197 17|             kényemre tölthessem. Ismered a kilátást: Budának egy része
 198 17|              kilátást: Budának egy része a Margitsziget szép lombú
 199 17|                  szép lombú fáival, s az a messze terjedő gyönyörű
 200 17|                  terjedő gyönyörű lapály a kékellő szent-endrei s nógrádi
 201 17|             nógrádi hegyektől addig, hol a ráczkevi torony a vizek
 202 17|             addig, hol a ráczkevi torony a vizek közül kinyúl, s Veszprém
 203 17|                  kinyúl, s Veszprém felé a hanyatló nap, krókusszínű
 204 17|                 sok ideig hanyatt fekvém a gyönge füvön, midőn véletlenül
 205 17|                meg. Fölrezzenve tekinték a mozdulat felé, s képzeld,
 206 17|                oh képzeld, mit láttam! - a Nincsi kisded agarát! Ezt
 207 17|              gyönge vagyok. Nincs ember, a kinek szemébe nézni ne merjek,
 208 17|               kísérők vevének körül, kik a legfenébb gyötrelmekkel
 209 18|             határtalanul szeret engem ez a tiszteletet érdemlő ember!
 210 18|                  az érlelt gyümölcscsel. A természet nagy alkotója
 211 18|                  anyagba, melybe ülteted a fát, a mi a gyümölcs megérlelésére
 212 18|           anyagba, melybe ülteted a fát, a mi a gyümölcs megérlelésére
 213 18|               melybe ülteted a fát, a mi a gyümölcs megérlelésére szükséges
 214 18|             mesterkélsz körülte. Ám nézd a leányt, ki távol a városi
 215 18|                  nézd a leányt, ki távol a városi sokaságtól, magának
 216 18|                 előtt; mely ártatlanság, a mely szent fedtelenség s
 217 18|                  rontó féreggé vál, mely a legkecsegtetőbb virulmányt
 218 18|                 is elemészti, mely magát a legteljesbb gyümölcsbe is
 219 19|               Tegnap este ismét kimentem a szőlők alá. Melegen sütött
 220 19|               szőlők alá. Melegen sütött a nap, s kedves tavaszi szellők
 221 19|               tavaszi szellők lengettek. A feléledő természet elfogta
 222 19|               felém, mint mikor Flóra jő a holt vidéket mosolygásaival
 223 19|                tavaszi virágot szedett s a legbájosbb pillantással
 224 19|                Ah! erő nélkül rogytam el a hanton, s kértem Istent -
 225 19|              kínomat - kértem, ölne meg. A szellő, mely környüllebegé,
 226 19|          kilihegett, szívemig hata el, s a tüzet, mely ott ég, lobogó
 227 20|                  szerettem. S viszont ez a jó öreg is szeretett engemet,
 228 20|                 elég erőm van azt tenni, a mit a becsület és - engedd
 229 20|                erőm van azt tenni, a mit a becsület és - engedd mondanom -
 230 20|                érdemem érezése kivánnak. A ki kedvesét elvesztette,
 231 20|               van, neveli keserűségemet. A te kebeledben nagy részét
 232 20|              részét kisírnám bánatomnak.~A hold búsan fénylik falamra,
 233 20|                  szerelmében beteg hugom a szomszéd sötét szobában
 234 20|             fortepiánoja mellett utánad, a távol kedves után. - Oh
 235 20|                 Klárim minden értelmében a szónak tiéd leend. Víg elméje
 236 20|           szépségét el fogja hervasztani a kor - elméje, mondom és
 237 20|          kifogyhatatlan forrásai lesznek a te gyönyörjeidnek. És oh,
 238 20|              csak mint várja nyugtalanul a levélhordót, mint veszi
 239 20|                írtál-e neki; s ha osztán a te nevedben megölelem, ha
 240 20|               megölelem, ha hallja, hogy a vett csókot te küldöd neki,
 241 20|                 s szemeiben mint reszket a hála könyűje! Ha ezt látnád,
 242 20|                térdre rogynál, s áldanád a napot, mely őtet tenéked
 243 21|              hogy sokat fogok! - Surányi a maga tipegő, szíves módjával
 244 21|                 az én vétkem, felelék, s a fájdalom úgy elfogta szavamat,
 245 21|                volna: társaságban élvén, a legphilosophusabb fej is
 246 21| legphilosophusabb fej is kénytelen magát a rendhez s szokáshoz szabni.
