Part

  1 1 |          tőled. Tőled lenni elválva - nem fogom meg e gondolatot;
  2 1 |             Lyánykák, lyánykák, mikké nem tesztek ti mibennünket!
  3 1 |             boldog leszek - oh! akkor nem bírok hevemmel, ki kell
  4 1 |            mint a tavasz melege, hogy nem gondolnak a hideg csípősségével -
  5 1 |     vigasztalhatlan sírok. Nincsi! én nem most jövék el tőled először
  6 1 |             ez aggást szívem még soha nem érzette. - Ha ez előérzés
  7 1 |                    Abba kell hagynom; nem irhatok tovább; pedig szívem
  8 3 |           inkább érzem, hogy nélküled nem élhetek. Reád emlékeztet
  9 3 |                míg még erősen állasz, nem tarthatsz a víz dühétől:
 10 4 |             oka is, - a szerencsétlen nem feledheti az elhagyott lyánykát,
 11 6 |            minden levelem panaszol, s nem örömest engednék neki itt
 12 6 |              titulusok, s óh hányszor nem! azon gunya miatt, mely
 13 6 |           miatt, mely hátukon fityeg, nem akarnak ismerni némely érdemes
 14 7 |            oly híven szeretni látánk? Nem esküdt volna-e meg a város
 15 7 |                hogy ők egyek lesznek? nem megkészültnek nézte e a
 16 7 |               ki, hogy az öregek soha nem akarták, hogy gyermekek
 17 7 |        reményeket táplálnak, melyeket nem tudnak, s gyakran nem is
 18 7 |        melyeket nem tudnak, s gyakran nem is akarnak teljesíteni.
 19 7 |               Mariejának szerelmében, nem tart semmitől és senkitől;
 20 7 |            szóllója, az nekik eszekbe nem jutott, mert azt édes atyámuramtól
 21 7 |          megtanúlánk, hogy gyermeknek nem szabad akarni, hogy annak
 22 7 |          szépsége, derék magaviselése nem kerülheték el figyelmét,
 23 7 |          gyermek engedni teljességgel nem akar, kitagadást, elkergetést
 24 7 |                Én mind ezekről semmit nem tudtam valamig Halasi megértvén,
 25 7 |               leszek híva, magamat el nem vonom, mert azon ő neki
 26 7 |             melyet csábulásodban most nem hallál, e hang, majd midőn
 27 7 |              a szerencsétlennek, hogy nem érdemli esetét. Kevéssel
 28 7 |          órára, az előttetek véteknek nem tetszik. Mi jót szülhet
 29 7 |          köznek szolgálatjára. - Hah! nem elég tövis van-e éltünk
 30 8 |            körülted szélylyelfolyt, s nem vala erőm elrántani. Kiáltani
 31 8 |         elrántani. Kiáltani akarék, s nem vala hangom. E rettenetes
 32 8 |       gondolatok tolakodnak lelkemre; nem tudom mit mondjak. Ah, vedd
 33 8 |              minden indulatját, s meg nem szegem hitemet. - Te nékem
 34 8 |            szegem hitemet. - Te nékem nem írsz. Nem tűrhetem tovább
 35 8 |         hitemet. - Te nékem nem írsz. Nem tűrhetem tovább hallgatásodat.
