Part

  1 1 |            erőt is, mely minket éltet; s akkor osztán lehelletetek
  2 1 |            lassan zuhogó Duna habjain, s egy ablakban véletlenül
  3 1 |             vígabb hangzatokra fakadt, s utoljára örvendő csattogásokkal
  4 1 |              legédesebb szendergésben, s te engem miként ébresztél
  5 1 |                csókod által álmaimból, s angyaltekinteted mint ragadott
  6 1 |              el, hogy rólad, magamról, s az egész világról magam
  7 1 |                így elnézem, jó Nincsi, s elképzelem, hogy ez az oly
  8 1 |                kell mennem a szabadba, s ott neki eresztem szivemet,
  9 1 |        emlékezeted támaszta, elteljen. S mikor osztán három négy
 10 1 |            négy órát a hidegen töltök, s az éj a szerelmes andalgót
 11 1 |            szerelmes andalgót ott éri, s haza jövök, s megállok ablakomnál,
 12 1 |        andalgót ott éri, s haza jövök, s megállok ablakomnál, s elnézem
 13 1 |                 s megállok ablakomnál, s elnézem mint megyen itt
 14 1 |          megyen itt egy szerelmes pár, s amott a második, a harmadik,
 15 1 |        harmadik, a hold szép fényében, s az az érzés, hogy együtt
 16 1 |                 ha e boldogokat látom, s elgondolom minden örömeiket,
 17 1 |             előttem terem angyalképed, s szent csókokra szóllít karjaid
 18 1 |             reszkető karok elhullanak, s magamat szorítom által.
 19 1 |             megcsalatkozott szemekből, s vigasztalhatlan sírok. Nincsi!
 20 1 |                boldogul, kedves leány! s szeress oly kimondhatlanul
 21 3 |               huss, papirosomon képed! s midőn sétálni indulok, vezérem
 22 3 |                indulok, vezérem leszen s kalauzom, előttem megyen,
 23 3 |               patak szélén őgyelegtem, s veled töltött boldog napjaimra
 24 3 |          boldog napjaimra gondolkozám, s abban kerestem, abban találtam
 25 3 |             fognám e állhatni? kérdém, s azon pillanatban egy fiatal
 26 3 |               A patak megáradott vala, s az egyik hab a másika után
 27 3 |                a fiatalt. Ez elhajlék, s ha a víz kevés ideig elcsendesedett,
 28 3 |           nedvedet a férgek kiszívják, s a patak úgy kezd ismét ingatni,
 29 4 |       feledheti az elhagyott lyánykát, s a leglármásb mulatságnak
 30 6 |       leánykája tudott édes enyelgései s ártatlan lelkének kilövellései
 31 6 |               minden levelem panaszol, s nem örömest engednék neki
 32 6 |               lelkével megismértessen, s azzal jó éjszakát, imádott
 33 6 |              nép tolakodik látásunkra, s szántam őtet, hogy a sok
 34 6 |         születések, pénzek, titulusok, s óh hányszor nem! azon gunya
 35 7 |        érzéseit annyira megtagadhatja, s utána vetheti a haszonnak
 36 7 |               nézte e a dolgot minden; s íme a szerencsétlen Marie
 37 7 |        táplálnak, melyeket nem tudnak, s gyakran nem is akarnak teljesíteni.
 38 7 |                elég ínsége az életnek, s ti még akarva szaporítjátok
 39 7 |   tapasztalatlan készülne el jó korán, s kerülné az örvényeket, melyekben
 40 7 |        örvényeket, melyekben nyugalma, s gyakran egész életebeli
 41 7 |                 belé szeret a leányba, s azt szüléitől megkéri. Mit
 42 7 |  Veszpréminének. Hadd billenjen a ház! S íme a gyermekek boldogságát
 43 7 |             gyermekek boldogságát értő s óhajtó szülék szerencsének
 44 7 |                által megtiszteltetett, s a leányt oda ígérik. Hogy
 45 7 |             mert azt édes atyámuramtól s édes anyámasszonytól megtanúlánk,
 46 7 |             illik. Előhívatják Mariet, s Veszprémi úr atyai egész
 47 7 |               kerülheték el figyelmét, s ő kedves hugaasszonyát elvenni
 48 7 |            emlékezete általszök fején, s a szerelem azt a vétket
 49 7 |             gyermek miatta kínoztatik; s Veszprémi él hatalmával,
 50 7 |              harsog. Marie gyenge volt s megadta magát. - Én mind
 51 7 |              itt vagyok, bejöve hozzám s szerencsétlenségét elpanaszlá.
 52 7 |             harmad napra rendeltetett, s Halasi megígérteté velem
 53 7 |              neki is meg kell jelenni, s szüksége lészen bátorításomra.
 54 7 |          kínjaival a pap elébe lépett; s midőn a pap az esketéshez
 55 7 |               esketéshez hozzá fogott, s e kérdés alatt: Szereted-e?
