Part

  1 1 |          álmodnám, szép és jó Nincsi, hogy eljöttem tőled. Tőled lenni
  2 1 |       érütésben érzem híjodat, érzem, hogy távol vagyok tőled. Lyánykák,
  3 1 |    angyaltekinteted mint ragadott el, hogy rólad, magamról, s az egész
  4 1 |              jó Nincsi, s elképzelem, hogy ez az oly nyugtalanul várt
  5 1 |               majd megint itt leszen, hogy én majd megint nálad leszek,
  6 1 |              a szép téli nap kecseit, hogy az űr, melyet szívemben
  7 1 |              fényében, s az az érzés, hogy együtt vannak, miként melengeti
  8 1 |            őket mint a tavasz melege, hogy nem gondolnak a hideg csípősségével -
  9 3 |            óráról órára inkább érzem, hogy nélküled nem élhetek. Reád
 10 3 |          abban találtam vigasztalást, hogy majd ismét veled leszek,
 11 3 |              majd ismét veled leszek, hogy majd ismét boldog leszek
 12 4 |            jan. 24.~Megengedj kedves, hogy leveleim után sokáig hagylak
 13 4 |               noha már nagy az ideje, hogy itt vagyok; annyifelé kapkodtak,
 14 4 |          vagyok; annyifelé kapkodtak, hogy lehetetlen vala reá érnem;
 15 4 |          Valóban barátom, szégyenlem, hogy egy rövid elválás így elbúsít,
 16 6 |           kiérénk, figyelmessé tevém, hogy nézze mennyi nép tolakodik
 17 6 |           látásunkra, s szántam őtet, hogy a sok köszöngetés kifárasztja.
 18 6 |        bármely alkalmatlanságot, mint hogy azt a gyanút vonja magára,
 19 6 |            azt a gyanút vonja magára, hogy elhívén magát azon, hogy
 20 6 |              hogy elhívén magát azon, hogy ő a szán királynéja, szégyelli
 21 7 |         Soprony, febr. 2.~Oh barátom! hogy az ember a maga érzéseit
 22 7 |              meg a város két harmada, hogy ők egyek lesznek? nem megkészültnek
 23 7 |        Nagyfalvi úrhoz eskettetett! - Hogy az a teremtés, melynek a
 24 7 |              Ime most világosodék ki, hogy az öregek soha nem akarták,
 25 7 |              öregek soha nem akarták, hogy gyermekek Halasiné legyen,
 26 7 |           mert Halasinak nincs sokja. Hogy a fiatal pár szereti egymást,
 27 7 |       mindennapiak! Rettenetes látni, hogy az emberek oly reményeket
 28 7 |            kellene szedni tanúlságul, hogy a tapasztalatlan készülne
 29 7 |          szerencse nagyobb vala, mint hogy egy óráig is elmélkedni
 30 7 |          szülék szerencsének tartják, hogy házok egy ily tekintetű
 31 7 |                s a leányt oda ígérik. Hogy egy dologhoz, mely gyermekeket
 32 7 |          anyámasszonytól megtanúlánk, hogy gyermeknek nem szabad akarni,
 33 7 |         gyermeknek nem szabad akarni, hogy annak engedelmeskednie illik.
 34 7 |          befutott ábrázzal jelenteni, hogy huga asszonya szépsége,
 35 7 |             vétket követteti el vele, hogy ellenkezzék szüléivel. Sír,
 36 7 |            szemtelen és pogány, látni hogy a szerencsétlen gyermek
 37 7 |             valamig Halasi megértvén, hogy itt vagyok, bejöve hozzám
 38 7 |           Veszprémivel, kihez bíztam, hogy más gondolatra fogom vehetni,
 39 7 |            megígérteté velem magának, hogy a lakodalomtól, melyre bizonyosan
 40 7 |         érzése ád a szerencsétlennek, hogy nem érdemli esetét. Kevéssel
 41 7 |               által menteté ki magát, hogy viceispánjától siető parancsolatjai
 42 8 |              éji álmom! Ugy látszott, hogy valamely ismeretlen kiterjesztett
 43 8 |  kiterjesztett karral közelíte feléd, hogy téged megcsókola, s hogy
 44 8 |              hogy téged megcsókola, s hogy te édes mosolygással tekintettél
 45 8 |           nézelled, s mondd magadnak, hogy nincs ember, aki téged oly
 46 8 |             boldog óráinkra, s érezd, hogy mi egymásért vagyunk teremtve,
 47 8 |               vagyunk teremtve, érezd hogy ha boldog akarsz lenni,
 48 8 |             mi lelt? mi tartóztathat, hogy írj? Ha elhidegültél irántam,
 49 8 |               engedd tudnom. Ne hidd, hogy téged azért vádolni foglak.