 36 8 |       köszönném, ha szívemben irántad nem égne is szerelem, forró,
 37 8 |             Halálra? Nincsi! halálra? Nem ez ragadja-e ki az embert
 38 8 |             benne találtalak tégedet? nem keskeny sírba veti-e a szívet,
 39 9 |             gyötör e hasztalan várás! Nem kívánnék neked ily kínt,
 40 9 |         szerelem felolvadt érzéseivel nem bírtam tovább, és még sem
 41 9 |          változik el. De az édes álom nem tart sokáig, s megint gyötör
 42 9 |             sobák kezében valának. El nem tudék távozni az ablak mellől,
 43 9 |              az ég szerelméért! Beteg nem vagy; azt nékem megírta
 44 9 |           Endrédi maga adta meg őket. Nem olvastad talán? Ah, úgy
 45 9 |               olvastad talán? Ah, úgy nem láttad cseppjeimet, melyek
 46 9 |       csorogtanak! Ha olvastad volna, nem maradtak volna válasz nélkül;
 47 9 |               válasz nélkül; vagy már nem volnál Nincsi. - Áldd meg
 48 9 |               fogna neked adhatni; de nem adhatna oly szívet, mint
 49 9 |               van, a te akaratod! Oh, nem repülhetek hozzád! Még nehány
 50 10|            ezer indulat zúdul fel, de nem lelek szót, a mivel kiadjam. -
 51 10|               Nincsi ötödik levelemre nem felel, s most veszem Endrédinek
 52 10|             teszen az? Én őtet másnak nem engedem. Ugy térek vissza
 53 10|             adom jusaimat, tőle félre nem áll!~ ~
 54 11|                s Nincsi hozzá ment. - Nem illene-e ez románba? - Te
 55 11|             illene-e ez románba? - Te nem nevetsz? Én nevetek. - Indúl
 56 12|              örömeidet kétszeresen el nem mérgesítené. Barátom, légy
 57 12|             Kővé váltam előtte, s meg nem foghatám, mi ok által indíttatik. -
 58 12|      zavarodással, ezt úgy kívánja. - Nem értettem. - S az úr nem
 59 12|               Nem értettem. - S az úr nem tudná, kérdé, hogy mátka
 60 12|              állításomat, hogy semmit nem tudok, s jelentette, hogy
 61 12|             mit Szentpéteri, ki talán nem is tudja, hogy e kincstől
 62 12|        cselekedetén eléggé álmélkodni nem tudok. Szándékod előtte
 63 12|              veje, de te magadat soha nem jelentetted, s ő a bizonyost
 64 12|         bizonyost a bizonytalanért el nem szalaszthatá; Szentpéterinek
 65 12|               örökséged pedig kérdést nem szenved. De ha te minden
 66 12|                ha gyermeke a cserében nem veszt-e, mondám félig epével,
 67 12|             te szerelmed felől semmit nem tudott, és mind ez ideig
 68 12|               és mind ez ideig semmit nem is gyanít. Utálnám, ha tudná,
 69 12|            jóltevőjét. Hogyha későnek nem látnám, szólnék vele; de
 70 12|              látnám, szólnék vele; de nem szeretném azt hinni felőled,
 71 13|              útnak valék készülve, de nem eresztének. Azt nekik a
 72 14|               fogott volna akadni, de nem én. Nekem az fölötte kedves,
 73 14|    cselekedetein nemesség tündöklött, nem élhet azzal nem szép czélra;
 74 14|           tündöklött, nem élhet azzal nem szép czélra; s ez okból
 75 14|               szép czélra; s ez okból nem kivánom tudni mire fordítatott."~
 76 14|          velem fölötte nemtelen módon nem vesztegetteté el. Kértem
 77 14|              is találtam ugyan, de ők nem ínyem szerint valók; sugorgó
 78 14|           napra, s a mi idegeiket meg nem rándítja, a mi őket meg
 79 14|               rándítja, a mi őket meg nem rázza, azt nem érzik. Nincs
 80 14|               őket meg nem rázza, azt nem érzik. Nincs érzékek a szerencsétlen
 81 15|            által mint teszen mást, és nem engemet boldoggá. - De még
 82 15|         engemet boldoggá. - De még ez nem a legnagyobb; képzeld a
 83 15|       fogadnom kérését. - Az én agyam nem arra való, hogy megfontolja,
 84 16|               veszek, hogy a régibben nem látott vidék elszórhasson. -
 85 16|            Marosim! mely rettenetessé nem tette nekem egyetlen percz
 86 17|        valóban nagy ember érdemel; de nem fogadtam el az ajánlást.