 56 7 |             megnyílt, Halasi belépett, s Marie őtet meglátta, elhalványult,
 57 7 |                meglátta, elhalványult, s szíve a szerelemnek minden
 58 7 |             szeretem" kimondása ellen, s kegyetlen atyja, általellenben
 59 7 |             vele, értette hallgatását, s elkeményedett tekintettel
 60 7 |   szerencsétlen szót belőle kicsikarta s Marie azt a kétségbeesésnek
 61 7 |                csengeni fog füleidben, s jaj akkor neked! Halasi
 62 7 |            Halasi meggyőzte fájdalmát, s nagyságban álla ott, melyet
 63 7 |                az esketés után eltünt, s egy barátja által menteté
 64 7 |             távozott légyen el Halasi, s minden mozdultán látszott,
 65 7 |         kínjaikat minden óra öregbíti, s őket használhatlanabbakká
 66 8 |                 hogy téged megcsókola, s hogy te édes mosolygással
 67 8 |             tekintettél neki szemeibe, s én egy szögben, távol tőletek,
 68 8 |              lepelbe öltözve állottam, s reszkettem. Az idegen másodízben
 69 8 |              másodízben is megcsókola, s te neki kibeszélhetetlen
 70 8 |               körülted szélylyelfolyt, s nem vala erőm elrántani.
 71 8 |            elrántani. Kiáltani akarék, s nem vala hangom. E rettenetes
 72 8 |        csüggedésben lábaidhoz rogytam, s álmom eloszlott. - Nincsi!
 73 8 |         mondjak. Ah, vedd elő képemet, s emlékezzél rólam, midőn
 74 8 |             rólam, midőn azt nézelled, s mondd magadnak, hogy nincs
 75 8 |             együttélt boldog óráinkra, s érezd, hogy mi egymásért
 76 8 |      sóhajtoznám utánad, elfonnyadnék, s ideje előtt lépnék sírba;
 77 8 |             nékem csak egy szívem van, s az tiéd; csak egy életem,
 78 8 |              az tiéd; csak egy életem, s az néked van szentelve.
 79 8 |           érzéseit, minden indulatját, s meg nem szegem hitemet. -
 80 8 |             nemes. Neked köszönöm ezt, s neked fogom köszönni örökké,
 81 8 |                melyet ember kóstolhat; s íme mind éltem azzal a mit
 82 8 |                Alatta meghűl az érzék, s minden enyész szemeim előtt.~
 83 8 |           érzés. Olvasd meg másodszor, s harmadszor, s tollhoz hamar!~ ~
 84 8 |               másodszor, s harmadszor, s tollhoz hamar!~ ~
 85 9 |              febr. 15.~Posta nap ismét s - ismét nincs levél! - Nincsi!
 86 9 |              Hitedet megszegted volna? S lehet azt megszegni, kedves
 87 9 |               szívnek, mint a miénk? - S íme képed egész kedvességében
 88 9 |            ömledeztetém phantasieimet, s mentem, mert a szerelem
 89 9 |               előtt, semmivé lohad el, s szent szerelmed képzelte
 90 9 |      felvidítja elszomorodott elmémet, s a világ előttem ujólag elysiummá
 91 9 |             édes álom nem tart sokáig, s megint gyötör hitszegésed.
 92 9 |                az írást borítékjaikon, s egyike sem tiéd? Nincsi!
 93 9 |              írj, mihelyt ezt veended, s tudasd velem honnan eredhet
 94 9 |           felhői mögé azon szent este, s mint jöve elő ismét teljes
 95 9 |             elő ismét teljes fényében, s mint mosolyga reánk, midőn
 96 9 |               rá azon szent esküvésre, s maradj enyém! légy ismét
 97 9 |               mint én szeretlek téged; s épen ez nekem az az egy
 98 9 |          nehány nap itt kell mulatnom, s úgy kell tennem, a mi nehezebbé
 99 10|            ötödik levelemre nem felel, s most veszem Endrédinek tudósítását,
100 10|              mert kerüli a velelételt, s házoknál holmi készületeket
101 10|              kinek elszedték kölykeit; s jaj annak, a ki, ha elébe
102 11|            levelem érkezék. Felbontám, s legelébb azt vevém elő,
103 11|         tanácsnál, megérkezett Budára, s megkérte Nincsit. Megkérte,
104 11|            megkérte Nincsit. Megkérte, s Surányi kedvezve felelt,
105 11|               Surányi kedvezve felelt, s kívánsz hallani még egy
106 11|                hallani még egy és-t? - s Nincsi hozzá ment. - Nem
107 12|                vetve, minden örömeimet s örömeidet kétszeresen el
108 12|      mérgesítené. Barátom, légy férfi, s készülj egy váratlan történet
109 12|             neki szíves tiszteletemet, s tegye bizonyossá hálás s
110 12|               s tegye bizonyossá hálás s állandó barátságom felől.
111 12|             felől. Kővé váltam előtte, s meg nem foghatám, mi ok
112 12|             kívánja. - Nem értettem. - S az úr nem tudná, kérdé,
113 12|                 hogy semmit nem tudok, s jelentette, hogy Szentpéterivel
114 12|               mit követett el nagysád? s mit Szentpéteri, ki talán
115 12|         fosztotta meg? Atyja belépett, s Nincsi eltünt, minekelőtte
116 12|             nélkül szólani Surányival, s kimondám neki, hogy cselekedetén
117 12|       charakteredet, bízhatott hozzád, s leányát mégis Szentpéterihez
118 12|               a tiéd. Vállat vonított, s azt felelé, hogy a leány
119 12|              minden gyermekeit szerető s bölcs atyának, hogy leányát,
120 12|          magadat soha nem jelentetted, s ő a bizonyost a bizonytalanért
121 12|      Szentpéterinek személyes érdemein s ifjuságán kivül fényes születése
122 12|       ifjuságán kivül fényes születése s szép birtoka vagyon, s szerencséjét
123 12|       születése s szép birtoka vagyon, s szerencséjét futni elkezdette:
124 12|    különösségek miatt, elmulasztottad, s birtokodnak egy része onkelednek
125 12|                miatt kétséget szenved; s több ehhez hasonló dolgokat.