 50 9 |             emlékezem, az a gondolat, hogy elhagysz, mint valamely
 51 9 |            mellől, valamíg megláttam, hogy jő. Két levél, Nincsi, utánuk
 52 9 |              Oh, ha repülnöm lehetne, hogy bánatomat kebeledben sírhatnám
 53 10|               Endrédinek tudósítását, hogy Nincsivel valaminek kell
 54 12|              hír gyanánt jelenthetem, hogy Szentpéteri megérkezett.
 55 12|          Környülményeim úgy kívánják, hogy válasz nélkül adjam által
 56 12|               az úr nem tudná, kérdé, hogy mátka vagyok? Mire való
 57 12|                  Elhitte állításomat, hogy semmit nem tudok, s jelentette,
 58 12|              nem tudok, s jelentette, hogy Szentpéterivel jegyben vagyon. -
 59 12|                ki talán nem is tudja, hogy e kincstől barátját, jóltevőjét
 60 12|          Surányival, s kimondám neki, hogy cselekedetén eléggé álmélkodni
 61 12|               vonított, s azt felelé, hogy a leány destinatiója a házasság;
 62 12|              szerető s bölcs atyának, hogy leányát, mihelyt érette
 63 12|              óhajtotta és remélte is, hogy te lészesz veje, de te magadat
 64 12|                Forrott vérem, látván, hogy egy köztiszteletü s különben
 65 12|           gondolkozik, kimondám neki, hogy te ismered a dolgok becsét,
 66 12|             fogadtatnál. Azt felelte, hogy a dolgot úgy tekintem mint
 67 12|              hív barát, s reám bízza, hogy már most tekintsem mint
 68 12|              meg vagyon téve, s illő, hogy a mélt. úr szavát állja,
 69 12|          Előttem az legcsudálatosabb, hogy Szentpéteri a te szerelmed
 70 12|          szeretném azt hinni felőled, hogy neked ezáltal szolgálatot
 71 12|            volna.~Hitesd el magaddal, hogy parancsaidban, melyekkel
 72 12|             tisztem s örömem lesz, és hogy esetedben nálamnál szívesebb
 73 13|       onkelemtől - hiszed-e, minek? - hogy rajta Nincsit megvehessem. -
 74 13|            ilyet felőlem? - Tudom én, hogy nekem elég volt volna csak
 75 13|     mérgesítve örökre, s én nézzem e, hogy más szenvedje azt miattam,
 76 14|                Köszönöm barátságodat, hogy elmétlen lépésemet mentegeted,
 77 14|         mindenkor vártam, óhajtottam, hogy szeretsz, s hogy bennem
 78 14|          óhajtottam, hogy szeretsz, s hogy bennem határtalan bizodalmad
 79 14|               velem annyira érezteté, hogy tisztemnek érzém megvallani
 80 14|          megvallani neki válaszomban, hogy mind kegyére, mind jó ítéletére
 81 14|            vagyok, mert kevésbe mult, hogy az ifjúság tüze azt velem
 82 14|             ábrázt látok, azt hiszem, hogy azt szerencsétlen szerelem
 83 14|            kertet, minden társaságot, hogy bajomat elszórhassam, de
 84 15|               Szentpéteri úgy akarja, hogy régi barátságunk szerént
 85 15|     bizonyítottam, legyek; vőfélye. - Hogy a román ugyancsak érdeklő
 86 15|               én agyam nem arra való, hogy megfontolja, mit illik és
 87 16|            Úgy kivánja az országbiró, hogy siessek vissza Budára. Holnap
 88 16|         Sopronyt. De más útat veszek, hogy a régibben nem látott vidék
 89 16|             felé indulni! s íme most, hogy oda Nincsi. - Oh, bár ne
 90 17|       gondolkozásommal.~Harmad napja, hogy megérkezém. Az országbiró
 91 17|   alkonytájban kimentem a szőlők alá, hogy az első tavaszi szép napnak
 92 17|                Ezt látni, elgondolni, hogy maga sem lehet messze, fölugrani
 93 17|            vert. Magam is szégyenlem, hogy ily gyönge vagyok. Nincs
 94 17| bátortalanságom okát tekintem, érzem, hogy az nem félénkség; bízvást
 95 18|               Az onkelem parancsolja, hogy hozzá menjek ki. Fölakadt
 96 18|               vagyok," s azt kívánja, hogy tudassam vele bajomat, s
 97 19|               noha tartanom lehetett, hogy megsejtend. Szentpéterijének
 98 19|            tola, mint taszíta valami, hogy keljek föl, hogy szökjem
 99 19|              valami, hogy keljek föl, hogy szökjem hozzá, hogy ragadjam
100 19|              föl, hogy szökjem hozzá, hogy ragadjam ki Szentpéterinek
101 19|               szánj meg; adj könnyűt, hogy kisírhassam, s erőt, hogy
102 19|             hogy kisírhassam, s erőt, hogy terhem alatt le ne roskadjak.~ ~
103 20|         kedvéért tart, s úgy kivánja, hogy jelenjek meg korábban. -
104 20|               az édes remény táplált, hogy ő enyém lészen, úgy néztem
105 20|       szeretett engemet, s óhajtotta, hogy Nincsi enyém legyen, örült
106 20|             nélkül hivat korábban, és hogy szóllani fog velem. El vagyok
107 20|         leveleimet, mint hozza nekem, hogy minél elébb láthassa ha
108 20|        nevedben megölelem, ha hallja, hogy a vett csókot te küldöd