 87 17|         fogadtam el az ajánlást. Soha nem kaptam a hivatalok csillogásán,
 88 17|              tekintem, érzem, hogy az nem félénkség; bízvást léphetek
 89 18|         idétlen egyengetések által el nem rontatott! De ha erőltetni
 90 19|          szavát hallám. Menni akarék. Nem volt erőm. Őtet látni -
 91 19|              e rövid boldogságtól meg nem foszthatám magamat. Egy
 92 19|          boldog kedvesének. - Oh! mit nem szenvedtem! mint tola, mint
 93 19|           lobogó lánggá gerjesztette. Nem láttam módot, melylyel elolthassam,
 94 19|       melylyel magamon könnyíthessek, nem semmit mást csak - csak -
 95 20|            jelenni; ő tőle semmit meg nem tagadhatok. Míg engem Nincsi
 96 20|              enyém lett volna. Félek, nem ok nélkül hivat korábban,
 97 20|            leljen, minthogy azt - itt nem lelhette. - Csak te, csak
 98 20|               leend. Víg elméje s meg nem romlott szíve - szépségét
 99 21|               voltam, ha sógora lenni nem akarok is. Elakadtam megszóllításán.
100 21|          Elakadtam megszóllításán. Az nem az én vétkem, felelék, s
101 21|           szavamat, hogy ennél többet nem mondhattam, s mélyen elsülyedtem
102 21|              ily hevületben őtet soha nem láttam. Nem! mondám, szavaiban
103 21|      hevületben őtet soha nem láttam. Nem! mondám, szavaiban szökvén;
104 21|              annyiban mondám, hogy az nem vétkem, mivel még szolgálat
105 21|            falun laknám, erre szükség nem volna: társaságban élvén,
106 21|             elfogadták, azért én őket nem vádolhatom; nem nevezetesen
107 21|               én őket nem vádolhatom; nem nevezetesen magát Nincsit,
108 21|             körülte; s ha veszteségem nem volt volna ily nagy, e bohó
109 21|               történet harmadik helyt nem hozná össze, egészen meg
110 21|           sápadt arczczal, bús képpel nem örömest járok boldogok között.
111 21|            látása másokra általhat, s nem szeretném magamat azzal
112 21|              büntetés neked, hogy övé nem lészesz. Bácsmegyei, ekkor
113 21|               mondani az úrnak; nekem nem tetszésem, és soha nem is
114 21|          nekem nem tetszésem, és soha nem is volt az, soha nem is
115 21|             soha nem is volt az, soha nem is lészen az, hogy ő máshoz
116 21|             leltem lélegzetet. Nincsi nem vala kisebb szorongásban,
117 21|              akará bemutatni, közzénk nem jött volna. Azonban a muzsika
118 21|               vissza, melyből még föl nem eszmélt vala egészen. Vad
119 21|            előttem: én pedig még soha nem állék leány előtt kevélyebben
120 21|            vádlója leve és bosszulóm. Nem tűrheté sokáig, reszketve
121 21|               s helyt foga mellettem. Nem tudtam, hogy mellettem ül
122 21|            tartja, míg szájából nevem nem zengett. Az az édes lebegő
123 21|              a szerelem egészen vakká nem tevé vala, mondám, egy könnyed
124 21|            rohant. Mit csinál? kérdé. Nem engedem tovább! Kedvezzen
125 21|               Halált hozhat? kiálték, nem is tudván mit mondok; halált?
126 21|               Nincs-e oda mindenem? - Nem akarám megadni magamat,
127 21|              s táncznak eredék ismét. Nem! monda, s erősebben tartóztata.
128 21|               s erősebben tartóztata. Nem eresztem. Megsiketülve hevem
129 21|               s eltola; de ha magával nem gondol, gondoljon barátjaival,
130 21|              koporsóban nyugvónak, ki nem sokkal ezelőtt barátjainak
131 22|             el, hogy össze soha többé nem tér, hogy ők egymást soha
132 22|             ők egymást soha többé föl nem lelik. Így menénk jó darabig
133 22|              lelkem előtt e gondolat: Nem látjuk meg soha, soha nem
134 22|             Nem látjuk meg soha, soha nem öleljük meg többé egymást! -
135 22|       könnyebben érzem. Te tudod, mit nem szenvedek! Ezereket látok
136 22|              a koporsóig, melytől már nem vagyok messze. - Nincsi,
137 22|               szent csókoddal soha el nem oltható tüzet gyulasztasz
138 23|           Megyerihez, ki, miért-miért nem ő tudja, alakbált adott.
