Part

  1 1 |     szíveinkkel együtt vészitek el azt az erőt is, mely minket éltet;
  2 1 |               kedves Nincsi, mint vala az midőn estvénként együtt
  3 1 |            mint hajtottam fel olyankor az örömpoharat, melyet nekem
  4 1 |                hogy rólad, magamról, s az egész világról magam körül
  5 1 |          Nincsi, s elképzelem, hogy ez az oly nyugtalanul várt idő
  6 1 |            szép téli nap kecseit, hogy az űr, melyet szívemben emlékezeted
  7 1 |               órát a hidegen töltök, s az éj a szerelmes andalgót
  8 1 |                a hold szép fényében, s az az érzés, hogy együtt vannak,
  9 1 |               hold szép fényében, s az az érzés, hogy együtt vannak,
 10 1 |             minden örömeiket, mind azt az ő szent hűségeket egymás
 11 1 |       kiterjesztem utánad karjaimat, - az árny elenyész, a reszkető
 12 3 |               patak megáradott vala, s az egyik hab a másika után
 13 3 |               óh, akkor oda lészesz! - Az emberi sors képe mindenben
 14 4 |           hagylak várni, noha már nagy az ideje, hogy itt vagyok;
 15 4 |            szerencsétlen nem feledheti az elhagyott lyánykát, s a
 16 4 |                kinek új ruháját elzárá az anyja, és a ki minden órát
 17 4 |               a ki minden órát számlál az óhajtott vasárnapig.~ ~
 18 6 |             tenélküled boldog? Lehet-e az lélek nélkül a test? Nézd
 19 6 |               még most is zárva tartja az a homályos aggás, melyet
 20 6 |              csak egy rövid történetét az én kis Tónim felől, mely
 21 6 |          éjszakát, imádott leány!~Tóni az én szánomban ült. A mint
 22 6 |                kifárasztja. Mit tészen az, felelé szívének mindenkori
 23 7 |              febr. 2.~Oh barátom! hogy az ember a maga érzéseit annyira
 24 7 |              úrhoz eskettetett! - Hogy az a teremtés, melynek a természet,
 25 7 |              most világosodék ki, hogy az öregek soha nem akarták,
 26 7 |                  Gyönyörű kor, melyben az ily esetek mindennapiak!
 27 7 |                 Rettenetes látni, hogy az emberek oly reményeket táplálnak,
 28 7 |                különben is elég ínsége az életnek, s ti még akarva
 29 7 |        szaporítjátok azoknak számokat? Az ily eseteket össze kellene
 30 7 |        készülne el jó korán, s kerülné az örvényeket, melyekben nyugalma,
 31 7 |          magának neki is van szóllója, az nekik eszekbe nem jutott,
 32 7 |         gondolatra fogom vehetni, csak az a csuda mondana le erőszakosan
 33 7 |              végig rajtam, midőn Marie az eltaposott szerelemnek minden
 34 7 |            elébe lépett; s midőn a pap az esketéshez hozzá fogott,
 35 7 |              kérdés alatt: Szereted-e? az ajtó megnyílt, Halasi belépett,
 36 7 |                barátom, mely hang vala az! még most is hallom. Irtózatos!
 37 7 |               érdemli esetét. Kevéssel az esketés után eltünt, s egy
 38 7 |           miként vesznek óráról órára, az előttetek véteknek nem tetszik.
 39 7 |                tetszik. Mi jót szülhet az emberi társaságban a víg
 40 7 |              víg kedv, a szabad lélek, az egészséges testi és mennyi
 41 7 |                testi és mennyi rosszat az ellenkezők! Magzatjaitok,
 42 8 |             Ismét egy áldozatot láttam az oltár előtt. De arról szóval. -
 43 8 |                állottam, s reszkettem. Az idegen másodízben is megcsókola,
 44 8 |             eloszlott. - Nincsi! ha ez az álom előérzés volna! - Ezer
 45 8 |           nékem csak egy szívem van, s az tiéd; csak egy életem, s
 46 8 |               tiéd; csak egy életem, s az néked van szentelve. Én
 47 8 |        szivemet érzékenynyé tette mind az iránt a mi szép, nagy és
 48 8 |             íme mind éltem azzal a mit az ég a maga legkedveltebb
 49 8 |           halálra? Nem ez ragadja-e ki az embert a társaság közül,
 50 8 |          szerelemmel akarná általfogni az egész világot? - Halál! -
 51 8 |              gondolatot! Alatta meghűl az érzék, s minden enyész szemeim
 52 9 |               boldogságokra emlékezem, az a gondolat, hogy elhagysz,
 53 9 |              elysiummá változik el. De az édes álom nem tart sokáig,
 54 9 |          valának. El nem tudék távozni az ablak mellől, valamíg megláttam,
 55 9 |            Nincsi, utánuk kapék, nézem az írást borítékjaikon, s egyike
 56 9 |                Nincsi! Mi lelt? kérlek az ég szerelméért! Beteg nem
 57 9 |              magyarázhatatlan némaság. Az én leveleim kezedhez mentek;
 58 9 |       szeretlek téged; s épen ez nekem az az egy érdemem, mely miatt
 59 9 |              téged; s épen ez nekem az az egy érdemem, mely miatt
 60 9 |         cseppet, kedves leány! Drágább az, mintha annyi nagyságú gyémántot
 61 10|             sejt. - Marosi, mit teszen az? Én őtet másnak nem engedem.
