Part

  1 1 |         vészitek el azt az erőt is, mely minket éltet; s akkor osztán
  2 6 |             egy szánozás előze meg. Mely napom vala, ha azt együtt
  3 6 |         mint melegíti fel szívemet, mely egész nap zárva volt minden
  4 6 |   történetét az én kis Tónim felől, mely téged a gyermeknek szép
  5 6 |     hányszor nem! azon gunya miatt, mely hátukon fityeg, nem akarnak
  6 7 |          ígérik. Hogy egy dologhoz, mely gyermekeket egészen boldoggá
  7 7 |          tanúja valék egy lépésnek, mely két ember életét örök nyomorúsággá
  8 7 |           feküdt volna. Oh barátom, mely hang vala az! még most is
  9 7 |           tekintesz azon jövendőbe, mely téged elfogadni készül,
 10 7 |          minden mozdultán látszott, mely szertelenül boldogtalan. -
 11 8 |              de ah! csak árny valék mely körülted szélylyelfolyt,
 12 8 |          csábulásodban a köteléket, mely lelkeinket összekapcsolva
 13 8 |            embert a társaság közül, mely nekem kedves, oly igen kedves
 14 8 |      keskeny sírba veti-e a szívet, mely szerelemmel akarná általfogni
 15 9 |            azon édes hangot hallom, mely engem visszakiálta a kertbe,
 16 9 |            mertem neked megvallani, mely kibeszélhetetlenül szeretlek -
 17 9 |            nekem az az egy érdemem, mely miatt engem te szeretsz.
 18 9 |             szívet, mint ím ez itt, mely csak teérted ver, melynek
 19 12|         barátom, hahogy a toldalék, mely mellé lesz vetve, minden
 20 12|             a magadét, Isten tudja, mely különösségek miatt, elmulasztottad,
 21 12|       onkelednek rendelésétől függ, mely annak csudálatosságai miatt
 22 12|           érdemének azon érzésével, mely oly sok embert megzavart,
 23 12|          sok embert megzavart, és a mely másban dölyfnek fogna magyaráztathatni,
 24 14|         elszórhassam, de szívem bár mely nyilva volt is, míg egyedül
 25 14|         minél elébb, barátom! Tudod mely bér várja azt, a ki epedő
 26 16|            elszórhasson. - Marosim! mely rettenetessé nem tette nekem
 27 16|         utat! Egy hónappal ezelőtt, mely kedves volt volna nekem
 28 17|        kőszegi tábla egyé székével, mely most kiürült, kínála meg.
 29 18|        bajomat, s ő segíteni fog. - Mely határtalanul szeret engem
 30 18|          bántaná valami engem ér! - Mely derék portéka az emberi
 31 18|           gondos anya szemei előtt; mely ártatlanság, a mely szent
 32 18|          előtt; mely ártatlanság, a mely szent fedtelenség s színetlen
 33 18|             mosolyg neki szemeiből, mely természeti kellem vagyon
 34 18|         gyakorta rontó féreggé vál, mely a legkecsegtetőbb virulmányt
 35 18|            virulmányt is elemészti, mely magát a legteljesbb gyümölcsbe
 36 19|         kértem, ölne meg. A szellő, mely környüllebegé, az édes lég,
 37 19|        szívemig hata el, s a tüzet, mely ott ég, lobogó lánggá gerjesztette.