126 12|                 hogy egy köztiszteletü s különben valóban nagy ember
127 12|               ismered a dolgok becsét, s alkalmasan tudod, mit ér
128 12|             jók is oly sokat keresnek; s ha kedved volt volna szolgálatot
129 12|              lévén a nemzet elsőjének, s nagyjaink által megkülönböztetvén
130 12|          tekintem mint igen hív barát, s reám bízza, hogy már most
131 12|             tekintsem mint eszes atya; s érdemének azon érzésével,
132 12|   visszavonhatatlanul meg vagyon téve, s illő, hogy a mélt. úr szavát
133 12|            epével, félig megháborodva, s eljöttem.~Mint viselé magát
134 12|               híven eljárni fő tisztem s örömem lesz, és hogy esetedben
135 13|           Mégis itten vagyok, barátom, s tudják az egek mikor mehetek
136 13|               lépést csakugyan tettem, s pirulok magam előtt mikor
137 13|                szólani Szentpéterinek, s ő mátkájáról azonnal lemondott
138 13|              vannak mérgesítve örökre, s én nézzem e, hogy más szenvedje
139 13|         békével a mit a sors neki ada, s legyen oly boldog Nincsimnek
140 14|         elmétlen lépésemet mentegeted, s miatta egyedül a magával
141 14|                itéletek maradnának el, s a tettek a magok való színekben
142 14|               mostan kiki a maga szíve s érzése szerint itél, s tulajdon
143 14|           szíve s érzése szerint itél, s tulajdon hidegsége szerint
144 14|              többet külde mint kértem, s egy levelet teve ajándéka
145 14|             óhajtottam, hogy szeretsz, s hogy bennem határtalan bizodalmad
146 14|            vagyon. Imhol a mit kértél, s túl azon még annyi, egyéb
147 14|           élhet azzal nem szép czélra; s ez okból nem kivánom tudni
148 14|                engem annyira megaláza, s cselekedetemnek alacsonyságát
149 14|            Mostan ismét várom levelét, s kibeszélhetetlen a nyugtalanság,
150 14|    szerencsétlen szerelem fonnyasztja, s magányomban gyakorta kesergem
151 14|            élnek egy napról más napra, s a mi idegeiket meg nem rándítja,
152 14|             érő homokpusztán sippadoz, s szomjúzom a vigasztalást,
153 15|            vagyon részegülve édjeitől, s nékem, ó Marosi, az ő leveleiből
154 15|            pazarolja reá nyájasságait, s jobbja és szeretete által
155 15|            kell; te fontold meg tehát, s írd meg mit tegyek; levele
156 16|               nekem Buda felé indulni! s íme most, hogy oda Nincsi. -
157 16|               végre össze kell jönünk, s az az egy pillantat - -
158 17|               szokott kegyével fogada, s nagy megelégedést bizonyíta
159 17|             dolgainak végrehajtásával, s a kőszegi tábla egyé székével,
160 17|        Margitsziget szép lombú fáival, s az a messze terjedő gyönyörű
161 17|          lapály a kékellő szent-endrei s nógrádi hegyektől addig,
162 17|           torony a vizek közül kinyúl, s Veszprém felé a hanyatló
163 17|              tekinték a mozdulat felé, s képzeld, oh képzeld, mit
164 17|               szemébe nézni ne merjek, s ime reszketve futok egy
165 17|         fáradságos út nyúl el előttem, s legdühödtebb kísérők vevének
166 18|            elég szerencsétlen vagyok," s azt kívánja, hogy tudassam
167 18|            hogy tudassam vele bajomat, s ő segíteni fog. - Mely határtalanul
168 18|                megérlelésére szükséges s termése annál ízletesbb
169 18|               a mely szent fedtelenség s színetlen rény mosolyg neki
170 19|             alá. Melegen sütött a nap, s kedves tavaszi szellők lengettek.