 62 10|              térek vissza Budára, mint az az oroszlán, kinek elszedték
 63 10|           térek vissza Budára, mint az az oroszlán, kinek elszedték
 64 11|         Halljad mit ir: - Szentpéteri, az én közbenjárásom által az
 65 11|              az én közbenjárásom által az országbiró előtt, secretáriussá
 66 12|          váratlan történet értéséhez - az Nincsit illeti. Tegnap érettem
 67 12|               úgymond, íme e leveleket az úr barátjától vettem. Környülményeim
 68 12|              válasz nélkül adjam által az urnak. Jelentse neki szíves
 69 12|           kívánja. - Nem értettem. - S az úr nem tudná, kérdé, hogy
 70 12|       Szentpéterivel jegyben vagyon. - Az Istenért! mondám, mit követett
 71 12|             Szentpéterihez adá, holott az elsőség bármely oldalról
 72 12|               destinatiója a házasság; az erkölcsöknek megromlásában,
 73 12|             nőtelen szeretnek maradni, az a tiszte minden gyermekeit
 74 12|               alkalmasan tudod, mit ér az a titulus, melyben az üres
 75 12|               ér az a titulus, melyben az üres főkkel együtt sokszor
 76 12|               volt kitanulnom. Előttem az legcsudálatosabb, hogy Szentpéteri
 77 13|              vagyok, barátom, s tudják az egek mikor mehetek el. Már
 78 13|              eszembe jut. Pénzt kértem az onkelemtől - hiszed-e, minek? -
 79 13|                 széplelkűségből is. De az én örömeim el vannak mérgesítve
 80 13|           birtokában, mint én reméltem az lenni. De az onkelem! az
 81 13|               én reméltem az lenni. De az onkelem! az onkelem! Megvetéssel
 82 13|               az lenni. De az onkelem! az onkelem! Megvetéssel fog
 83 14|             hidegsége szerint mérsékli az idegen tántorodás grádicsait.~
 84 14|          idegen tántorodás grádicsait.~Az én széplelkü onkelem nékem
 85 14|          levelet, barátom, a milyetént az atyám testvérétől, a milyetént
 86 14|               testvérétől, a milyetént az én második atyámtól lehetett
 87 14|               akadni, de nem én. Nekem az fölötte kedves, mert meggyőzött
 88 14|             annyi, egyéb szükségeidre. Az én kedves emlékezetű bátyám
 89 14|                mert kevésbe mult, hogy az ifjúság tüze azt velem fölötte
 90 14|          magányomban gyakorta kesergem az emberek inségeit. Puszta
 91 14|       elvesztettem, kipótolhatjátok, - az egész világot! Nincsit! -
 92 14|         szomjúzom a vigasztalást, mint az elalélt bujdosó a forrás
 93 15|           édjeitől, s nékem, ó Marosi, az ő leveleiből kell olvasnom,
 94 15|              leveleiből kell olvasnom, az én Nincsim mint pazarolja
 95 15|            kellene fogadnom kérését. - Az én agyam nem arra való,
 96 15|                 Boldogtalan ember! ime az a csalfa, ki most igéző
 97 15|            téged elysiumba bájol, épen az ezelőtt kevés hónapokkal
 98 15|                még vagyon egy barátom. Az segíthetne rajtam, az könnyíthetne
 99 15|         barátom. Az segíthetne rajtam, az könnyíthetne roskasztó terhemen -
100 15|      könnyíthetne roskasztó terhemen - az orvosa, barátja, szabadítója
101 15|      szabadítója a szerencsétleneknek! Az engem mind azon kínjaimtól,
102 16|                 márcz. 28.~Úgy kivánja az országbiró, hogy siessek
103 16|             végre össze kell jönünk, s az az egy pillantat - - Hagyj
104 16|                össze kell jönünk, s az az egy pillantat - - Hagyj
105 17|        köszönetemet baráti leveledért. Az neked melegen ömlött szívedből.