 38 20|          kedves után. - Oh barátom, mely boldog vagy te, mely boldog
 39 20|       barátom, mely boldog vagy te, mely boldog lészesz te, ha az
 40 20|         vett csókot te küldöd neki, mely természeti ártatlan öröm
 41 20|         rogynál, s áldanád a napot, mely őtet tenéked szülé!~ ~
 42 21|     Tántorogva léptem egy kanapéig, mely a szála mélyében állott,
 43 22|         tüzet gyulasztasz szívembe, mely életem virágát megemészti
 44 23|   mutassatok egyet örömeitek közül, mely ily tiszta forrásból fakad,
 45 23|        tilalmaznak. Egy tekintetem, mely véletlenül Nincsimnek portréjára
 46 23|  Nincsimnek-e?! - elzárja a szívet, mely oly hév ömledezésekre fakadott
 47 24|            a viaskodó természetnek, mely enyhülést lel fakadozásaiban,
 48 26|    felvonhat, a kinek tetszik, és a mely vaktában enged minden intézetnek.~ ~
 49 28|             bán velem a szerelem, s mely éltet élek. Kivánságaim
 50 28|          hogy meg van téve a kötés, mely Nincsit másnak karjaiba
 51 29|      érzésnek könyűi, s a fájdalom, mely ezeket fakasztgatja, nem
 52 30|            élettel biztatnak. De oh mely tündér az ily csendes pillantat!
 53 30|      lapátomnak loccsanásain kívül, mely egy csapással ezer ezüst
 54 30|             le szemeimről a fátyol, mely mindnyájunkat halandókat
 55 31|               Azt látni, hogy Teréz mely szeretetre méltó leereszkedéssel
 56 33|           visszatérnek. A szerelem, mely ezelőtt elkínzott s most
 57 34|    mindenben, e végtelen mindenben, mely előttem itt elnyult, széjjeltekintek,
 58 35|             vagyok, midőn képzelem, mely nyugtalansággal számlál
 59 35|        minden órát, minden perczet, mely lakadalmát késleli. Összetépek,
 60 35|          mondottam, mert az az "ah, mely nyilalás, mely szívszorulat,
 61 35|           az az "ah, mely nyilalás, mely szívszorulat, s a fejem!
 62 36|     MAROSIHOZ~Torna, jul. 8.~Az éj, mely környülfogott vala, elmult
 63 36|              nehogy érzékeny szíve, mely valamit fölfog, makacs tapadással
 64 38|           egy boldogtalan érzéssel, mely leginkább a legjobb szíveket
 65 39|    hajlandósága, az ő szerelme, bár mely kicsinynek akarám is azt
 66 39|       nagyon megilletett, s láttam, mely terhes leend az elválás.
 67 39|             s egy néma ölelés után, mely bizony mind kinyomá azon
 68 40|             öröm nékem oly buborék, mely azon pillantatban enyész
 69 41|     esténként. Ilyenkor elképzelem, mely kénynyel pihen meg Szentpéteri
 70 42|            a szerencse együvé hoza, mely föloldhatatlan beszédes
 71 42|            némaságban ülénk együtt! mely szent vala nekünk minden
 72 42|         mint feledék akkor mindent! mely nagy valék magam előtt!
 73 43|         hogy bár ütne hamar az óra, mely véget vet kínjainak. Oh
 74 43|             meg fülemet.~Oh Marosi! mely iszonyú est vala ez! A bátyám
 75 43|           kiálta le Szentpéterinek, mely az éji csendben úgy hangzott
 76 43|       közzül, s láttam, épen azt, a mely esküvésünk szent estéjén
 77 43|        ágyába: utolszor! - Holnap - mely boldogságokat foglal neki
 78 44|        lassu tavaszi szellőn kívül, mely a szőlők felől nyögve suhogott:
 79 44|        ifjuságom boldog emlékezete, mely e vad helyekben lebeg, legtöbb
 80 44|         legelevenebb örvendés tüze, mely minden erében lángolva égett
 81 44|            a föld azon látás alatt, mely itten vára! - Nincsi a szála
 82 44|          megette az esketés oltára, mely már várá áldozatját! Szerencsém,
 83 44|           egy tekintet repüle reám, mely lelkemnek minden csendét
 84 44|          veve, hogy innánk puncsot, mely nekem kedvet fogna adni