139 23|               látják mit szenvedek, s nem sejtik meg mint nevelik
140 23|             menénk. Úgy véltem, senki nem fog reám ismerni, s minden
141 23|          játék volt, s hogy neki reám nem vala szüksége. Kényére eresztém,
142 23|           emlékeztete. A tág szálában nem vala hely, hol vele nem
143 23|               nem vala hely, hol vele nem álltam, ültem, nem sétáltam,
144 23|               vele nem álltam, ültem, nem sétáltam, nem tánczoltam.
145 23|          álltam, ültem, nem sétáltam, nem tánczoltam. Amott nyújtotta
146 23|              reám veté kendőjét, hogy nem tudám mi lel, s ezt kiáltván:
147 23|        tánczost, kit előkapa, hogy el nem érhetém; s ha látá, hogy
148 23|    összeülheténk, oh! miket s mennyit nem tudtunk akkor mindketten
149 23|            barátom! Mivel az ily öröm nem jól fér össze az ősz haju
150 24|             öldöklő gyötrelmeit többé nem hordhatom egyedül, megemlékezem
151 24|   megnyugtatást talál. Érzem én, hogy nem sokára panaszaim ki lesznek
152 24|             andalgásomból, hogy miért nem tánczolok. Oda levék, midőn
153 24|       érzéseit, melyeket annál inkább nem fejezheték ki minél inkább
154 24|             tolakodását, s az útat ki nem hagyá mutatni magának. Ez
155 24|           minden csillogásának! - oh, nem mondhatom ki mit érzettem. -
156 24| kegyetlenségében azonfelül még kevély nem volna, mondám a legmélyebb
157 24|    elkeseredés hangjával, úgy én most nem volnék nyomoru, s nagysád
158 24|             volnék nyomoru, s nagysád nem fogná nevethetni inségemet. -
159 24|            nyoma, mint ím e rózsáknak nem maradt!~ ~
160 25|             erős keze téphet széjjel. Nem látok magam előtt semmi
161 25|            hogy távozzam. De most még nem távozhatom, még most nem
162 25|              nem távozhatom, még most nem kell távoznom.~ ~
163 26|       természetnek szemlélte szívembe nem cseppentheti-e nehány cseppjeit
164 26|               a nyugalomnak; legalább nem szunnyaszthat-e szelídebb
165 26|       hánykódásai, e szélvésze határt nem ismerő gyulongásaimnak,
166 26|      lehetetlen vala neki magamat meg nem adnom. Tornára mégyek vele;
167 28|               éltet élek. Kivánságaim nem enyhülnek, s szívem még
168 28|            tinéktek panaszlom e véget nem érő gyötrelmet, e meg nem
169 28|             nem érő gyötrelmet, e meg nem számítható könyűket, melyek
170 28|           számítható könyűket, melyek nem tudnak elfogyni, s új meg
171 29|             mely ezeket fakasztgatja, nem lehet nem édes oly léleknek,
172 29|               fakasztgatja, nem lehet nem édes oly léleknek, mint
173 29|           borzasztó ordításával reánk nem kiáltja, hogy az éjfél már
174 30|           szikrákat vet, fülem semmit nem hall - midőn hosszas kerengésem
175 31|              lökdös. Útamat csakugyan nem halasztom sokára, s mindjárt
176 31|              közel Nincsihez soha föl nem lelhetek. Ajándéka azonban
177 31|         dolgát, hogy a fölsegélteknek nem marad idejek megköszönni
178 32|            engedi magát elcsábítatni, nem kevésbbé méltó az útálatra,
179 32|            meg az udvar kegyelmeit, s nem a sokaknak, hanem a jóknak
180 32|        szereteteket! Ennél dicsőbb út nem nyílhat előtted. Lépj szent
181 32|                és ha reményeinket meg nem hazudtolod a szerelem minden
182 33|               s most tágulást engede, nem sokára, ah, érzem azt! kettőztetve
183 35|               sírok. Mennék innen, de nem eresztenek, s tartok tőle,