106 17|                napja, hogy megérkezém. Az országbiró szokott kegyével
107 17|            érdemel; de nem fogadtam el az ajánlást. Soha nem kaptam
108 17|            kimentem a szőlők alá, hogy az első tavaszi szép napnak
109 17|      Margitsziget szép lombú fáival, s az a messze terjedő gyönyörű
110 17|             okát tekintem, érzem, hogy az nem félénkség; bízvást léphetek
111 18|              MAROSIHOZ~Buda, april 11.~Az onkelem parancsolja, hogy
112 18|               ér! - Mely derék portéka az emberi szív, ha az idétlen
113 18|             portéka az emberi szív, ha az idétlen egyengetések által
114 18|            akarod, úgy jársz vele mint az érlelt gyümölcscsel. A természet
115 18|          alkotója mind belé nyomta azt az anyagba, melybe ülteted
116 19|            szellő, mely környüllebegé, az édes lég, melyet beszítt
117 20|                őtet! látni fogom őtet. Az idősb Surányi bálba híva
118 20|          Nincsi még szeretett, míg még az az édes remény táplált,
119 20|              még szeretett, míg még az az édes remény táplált, hogy
120 20|                 oly szentül szeretett, az mindent hidegen fog tekinteni;
121 20|             mely boldog lészesz te, ha az én jó Klárim minden értelmében
122 21|              Elakadtam megszóllításán. Az nem az én vétkem, felelék,
123 21|       Elakadtam megszóllításán. Az nem az én vétkem, felelék, s a
124 21|                Nincsi adott volna okot az elhűlésre? Elijedtem dörgő
125 21|         szökvén; annyiban mondám, hogy az nem vétkem, mivel még szolgálat
126 21|                Szentpéteri megelőzött, az merő történet; hogy pedig
127 21|                 széplelkű ember! mondá az öreg könnyűbe lábbadván,
128 21|           Nincsi nekem jutott volna, s az ő szives részvéte mint lett
129 21|       örömeimnek, s a Nincsi onkele és az én onkelem mint örvendettek
130 21|              Úgy tetszett, hogy minden az ő tekintetétől, az ő megjelenésétől
131 21|              minden az ő tekintetétől, az ő megjelenésétől vett volna
132 21|             felé a társaság; de kivált az édeskés kis urak tarták
133 21|               tudtam volna nevetni. Én az én Endrédimmel egy ablakban
134 21|            hogy útját megrövidítettem. Az úr fölötte barátságtalan,
135 21|              mentegetőzésem véget ére, az öreg Surányi csendesen állott,
136 21|              ifjúval látni összekelni; az volt öreg napjaimnak minden
137 21|            jelenlétében akarám mondani az úrnak; nekem nem tetszésem,
138 21|         tetszésem, és soha nem is volt az, soha nem is lészen az,
139 21|            volt az, soha nem is lészen az, hogy ő máshoz menjen. A
140 21|              érkezőkkel lépe be s őket az öregnek akará bemutatni,
141 21|              képét s a tánczot kezdjem az ő kedves Nincsijével. -
142 21|                szemeimről a köteléket. Az angyal, kit ezelőtt kevés
143 21|                Annak elgondolása, hogy az állhatatlant mint szerettem,
144 21|              diadalomon - de mit érhet az? Kevés időig ura lehetsz
145 21|       elégséges vala arra, hogy szívem az ezelőtt még kevéssel kárhoztatott
146 21|      hiteszegettnek képe észrevétlenül az egykor szeretett és egykor
147 21|         Elalvék a mécs, melylyel nekem az ész csak perczekig világított
148 21|                víg ábrázok szemlélése, az a szózatos néma pillantás,
149 21|        tekintetemet, s minden tükörből az én képem, az elhagyott képe!
150 21|           minden tükörből az én képem, az elhagyott képe! a megvetetté!
151 21|              mint itt sorban függenek, az egymást szerető két kedvesnek
152 21|            szájából nevem nem zengett. Az az édes lebegő hang, melylyel
153 21|         szájából nevem nem zengett. Az az édes lebegő hang, melylyel
154 21|              szíves részt vesznek a mi az urat éri! Ha nagysádat a
155 21|     kiszaladtam s úgy tánczoltam, mint az őrült. Jótét gyanánt vala,
156 21|                Kedvezzen egészségének; az ily elhevülés halált hozhat. -
157 22|          egykor gyönyörűségemet lelém, az most gyötrésemre vál. Könnyebben
158 22|               körülöttem, meg megállok az ezer és ezer között, s körültekintek,
159 22|       szaladtam volna - - Most engemet az tesz nyomorúvá, a kit én
160 23|           szögben vonom meg magamat, s az aktok közhézagjaik alatt
161 23|        mosolygana. Ha így álmodozom, s az időt említem, mikor ottan
162 23|           nyugodott, s tekintete - ah! az a tekintés! melylyel csak
163 23|        enyhítések által gyötrelmeimet. Az ángyom, ki spanyol donna-alakba
164 23|            belső kínjait. Kikötém vala az ángyomnál, hogy fel legyek
165 23|        hajlottam, s érzéseimnek teljét az ő szép karjain sírtam ki.