 247 21|                merő történet; hogy pedig a Nincsi szüléi őtet elfogadták,
 248 21|                  mint örvendett volna ez a jó öreg, ha Nincsi nekem
 249 21|                 forrásaivá örömeimnek, s a Nincsi onkele és az én onkelem
 250 21|                szünet nélkül kínoznak. - A társaság alkalmasan együtt
 251 21|        alkalmasan együtt vala már, midőn a szála ajtajának két szárnyai
 252 21|             szépen, ily pompával kél elő a hajnalcsillagnak karjain
 253 21|                 hajnalcsillagnak karjain a hegyek megől a nap. - Úgy
 254 21|  hajnalcsillagnak karjain a hegyek megől a nap. - Úgy tetszett, hogy
 255 21|                 Tolongva közelített felé a társaság; de kivált az édeskés
 256 21|                tarták szükségesnek, hogy a mindenféle illatok fulasztó
 257 21|               nézém mi történt. Surányi, a ki midőn társaság van házánál,
 258 21|           barátjait egészen feledi, s ha a történet harmadik helyt
 259 21|           örömest járok boldogok között. A beteg látása másokra általhat,
 260 21|                  hogy másoknak örömeiket a magam kényemnek föláldozám.
 261 21|         csendesen állott, s hallgata; de a mint abba hagyám, hozzánk
 262 21|         nyújtottál, s meg van csalva. Ez a bánás fenyítést érdemelne;
 263 21|                 megfogá jobbomat, ezt én a hugom jelenlétében akarám
 264 21|                az, hogy ő máshoz menjen. A dolog nekem hírem s akaratom
 265 21|                  nem jött volna. Azonban a muzsika megpendült, a tánczosok
 266 21|            Azonban a muzsika megpendült, a tánczosok kiállának, s Szentpéteri
 267 21|              kért, hogy viseljem képét s a tánczot kezdjem az ő kedves
 268 21|                  melyet reá, kezet adván a táncz kezdete alatt, vetettem
 269 21|              keze után, s fölléptem vele a tánczosok sorában. A megbántott,
 270 21|                vele a tánczosok sorában. A megbántott, elárúlt, megútált
 271 21|              szerelem lekapta szemeimről a köteléket. Az angyal, kit
 272 21|               kinézéseimet; annak érzése a mit érette régóta tűrök
 273 21|                 ura lehetsz magadnak, de a természet minden indulatot
 274 21|               megszelidít. Átteszi magát a töltésen, melyet gerjedezései
 275 21|             heves mentőjévé tegye magát. A hiteszegettnek képe észrevétlenül
 276 21|          útálatos színek, melyekkel őtet a megbántott kevélység festé
 277 21|             tűntek el lelkem előtt, mint a szivárvány gyönge színei,
 278 21|          szivárvány gyönge színei, midőn a horizonon ismét a maga királyi
 279 21|                  midőn a horizonon ismét a maga királyi fényében kél
 280 21|                  királyi fényében kél ki a nap. Elalvék a mécs, melylyel
 281 21|           fényében kél ki a nap. Elalvék a mécs, melylyel nekem az
 282 21|                Karomra fűztem Nincsit, s a kanapéig vezettem el, hol
 283 21|                mellette, melyben ő volt. A harsogó muzsika, annyi víg
 284 21|               víg ábrázok szemlélése, az a szózatos néma pillantás,
 285 21|                melylyel itt is, amott is a szeretett leány boldog kedvesének
 286 21|                  én e szálában éltem, és a melyek most minden örömeikkel
 287 21|             voltát. Épen közepében állék a szálának, s szemeim nyugtalanul
 288 21|                képem, az elhagyott képe! a megvetetté! elhervadott
 289 21|         megvetetté! elhervadott arczom s a csüggedés pillantásai sugárlották
 290 21|              hetek előtt itt repültem el a karjaim közzé zárt Nincsivel,
 291 21|                  s hogy ezeket mind, úgy a mint itt sorban függenek,
 292 21|                végig lebegte; vagy midőn a pihenés órájában egyik előtt