109 21|          lehete; pedig megjövendölém, hogy sokat fogok! - Surányi a
110 21|          esdeklő hanggal megköszönte, hogy kérése iránt tekintettel
111 21|        fájdalom úgy elfogta szavamat, hogy ennél többet nem mondhattam,
112 21|             szökvén; annyiban mondám, hogy az nem vétkem, mivel még
113 21|           rendhez s szokáshoz szabni. Hogy azonban míg én távol valék
114 21|         megelőzött, az merő történet; hogy pedig a Nincsi szüléi őtet
115 21|            mint örvendettek volna ők, hogy egykori barátságok bennünk
116 21| megkoronáztatik - ah! akkor kivánnám, hogy halálos elbutulás fogna
117 21|           halálos elbutulás fogna el, hogy elvesztvén eszméletemet,
118 21|          megől a nap. - Úgy tetszett, hogy minden az ő tekintetétől,
119 21|             urak tarták szükségesnek, hogy a mindenféle illatok fulasztó
120 21|              nekem jöve. Képzelheted, hogy útját megrövidítettem. Az
121 21|      hajlongást tud adni. Azt hittem, hogy lábai előtt dőlök el. Fölpillantottam,
122 21|             magamat azzal vádolhatni, hogy másoknak örömeiket a magam
123 21|           Igen is lányom, azt hittem, hogy valaha örömem lesz e derék
124 21|     megkíméllek; elég büntetés neked, hogy övé nem lészesz. Bácsmegyei,
125 21|                soha nem is lészen az, hogy ő máshoz menjen. A dolog
126 21|             szüleinek meg van mondva, hogy küszöbömön belépni ne merjenek. -
127 21|        kiállának, s Szentpéteri kért, hogy viseljem képét s a tánczot
128 21|              most. Annak elgondolása, hogy az állhatatlant mint szerettem,
129 21|          állhatatlant mint szerettem, hogy neki mint áldoztam föl mindenemet,
130 21|              ezer okok cselekedheték, hogy irántad hűségtelenné legyen -
131 21|       ellenvetés elégséges vala arra, hogy szívem az ezelőtt még kevéssel
132 21|          egyszerre, annak emlékezete, hogy kevés hetek előtt itt repültem
133 21|          Nincsivel, e tükrök előtt, s hogy ezeket mind, úgy a mint
134 21|               szemeimet köd lepte el, hogy azokból a mik körültem történtek,
135 21|           foga mellettem. Nem tudtam, hogy mellettem ül s kezemet tartja,
136 21|            őrült. Jótét gyanánt vala, hogy ez örvénytánczban föl és
137 22|      Valamikor tegnap tollhoz nyulék, hogy hozzád írjak, el kelle löknöm
138 22|       érzeményeik úgy összeforradnak, hogy egy lélek, és egy akarat
139 22|               íme útjok úgy hajol el, hogy össze soha többé nem tér,
140 22|             össze soha többé nem tér, hogy ők egymást soha többé föl
141 22|         láttalak, midőn úgy tetszett, hogy föltaláltuk egymást, te
142 22|               szent csókját adád úgy, hogy minden érzékem eltompult,
143 22|             Géniuszom megsugta volna, hogy te azon első szent csókoddal
144 23|       megszokott tekintetem a nélkül, hogy azt tudnám, felreppen a
145 23|            Kikötém vala az ángyomnál, hogy fel legyek szabadítva minden
146 23|            ekkor nyíltak meg szemeim, hogy a dolog kicsinált játék
147 23|               kicsinált játék volt, s hogy neki reám nem vala szüksége.
148 23|               maga tevé számba felét, hogy forró könyűim pajkosan elkapott
149 23|      elmerülék, s reám veté kendőjét, hogy nem tudám mi lel, s ezt
150 23|        legelső tánczost, kit előkapa, hogy el nem érhetém; s ha látá,
151 23|               nem érhetém; s ha látá, hogy táncza végét várom, oly
152 23|          várom, oly hosszan tánczola, hogy kénytelen valék magam is
153 23|  legszebbiknek, s azt fogják felelni, hogy ifju esztendeiket; s menj
154 23|            oly széppé, s látni fogod, hogy épen e gyönyörűségek, melyeket
155 24|             is látom én azt, barátom, hogy én neked, boldog szeretőnek
156 24|              karjaidat, s megengedéd, hogy áradozó szívemnek habjait
157 24|        megnyugtatást talál. Érzem én, hogy nem sokára panaszaim ki
158 24|             soha többször! mindjárt a hogy beléptem, annyi egy és más
159 24|               egy és más rohana reám, hogy csak nehezen tudtam vánszorogni
160 24|            riaszta fel andalgásomból, hogy miért nem tánczolok. Oda
161 24|            zengésű szózat azt mutatá, hogy a kérdő Nincsi volt. Az
162 24|             megmondhattam volna neki, hogy hitszegését megbocsátom,
163 24|          mondhatnám neki még egyszer, hogy őtet szívem végtelenül szereti;
164 24|              szórhatna el így a szél, hogy ne maradna ittlétednek semmi
165 25|               Egy mód van hátra - az, hogy távozzam. De most még nem
166 26|          vezetem Nincsit oltár elébe, hogy magad is csudálni fogod.