166 23|                A hidegvérű öreg neveti az ő örömeit; pedig ezek az
167 23|               az ő örömeit; pedig ezek az örömek való örömek, s az
168 23|               az örömek való örömek, s az életnek legtisztább, legédesebb
169 23|           bölcsek, kik, a mit bennetek az eltelés és csömör, vagy
170 23|                igy tón, barátom! Mivel az ily öröm nem jól fér össze
171 23|             ily öröm nem jól fér össze az ősz haju philosophusok bölcseségével,
172 23|            urak gőggel pillantanak alá az ifjak boldog örömeikre.
173 24|          jussit!~Tovább a bál felől. - Az a szála ezer emlékezeteket
174 24|              hogy a kérdő Nincsi volt. Az a szultánöltözet vala rajta,
175 24|             megszabadulni tőle. Nincsi az erőszakig vitte tolakodását,
176 24|         erőszakig vitte tolakodását, s az útat ki nem hagyá mutatni
177 24|                nagysád kegyetlen! Mint az úr igazságtalan és kemény,
178 24|               egészen resignált vágyás az ő birtoka után! egy csak
179 24|      széttéptem ízről-ízre s kiszórtam az ablakon. A szél felkapta
180 25|           nyugtot. Egy mód van hátra - az, hogy távozzam. De most
181 27|                szirtmasszák emelkednek az ég felé, s agg fejek minden
182 27|               kalandozom be a mezőt és az erdőket, s a legsivatagabb,
183 27|                előttem elalkonyodik, s az összeszorult szívből Nincsimnek
184 27|           tenni mindent, mindent, hogy az örökké így lesz, hogy ő
185 27|            levelem érkezék a húgomtól. Az a gyermek el van telve szerelemmel.
186 29|              MAROSIHOZ~Torna, jún. 13.~Az ifjú Csengeri testvére Teréz,
187 29|                a legszebb érzésnek. De az ő könyűi részvevő érzésnek
188 29|          léleknek, mint a Terézé. Bár! Az ő társasága ír az én sebeimre. -
189 29|                 Bár! Az ő társasága ír az én sebeimre. - Ha a hold
190 29|              kertnek tágas útjain, míg az éjjeli őr borzasztó ordításával
191 29|                reánk nem kiáltja, hogy az éjfél már elütötte rezzentő
192 30|           időnk van, s tiszták, szépek az éjjelek. Ura vagyok magamnak,
193 30|           biztatnak. De oh mely tündér az ily csendes pillantat! enyész
194 30|        pillantat! enyész előttem, mint az árny, midőn tartóztatni
195 31|              MAROSIHOZ~Torna, jún. 20.~Az én onkelem nekem nevezetes
196 31|                én, kit a szerelem mint az árbocztalan hajót A szél,
197 31|            vágyok ugyan látni őtet, de az ezer szélvész, ezer inség
198 31|               S ime most együtt járjuk az utczákat, s osztogatjuk
199 31|      támogathat, éleszthet valami, úgy az minden bizonnyal azon pillantások,
200 32|              bátyámét ide zárom. Olyan az a milyent tőle várnom lehete;
201 32|               magaszalásai iránt; a ki az által engedi magát elcsábítatni,
202 32|       elcsábítatni, nem kevésbbé méltó az útálatra, mint a ki nyelvét
203 32|            igaz hűség által nyerni meg az udvar kegyelmeit, s nem
204 34|               környet s e pillantatban az egész világot átfogom, hóhérom
205 34| megmagyarázhatatlan érzést kisírhassam az ő keblében - s előmbe lebben
206 34|               magammal- s mikor osztán az a gondolat, hogy őtet elvesztettem,
207 35|            kellett mit mondottam, mert az az "ah, mely nyilalás, mely
208 35|         kellett mit mondottam, mert az az "ah, mely nyilalás, mely
209 36|               MAROSIHOZ~Torna, jul. 8.~Az éj, mely környülfogott vala,
210 36|           mulatott fekvésem körül, míg az illendőség engedé. - Kedves
211 36|             Kedves leány! mondám neki; az én nyomorúságom érdekli
212 37|           jelenteté be nálunk magát, s az öreg Csengeri által azon
213 37|      mesterégnek, s ide őket leginkább az az oltártábla vonzá, melyet
214 37|                s ide őket leginkább az az oltártábla vonzá, melyet
215 37|                 megtenni ez útat; s ez az oka szokatlan hallgatásomnak. -
216 37|                lelkemben, noha még azt az enyhületet, melyet nekem
217 38|               ott ejtenem sebet, a hol az őtet leghalálosabban érdekli?
218 39|                Én azalatt búcsút vevék az öreg Csengeritől, s épen
219 39|             nélkül vive szobájába. - S az úr megyen? az úr elhágy?
