Part

 1 1 |         18.~Mintha csak álmodnám, szép és jó Nincsi, hogy eljöttem
 2 1 |           szivemet, hadd érezze a szép téli nap kecseit, hogy az
 3 1 |       második, a harmadik, a hold szép fényében, s az az érzés,
 4 6 |           mely téged a gyermeknek szép lelkével megismértessen,
 5 8 |          tette mind az iránt a mi szép, nagy és nemes. Neked köszönöm
 6 9 |       emlékezem, Nincsi, melyeket szép szemeid löveltenek reám,
 7 12|          kivül fényes születése s szép birtoka vagyon, s szerencséjét
 8 14|   tündöklött, nem élhet azzal nem szép czélra; s ez okból nem kivánom
 9 17|         alá, hogy az első tavaszi szép napnak estét kényemre tölthessem.
10 17|          egy része a Margitsziget szép lombú fáival, s az a messze
11 21|       lestem, ha lelnék-e ottan s szép arczának vonásai közt valamely
12 23| tánczoltam. Amott nyújtotta nekem szép kezét, midőn csendes elragadtatásban
13 23|         könyűim pajkosan elkapott szép kezére cseppenének. Forrók,
14 23|           érzéseimnek teljét az ő szép karjain sírtam ki. Itt felszökött
15 24|    voltában hátravetette a hosszú szép fátyolt. - Ez kelle még!
16 24|        ifjú, ki lyánykáját csak a szép estéken láthatja, midőn
17 28|          így kezdi Petrarca egyik szép sonettjét, miként bán velem
18 30|           eloldom a csónakot, s a szép tengerkén a kastély alatt
19 32|        szent szavát mindenben. Mi szép egy egész haza előtt tisztának,
20 36|            melyet reszkető ajakim szép kezére nyomtak. Teréz sírt.
21 39|      Bácsmegyei! monda ekkor; ily szép leend-e életünknek is estéje? -
22 43|   Hasztalan ragyog fölöttem az ég szép boltozatja, elhintve csillagainak
23 43|  tekinteteink; úgy tetszék mintha szép szemei szerelemmel, egykori
24 44|         akarom: azt tudom, hogy e szép szemekről egy tekintet repüle
25 44|     mellettem el-elsuhinta, midőn szép ujjairól a jegygyémánt rám
26 47|         te, ő, Nincsi és én, mely szép napokat élheténk vala a
27 50|           enyém lészesz te, az új szép virág, a jobb hajlékokban! -
28 51|           a megint hív Nincsi egy szép tavaszeste nyujtaná kezét
29 51|           az. Korán fonnyada el a szép rózsa, s hiteszegett kezeknek
30 58|     Elborzadtam, s mentem. - Az a szép remény, hogy e szobákban
31 61|         mind annak érezésére a mi szép, a mi a nagy; a szerencsétlen
32 61|          mikoron engem a Corregio szép Iója magamon kívül ragadott,
33 61|       midőn a vatikáni Apoll, s a szép Antinousz, a Medicsiszek
34 65|       csapás egyszerre vete véget szép életének. Én ágya mellett
35 68|           s karjai közzé fogván a szép sírót. Nincsi, te sírsz?
36 70|           Amaz a mint mondám, egy szép ábrázu, deli és lelkes férfi:
37 70|          s tiszteltem benne azt a szép lelket, mely véle az őrűltek