167 26|            addig kért, addig unszolt, hogy lehetetlen vala neki magamat
168 27|               tenni mindent, mindent, hogy az örökké így lesz, hogy
169 27|              hogy az örökké így lesz, hogy ő örökké enyém marad, hogy
170 27|            hogy ő örökké enyém marad, hogy ő senkit sem fog rajtam
171 28|             fakasztatnak. - Azt írod, hogy meg van téve a kötés, mely
172 28|     utánavágyást. S te Marosi vagy-e, hogy nekem ezt írhatd? Tartóztass
173 29|        barátság kiterjesztett karjai, hogy sírjam ki fájdalmaimat -
174 29|        ordításával reánk nem kiáltja, hogy az éjfél már elütötte rezzentő
175 30|               pillantatokat ad nekem, hogy nyugodt elmével nézhetek
176 30|              végig nyúlok, s elnézem, hogy a hold és csillagok mint
177 30|                mint óhajtom olyankor, hogy végre már hullana le szemeimről
178 31|             külde ismét. Parancsolja, hogy siessek hozzá, s én, kit
179 31|              Terézzel, jelentém néki, hogy követni akarom példáját,
180 31|              alamizsnát. - Azt látni, hogy Teréz mely szeretetre méltó
181 31|               s mint ejti úgy dolgát, hogy a fölsegélteknek nem marad
182 32|              tiédet is, melyben írod, hogy vármegyéd követnek választott.
183 32|             reményeknek, s azon légy, hogy neved hallására még késő
184 33|            tartok, igen, tartok tőle, hogy összeront.~ ~
185 34|             reszketni kezd s elvakul, hogy végre megdöbbenek a Mindenható,
186 34|         kiterjesztem egy valaki után, hogy azt a vég nélkül való, kimondhatatlan,
187 34|               néki szaladok, s látom, hogy hasztalan vívok magammal-
188 34|           mikor osztán az a gondolat, hogy őtet elvesztettem, hogy
189 34|               hogy őtet elvesztettem, hogy őtet örökre elvesztettem,
190 34|              mint kiáltok föl hozzád, hogy szánj meg, s hagyj vesznem.~ ~
191 35|            eresztenek, s tartok tőle, hogy szem alá fogtak, s Terézt
192 36|             mellett azon gondolatban, hogy nyomorúságom oly sokakat
193 36|   nyomorúságom oly sokakat meghatott? hogy inségemet oly sokaknak panaszolhatom?~
194 36|        Egészségem helyre állott, csak hogy még néha gyöngélkedem. A
195 37|               Jászónak vevék útjokat, hogy itt a Krakker festéseivel
196 37|        szóllanak arról, a mit láttak, hogy kedvem érkezék mindjárt
197 37|             kedvem érkezék mindjárt a hogy ők elmentek, megtenni ez
198 37|    Szomolnokon láték, hozzá járulván, hogy Csengeri a Museum Pio-Clementinumot,
199 37|          téteté le, - ki hitte volna, hogy ezeket s több efféléket,
200 37|       emlékezetét annyira elolthatná, hogy mintegy újjá szülve térhetnék
201 37|           szülve térhetnék meg onnan! Hogy azt szabad reményleni, te,
202 38|             egész mértéke kínjaimnak, hogy még ennek is reám kelle
203 39|              a kertbe akarék lemenni, hogy míg Teréz haza jő ott mulassak;
204 39|                Megértvén cselédemtől, hogy a bátyám Budára érkezett,
205 39|          gyötrelmei valának festve. - Hogy talán szeret, ez a gondolat
206 39|                édes barátom, hiszi-e, hogy bírni fogja Nincsijének
207 39|        phantasiekben veszté el magát, hogy fortepianoja énekével együtt
208 39|            belépe a cseléd jelenteni, hogy minden kész. Teréz egész
209 39|              mond; de jusson eszedbe, hogy Tornán egy leányt hagyál,
210 39|   emlékeztetének, megnyiták szívemet, hogy sírhaték. Teréz elővevé
211 39|     könyöklött, s kendőmmel ada jelt, hogy néz utánam. Én süvegemmel
212 40|               irántam, de ő nem érzi, hogy szerfelett gondoskodván
213 40|              inkább hagyjátok magára, hogy a természet szemléltében
214 42|          pedig merültebb voltam, mint hogy az olyas eszembe juthasson;
215 42|             rajta, kivált azt látván, hogy Nincsi ablakot nyita s alá
216 42|        fölpillantottam, s úgy hittem, hogy elsülyedek, látván hogy