171 19|             megszámíthatatlan életben, s egy jobb világ reménye jóltevőleg
172 19|                tavaszi virágot szedett s a legbájosbb pillantással
173 19|              Szentpéterinek karjaiból, s szorítsam e döbögő szerelemmel
174 19|            nélkül rogytam el a hanton, s kértem Istent - tudom, látta
175 19|          kilihegett, szívemig hata el, s a tüzet, mely ott ég, lobogó
176 19|             könnyűt, hogy kisírhassam, s erőt, hogy terhem alatt
177 20|                idegenek kedvéért tart, s úgy kivánja, hogy jelenjek
178 20|                mint tulajdon véreimet, s kivált e tisztelt öreget
179 20|             öreget szívesen szerettem. S viszont ez a jó öreg is
180 20|             öreg is szeretett engemet, s óhajtotta, hogy Nincsi enyém
181 20|             velem. El vagyok készülve, s elég erőm van azt tenni,
182 20|         mindent hidegen fog tekinteni; s jobb életre kivánkozik,
183 20|                hol szívének enyhületet s nyugtot leljen, minthogy
184 20|            hold búsan fénylik falamra, s alkonyodó világgal deríti
185 20|        szomorúan ég magányos gyertyám, s szerelmében beteg hugom
186 20|          szónak tiéd leend. Víg elméje s meg nem romlott szíve -
187 20|         szerelem tetőtől fogva talpig, s lángol érted. Látnád csak
188 20|              láthassa ha írtál-e neki; s ha osztán a te nevedben
189 20|         ártatlan öröm terjed el képén, s szemeiben mint reszket a
190 20|                látnád, térdre rogynál, s áldanád a napot, mely őtet
191 21|            szíves módjával jőve felém, s igen esdeklő hanggal megköszönte,
192 21|             nem az én vétkem, felelék, s a fájdalom úgy elfogta szavamat,
193 21|           ennél többet nem mondhattam, s mélyen elsülyedtem mondásomnak
194 21|             Hogyan? kérdé tűzbe jövén, s Nincsi adott volna okot
195 21|                szolgálat nélkül valék, s jobbommal Nincsit csak akkor
196 21|              kénytelen magát a rendhez s szokáshoz szabni. Hogy azonban
197 21|               méltó férjet választott, s ki tudja, talán csak vaktában
198 21|               öreg könnyűbe lábbadván, s elfordult. - Barátom, ha
199 21|             Nincsi nekem jutott volna, s az ő szives részvéte mint
200 21|              új forrásaivá örömeimnek, s a Nincsi onkele és az én
201 21|        szárnyai egyszerre megnyilának, s Nincsi mátkájának karjain
202 21|         atmoszpheráját vonják körülte; s ha veszteségem nem volt
203 21|    nyakgörbítéseiken, fejek rázásaikon s karok billengésein kaczagva
204 21|        Endrédimmel egy ablakban állék, s pislongó szemekkel messziről
205 21|           pislongó szemekkel messziről s csenddel nézém mi történt.
206 21|              nyomban követték onkelét, s ezen alkalommal szemébe
207 21|             imádóinak csillogó seregét s nekem jöve. Képzelheted,
208 21|              barátjait egészen feledi, s ha a történet harmadik helyt
209 21|              lestem, ha lelnék-e ottan s szép arczának vonásai közt
210 21|            szíves érzeményt irántam, - s ah! szerelmet, sok szerelmet
211 21|              elborzadt e kémlés alatt, s egyszerre holt hideg leve.
212 21|              bússá, elsülyedté tesznek s sápadt arczczal, bús képpel
213 21|               látása másokra általhat, s nem szeretném magamat azzal
214 21|              Surányi csendesen állott, s hallgata; de a mint abba
215 21|             abba hagyám, hozzánk lépe, s így szóla nieszéhez: Igen
216 21|           óhajtása. Ő szeretett téged, s talán most is szeret. Te
217 21|               neki reményt nyújtottál, s meg van csalva. Ez a bánás
218 21|            menjen. A dolog nekem hírem s akaratom nélkül készüle
219 21|              vala kisebb szorongásban, s talán összerogyott volna,
220 21|             most új érkezőkkel lépe be s őket az öregnek akará bemutatni,
221 21|                 a tánczosok kiállának, s Szentpéteri kért, hogy viseljem
222 21|              kért, hogy viseljem képét s a tánczot kezdjem az ő kedves
223 21|          kezdete alatt, vetettem volt, s azon csábulásba dőle vissza,
224 21|        kevélységgel nyultam keze után, s fölléptem vele a tánczosok
225 21|                érzette felsőbbségemet, s minden mozdultom, minden
226 21|            sokáig, reszketve tánczolt, s végre elgyöngült inai megtagadtak
227 21|             gerjedezései ellen raktál, s annál nagyobb erővel hányja
228 21|         nagyobb erővel hányja habjait, s minden érzékeidet, minden
229 21|             leány képévé változott át, s azon útálatos színek, melyekkel
230 21|                Karomra fűztem Nincsit, s a kanapéig vezettem el,
231 21|             szemei közzé tekintgetett, s azon boldog órák emlékezete,
232 21|          melyek most minden örömeikkel s minden kínjaikkal, mint
233 21|            közepében állék a szálának, s szemeim nyugtalanul repdestek
234 21|             Tovább vivém tekintetemet, s minden tükörből az én képem,
235 21|         megvetetté! elhervadott arczom s a csüggedés pillantásai
236 21|             Nincsivel, e tükrök előtt, s hogy ezeket mind, úgy a
237 21|              magunkat megpillantottuk, s én őtet csókoltam meg, s
238 21|               s én őtet csókoltam meg, s ő engemet, s mint lökdösénk
239 21|            csókoltam meg, s ő engemet, s mint lökdösénk ujjaink hegyén
240 21|            tükör képeinek csókjainkat, s boldogságom kibeszélhetetlen
241 21|             ismét a tükörbe tekintvén, s Nincsi mint mosolyga reám
242 21|               angyalnak mosolygásával, s mind gyönyörködénk mind
243 21|               a szála mélyében állott, s szemeimet köd lepte el,
244 21|              Nincsi vette észre miért, s felém jött, s helyt foga
245 21|             észre miért, s felém jött, s helyt foga mellettem. Nem
246 21|              tudtam, hogy mellettem ül s kezemet tartja, míg szájából
247 21|                 Fölvetettem szemeimet, s Nincsit mellettem, Nincsit
248 21|            közt láttam. - Nagysád itt? s már régen itt? kérdém. Ki
249 21|              így kínozni? Föleszméltem s hallgattam. - Édes barátom,
250 21|              de hol veheték erre erőt? s el akarám előtte rejteni
251 21|     letörlöttem könyűimet, kiszaladtam s úgy tánczoltam, mint az
252 21|       tánczosnét fárasztottam vala ki, s már a negyedikhez kaptam,
253 21|         magamat, kifejtőzém karjaiból, s táncznak eredék ismét. Nem!