220 39|           szobájába. - S az úr megyen? az úr elhágy? monda mély sóhajtással
221 39|               legszívesebb barátság és az elszakadás gyötrelmei valának
222 39|           lelkemben mint valamely láng az éj homályában, s egyszerre
223 39|               phantasiejének szárnyain az érzés mélyeibe hatott, felszöktem
224 39|           jártam föl s alá a szobában. Az ő hajlandósága, az ő szerelme,
225 39|           szobában. Az ő hajlandósága, az ő szerelme, bár mely kicsinynek
226 39|              láttam, mely terhes leend az elválás. Teréz felkölt,
227 39|                nap hanyatlani kezde, s az eget a legszebb est borította
228 39|        kifejezésével, s ezt kérdé: hát az úr, édes barátom, hiszi-e,
229 39|             nem lesz; annál szebb lesz az estvét követő reggel; s
230 39|              másik jobb életnek, annak az ott ragyogó napnak egy sugára,
231 39|               rajta; de most egyszerre az epedésnek szívet olvasztó
232 39|               még nem hallám énekelni. Az utolsó strophában kicsapott,
233 39|      szenderíte. Bácsmegyei! úgy mond; az úr itt hágy engem. Mikor
234 39|         tiszteletemet, barátságomat. - Az utolsó szónak hallására
235 39|             mert tudom mennyit ártanak az effélék. De ki állhatott
236 39|             csókolja a jámbor zarándok az ereklyét, mint Teréz most
237 39|              ereklyét, mint Teréz most az én portrémat. De ezt én
238 39|                után nem kell-e tenéked az én szívem előtt kedvessé
239 39|              széjjel. Már hallánk jőni az öreget. Menj, monda; e csók
240 39|               örökre összeszőtt veled. Az összetódult fájdalmak legindulatosabb
241 39|                hirtelen ő, a kastély s az egész hely eltűnt szemeim
242 40|         melylyel a bátyámat megölelém. Az öröm nékem oly buborék,
243 40|           hidegen borzad vissza, midőn az örök tolongásban embert
244 40|            hányjátok ki a hiuság ürét, az elsőségenkapást, a birtok
245 40|            nyavalyásságaitokat, melyek az arany és gyémánt alól is
246 40|              vakonszülöttnek, ki előtt az emberi test alkotványa felől
247 40|            természet szemléltében igya az élesztő poharat. Ha őtet
248 40|             nyitja meg szívét, óh, úgy az örökre zárva marad! úgy
249 40|            együttléteztek csömört szül az néki s ásítozást.~ ~
250 41|                ég, ha földeidet ellepi az iszap, ha jószágodat az
251 41|                az iszap, ha jószágodat az ellenség elrabolja, még
252 42|            merültebb voltam, mint hogy az olyas eszembe juthasson;
253 42|              vala nekünk minden percze az életnek! S mikor végre mennem
254 42|           nálam, a mi őhozzá ért, a mi az ő lélegzete által megszenteltetett.
255 42|               és Endrédit fölvertem, s az Orczi kertjébe vevénk magunkat
256 42|              hogy a szomszédok is mind az ablakhoz futottak; s ha
257 42|           előtt! Gyakran sem a ló, sem az ura nem tudta mint menjen
258 43|                ítélt; maga előtt látja az élet végét, a hóhérpadot,
259 43|       hóhérpadot, a kirántott pallost; az élet szeretete reszket benne,
260 43|           kivánja, hogy bár ütne hamar az óra, mely véget vet kínjainak.
261 43|                mint állom ki! Gyakorta az a gondolat száll meg, hogy
262 43|       lélegzetet, s úgy vagyok, mintha az Etna kénköves aknájába kellene
263 43|               olykor engem is megszáll az a kivánság, hogy bár itt
264 43|                 hogy bár itt volna már az irtózatos percz, hogy esném
265 43|                s elterjed szemem előtt az oltár, s az eltünt szerelem
266 43|               szemem előtt az oltár, s az eltünt szerelem boldog ideje
267 43|              Hasztalan ragyog fölöttem az ég szép boltozatja, elhintve
268 43|        könyűimnek csöppenéseit, melyek az utcza köveire hullottanak. -
269 43|                Géniuszom sugdosá neked az elhagyott, kesergő, szerencsétlen
270 43|              szólót játszának, s végre az egész orcheszter egy harsogó
271 43|                le Szentpéterinek, mely az éji csendben úgy hangzott
272 43|            helyemből. Ő veszteg maradt az ablakban, fölpillantott
273 43|                ablakban, fölpillantott az égre. Posztózatomban vonulva
274 43|         szerelemmel pillantottak volna az enyéimbe. Ezek még azok