217 42|               hogy elsülyedek, látván hogy Nincsi visszakapá magát,
218 42|             Oly rettentő lettem-e én, hogy tőlem neki vissza kell vonulnia? -
219 42|               jaj, jaj neki is! neki, hogy lelkiismerete vádolja; nekem,
220 42|         lelkiismerete vádolja; nekem, hogy őtet szenvedni látom s kebelén
221 42|       érzettem szívemnek szorongását, hogy volt valami nálam, a mi
222 42|        elütötte a nyolczat, s tudtam, hogy Nincsi már felkölt, s látásom
223 42|          ágaskodott alattam a paripa, hogy a szomszédok is mind az
224 43|               ön magával azt kivánja, hogy bár ütne hamar az óra, mely
225 43|              az a gondolat száll meg, hogy hozzá futok, lábaihoz vetem
226 43|         minden ereimben annyira forr, hogy csaknem megpattanok, majd
227 43|               szívemet összeszorítja, hogy alig vehetek lélegzetet,
228 43|               megszáll az a kivánság, hogy bár itt volna már az irtózatos
229 43|               már az irtózatos percz, hogy esném által kínjaimon! De
230 43|      hevületem, elcsüggedve dőlök el, hogy egészen összerogyok, ha
231 43|             bátyám elhitette magával, hogy nekem most nem tanácsos
232 43|    szerencsétlen szerelem accentjeit, hogy a hitetlen lyány szívében,
233 43|               kénytelen leszek látni, hogy karjaim közzül kiragadják! -
234 43|         szózatját; énekel, mert érzi, hogy a természetre világ száll
235 43|             lebdestek, mert érzették, hogy enyéimek lévén, neki is
236 43|                  Már oly világos van, hogy kiláthatom a helyet, hol
237 44|            mondd ki, kérlek Istenért, hogy el ne csüggedjek egészen.
238 44|               annyira megvilágosodék, hogy gyertya nélkül látni lehetett,
239 44|           megmásztam a Gellérthegyet, hogy a kelő nap pompáját láthassam.
240 44|             mint borította el Pestet, hogy belőle csak a tornyok látszottanak
241 44|          megígértem vala a bátyámnak, hogy nála töltöm a reggelt. -
242 44|          reggelt. - Fájt nékem látni, hogy ez a jó ember mit szenved
243 44|            szenved miattam, s érteni, hogy kimenésemet megtudván, gondokba
244 44|          csontjaimban lesz annyi erő, hogy a reámrakott teher alatt
245 44|         erővel rámpillantani, félvén, hogy nem fogja elfojthatni könyűit.
246 44|             itélvén, és igen bölcsen, hogy első ifjuságom boldog emlékezete,
247 44|               annyira elfogyott vala, hogy mindjárt ebéd után kénytelen
248 44|               oly ólomalvás lepe meg, hogy ha bátyám fel nem keltetett
249 44|              eszedbe, mondá a bátyám, hogy örökösem, egyetlen vigasztalásom,
250 44|               áldozatját! Szerencsém, hogy kevés pillantatokkal azelőtt
251 44|          kevés pillantatokkal azelőtt hogy felléptem, mások érkeztek
252 44|             Hála tenéked, nagy Isten, hogy azt hamisság és neheztelés
253 44|         neheztelés nélkül mondhattam; hogy feledhetém kínjaimat, melyekkel
254 44|               sülyeszte, s a szerint, hogy a vétkes lelkiismeret félénkséggé,
255 44|             ragada meg a bizonyosság, hogy az álom nem volt, annál
256 44|           indulatosan esdeklő hangon, hogy beléborzadás futa végig
257 44|         Belépvén a szálába, s látván, hogy nemtaláltatásom zsibongást
258 44|        mellett szemléli. Érzettem én, hogy Endrédi rajtam nem segíthet,
259 44|      jelenléte annyira megbátorított, hogy elég eltökélésem s erőm
260 44|         erővel, oly való kinyomással, hogy észrevétlen lelkem is erőt
261 44|               egyedül ennek köszönöm, hogy az esketés czeremoniája
262 44|           omlottak könyei. Azt hinni, hogy ezek érettem folytak, nem
263 44|      vizsgálni nem akarom: azt tudom, hogy e szép szemekről egy tekintet
264 44|        Vacsora után Szentpéteri kért, hogy a tánczot nyissam meg a
265 44|               annyira összeháborodám, hogy egy taktot sem tudtam tenni,
266 44|      támadtanak, s Nincsi, a ki látá, hogy reszketek, siete véget érni.