254 21|              eredék ismét. Nem! monda, s erősebben tartóztata. Nem
255 21|              neheztelésének hangjával, s eltola; de ha magával nem
256 21|      elfojtották szavaimat. Kiszöktem, s egy kocsiba vetém fel magamat.~
257 21|             örvendett minden körültem; s ime most egyedül elhagyva,
258 22|         kettőből, nekik jő a történet, s a legszentebb, legédesebb
259 22|            kérlelhetetlenül eltépdeli, s íme útjok úgy hajol el,
260 22|        ártatlanság voltanak vezéreink; s íme el vagyunk szakasztva,
261 22|      emlékezete szívemet összeszorítja s rettegő tekintettel éltemnek
262 22|               ismét szakadnak könyűim, s szorongásaim elmulának,
263 22|                az ezer és ezer között, s körültekintek, ha láthatnék
264 22|               mint te, kezet nyújtson, s elkísérjen a koporsóig,
265 22|               szeretettel szerettelek, s te azután azon este, azzal
266 22|              életem virágát megemészti s minden kivánságaimat örök
267 22|             hideg karjai voltak volna, s szaladtam volna - - Most
268 23|             szögben vonom meg magamat, s az aktok közhézagjaik alatt
269 23|            tudnám, felreppen a lózsiba s ott leli Nincsit, s úgy
270 23|            lózsiba s ott leli Nincsit, s úgy tetszik, mintha rám
271 23|              tetszik, mintha rám nézne s nekem mosolygana. Ha így
272 23|          mosolygana. Ha így álmodozom, s az időt említem, mikor ottan
273 23|               keze kezemben nyugodott, s tekintete - ah! az a tekintés!
274 23|                volna: - megyek, futok, s néma cseppek jegyzik a helyet,
275 23|         emberek! látják mit szenvedek, s nem sejtik meg mint nevelik
276 23|           spanyol donna-alakba öltözék s engemet tengeri-rabéba rejtett
277 23|            senki nem fog reám ismerni, s minden reám ismert. Tedd
278 23|            szabadítva minden táncztól; s alig lépék fel, s egész
279 23|            táncztól; s alig lépék fel, s egész reggeligre ki valának
280 23|            dolog kicsinált játék volt, s hogy neki reám nem vala
281 23|            szüksége. Kényére eresztém, s kifejtőzve nyügéből leülék
282 23|           piskótát, melyet tőlem vett, s maga tevé számba felét,
283 23|          ilyenkor, ezek a te könnyűid; s én feléje hajlottam, s érzéseimnek
284 23|                 s én feléje hajlottam, s érzéseimnek teljét az ő
285 23|             mellőlem, mikor elmerülék, s reám veté kendőjét, hogy
286 23|                 hogy nem tudám mi lel, s ezt kiáltván: Harag neked!
287 23|          előkapa, hogy el nem érhetém; s ha látá, hogy táncza végét
288 23|             magam is tánczosnét kapni. S mikor sokára abba hagyánk,
289 23|             mikor sokára abba hagyánk, s ismét összeülheténk, oh!
290 23|               összeülheténk, oh! miket s mennyit nem tudtunk akkor
291 23|            ezek az örömek való örömek, s az életnek legtisztább,
292 23|        legtisztább, legédesebb örömei, s oly örömek, melyekre pályánknak
293 23|               jóvá, ily nemessé teszi, s mind azzal a mi alacsony
294 23|              ily ellenkezésben légyen, s megadom magamat s szánni
295 23|              légyen, s megadom magamat s szánni foglak. - A boldogtalanok!
296 23|                ifjak boldog örömeikre. S bár tudakozd meg bölcs uraságokat
297 23|          tudakozd meg bölcs uraságokat s asszonyságokat, élteknek
298 23|            szakát vélik legszebbiknek, s azt fogják felelni, hogy
299 23|                hogy ifju esztendeiket; s menj beljebb detailba, kérdd,
300 23|               ezen korokat oly széppé, s látni fogod, hogy épen e
301 24|          hajnal mindég kedves nappalt, s a lehanyatló nap mindig
302 24|                kiterjesztéd karjaidat, s megengedéd, hogy áradozó
303 24|              ha szerencsém elváltozik? s te azt szent szívreszorulással
304 24|       szívreszorulással esküvéd nekem; s íme most, midőn eltépett
305 24|              megemlékezem fogadásodra, s szívem, midőn magamat vádlom,
306 24|          emlékezeteket ébreszt bennem; s oh! bár ne kellene látnom
307 24|               vánszorogni a kanapéhoz. S mint rezzenék meg, midőn
308 24|         asszonyi alak megálla előttem, s azon kérdéssel riaszta fel
309 24|            együtt menénk alakos bálba, s én neki rózsalánczokba vert
310 24|                 Elakadtam a feleleten, s végre egy fonák mentséggel
311 24|           erőszakig vitte tolakodását, s az útat ki nem hagyá mutatni
312 24|               Ez még inkább megzavart. S tudja-e nagysád, kivel szól?