275 43|             azok a kik akkor voltanak: az övéi - - - Még egyszer pillanték
276 43|                  Még egyszer pillanték az ablakra. Nincsi nem vala
277 44|               vesztettem-e el mindent? az élet legfentebb boldogságait,
278 44|            volna jutalom gyanánt, mint az állhatatos, lángoló szerelmesnek
279 44|       állhatatos, lángoló szerelmesnek az a tántorodásból eszméletre
280 44|           valami eszmélet, addig tőlem az effélét nem retteghetitek. -
281 44|          keltetett volna, elalvám vala az esketést. Klári az ő Lolottjával
282 44|                vala az esketést. Klári az ő Lolottjával méne, a Lolott
283 44|               a mit önmaga óhajtott, s az ő karjain értem a szála
284 44|  gyöngykötelékekbe aggatva - s megette az esketés oltára, mely már
285 44|             szemekkel nézem most őtet, az angyalszépségűt. Üdvözlésem
286 44|                epedést, melybe engemet az ő alacsonyságok sülyeszte,
287 44|           minek titkoljam? elkeseredve az egész emberi nemzet ellen,
288 44|            homlokomról le-letörölgette az izzadás cseppjeit, karját
289 44|                meg a bizonyosság, hogy az álom nem volt, annál mélyebben
290 44|            lesz a leggyávább is, midőn az erősebbet, a ki neki barátja,
291 44|     fortepiano-orgona mellé üle, s azt az éneket játszá, melyet két
292 44|           egyedül ennek köszönöm, hogy az esketés czeremoniája alatt
293 44|         elmével állék közöttök. Nincsi az ének utolsó stróphájáig
294 44|          czeremoniának, midőn mindenek az uj pár felé tolakodtanak,
295 44|    szárasztotta fel. Bár ezek legyenek az utolsó könyűk, melyeket
296 44|              engedte, s nem volt senki az asztalnál, a ki szenvedéseimet
297 44|              Nincsihez, s kiállék vele az első helyre. A menüet első
298 44|               ott nekieresztém magamat az eltaposott szerelem s megcsalt
299 44|     alkalmatlan barátságát, a mennyire az által magamat akkor bántva,
300 44|             kedvet fogna adni és erőt. Az ital annyira feléleszté
301 44|               a tánczolók közé, s most az önte másokba is vígasságot,
302 44|             Nincsinek ábráza ragyogott az örömtől, s oh mely könnyűséggel,
303 44|             valék forgatva magamból, s az elöltnek gondolt szerelem
304 44|             Nincsi betegeskedésimnek s az erőltetett tántznak tulajdonítá
305 44|            volna, a ki teremtett, hogy az volt volna az utolsó! Ott
306 44|          teremtett, hogy az volt volna az utolsó! Ott jobb élet van!
307 45|               bálra. Megjelentem, s ez az elmenetel gyilkosom leve.
308 45|          elmenetel gyilkosom leve. Azt az elcsendesűlt tüzet, azt
309 45|               reám. Le akarék roskadni az elviselhetetlen súly alatt.
310 45|             Nem bírván tovább magammal az őrülésig tánczolok. Szentpéteriné
311 45|               átallott; nem tartóztatá az esztelen ifjat; Endrédi
312 47|            forog lelkemben, s sírásaim az ő sírásait ne igazolják.~ ~
313 48|                végre csak illő. S azok az orvosok! - Oh! tudom én
314 49|             látná mint viselem képemen az ő állhatatlansága következéseit!
315 50|                  Ma éjjel, midőn álmom az elmultak emlékezetébe szenderített,
316 50|               enyém, enyém lészesz te, az új szép virág, a jobb hajlékokban! -
317 50|                életben, emlékezhetnünk az itt élt boldog óráinkra -
318 50|                óráinkra - mely kinézés az! Te pedig, barátom, - de
319 50|                a víznek sebes mentében az élet sebes futását látánk
320 50|                 mely fontos pillantása az emberi életnek a halál,
321 50|  ártatlanságnak mocska nem fertőzteti: az a hév, melylyel olyankor
322 50|            hideg karjai közé. Oh, hogy az a tied még távol legyen,
323 51|              emlékezet, mely lelkemben az ő meglátására új leve, elrontották
324 51|         fakadjon, mikor én kihalandok. Az immár nincsen messze. A
325 51|               csüggő fővel hervadnának az ő mellyén, s kisdede parányi
326 51|                Helyreállani? kérdém, s az ég felé pillantottam. Ment,
327 51|            tudni kívánták, honnan jött az. Korán fonnyada el a szép
328 52|                gyakorta, s látom, hogy az emberek e pontban is épen
329 53|                nem állottak, s csaknem az alkalmatlanságig tudakoztatták