184 35|             szem alá fogtak, s Terézt nem ritkán sírva lelem. Ez részvétnek
185 36|           kívül voltam. A jó emberek! nem akarják állapotomat való
186 36|              eret nyittatának rajtam, nem tudom hány ízben, s Teréz
187 36|             meg jóságát; emberi nyelv nem mondhatja ki a mit akarnék. -
188 37|   országszerte isméretes. Mind ketten nem csak kedvelői, hanem értői
189 37|              egészségem újabb bomlást nem szenved, a jövő tavaszszal
190 37|             csudálása nyújt, semmiben nem leltem. Oh, ha ez, mint
191 38|           Teréz - ah, képzelheted-e s nem dőlsz e el ijedtedben? Teréz
192 38|               kínjai vannak elrejtve. Nem tölt-e meg egész mértéke
193 39|              előttem ismeretlen s meg nem magyarázható vigasztalás
194 39|              el. Ha esténk ily tiszta nem lesz, ily szelíd nem lesz;
195 39|           tiszta nem lesz, ily szelíd nem lesz; annál szebb lesz az
196 39|             csapodár édes hanggal még nem hallám énekelni. Az utolsó
197 39|          dalnak, megfogá kezemet. Még nem tértem volt magamhoz andalgásomból,
198 39|           ennyi szívetható scéna után nem kell-e tenéked az én szívem
199 40|              MAROSIHOZ~Buda, jul. 29.~Nem írok neked semmit azon öröm
200 40|           bátyám kegyét irántam, de ő nem érzi, hogy szerfelett gondoskodván
201 40|             Különben, úgymond, sem én nem békélhetek meg a világgal,
202 40|               a világgal, sem a világ nem velem. Önként vetem magamat
203 40|              azok a ti együttléteitek nem nyugtathatják meg annak
204 40|           alól is kitetszenek. Ha ezt nem tészitek, úgy hasztalan
205 40|              többé édeskés szóval meg nem fogjátok csalhatni, s inkább
206 40|           élesztő poharat. Ha őtet ez nem vezeti vissza a világba,
207 40|               vissza a világba, ha ez nem nyitja meg szívét, óh, úgy
208 41|          MAROSIHOZ~Buda, aug. 1.~Soha nem szenvedek többet, mint esténként.
209 41|            előtted a világ s legalább nem vagy szív nélkül. De ha
210 42|              kérdést tétete nálam, ha nem lenne e ma kedvem kilovagolni
211 42|               én elfogadám hívását. Ő nem sokat gondoskodott, melyik
212 42|             szenvedni látom s kebelén nem sírhatom ki bocsánatomat. -
213 42|         voltam én! S ha sokáig együtt nem leheténk, s végre a szerencse
214 42|           rengett alattam a híd! mint nem bírtam magammal, ha a hídon
215 42|          Gyakran sem a ló, sem az ura nem tudta mint menjen tovább.~ ~
216 43|              magával, hogy nekem most nem tanácsos magamban maradnom,
217 43|            házhoz vive, hol két óráig nem hallék egyebet a legüresbb
218 43|       óhajtott órája; de ah, én abból nem merítettem semmi enyhületet!
219 43|       boldogságának előérzései által, nem érté sóhajtozásaimat, melyek
220 43|          hárántsíp szólóját kísérték; nem hallá könyűimnek csöppenéseit,
221 43|          pillanték az ablakra. Nincsi nem vala már.~Mostan, Marosi,
222 43|               nekem? Mi lesz belőlem? Nem, nem! enyém ő! egyedül enyém!
223 43|          nekem? Mi lesz belőlem? Nem, nem! enyém ő! egyedül enyém!
224 43|    hánykódtatá azóta szívemet! mennyi nem ismert, nem érzett érzést
225 43|          szívemet! mennyi nem ismert, nem érzett érzést ismer ő, érez
226 44|         egészen. Haszontalan a kérés! nem lelsz te rettenetesbbet,
227 44|             mi alatt lelkem roskadoz. Nem vesztettem-e el mindent?