313 24|                szól? kérdém erőltetett s csaknem elkeseredett hangon.
314 24|      igazságtalan és kemény, úgy mond, s a maga hasonlíthatatlan
315 24|                   Ha nagysád kegyetlen s kegyetlenségében azonfelül
316 24|               most nem volnék nyomoru, s nagysád nem fogná nevethetni
317 24|               ki kelle fujnom magamat, s így jónak láttam elfordúlni
318 24|                jónak láttam elfordúlni s hazajövék. Leszedtem rablánczaimat,
319 24|            volt, széttéptem ízről-ízre s kiszórtam az ablakon. A
320 24|         ablakon. A szél felkapta őket, s egyenesen vitte a Dunának.
321 25|           dolgot! Úgy minden jó volna, s én szabadon lélegzeném.
322 26|             ismeretlen tájra megyek ki s próbát teszek, ha a feléledt
323 26| gyulongásaimnak, végtére is elrontanak s óriási léptekkel rángatnak
324 26|              ad egy-két napi pihenést; s akkor oly csendes, oly bátor
325 26|                románomat, felkeresett, s addig kért, addig unszolt,
326 27|             való honja a beteg szívnek s csüggedt szerelemnek. Iszonyú
327 27|    szirtmasszák emelkednek az ég felé, s agg fejek minden perczben
328 27|             égig halmozott derekaikon, s úgy néznek ki, mint kapui
329 27|        zuhanását. Itt járok szüntelen, s Petrarca a kisérőm. Panaszai
330 27|              be a mezőt és az erdőket, s a legsivatagabb, legmeredekebb
331 27|               legmeredekebb bérczeket; s ha osztán kifáradva eldőlök
332 27|           kifáradva eldőlök egy köven, s a világ előttem elalkonyodik,
333 27|            világ előttem elalkonyodik, s az összeszorult szívből
334 27|   kivánságaimnak, minden reményeimnek! S oly jó volt! Mikor neki
335 27|              rajtam kívül szerethetni. S íme most - -~Tegnap levelem
336 27|           telve szerelemmel. Irj neki, s írj minél előbb. Egyedül
337 28|           miként bán velem a szerelem, s mely éltet élek. Kivánságaim
338 28|             Kivánságaim nem enyhülnek, s szívem még olvadoz a megszokott
339 28|            melyek nem tudnak elfogyni, s új meg új emlékezetek által
340 28|            teszen minden utánavágyást. S te Marosi vagy-e, hogy nekem
341 29|        teremtés; lelke érzékeny és jó, s művelve van. Tudja okát
342 29|            Tudja okát szenvedéseimnek, s részvéte gyakor sírásra
343 29|              részvevő érzésnek könyűi, s a fájdalom, mely ezeket
344 29|                közt hozzám lopóskodik, s szelíd nyájassága úgy vonz
345 29|               ha mikor így ellágyulok, s félre vonom magamat egy
346 29|               szögbe, Teréz utánam jő, s összeöltött karral addig
347 30|                16.~Gyönyörű időnk van, s tiszták, szépek az éjjelek.
348 30|         élhetek a mint szivem kivánja; s ez néha oly homály nélkül
349 30|            Terézt felvezetem a kertből s ismét kiszököm a kapun,
350 30|             tóhoz, eloldom a csónakot, s a szép tengerkén a kastély
351 30|               körültem minden hallgat, s lapátomnak loccsanásain
352 30|          fáradtan visszatérek öblömbe, s ott körülvéve a virággal
353 30|         elhalmozott bokroktól kikötök, s csónakomban végig nyúlok,
354 30|              csónakomban végig nyúlok, s elnézem, hogy a hold és
355 30|               mint futnak el fölöttem, s a lenge tavaszi hév szellők,
356 30|            kétségeink közt tévelygünk, s alig merünk félve pillantani
357 31|       Parancsolja, hogy siessek hozzá, s én, kit a szerelem mint
358 31|        csakugyan nem halasztom sokára, s mindjárt a lakodalom után
359 31|         lakodalom után kimegyek hozzá, s társaságában fogom keresni
360 31|               követni akarom példáját, s valamit én is kiosztok közöttök.
361 31|               én is kiosztok közöttök. S ime most együtt járjuk az
362 31|             együtt járjuk az utczákat, s osztogatjuk a kisded alamizsnát. -
363 31|               elszégyenült falusiakat, s mint ejti úgy dolgát, hogy
364 32|             benned vetett reményeknek, s azon légy, hogy neved hallására
365 32|               a ki nyelvét árúba veti, s kövesd lelkiismereted szent
366 32|        tántoríthatatlannak találtatni, s egyenesség s igaz hűség
367 32|               találtatni, s egyenesség s igaz hűség által nyerni
368 32|               meg az udvar kegyelmeit, s nem a sokaknak, hanem a
369 32|        elszánással pályád megfutására, s légy szerencsés megfutásában.