267 44|               véget érni. Színleltem, hogy egészségem nem engedi, hogy
268 44|           hogy egészségem nem engedi, hogy tovább tánczoljak, s a végszobába
269 44|            valék, s Endrédi reá veve, hogy innánk puncsot, mely nekem
270 44|               feléleszté szellememet, hogy egyszerre derült elmével
271 44|      pillantatban engemet ére a tour, hogy Nincsivel alulról felig
272 44|               vala eresztenem ujjait, hogy ő jobbra, én balra essünk,
273 44|               erővel találám tartani, hogy el nem fordulhatott. Egy
274 44|           tágan nyújtám neki kezemet, hogy bátran, rettegés nélkül
275 44|         vendégek, Szentpéteri intett, hogy álljon elő szekere. Reszketett
276 44|              Ez oly véletlen történt, hogy sikoltva rogytam lábaihoz.
277 44|             nem emlékezem továbbra, s hogy Nincsi betegeskedésimnek
278 44|        tulajdonítá elgyengülésemet, s hogy egy szobába vitete által,
279 44|      igyekezett életre hozni. Látván, hogy eszmélni kezdek, jónak látta
280 44|           adta volna, a ki teremtett, hogy az volt volna az utolsó!
281 44|            azon nyugtalan kívánsággá, hogy halhassak meg! hogy kínjaimból
282 44|       kívánsággá, hogy halhassak meg! hogy kínjaimból te oldozz fel,
283 45|     bizodalmamat hozzá, s azt véltem, hogy én, a ki egy-két ízben magam
284 45|              erő nélkül; s ez okozza, hogy idegen kéz írja e levelet.
285 45|            őtet! neki ártására lehet, hogy szüntelen körültem van. -
286 45|              bő beszéddel mutogatják, hogy ez nem halálos, hogy csak
287 45|      mutogatják, hogy ez nem halálos, hogy csak szavokat fogadjam,
288 47|         mondja, mert még történhetne, hogy egymást látni sok ideig
289 47|           mulni, felele, megeshetnék, hogy fél esztendeig sem; mert
290 47|               pedig neked nem engedi, hogy te jőjj hozzánk. - Jobban
291 47|              megkörnyékez a rettegés, hogy lelkében végre felébred
292 47|               felébred annak sejtése, hogy egymást csak túl a síron
293 47|        készítek, mert, ha elgondolom, hogy én is élhettem volna e boldogsággal,
294 47|               volna e boldogsággal, s hogy te, ő, Nincsi és én, mely
295 47|    képzeleteim között, küzdenem kell, hogy Klárival ki ne találtassam,
296 48|             oly puszta előttem a ház, hogy magamat alig lelem benne;
297 49|         kocsiztam ki, s kevésbe mult, hogy korán próbámért meg nem
298 49|             mégis sokért nem akarnám, hogy miattam egy bús órája legyen. -
299 50|             nyújtá jobbját, s esküdt, hogy örökre enyém lészen. S íme,
300 50|            még kevés napot ide alant, hogy e földi virág letörettessék,
301 50|               gondolat, midőn látjuk, hogy meghaladott útunkat semmi
302 50|             azt a biztatást nyújtják, hogy egykor csendesen sülyedünk
303 50|          halál hideg karjai közé. Oh, hogy az a tied még távol legyen,
304 50|             tied még távol legyen, és hogy Kláriddal összefonva gyönyörűségek
305 51|           barátom, öntözzed, ápoljad, hogy nevekedjék, s virulmányra
306 51|              föld, megnyitja kebelét, hogy engem abba béfogadjon. Véremet
307 51|              ezer atóm szomjan várja, hogy belőle új élet serkedezzen.
308 51|              asztalomon, s biztatott, hogy ha magamat rendeléseihez
309 51|            mellyében emberi szív ver, hogy szánakozásra olvadott tekinteteiben,
310 51|               olvadott tekinteteiben, hogy elfojtani akart könyűiben
311 51|        Ártatlan lelkek, s ti érzitek, hogy meg vagyok érlelve a halálnak?