 293 21|                 lökdösénk ujjaink hegyén a tükör képeinek csókjainkat,
 294 21|                 csókolám meg újra, ismét a tükörbe tekintvén, s Nincsi
 295 21|                gyönyörködénk mind ketten a képen, tanúján szerelmünknek -
 296 21|                 előtt, egészen elragada, a hideg tompaságra sülyeszte
 297 21|                léptem egy kanapéig, mely a szála mélyében állott, s
 298 21|               köd lepte el, hogy azokból a mik körültem történtek,
 299 21|                     Édes barátom, felele a neki tulajdon édes hanggal;
 300 21|              részt, szíves részt vesznek a mi az urat éri! Ha nagysádat
 301 21|                az urat éri! Ha nagysádat a szerelem egészen vakká nem
 302 21|                  visszapillantás azokra, a mik többé nincsenek, megfejthetné,
 303 21|             megfejthetné, ha én vagyok-e a ki magamat rontom. Szemébe
 304 21|              melyek szememet elfutották. A fájdalmat nyomban követte
 305 21|                fájdalmat nyomban követte a csüggedés. Épen keringőt
 306 21|              fárasztottam vala ki, s már a negyedikhez kaptam, midőn
 307 21|                  jó! és ily hitetlen! Ez a négy szó vala egyetemben
 308 21|                 négy szó vala egyetemben a mit mondhaték. Könyűim elfojtották
 309 21|                néma, hideg, holt! - Képe a koporsóban nyugvónak, ki
 310 22|               Isten tudja, mi érend még. A miben egykor gyönyörűségemet
 311 22|              mindenike enyhítő olaj volt a vert sebnek. De ez a szegény
 312 22|                volt a vert sebnek. De ez a szegény halandók sorsa,
 313 22|                lélek, és egy akarat leve a kettőből, nekik jő a történet,
 314 22|                leve a kettőből, nekik jő a történet, s a legszentebb,
 315 22|                   nekik jő a történet, s a legszentebb, legédesebb
 316 22|               magányos estvéimben, midőn a mult idők emlékezete szívemet
 317 22|      körültekintek, ha láthatnék e egyet a ki nekem, úgy mint te, kezet
 318 22|             kezet nyújtson, s elkísérjen a koporsóig, melytől már nem
 319 22|                  azután azon este, azzal a tekintettel, nékem a szerelemnek
 320 22|               azzal a tekintettel, nékem a szerelemnek első tüzes szent
 321 22|               karjaid közül, mintha ezek a karok a halál hideg karjai
 322 22|               közül, mintha ezek a karok a halál hideg karjai voltak
 323 22|               engemet az tesz nyomorúvá, a kit én a legboldogabbá óhajtottam
 324 22|                 tesz nyomorúvá, a kit én a legboldogabbá óhajtottam
 325 23|            megyek, ott kínoz, ott gyötör a történet Nincsinek jelenlétével,
 326 23|                bálba megyek, ott van. Ha a játékszínben a leghomályosabb
 327 23|               ott van. Ha a játékszínben a leghomályosabb szögben vonom
 328 23|                 aktok közhézagjaik alatt a muzsika elszenderít, megszokott
 329 23|       elszenderít, megszokott tekintetem a nélkül, hogy azt tudnám,
 330 23|               hogy azt tudnám, felreppen a lózsiba s ott leli Nincsit,
 331 23|          nyugodott, s tekintete - ah! az a tekintés! melylyel csak
 332 23|                   s néma cseppek jegyzik a helyet, hol a szerencsétlen
 333 23|            cseppek jegyzik a helyet, hol a szerencsétlen álla.~Hasztalanok
 334 23|                 magokat; mennem kellett. A jó emberek! látják mit szenvedek,
 335 23|                 minden reám ismert. Tedd a mit akarsz, a szerencsétlen
 336 23|               ismert. Tedd a mit akarsz, a szerencsétlen szeretőt minden
 337 23|            minden maszk alatt kiismerik. A lankadó lélek minden mozdulatban
