Part

 1 1 |  nyugtalanul várt idő majd megint itt leszen, hogy én majd megint
 2 1 | ablakomnál, s elnézem mint megyen itt egy szerelmes pár, s amott
 3 4 |           már nagy az ideje, hogy itt vagyok; annyifelé kapkodtak,
 4 6 |         nem örömest engednék neki itt újabb kiömlést; és így csak
 5 7 |    valamig Halasi megértvén, hogy itt vagyok, bejöve hozzám s
 6 9 |    adhatna oly szívet, mint ím ez itt, mely csak teérted ver,
 7 9 | repülhetek hozzád! Még nehány nap itt kell mulatnom, s úgy kell
 8 12|           mátka vagyok? Mire való itt e tettetés? - Elhitte állításomat,
 9 14|         akadok. Hasztalan keresek itt barátot, kinek keblében
10 14|    kiönthessem. Egy-két jó embert itt is találtam ugyan, de ők
11 16|       vissza Budára. Holnap tehát itt hagyom Sopronyt. De más
12 20|    nyugtot leljen, minthogy azt - itt nem lelhette. - Csak te,
13 20|           Csak te, csak te volnál itt barátom! Valami körültem
14 21|       kedves Nincsijével. - Hagyj itt megpihennem. Nincsi megértette
15 21|          néma pillantás, melylyel itt is, amott is a szeretett
16 21|            hogy kevés hetek előtt itt repültem el a karjaim közzé
17 21|           ezeket mind, úgy a mint itt sorban függenek, az egymást
18 21|    karjaim közt láttam. - Nagysád itt? s már régen itt? kérdém.
19 21|          Nagysád itt? s már régen itt? kérdém. Ki ád nagysádnak
20 21|           vetém fel magamat.~Most itt ülök lakó szobámban. Körültem
21 22|       csak te volnál, te lehetnél itt. Míg még karjaid közzé vethetém
22 23|           szép karjain sírtam ki. Itt felszökött mellőlem, mikor
23 24|          mint rezzenék meg, midőn itt egy asszonyi alak megálla
24 27|  MAROSIHOZ~Torna, jún. 3.~A vidék itt gyönyörű; való honja a beteg
25 27|          szorult patak zuhanását. Itt járok szüntelen, s Petrarca
26 34|           mindenben, mely előttem itt elnyult, széjjeltekintek,
27 37|      Jászónak vevék útjokat, hogy itt a Krakker festéseivel gazdag
28 37|         három gazdag portefeuillt itt lehessen találni? - fölébresztette
29 39|      fogják feledtetni ez inséget itt. - Elhallgatott. Láttam
30 39|       Bácsmegyei! úgy mond; az úr itt hágy engem. Mikor látjuk
31 43|           az a kivánság, hogy bár itt volna már az irtózatos percz,
32 43|      ragyogó pompája felől. S íme itt végre a csend régen óhajtott
33 43|          a te följöveteledet! Ime itt vagy, s nekem és sokaknak
34 44|          vesztettem-e el Nincsit?~Itt, Marosi, ez ernyőben, hol
35 44|    előérzései reszkettenek végig, itt irok meg, és mostan, midőn
36 44|          a házig érni. Kiszállván itt a szekérből, jusson eszedbe,
37 44|           a ki midőn a táncz után itt megpihentem, homlokomról
38 50|        életben, emlékezhetnünk az itt élt boldog óráinkra - mely
39 52|           mit régen szándékozom - itt hagyom Budát. Nincsit -
40 53|      tartathassam - a hálátlanság itt szóban nem foroghat - megtevém
41 58|           ügyefogyottat védettem, itt egy elakadott érdemet elősegéltem,
42 61|          MAROSIHOZ~Bécs, máj. 20.~Itt vagyok; s óráimat a Belvederben
43 65|       közönséges szomorúság, mely itt mindent, cselédjeit s alattvalóit
44 67|         általesem szenvedéseimen, itt a hideg ősz; s ha a fáról
45 67|             Midőn a tavasz megint itt leszen, s virágot s új életet
46 69|       tért magához. Érzette, hogy itt van vége, de attól nem rettegett. -
47 70|          mely boldog napokat élek itt, mely boldogokat nevezetesen
48 70|         csinálánk, és a melyet én itt, elveszve semmiségemnek
49 70|           De feledni kezdem, hogy itt nem az úr, hanem az asszony
50 70|      nélkül lerogytam lábaihoz, s itt fogadtam neki sírva gyermeki
51 70|         nyult. - Mi egy hét mulva itt hagyjuk e gyönyörű, s nékem