312 51|               hang lehallatszék, úgy, hogy némelyek felpillantottak
313 51|               álmomban Nincsit látám, hogy magányába zárkózva siratá
314 52|              annyira magamhoz tértem, hogy nem sokára teljesithetni
315 52|           tőlem, de oly kötés, alatt, hogy míg én élek, sem el nem
316 52|          szállítattok. Nem nézhetném, hogy annyi boldogságaimnak, örömeimnek,
317 52|             kérdem gyakorta, s látom, hogy az emberek e pontban is
318 52|                úgy azt nevezem annak, hogy ez kényére éli a jelenvalót
319 53|              mint vagyok. Tudni kell, hogy az effélék mint mennek azoknál,
320 53|            azoknál, a kik azt hiszik, hogy tőlök minden kegyelem; elküldenek
321 53|               engedik; s így világos, hogy a mit részvétnek kivánnak
322 53|           hasonló jutalmat érdemel, s hogy gorombának ne tartathassam -
323 53|        látogatásaimat, de úgy ejtvén, hogy az ilyeneknél egy hátrahagyott
324 53|     Characteremben fekszik, s akarom, hogy fekszik, az ilyetén bohókat
325 53|       formulával felelt. Alig vártam, hogy sarkomon megfordulhassak,
326 54|            unszolásának; általláttam, hogy Budáról nem távozhatom el
327 54|        Budáról nem távozhatom el úgy, hogy Szentpéterinek még egyszer
328 54|              nem is tudatott, félvén, hogy az nekem árthat, és akik
329 54|              Eljöttem tehát a nélkül, hogy egyikét vagy másikát láttam
330 55|            volt, s kért, nagyon kért, hogy vele együtt menjek hozzá;
331 55|              ágyban vagyon, de bízik, hogy azon föl nem akadok, s meg
332 55|             nem fosztom azon örömtől, hogy még láthasson elindulásom
333 56|           csinálj nekem abból vétket, hogy a Nincsi képét kicsinyben
334 56|               volna, s legyen gondod, hogy ez a kép együtt szálljon
335 56|       szálljon sírba velem. Ne mondd, hogy ez a kép csak ingerli gyötrelmeimet.
336 56|               bölcseknek azt mondaná, hogy az sebedbe mérget önt? S
337 57|              vigasztalás nekem látni, hogy némely jók ily érzékenyül
338 57|           nyult - ha ez nem biztatna, hogy egymás nélkül nem leszünk
339 57|            néztem sokáig, s a nélkül, hogy ő engem látott volna, eljövék.
340 58|          nyitva láttam, s elgondolám, hogy őket most mindjárt be fogják
341 58|           mentem. - Az a szép remény, hogy e szobákban valaha boldog
342 58|               Nincsimnek karjai közt; hogy valaha, ha majd kifáradva
343 58|            szeretettnek karjai közzé, hogy nem éltem haszontalan, s
344 59|              mikor így azt álmodozom, hogy egészséges vagyok, hogy
345 59|               hogy egészséges vagyok, hogy ő nekem hitvesem, - oh ilyenkor
346 59|              fölsikoltozom örömemben, hogy álmom elfut sikoltásomra.
347 59|              S midőn csak most látom, hogy boldogságom álom vala, s
348 60|          Pozsony, máj. 16.~Jaj nekem, hogy az a boldogság, hogy az
349 60|           nekem, hogy az a boldogság, hogy az az öröm, melyet nekem
350 61|           magamon kívül ragadott, úgy hogy szemem előtt eltűne a világ
351 61|              a lepével, úgy elfogtak, hogy másoknak kelle emlékeztetni,
352 61|          másoknak kelle emlékeztetni, hogy már ideje mennem. - Öröm
353 62|               ellened, ha nem látnám, hogy azt a legszívesebb szánakozás,
354 62|       barátság sugallotta. Megengedj, hogy el nem fogadhatom. Annak
355 62|           fogadhatom. Annak kívánása, hogy engemet szerencsésnek láthass,
356 62|            két tekintet elég ok arra, hogy birtoka után ne vágyjak.
357 62|           azon bizonytalan reménynél, hogy tiszteletem, szíves forró
358 62|                s vedd a mondottakhoz, hogy nekem alig van egy csöndes
359 62|               Ha ezekre azt mondanád, hogy Teréz engemet ismer, hogy
360 62|             hogy Teréz engemet ismer, hogy tudja milyen vagyok; ezt
361 62|            kérdeném tőled: Ha látnád, hogy a gyermek késhez nyúl, elégnek
362 62|              szabad volt reménylenem, hogy egy szeretetre méltó leány
363 63|              örömtől is megfosztatom, hogy neki az ő sok kegyét, részvétét,
364 64|                jun. 8.~Most csak azt, hogy a bátyámat életben lelém.
365 64|           mind én is attól rettegünk, hogy a szél, mely bal részét
366 64|  elerőtlenedve érkezém ide ma reggel, hogy másnak karjára vala szükségem,
367 64|              Szegény öcsém! - Láttam, hogy ez az ellágyulás neki ártalmas,
368 64|           ártalmas, s oly szín alatt, hogy álomra vala szükségem, engedelmet
369 65|           mellett voltam, s örvendek, hogy szemeinek befogásával én
370 65|               a földnek, a szerint, a hogy azt maga kívánta: nem kriptába,
371 66|               tanácsolja az orvos is, hogy menjek hozzátok. Szívem
372 67|           veszteném el - s hiheted-e, hogy ez engem rettent? Kedves
373 67|           sírjához, s mondd magadnak, hogy én a te bánatodnak s e név
374 67|               fújja el könycseppedet, hogy azt Klárid orczádon, midőn
375 68|             MAROSIHOZ~Buda, októb. 8.~Hogy levelem nem egyenesen hozzád,
376 68|              már gyanítathatja veled, hogy a hír, melyet hoz, nem lehet
377 68|            lehet örvendetes. Vigyázz, hogy azt hitvesed elkészülés
378 68|              magát tartóztatásaimnak, hogy legjobbnak láttam neki magamat
379 68|              szertelenül élessé leve, hogy reszketnem kelle egészségeért.