228 44|            nyugalmamat, egészségemet? nem vesztettem-e el Nincsit?~
229 44| Szenvedéseimnek egész mértéke még meg nem tölt; ma midőn felköltem,
230 44|         vessek véget szenvedéseimnek. Nem, barátom! míg csontjaimban
231 44|                addig tőlem az effélét nem retteghetitek. - Klárid
232 44|      bátyámnál vala midőn beléptem, s nem bírt elég erővel rámpillantani,
233 44|           rámpillantani, félvén, hogy nem fogja elfojthatni könyűit.
234 44|               is úgy teve, mintha meg nem sejtette volna szenvedéseimet
235 44|        tájakra, hol sok esztendők óta nem valék; azt itélvén, és igen
236 44|               meg, hogy ha bátyám fel nem keltetett volna, elalvám
237 44|             előttem, Marosi! oh miért nem nyele el engem a föld azon
238 44|             kiket tornai utam óta még nem láték, nem tudták, miként
239 44|               utam óta még nem láték, nem tudták, miként közelítsenek
240 44|         boldogságaimnak képeit. Benne nem nézém többé a Szentpéteri
241 44|             bizonyosság, hogy az álom nem volt, annál mélyebben sülyedék
242 44|              s egyedül én valék, a ki nem találtatott, én, kinek a
243 44| nemtaláltatásom zsibongást okoza, meg nem tudék mozdulni helyemből,
244 44|          helyemből, míg Endrédi intve nem tekinte reám. Bátorrá lesz
245 44|               én, hogy Endrédi rajtam nem segíthet, de intése s jelenléte
246 44|            hogy ezek érettem folytak, nem valék eléggé hiu, de mégis
247 44|            valóság volt a mit láttam, nem tudom, s szorosan vizsgálni
248 44|           tudom, s szorosan vizsgálni nem akarom: azt tudom, hogy
249 44|              el bánatomat, de Endrédi nem engedte, s nem volt senki
250 44|             de Endrédi nem engedte, s nem volt senki az asztalnál,
251 44|           Színleltem, hogy egészségem nem engedi, hogy tovább tánczoljak,
252 44|        Endrédi látta mit szenvedek, s nem távozott el mellőlem; s
253 44|              találám tartani, hogy el nem fordulhatott. Egy parancsoló
254 44|              csináltak velem, mert én nem emlékezem továbbra, s hogy
255 44|             mint fektetének le, arról nem emlékezem. Vas alvás szálla
256 45|          leggondosabb vigyázat nélkül nem lehetsz ura magadnak. Ha
257 45|              menyegzőjök napja után - nem tudtam azt kiállani; azt
258 45|           elviselhetetlen súly alatt. Nem bírván tovább magammal az
259 45|          tánczolok. Szentpéteriné már nem cselekvé a mit Nincsi cselekedni
260 45|       cselekedni kevés órával ezelőtt nem átallott; nem tartóztatá
261 45|          órával ezelőtt nem átallott; nem tartóztatá az esztelen ifjat;
262 45|               esztelen ifjat; Endrédi nem vala jelen, mások reá nem
263 45|             nem vala jelen, mások reá nem ügyeltek, s - lásd e szilke
264 45|              írja e levelet. A bátyám nem lel vigasztalást, s ha látnád,
265 45|         beszéddel mutogatják, hogy ez nem halálos, hogy csak szavokat
266 47|               egymást látni sok ideig nem fogjuk. - Tudakoztam mit
267 47|            Tudakoztam mit vél, meddig nem. Ha útad el talál mulni,
268 47|      Erdélynek széléről jönni Budára, nem könnyű, egészséged pedig
269 47|                egészséged pedig neked nem engedi, hogy te jőjj hozzánk. -
270 47|               tudom én mint ő, meddig nem; de megszomorítani kegyetlenség
271 47|         fogyasztott meg a betegség, s nem bír magával; s eldől mellettem,
272 48|         minden szögben érzem híjokat. Nem tűröm ki sokáig; útnak indulok -
273 49|          kínoz.~Még egyszernél többet nem voltam kinn. Kibeszélhetetlen
274 49|              hogy korán próbámért meg nem lakoltam. - Ha Nincsi most
275 49|             borzadni. És mégis sokért nem akarnám, hogy miattam egy
276 50|         hagyott ártatlanságnak mocska nem fertőzteti: az a hév, melylyel
277 51|              rendeléseihez szabandom, nem sokára egészségem teljesen
278 51|                s hiteszegett kezeknek nem lehete azt szélylyelfoszlathatni! -
279 52|         annyira magamhoz tértem, hogy nem sokára teljesithetni fogom
280 52|           hagyom Budát. Nincsit - ah! nem Nincsit többé, hanem Szentpéterinét!