370 33|                 mely ezelőtt elkínzott s most tágulást engede, nem
371 33|          kettőztetve fog reám rohanni, s tartok, igen, tartok tőle,
372 34|           melylyel e vadonszép környet s e pillantatban az egész
373 34|              elnyult, széjjeltekintek, s szemem addig mered, míg
374 34|              elgyöngül, reszketni kezd s elvakul, hogy végre megdöbbenek
375 34|            kisírhassam az ő keblében - s előmbe lebben Nincsinek
376 34|          előmbe lebben Nincsinek képe, s néki szaladok, s látom,
377 34|       Nincsinek képe, s néki szaladok, s látom, hogy hasztalan vívok
378 34|              hasztalan vívok magammal- s mikor osztán az a gondolat,
379 34|        összetördelő villám, belém csap s eldőlök, mintha minden erőmet,
380 34|               a széjjeltaposott féreg, s mint kiáltok föl hozzád,
381 34|                hozzád, hogy szánj meg, s hagyj vesznem.~ ~
382 35|            mindent ha mi kezembe akad; s akkor osztán szégyellem
383 35|             szégyellem elmétlenségemet s sírok. Mennék innen, de
384 35|              innen, de nem eresztenek, s tartok tőle, hogy szem alá
385 35|            tőle, hogy szem alá fogtak, s Terézt nem ritkán sírva
386 35|           nyilalás, mely szívszorulat, s a fejem! hideg kezem egészen
387 35|               tőle!" - Nincsi, Nincsi! S mind ez - Oh Marosi, mikor
388 36|   környülfogott vala, elmult fölöttem, s együtt tűntek el vele, mind
389 36|          rajtam, nem tudom hány ízben, s Teréz mind addig mulatott
390 36|           oltár elébe vezetni Nincsit, s akkor osztán Isten veled,
391 36|            Isten veled, kedves Buda! - s örökre!~ ~
392 37|             jelenteté be nálunk magát, s az öreg Csengeri által azon
393 37|                által azon nyájassággal s örömmel fogadtatott, melyről
394 37|                értői is a mesterégnek, s ide őket leginkább az az
395 37|           boldog alföld lakósai látni, s visszafelé Szomolnoknak
396 37|               Katalinját csudálhassák; s oly melegen, oly értelmességgel
397 37|            elmentek, megtenni ez útat; s ez az oka szokatlan hallgatásomnak. -
398 37|          köteteit, a Piranési Rómáját, s a Raphael, Hogarth s Dürer
399 37|          Rómáját, s a Raphael, Hogarth s Dürer rezeit szobámban téteté
400 37|               hitte volna, hogy ezeket s több efféléket, s ezeken
401 37|               ezeket s több efféléket, s ezeken kívűl, még két három
402 37|                egykori szenvedelmemet, s el van végezve nálam, hogyha
403 37|          Olaszországot ismét meglátom, s a Belvedér eltávozott Isteneit
404 38|              Teréz - ah, képzelheted-e s nem dőlsz e el ijedtedben?
405 38|            tudásában mennyei boldogság s a pokolnak minden kínjai
406 38|             irántam mutatott kegyeiért s e szíves vendéglésért, épen
407 38|                egy tűzpatak szívemben, s elégeti a remélt nyugalomnak
408 39|            nyugodtabb szívvel írhatok, s elbeszélem, miként vevék
409 39|             vevék az öreg Csengeritől, s épen a kertbe akarék lemenni,
410 39|            Teréz haza jő ott mulassak; s midőn a grádicsra léptem,
411 39|               mint kérdi kiéi a lovak, s mit akarna. Megértvén cselédemtől,
412 39|                bátyám Budára érkezett, s miatta kell sietve indulnom,
413 39|               elholt. Megfogá kezemet, s minden szó nélkül vive szobájába. -
414 39|               nélkül vive szobájába. - S az úr megyen? az úr elhágy?
415 39|                 monda mély sóhajtással s elhalványodott képpel, melyen
416 39|        valamely láng az éj homályában, s egyszerre el is tűnt. De
417 39|                ismét újra reám rohana, s mindig valóbbá, bizonyosabbá,
418 39|          mindig valóbbá, bizonyosabbá, s egyszersmind mindig gyötrőbbé
419 39|              mindig gyötrőbbé is vála; s midőn fortepianója mellé
420 39|                mellé vetette le magát, s phantasiejének szárnyain
421 39|          hatott, felszöktem a székről; s elmerűlve jártam föl s alá
422 39|                 s elmerűlve jártam föl s alá a szobában. Az ő hajlandósága,
423 39|               igen nagyon megilletett, s láttam, mely terhes leend
424 39|                elválás. Teréz felkölt, s egy ablakba vonszott. A
425 39|                A nap hanyatlani kezde, s az eget a legszebb est borította
426 39|                fájdalom kifejezésével, s ezt kérdé: hát az úr, édes
427 39|            valamely előttem ismeretlen s meg nem magyarázható vigasztalás
428 39|               az estvét követő reggel; s egy lélegzése annak a másik
429 39|             enyhítse bánatunkat im ez! s fortepianojára mutatott.
430 39|            olvasztó hangjaiba csapott, s el kezdé verni s dallani:
431 39|              csapott, s el kezdé verni s dallani: Homályos bánat
432 39|              látjuk meg ismét egymást? s mit hagy nekem? Forró hálás
433 39|             hallására elfordítá fejét, s egy könyűt törle ki szemeiből. -
434 39|                Elővevém zsebkönyvemet, s kikerestem azt a festést,
435 39|              ezt én csak néked mondom, s nekem ezt csak neked kell
436 39|           monda felbátorodott hanggal; s te álmélkodhatol ezen? ennyi
437 39|                Elfásulva állék előtte, s érzéseimnek megfoghatatlan
438 39|           nélkül teve szerencsétlenné, s Teréznek kék szemei, melyek
439 39|                Teréz elővevé kendőjét, s felszárasztá ázott orczáimat.