330 53|               vagyok. Tudni kell, hogy az effélék mint mennek azoknál,
331 53|    látogatásaimat, de úgy ejtvén, hogy az ilyeneknél egy hátrahagyott
332 53|                s akarom, hogy fekszik, az ilyetén bohókat épen oly
333 53|                festeni szíves hálámat, az nekem egy lelketlen fagyos
334 54|              is tudatott, félvén, hogy az nekem árthat, és akik minden
335 55|        láthasson elindulásom előtt; ha az ágyból kikelhetne, úgy mond,
336 55|                vagyon szükségem, s ezt az ő meglátása össze fogott
337 55|               egész életemnek, melyben az illendőségnek megsértése
338 55|              volna lenni mind ez, mind az.~ ~
339 56|               hagyám festeni, minthogy az olajfestést útamra bajosan
340 56|           bölcseknek azt mondaná, hogy az sebedbe mérget önt? S Nincsi
341 57|       MAROSIHOZ~Buda, april 25.~Tegnap az öreg Surányinál kelle vacsorálnom. -
342 57|              ily érzékenyül szánnak. - Az öreg gondosan eltávoztata
343 57|               szíves, való kifejezés s az a forró kézszorítás, melylyel
344 57|       tiszteletet támasztott volna még az angyalokban is, elakaszta;
345 58|              MAROSIHOZ~Dorog, május 4.~Az vala ám a keserves pillantás,
346 58|                 s mindent oly pusztán, az ablakokat mind nyitva láttam,
347 58|               Elborzadtam, s mentem. - Az a szép remény, hogy e szobákban
348 59|                Pozsony, máj. 14.~Mikor az ő emlékezete kísér ágyamba,
349 59|                érezése gyilkosan rohan az ál boldogság helyébe reám -
350 60|               máj. 16.~Jaj nekem, hogy az a boldogság, hogy az az
351 60|              hogy az a boldogság, hogy az az öröm, melyet nekem ő
352 60|                az a boldogság, hogy az az öröm, melyet nekem ő csinált,
353 60|               karjai közzé. - Igen is; az enyhítő balzsamcsepp volna,
354 60|               Marosi! mely boldogtalan az ember ez érzéssel, mely
355 61|                művészek dolgozóiban. - Az is haszontalan! A boldog
356 61|             összehúzza. - Hová levének az idők mikoron engem a Corregio
357 62|             engem szeret, mondod: s én az ő birtokában boldog leendek.
358 62|           komorsággá sülyedez. Oda van az egykori szelídségem, s annak
359 62|            tanácsaidat, kedves! Elmult az idő, melyben nekem szabad
360 62|       szerencséssé tehet engem és őtet az enyém. Egy zivatar korán
361 62|             zivatar korán felhozá reám az őszt. Hagyj engem! Én már
362 62|  megszabaduláshoz, s arczomról letörlé az egészség és ifjúság színét.~ ~
363 63|                megfosztatom, hogy neki az ő sok kegyét, részvétét,
364 64|               vagyon gyöngülve; s mind az orvos mind én is attól rettegünk,
365 64|               léptem. Kibeszélhetetlen az az elgyöngülés, melylyel
366 64|            léptem. Kibeszélhetetlen az az elgyöngülés, melylyel én
367 64|               öcsém! - Láttam, hogy ez az ellágyulás neki ártalmas,
368 65|         befogásával én tehetém körülte az utolsó szolgálatot. Egy
369 65|          minden czifra emlék nélkül. - Az a közönséges szomorúság,
370 65|              pompát, melylyel hiúságát az ál szomorúság szokta leplezni.~ ~
371 66|             tanácsolja, azt tanácsolja az orvos is, hogy menjek hozzátok.
372 67|           levelet, úgy tetszik, mintha az életnek új erejét veszteném
373 68|                Bácsmegyei inségének ők az okai. De ez a nyájasság,
374 68|              gyötrelmeit, s Bácsmegyei az elkeseredésnek legmélyebb
375 68|           ágyba tenni. Szentpéteri éle az alkalommal, s magunkban
376 68|      rázkodtatás által sokat szenvede. Az orvos újabbi vérindulástól
377 69|             MAROSIHOZ~Buda, októb. 10.~Az éjjel aludt, de keveset
378 69|             monda. Üdvözöld Nincsit, s az én kedves jó hugomat s férjét!
379 69|           alvása csöndesen vitte által az örökkévalóság hosszú éjébe.~ ~
380 70|  szerencsétlennek kelle lenni, ha őtet az után alkalmasan nem ismered.
381 70|                mostani levelem viszen, az úgy kívánja, hogy az egyetlennek,
382 70|           viszen, az úgy kívánja, hogy az egyetlennek, a hasonlíthatatlannak,
383 70|               őrajta nincs semmi, a mi az egészre szükségesképen ne
384 70|           tartozzék, nincs semmi, a mi az egésznek hatását ne segélje.