 338 23|                nyíltak meg szemeim, hogy a dolog kicsinált játék volt,
 339 23|             minden Nincsire emlékeztete. A tág szálában nem vala hely,
 340 23|                kétfelé édes nyájassággal a piskótát, melyet tőlem vett,
 341 23|             Forrók, mondá ilyenkor, ezek a te könnyűid; s én feléje
 342 23|               Harag neked! karon ragadta a legelső tánczost, kit előkapa,
 343 23|               lesz ezer meg ezer aprólék a legvalóbb örömeknek forrásává
 344 23|            legvalóbb örömeknek forrásává a szerelem kelyhétől boldogult
 345 23|                boldogult részeg ifjunak. A hidegvérű öreg neveti az
 346 23|           ízetleneknek, ti bölcsek, kik, a mit bennetek az eltelés
 347 23|                  eltelés és csömör, vagy a meghült vér szül, ész sugallatának
 348 23|                  tiszta forrásból fakad, a szívet ily jóvá, ily nemessé
 349 23|              nemessé teszi, s mind azzal a mi alacsony és rút, ily
 350 23|               magamat s szánni foglak. - A boldogtalanok! mint szédelgenek
 351 23|        philosophusok bölcseségével, mert a természet minden kornak
 352 23|         természet minden kornak kiszabta a maga örömeit, tehát a grávis
 353 23|           kiszabta a maga örömeit, tehát a grávis urak gőggel pillantanak
 354 23|                 Nincsimnek-e?! - elzárja a szívet, mely oly hév ömledezésekre
 355 24|               panaszaimban. De midőn még a felkelő hajnal mindég kedves
 356 24|                 mindég kedves nappalt, s a lehanyatló nap mindig csendes
 357 24|            lesznek panaszolva. Hagyd meg a viaskodó természetnek, mely
 358 24|                 időre még jussit!~Tovább a bál felől. - Az a szála
 359 24|                 Tovább a bál felől. - Az a szála ezer emlékezeteket
 360 24|                  soha többször! mindjárt a hogy beléptem, annyi egy
 361 24|               nehezen tudtam vánszorogni a kanapéhoz. S mint rezzenék
 362 24|              tánczolok. Oda levék, midőn a legédesebb zengésű szózat
 363 24|                  szózat azt mutatá, hogy a kérdő Nincsi volt. Az a
 364 24|                  a kérdő Nincsi volt. Az a szultánöltözet vala rajta,
 365 24|                lépéseit. Ekképen játszik a szerelem! ekképen igyekszém
 366 24|                  nevekedtenek. Elakadtam a feleleten, s végre egy fonák
 367 24|      igazságtalan és kemény, úgy mond, s a maga hasonlíthatatlan természetes
 368 24|        természetes voltában hátravetette a hosszú szép fátyolt. - Ez
 369 24|                   Ez kelle még! Ezt érzi a szerelmes ifjú, ki lyánykáját
 370 24|                 ifjú, ki lyánykáját csak a szép estéken láthatja, midőn
 371 24|                  estéken láthatja, midőn a sok esős éjjelek után ismét
 372 24|               ismét egész fényében látja a holdat a fellegtelen csillagos
 373 24|                  fényében látja a holdat a fellegtelen csillagos égen
 374 24|              bizony, ha kimondhatám vala a mit szívem e pillantatban
 375 24|         megvetésével mindennek egyébnek, a világ minden csillogásának! -
 376 24|                 kevély nem volna, mondám a legmélyebb elkeseredés hangjával,
 377 24|                  s kiszórtam az ablakon. A szél felkapta őket, s egyenesen
 378 24|                  őket, s egyenesen vitte a Dunának. Hah! kiáltám, bár
 379 24|               önmagadat szórhatna el így a szél, hogy ne maradna ittlétednek
 380 25|                Buda, máj. 13.~Bezzeg, ha a rabláncz széjjeltépdelése
 381 25|            széjjeltépdelése jóvá tehetné a dolgot! Úgy minden jó volna,
 382 25|              szabadon lélegzeném. De ah! a szerelem reám oly bilincseket
 383 25|          bilincseket vere, melyeket csak a halál erős keze téphet széjjel.