 85 44|          ragyogott az örömtől, s oh mely könnyűséggel, milyetén kedves
 86 45|         gyönyör elcsendesült tüzét, mely most epedve s titkosan lángolt
 87 45|          azt a leányok viseleteket, mely nekik annyi bájt ad menyegzőjök
 88 45|            legboldogabb érzéseknek, mely neki minden kecseiből hatott
 89 47|           hogy te, ő, Nincsi és én, mely szép napokat élheténk vala
 90 48|             orvosok! - Oh! tudom én mely keveset ér segédök, mily
 91 49|            elzárva ülök azon helyt, mely annyi irtóztató emlékezetekkel
 92 50|        virág, a jobb hajlékokban! - Mely pillantat, ha majd menyei
 93 50|           itt élt boldog óráinkra - mely kinézés az! Te pedig, barátom, -
 94 50|      gyakran mondogatánk egymásnak, mely fontos pillantása az emberi
 95 50|           hátunk megett elterjed, s mely bátorító gondolat, midőn
 96 51|         könyűi, s némely emlékezet, mely lelkemben az ő meglátására
 97 51|            Sokáig néztem a sereget, mely azt kisérte. A zölddel bevont
 98 51|     belszózat; s a gyengeség miatt, mely megujult hatalommal rohana
 99 55|         volna rontani. Érzettem én, mely örömtől foszta meg makacsságom:
100 57| visszatértem. De Marosi, egy látás, mely tiszteletet támasztott volna
101 57|             éretem könyörgött s oh! mely gondolat ez, oh Marosi!~ ~
102 59|        kísér ágyamba, s elképzelem, mely boldog fogék lehetni, ha
103 60|             mint a sebes Duna vize, mely elfut és soha vissza nem
104 60|           ha ezt mondaná is: Látom, mely nyomorulttá tevélek, s ezzel
105 60|            tüzes aczélra. - Marosi! mely boldogtalan az ember ez
106 60|   boldogtalan az ember ez érzéssel, mely nélkül nem volna jobb mint
107 60|             a veszélyes ellenséget, mely minden örömeinket elöli!~ ~
108 62|          osztatlan szívet kívánhat. Mely hasonlatlan volna a mi egyességünk!
109 63|            Ez órában veszem a hírt, mely téged is elrettente, mint
110 64|             rettegünk, hogy a szél, mely bal részét megsújtotta,
111 65|            a közönséges szomorúság, mely itt mindent, cselédjeit
112 66|       náloknál. Mihelyt egészségem, mely a siettetett út és ezen
113 68|             megadnom. Minden lépés, mely bennünket Budához közelebb
114 68|      szekérben. Rettegtem életéért, mely ezen rázkodtatás által sokat
115 70|          barátném, eléggé érthetéd, mely boldog napokat élek itt,
116 70|            boldog napokat élek itt, mely boldogokat nevezetesen a
117 70|        alkalmasan nem ismered. De a mely történetet neked e mostani
118 70|          merészlettem; de az a báj, mely ezt a páratlan teremtést
119 70|      hangzása is, maga az a szózat, mely ajakiról foly, olyan, hogy
120 70|            heves vonszás irántuk, a mely mértékben sok társaink a
121 70|           fogadta a grófné kérését, mely senkinek nem lehet inkább
122 70|            egy gyönyörrel éltetett, mely előttem már sok esztendő
123 70|       akarta ki légyen, s szorgalma mely könyvet illet, szóba eredt
124 70|            komoly fogja felváltani, mely meg is lett. Belényesi kérdőleg
125 70|            örömeivel s veszélyivel, mely reám vár; s midőn mások
126 70|             tétetett ki tárgyképen, mely a mint az atyám előttem
127 70|            benne azt a szép lelket, mely véle az őrűltek útjaikat
128 70|         őrűltek útjaikat kerülteté, mely őtet a részegek nagy seregében
129 70|            de az a hajthatatlanság, mely igen is gyakorta a kevélységig
130 70|     magasztalásába kezde ömledezni, mely, a mint mondá, a hypochondriásoknak
131 70|           szól az a gyönyörű vágás, mely bal orczáján végig nyult. -