440 39|          megszédült, átöleltem Terézt, s ajkaink egymáson pattantak
441 39|         fellépő atyjának karjai közzé, s egy néma ölelés után, mely
442 39|             bástya ablakán könyöklött, s kendőmmel ada jelt, hogy
443 39|            midőn hirtelen ő, a kastély s az egész hely eltűnt szemeim
444 39|              hely eltűnt szemeim elől, s a lovak sebesen vivének
445 40|            elgyötrött. El akar szórni, s mindég hord magával egy
446 40|               tolongásban embert keres s vázat lel. Estveli gyülekezeteitekből
447 40|                születés büszkélkedését s több ezekhez hasonló nyavalyásságaitokat,
448 40|            hasztalan minden igyekezet, s annyira mentek, mintha egy
449 40|       pillantatig megnyitnátok szemét, s sántáknak és bénáknak csoportjokba
450 40|                nem fogjátok csalhatni, s inkább hagyjátok magára,
451 40|    együttléteztek csömört szül az néki s ásítozást.~ ~
452 41|               Nincsinek karjai között, s kedveskéjének nyájasságai
453 41|        nyakamon vagyok magam magamnak, s mit nyertem a szaladozással? -
454 41|              Ha tűz borítja el házadat s mindened hamuvá ég, ha földeidet
455 41|            mert nyitva előtted a világ s legalább nem vagy szív nélkül.
456 42|               kedvem kilovagolni vele; s én elfogadám hívását. Ő
457 42|               olyas eszembe juthasson; s e szerint míg magunkat körűltekinténk,
458 42|              hogy Nincsi ablakot nyita s alá tekintett. Kétséges
459 42|               a szív; fölpillantottam, s úgy hittem, hogy elsülyedek,
460 42|               Nincsi visszakapá magát, s észrevétlenül elfordula. -
461 42|              hogy őtet szenvedni látom s kebelén nem sírhatom ki
462 42|                mikor én kerestem őtet, s olykor ő is keresett engem.
463 42|               oh, mi boldog voltam én! S ha sokáig együtt nem leheténk,
464 42|            sokáig együtt nem leheténk, s végre a szerencse együvé
465 42|              minden percze az életnek! S mikor végre mennem kellett,
466 42|           virágot, majd egy fonadékját s azt elébb ajakihoz, orczájához
467 42|         ajakihoz, orczájához illentém, s megkönnyedni érzettem szívemnek
468 42|                által megszenteltetett. S íme most - mint változott
469 42|           keltekor lovat nyergelteték, s átmentem Pestre, és Endrédit
470 42|                 és Endrédit fölvertem, s az Orczi kertjébe vevénk
471 42|               kertjébe vevénk magunkat s olvasgattunk; s mikor osztán
472 42|               magunkat s olvasgattunk; s mikor osztán elütötte a
473 42|            osztán elütötte a nyolczat, s tudtam, hogy Nincsi már
474 42|               hogy Nincsi már felkölt, s látásom után vár ablakában -
475 42|         dombján a szekerek megrekedtek s késnem kellett! S mikor
476 42|          megrekedtek s késnem kellett! S mikor végre a Nincsi utczájára
477 42|                Nincsi utczájára értem, s ő meghallá lovam dobogását,
478 42|              dobogását, ablakot nyita, s reggeli kedves pongyolájában
479 42|             mind az ablakhoz futottak; s ha ilyenkor a tajtékos lóról
480 42|                jóreggelt fölvethettem, s ő azt a legbájosbb mosolygással
481 43|               szeretete reszket benne, s ellenkezésben ön magával
482 43|                lábaihoz vetem magamat, s kérni fogom, ne tégye meg
483 43|               Midőn hevem így elragad, s a birtoka után vágyás minden
484 43|               alig vehetek lélegzetet, s úgy vagyok, mintha az Etna
485 43|            megkönnyedve érzem magamat, s elterjed szemem előtt az
486 43|        elterjed szemem előtt az oltár, s az eltünt szerelem boldog
487 43|            tanácsos magamban maradnom, s egy bizonyos házhoz vive,
488 43|               jósága, gazdaasszonysága s a holnapi nap ragyogó pompája
489 43|             nap ragyogó pompája felől. S íme itt végre a csend régen
490 43|          istrumentek szólót játszának, s végre az egész orcheszter
491 43|              Azt hittem összeroskadok. S midőn vége lett, s el kezdének
492 43|      összeroskadok. S midőn vége lett, s el kezdének oszlani, s Nincsi
493 43|                 s el kezdének oszlani, s Nincsi jó éjszakát kiálta
494 43|      kémtekinteteket vetettem föl reá, s kilestem, melyiket nézi
495 43|               nézi a csillagok közzül, s láttam, épen azt, a mely
496 43|           karjaim közzül kiragadják! - S ki fogja ezt? Ki fogja ezt
497 43|           fogjak? Mit kezdjek?~Virrad, s könnyebben érzem magamat.
498 43|         enyéimek lévén, neki is övéik; s ő értette nyögdeléseiket,
499 43|                értette nyögdeléseiket, s buzaszemeket hintegete nekik.
500 43|          Szentpéterinek karjai közzül, s reám emlékeztethetné, eltaszított