 384 26|            megyek ki s próbát teszek, ha a feléledt természetnek szemlélte
 385 26|          cseppentheti-e nehány cseppjeit a nyugalomnak; legalább nem
 386 26|           léptekkel rángatnak közelébbre a sírhoz. Talán, talán elaltatja
 387 26|            akarásom. Olyanná levék, mint a gépely, melyet minden felvonhat,
 388 26|                 melyet minden felvonhat, a kinek tetszik, és a mely
 389 26|           felvonhat, a kinek tetszik, és a mely vaktában enged minden
 390 27|                 MAROSIHOZ~Torna, jún. 3.~A vidék itt gyönyörű; való
 391 27|                 itt gyönyörű; való honja a beteg szívnek s csüggedt
 392 27|          borzadozva teszi hangzó lépteit a bús vándor, labyrinthi kerengésben
 393 27|            kerengésben csaponganak végig a rengetegek égig halmozott
 394 27|         repedéseknek keskeny fenekeikben a nap déli teljes ragyogása
 395 27|            Csendes minden körültem, mint a sír; csak messziről hallani
 396 27|                   csak messziről hallani a keskeny partok közé szorult
 397 27|              járok szüntelen, s Petrarca a kisérőm. Panaszai mélyen
 398 27|               sonettjeivel kalandozom be a mezőt és az erdőket, s a
 399 27|                 a mezőt és az erdőket, s a legsivatagabb, legmeredekebb
 400 27|           kifáradva eldőlök egy köven, s a világ előttem elalkonyodik,
 401 27|               kireppen, utánam jajdulnak a szirtok. - Ő nekem mindenem
 402 27|                   Tegnap levelem érkezék a húgomtól. Az a gyermek el
 403 27|           levelem érkezék a húgomtól. Az a gyermek el van telve szerelemmel.
 404 27|                 írj minél előbb. Egyedül a te leveleid fogják enyhíthetni
 405 28|              sonettjét, miként bán velem a szerelem, s mely éltet élek.
 406 28|          enyhülnek, s szívem még olvadoz a megszokott lángban. - Igen
 407 28|                  engemet, mint Petrarcát a Lauráé, mindenhova üldöz -
 408 28|                  írod, hogy meg van téve a kötés, mely Nincsit másnak
 409 29|             gyakor sírásra olvasztja. Ez a bére a legszebb érzésnek.