281 52|           nemsokára mint anyát látni, nem - arra nincs elég erőm.
282 52|  ittmaradásomat.~Házam nekem még soha nem vala kedvesebb mint most,
283 52|              hogy míg én élek, sem el nem adjátok, sem belé idegent
284 52|             adjátok, sem belé idegent nem szállítattok. Nem nézhetném,
285 52|             idegent nem szállítattok. Nem nézhetném, hogy annyi boldogságaimnak,
286 52|            kényére éli a jelenvalót s nem aggódik a jövendőn.~ ~
287 53|              semminemű szövetkezésben nem állottak, s csaknem az alkalmatlanságig
288 53|       részvétnek kivánnak nézettetni, nem egyéb hiúságnál. A hideg
289 53|              a hálátlanság itt szóban nem foroghat - megtevém köszönő
290 54|             általláttam, hogy Budáról nem távozhatom el úgy, hogy
291 54|              mit Endrédi velem mindig nem is tudatott, félvén, hogy
292 55|               de bízik, hogy azon föl nem akadok, s meg nem fosztom
293 55|            azon föl nem akadok, s meg nem fosztom azon örömtől, hogy
294 55|          kérést. Én Nincsit többé meg nem látom; erőre vagyon szükségem,
295 56|          sebedbe mérget önt? S Nincsi nem megholt e nekem?~ ~
296 57|             ősz hajához nyult - ha ez nem biztatna, hogy egymás nélkül
297 57|          biztatna, hogy egymás nélkül nem leszünk sokáig. Ez a szíves,
298 58|               nyitja meg. Többé benne nem lakol! nem többé soha! soha!
299 58|                Többé benne nem lakol! nem többé soha! soha! Elborzadtam,
300 58|       szeretettnek karjai közzé, hogy nem éltem haszontalan, s amott
301 60|             mely elfut és soha vissza nem tér! Csak egy, csak egy
302 60|             mire kell ez a véget soha nem található kivánság? - S
303 60|              ez érzéssel, mely nélkül nem volna jobb mint a marha! -
304 62|            elkeseríthetne ellened, ha nem látnám, hogy azt a legszívesebb
305 62|        sugallotta. Megengedj, hogy el nem fogadhatom. Annak kívánása,
306 62|              érez, s én Nincsin kívül nem találtam senkit, a kit szerethetnék,
307 62|             kecseit hozná; de hát én? nem semmit azon bizonytalan
308 62|    kedvetlenségem igen is gyakran föl nem derülhető komorsággá sülyedez.
309 62|        makacsság lépett. S ha mind ez nem volna is, előttem a képe
310 63|          szegény bátyámat már életben nem lelem, s azon édes örömtől
311 65|              a hogy azt maga kívánta: nem kriptába, hanem azon diófa
312 67|        MAROSIHOZ~Ipolyságh, sept. 27.~Nem sokára, te kedves, általesem
313 68|                októb. 8.~Hogy levelem nem egyenesen hozzád, hanem
314 68|               hogy a hír, melyet hoz, nem lehet örvendetes. Vigyázz,
315 68|            őtet budai útjától, hol be nem hegedett sebeit ezer emlékezeteknek
316 68|       szekerünknek megigazítása miatt nem meheténk mindjárt tovább,
317 68|        barátunk csókjára. Ennek lelke nem birta súlyát, s kénytelenek
318 68|     mindketten összerogytak volna, ha nem siettem volna segédjekre. -
319 69|            hogy szereteteket most meg nem köszönhetem; de lesz idő,
320 69|               reggel.~Rosszabbúl van. Nem szólhat. Szemei ázva vannak.~
321 69|           hogy itt van vége, de attól nem rettegett. - Minek harangoznak?