385 70|               való nevét hallandod, ki az, a kit én ennyire csudálok,
386 70|                miért nem fogadhatád el az anyám ajánlását, hogy velünk
387 70|               megtestesülve látván azt az ideált, melyet az asszonyi
388 70|           látván azt az ideált, melyet az asszonyi rény és érdem felől
389 70|                volna a hatvanhoz, mint az ötvenhez; és mégis mindent,
390 70|            mindent, a ki körébe lép. S az én asszonyi ideálomnak ez
391 70|           feledni kezdem, hogy itt nem az úr, hanem az asszony képe
392 70|              hogy itt nem az úr, hanem az asszony képe az, melyet
393 70|              úr, hanem az asszony képe az, melyet elődbe tennem kell.~
394 70|               mondunk. - Bocsásson meg az igazság, hogy őfelőle szóllván,
395 70|       nevezettel élni merészlettem; de az a báj, mely ezt a páratlan
396 70|             már csak hangzása is, maga az a szózat, mely ajakiról
397 70|               szögek, szine halvány, s az egész physionomie lankadást
398 70|            legszebb két szem, kék mint az ég legtisztább azurja, életet
399 70|             érdemeiknek megismerése és az a heves vonszás irántuk,
400 70|         beszélek. - Tegnapelőtt reggel az anyám későbben kele ki ferdeje
401 70|               s figyelmessé tevé, hogy az inséparable is jő. A társaság
402 70|        köszöntené leányának. Ez a mint az anyám és én fellépénk, elmondá
403 70|                örülve fogadott, mintha az neki volt volna megtiszteltetése,
404 70|              consiliárius Belényesi, s az én, kedves anyám a consiliáriusné,
405 70|                aktja óta vagyok igazán az elválhatatlan - kiindúlánk
406 70|                olvassa-e először, vagy az talán azon olvasásai közé
407 70|              magáért a könyvért, hanem az általa megujított emlékezetek
408 70|              nem általlaná megvallani; az öreg kornak alig maradtak
409 70|            mint a visszaemlékezés, s ő az emberi tiszta érzésekért
410 70|                előtt olvasni és belőle az olvasás közben jegyzéseket
411 70|         jegyzéseket tenni; megkedvelte az ifjú szorgalmát, látni akarta
412 70|         idejével bánjon eszesebben. De az ifju felelt, hogy a mint
413 70|             Nincsi charaktere felől? - Az, feletti Vasvári, kiméletlenül
414 70|        Bácsmegyeit nem fogná szánhatni az olvasó, s a román eltévesztette
415 70|    eltévesztette volna a maga czélját. Az effélék költemények, s oly
416 70|             költeményeket venni illik. Az olvasó nem gondol vele,
417 70|        költeményt; néki elég, ha szíve az édes-keserű érzései közt
418 70|        tekintett hitvesének szemeibe s az asszony elpirult. - Generál
419 70|           kedvetlen, ha kimondom, hogy az a Nincsi, a kit itten festve
420 70|              lát, senki nem egyéb mint az én kedves Cecilem, és hogy
421 70|    történeteinknek végighallgatásában, az én barátném és én örvendeni
422 70|                kiket nekem ada áldásul az ég, a gyermek soha inkább
423 70|           vezető nélkül taszítatnak ki az ifjúság örvényeire, nekem
424 70|                tárgyképen, mely a mint az atyám előttem is szerette
425 70|         szabadon hagyva érném magamat. Az atyám szoros barátja volt
426 70|             atyjának, s ez a barátság, az által, hogy mindketten consiliáriusok
427 70|               adtak egymásnak, hogy ha az az ifjú, kit a kiadó Bácsmegyeinek
428 70|            adtak egymásnak, hogy ha az az ifjú, kit a kiadó Bácsmegyeinek
429 70|               Olaszországba küldetett. Az atyám és az ő atyja, úgy
430 70|   Olaszországba küldetett. Az atyám és az ő atyja, úgy szólván, egy
431 70|          csináltak; s én, még gyermek, az iskolából haza jött s kevés
432 70|               a szép lelket, mely véle az őrűltek útjaikat kerülteté,
433 70|         seregében józanon tartotta; de az a hajthatatlanság, mely
434 70|        félelmessé tevé. Mert hogy azok az épületes scének, melyeket
435 70|              akarna is, a ki szüléimet az ő bölcsen sanyarú nevelésekben
436 70|                nevelésekben ismerte. - Az én barátom soha nem volt
437 70|            meghalt, s a nádor-ispán, s az ország bírája s mások nagyjaink
438 70|               nagyjaink közzül, s maga az atyám is, igyekeztek annak
439 70|              útakat szerető nem engede az intésnek, s barátjai el
440 70|              el kezdének hűlni iránta. Az atyám megsejté benne az
441 70|                Az atyám megsejté benne az erőt vevő hypochondrie jeleit,
442 70|                 Így én magam s szüléim az állhatatlanság, hívtelenség,
443 70|            mentek volnánk; mert bizony az élet nem román és a román
444 70|               Bácsmegyei is óhajtotta? Az atyám valóbb characterű
445 70|               ember volt, minthogy ezt az előtt a ki jobbomra vágyott,
446 70|           különösségeit, s tudta, hogy az ily characterüekkel kimélések,
447 70|            inkább, mivel bizonyos volt az iránt, hogy sem én nem fogtam
448 70|                sem én nem fogtam volna az ő ismeretsége nélkül is
449 70|            hogy jobbjával megkínáljon.~Az öreg generál a consiliárusnénak
450 70|             nem jelent, mint mióta ezt az urat ismerem. Minden cselekedete,
451 70|            felől még világosabban szól az a gyönyörű vágás, mely bal