 410 29|             sírásra olvasztja. Ez a bére a legszebb érzésnek. De az
 411 29|              részvevő érzésnek könyűi, s a fájdalom, mely ezeket fakasztgatja,
 412 29|                  édes oly léleknek, mint a Terézé. Bár! Az ő társasága
 413 29|                  ír az én sebeimre. - Ha a hold a vacsoránál a gyertyák
 414 29|                 én sebeimre. - Ha a hold a vacsoránál a gyertyák közt
 415 29|                   Ha a hold a vacsoránál a gyertyák közt hozzám lopóskodik,
 416 29|                  úgy vonz maga felé mint a barátság kiterjesztett karjai,
 417 29|                 járunk szent fénye alatt a kertnek tágas útjain, míg
 418 30|            éjjelek. Ura vagyok magamnak, a szerént élhetek a mint szivem
 419 30|              magamnak, a szerént élhetek a mint szivem kivánja; s ez
 420 30|                elragadott szent érzéseim a koporsókon túl jobb élettel
 421 30|                  mikor Terézt felvezetem a kertből s ismét kiszököm
 422 30|                 kertből s ismét kiszököm a kapun, lemegyek a tóhoz,
 423 30|               kiszököm a kapun, lemegyek a tóhoz, eloldom a csónakot,
 424 30|                lemegyek a tóhoz, eloldom a csónakot, s a szép tengerkén
 425 30|             tóhoz, eloldom a csónakot, s a szép tengerkén a kastély
 426 30|             csónakot, s a szép tengerkén a kastély alatt föl és alá
 427 30|                 öblömbe, s ott körülvéve a virággal elhalmozott bokroktól
 428 30|                  nyúlok, s elnézem, hogy a hold és csillagok mint futnak
 429 30|               mint futnak el fölöttem, s a lenge tavaszi hév szellők,
 430 30|                 hozzák nekem mindenfelől a legkedvesebb illatokat -
 431 30|                már hullana le szemeimről a fátyol, mely mindnyájunkat
 432 30|                  merünk félve pillantani a távol jövendőbe!~ ~
 433 31|                 siessek hozzá, s én, kit a szerelem mint az árbocztalan
 434 31|                mint az árbocztalan hajót A szél, ide a tova ver, vágyok
 435 31|            árbocztalan hajót A szél, ide a tova ver, vágyok ugyan látni
 436 31|             halasztom sokára, s mindjárt a lakodalom után kimegyek
 437 31|               édes örömöket nyújt. Minap a helybeli szegények felől
 438 31|                  utczákat, s osztogatjuk a kisded alamizsnát. - Azt
 439 31|                leereszkedéssel bátorítja a félénk és elszégyenült falusiakat,
 440 31|               mint ejti úgy dolgát, hogy a fölsegélteknek nem marad
 441 31|                 marad idejek megköszönni a jótétet, hanem a helyett
 442 31|             megköszönni a jótétet, hanem a helyett árvíz módra szakadnak
 443 31|               módra szakadnak szemeikből a hála könyűi - ezt látni
 444 31|             látni barátom, egyetlen öröm a maga nemében; és ha földi
 445 31|              bizonnyal azon pillantások, a melyekben a jó Teréz jobbján
 446 31|                 pillantások, a melyekben a jó Teréz jobbján függve,
 447 32|                 rakáska levelem érkezék. A bátyámét ide zárom. Olyan
 448 32|             bátyámét ide zárom. Olyan az a milyent tőle várnom lehete;
 449 32|           jóságával. - Együtt vevém vele a tiédet is, melyben írod,
 450 32|          követnek választott. Felelj meg a benned vetett reményeknek,
 451 32|          kevélykedhessenek. Siketülj meg a sokaság elmétlen magaszalásai
 452 32|             elmétlen magaszalásai iránt; a ki az által engedi magát
 453 32|                  méltó az útálatra, mint a ki nyelvét árúba veti, s
 454 32|                  udvar kegyelmeit, s nem a sokaknak, hanem a jóknak
 455 32|                  s nem a sokaknak, hanem a jóknak becsűléseket, szereteteket!