380 68|    természetessé tehete annak érzése, hogy a Bácsmegyei inségének ők
381 68|             emlékeztetém Bácsmegyeit, hogy mennünk kell. Merően néze
382 69|                Írd meg nekiek, monda, hogy szereteteket most meg nem
383 69|   phantasieből tért magához. Érzette, hogy itt van vége, de attól nem
384 69|               gondolatlan azt felelé, hogy valaki haldoklik. Én ezen
385 70|               viszen, az úgy kívánja, hogy az egyetlennek, a hasonlíthatatlannak,
386 70|         külsőjére is kiterjeszkedjem, hogy őtet mint tükörben szemlélhesd -
387 70|     fogadhatád el az anyám ajánlását, hogy velünk együtt jőjj el te
388 70|           igen mívelt, s tónja olyan, hogy bizodalommal s szeretettel
389 70|           szőtt. - De feledni kezdem, hogy itt nem az úr, hanem az
390 70|              oly gondatlan, elmétlen, hogy egy második pillantással
391 70|    pillantással magához ne térjen, és hogy kit lát, teljes mértékben
392 70|             Bocsásson meg az igazság, hogy őfelőle szóllván, e gyalázatos
393 70|          ellenállhatatlan erővel bír, hogy látója kisértetbe jő azt
394 70|            mely ajakiról foly, olyan, hogy a hallót egészen megrázza,
395 70|       szeretvén, felőlem azt mondják, hogy nekem épen azon mértékben
396 70|          valaha, most érzem magam is, hogy e magasztalást, a leghízelkedőbbet,
397 70|        intését lesegetem. Ugy hittem, hogy titkomra senki nem eszmél,
398 70|          szavait, s figyelmessé tevé, hogy az inséparable is jő. A
399 70|              kérék a consiliáriusnét, hogy a kis szerényt köszöntené
400 70|          legkegyesebb kifejezésekkel, hogy ezt másoknak súgallásokból
401 70|        szívére szorított s megengedé, hogy anyjának szólítsam. Érzéseim
402 70|     tiszteletet. A jelenvalók látták, hogy mélyen meg vagyok illetve,
403 70|         mélyen meg vagyok illetve, és hogy örömemben renge minden tetemem,
404 70|         tetemem, s tapsolni kezdének, hogy magamhoz térhessek: de gróf
405 70|            grófné, s emlékezzél róla, hogy e szerencsét nekem köszönheted.
406 70|            hátradőlve egy gyepszéken, hogy egy könyvben elmerülve olvas.
407 70|           vele, elszomorodott látván, hogy lelkét román által gyengíti,
408 70|               gyengíti, s megintette, hogy idejével bánjon eszesebben.
409 70|        eszesebben. De az ifju felelt, hogy a mint excerptái bizonyítják,
410 70|          homályos előérzéseim voltak, hogy a kezdést valami komoly
411 70|               kedvetlen, ha kimondom, hogy az a Nincsi, a kit itten
412 70|              az én kedves Cecilem, és hogy én a hűségtelen, hálátlan
413 70|             érzettem magamat, de úgy, hogy szüléim szűntelen szemmel
414 70|          Szüléimnek nagy gondja volt, hogy romlott ember, és nem kevésbbé,
415 70|               ember, és nem kevésbbé, hogy romlott asszony, társaságomba
416 70|             társaságomba ne lépjenek, hogy a köz veszettség árja által
417 70|              ez a barátság, az által, hogy mindketten consiliáriusok
418 70|           lett. Szót adtak egymásnak, hogy ha az az ifjú, kit a kiadó
419 70|           nekem félelmessé tevé. Mert hogy azok az épületes scének,
420 70|           becsét, s nem is képzelvén, hogy másként fogadtathatnék mint
421 70|        hypochondrie jeleit, reszkete, hogy férjül találom választani,
422 70|             hajlandóságaimat, intett, hogy társalkodásomban legyek
423 70|               mondja is, ki nem érti, hogy a férjem, vagy a maga románi
424 70|           nevével Szentpéteri, tudta, hogy a leányt a kit ő veszen,
425 70|               s én úgy valék nevelve, hogy neki mindent elmondjak,
426 70|               különösségeit, s tudta, hogy az ily characterüekkel kimélések,
427 70|              lehet, s méltónak látta, hogy birtokomért a veszedelmes
428 70|               bizonyos volt az iránt, hogy sem én nem fogtam volna
429 70|         nélkül is soha arra hajtatni, hogy Bácsmegyeinek jobbját elfogadjam,
430 70|             magát soha arra juttatni, hogy jobbjával megkínáljon.~Az
431 70|               elbeszélem a bátyámnak, hogy végre láttam egy valakit