322 70|               őtet az után alkalmasan nem ismered. De a mely történetet
323 70|          szeretek. Oh miért, de miért nem fogadhatád el az anyám ajánlását,
324 70|          csalnom magamat, ha közelébb nem volna a hatvanhoz, mint
325 70|         összeillőbb lelket még együvé nem szőtt. - De feledni kezdem,
326 70|              feledni kezdem, hogy itt nem az úr, hanem az asszony
327 70|         tudniillik a kaczérság többet nem talál tenni, mint a mit
328 70|             és valóság, s ámbár benne nem lelni semmit abból, a mi
329 70|            legtisztább azurja, életet nem öntene el. Valamit egy jószületésü
330 70|          helyén kivül élni akarjon; s nem affectálván semmit, minden
331 70|           hittem, hogy titkomra senki nem eszmél, s a figyelmet, melyre
332 70|          anyjának szólítsam. Érzéseim nem leltenek szót, s minden
333 70|               mondá franczia nyelven, nem elég, anyát adnunk: nevezze
334 70|         grófné kérését, mely senkinek nem lehet inkább tulajdona,
335 70|               elmerülve olvas. Ha meg nem pillantott volna, örömest
336 70|            útat, de így többé őtet el nem mellőzheténk. Félre tette
337 70|               közt megszerete, s most nem magáért a könyvért, hanem
338 70|             felelt, hogyha úgy volna, nem általlaná megvallani; az
339 70|              emberi tiszta érzésekért nem pirúl: de a könyv előtte
340 70|             bizonyítják, ő a románban nem a románt olvassa, noha aestheticai
341 70|             festve, de azon felakadni nem lehet; ha a leány és szülei
342 70|            leány és szülei hibásoknak nem volnának hagyva, Bácsmegyeit
343 70|          volnának hagyva, Bácsmegyeit nem fogná szánhatni az olvasó,
344 70|  költeményeket venni illik. Az olvasó nem gondol vele, való történetet
345 70|           gondolkozás után Belényesi, nem lesz kedvetlen, ha kimondom,
346 70|               itten festve lát, senki nem egyéb mint az én kedves
347 70|            bölcsebb szüléket képzelni nem lehet, mint azok voltak
348 70|             ég, a gyermek soha inkább nem szerettetett, mint én. Belépvén
349 70|          látszatos szabadságban senki nem lehete kevésbbé szabad s
350 70|                hogy romlott ember, és nem kevésbbé, hogy romlott asszony,
351 70|            czifrázmányai, arról senki nem kételkedik, ha engem félre
352 70|         ismerte. - Az én barátom soha nem volt eléggé csendes, látni
353 70|              érezvén a maga becsét, s nem is képzelvén, hogy másként
354 70|               a fiában megjutalmazni. Nem mehettek vele semmire; a
355 70|              a különös útakat szerető nem engede az intésnek, s barátjai
356 70|          volnánk; mert bizony az élet nem román és a román nem élet;
357 70|             élet nem román és a román nem élet; egyedül férjem terheltethetnék
358 70|              ha a kiadó azt világosan nem mondja is, ki nem érti,
359 70|           világosan nem mondja is, ki nem érti, hogy a férjem, vagy
360 70|              Szentpéterinek e részben nem kelle világosítás; ő ismerte
361 70|              járások által boldogulni nem lehet, s méltónak látta,
362 70|            volt az iránt, hogy sem én nem fogtam volna az ő ismeretsége
363 70|            elfogadjam, sem Bácsmegyei nem tudta volna magát soha arra
364 70|         tiszteletesbb alakban még meg nem jelent, mint mióta ezt az
365 70|           feledhetetlen helyet, s így nem sokára szóval pótolom ki