 456 32|          reményeinket meg nem hazudtolod a szerelem minden áldásait
 457 32|                 úgy - Reszketek gondolni a gondolatot.~ ~
 458 33|             örömem is! Úgy fogy el, mint a leszálló napnak utolsó sugarai,
 459 33|             napnak utolsó sugarai, midőn a tornyos borúlatok rajtok
 460 33|              fájdalmaim is visszatérnek. A szerelem, mely ezelőtt elkínzott
 461 34|              MAROSIHOZ~Torna, jul. 4.~Ez a szív telje, melylyel e vadonszép
 462 34|                   hogy végre megdöbbenek a Mindenható, a megfoghatatlan
 463 34|                megdöbbenek a Mindenható, a megfoghatatlan előtt; -
 464 34|                egy valaki után, hogy azt a vég nélkül való, kimondhatatlan,
 465 34|              magammal- s mikor osztán az a gondolat, hogy őtet elvesztettem,
 466 34|               minden remény nélkül, mint a mindent összetördelő villám,
 467 34|              súlya alatt, mint fetrengek a földön, mint a széjjeltaposott
 468 34|                 fetrengek a földön, mint a széjjeltaposott féreg, s
 469 35|           nyilalás, mely szívszorulat, s a fejem! hideg kezem egészen
 470 35|             mikor hasad meg kínjaiban ez a beteg szegény szív. ~ ~
 471 36|             tegnap magamon kívül voltam. A jó emberek! nem akarják
 472 36|                  nagysádat? Amott, abban a jobb világban köszönöm meg
 473 36|            emberi nyelv nem mondhatja ki a mit akarnék. - Könyűim öszveelegyedtek
 474 36|              hogy még néha gyöngélkedem. A hugommal változásom felől
 475 37|                  fogadtatott, melyről ez a jó öreg országszerte isméretes.
 476 37|                 kedvelői, hanem értői is a mesterégnek, s ide őket
 477 37|         festetett. Szepesből jönnek, hol a Magyar-Tyrólt akarák, magok
 478 37|              Magyar-Tyrólt akarák, magok a boldog alföld lakósai látni,
 479 37|                  vevék útjokat, hogy itt a Krakker festéseivel gazdag
 480 37|                  gazdag templomot, amott a Fűger szent Katalinját csudálhassák;
 481 37|          értelmességgel szóllanak arról, a mit láttak, hogy kedvem
 482 37|                  kedvem érkezék mindjárt a hogy ők elmentek, megtenni
 483 37|              szokatlan hallgatásomnak. - A mit Jászón és osztán Szomolnokon
 484 37|                  járulván, hogy Csengeri a Museum Pio-Clementinumot,
 485 37|                Museum Pio-Clementinumot, a Herculánumi régiségek köteteit,
 486 37|          Herculánumi régiségek köteteit, a Piranési Rómáját, s a Raphael,
 487 37|          köteteit, a Piranési Rómáját, s a Raphael, Hogarth s Dürer
 488 37|               újabb bomlást nem szenved, a jövő tavaszszal Olaszországot
 489 37|          Olaszországot ismét meglátom, s a Belvedér eltávozott Isteneit
 490 37|           eltávozott Isteneit fölkeresem a Louverben. - Mióta Nincsi
 491 37|                Oh, ha ez, mint egy itala a Lethének, kínjaimnak emlékezetét
 492 37|                szabad reményleni, te, ki a mesterség titkaiba föl vagy
 493 38|            tudásában mennyei boldogság s a pokolnak minden kínjai vannak
 494 38|                  épen ott ejtenem sebet, a hol az őtet leghalálosabban
 495 38|                 érzéssel, mely leginkább a legjobb szíveket hatja meg! -
 496 38|            tűzpatak szívemben, s elégeti a remélt nyugalomnak minden
 497 39|                 öreg Csengeritől, s épen a kertbe akarék lemenni, hogy
 498 39|                 jő ott mulassak; s midőn a grádicsra léptem, meghallám,
 499 39|               meghallám, mint kérdi kiéi a lovak, s mit akarna. Megértvén
 500 39|              Megértvén cselédemtől, hogy a bátyám Budára érkezett,