Part

  1 1 |                megint itt leszen, hogy én majd megint nálad leszek,
  2 1 |         vigasztalhatlan sírok. Nincsi! én nem most jövék el tőled
  3 1 |                oly kimondhatlanul mint én téged.~ ~
  4 6 |              volna veled! De lehetek e én tenélküled boldog? Lehet-e
  5 6 |                egy rövid történetét az én kis Tónim felől, mely téged
  6 6 |                 imádott leány!~Tóni az én szánomban ült. A mint a
  7 7 |                volt s megadta magát. - Én mind ezekről semmit nem
  8 8 |           tekintettél neki szemeibe, s én egy szögben, távol tőletek,
  9 8 |             forróan szerethessen, mint én. Emlékezzél vissza együttélt
 10 8 |                az néked van szentelve. Én ama boldog este néked áldoztam
 11 9 |           magyarázhatatlan némaság. Az én leveleim kezedhez mentek;
 12 9 |            kedvesét úgy szeresse, mint én szeretlek téged; s épen
 13 10|                 Marosi, mit teszen az? Én őtet másnak nem engedem.
 14 11|              mit ir: - Szentpéteri, az én közbenjárásom által az országbiró
 15 11|             románba? - Te nem nevetsz? Én nevetek. - Indúl a posta.
 16 12|                írással jött ki hozzám. Én, úgymond, íme e leveleket
 17 13|    Álmodhatál-e ilyet felőlem? - Tudom én, hogy nekem elég volt volna
 18 13|              széplelkűségből is. De az én örömeim el vannak mérgesítve
 19 13|            vannak mérgesítve örökre, s én nézzem e, hogy más szenvedje
 20 13|           szenvedje azt miattam, a mit én szenvedek most Szentpéteri
 21 13|            Nincsimnek birtokában, mint én reméltem az lenni. De az
 22 14|              tántorodás grádicsait.~Az én széplelkü onkelem nékem
 23 14|            testvérétől, a milyetént az én második atyámtól lehetett
 24 14|            fogott volna akadni, de nem én. Nekem az fölötte kedves,
 25 14|                 egyéb szükségeidre. Az én kedves emlékezetű bátyám
 26 15|           leveleiből kell olvasnom, az én Nincsim mint pazarolja reá
 27 15|         kellene fogadnom kérését. - Az én agyam nem arra való, hogy
 28 17|            félénkség; bízvást léphetek én őneki elébe, hanem kímélés;
 29 20|               boldog lészesz te, ha az én jó Klárim minden értelmében
 30 21|              megszóllításán. Az nem az én vétkem, felelék, s a fájdalom
 31 21|               szabni. Hogy azonban míg én távol valék Budától, Szentpéteri
 32 21|          szüléi őtet elfogadták, azért én őket nem vádolhatom; nem
 33 21|                s a Nincsi onkele és az én onkelem mint örvendettek
 34 21|         kaczagva tudtam volna nevetni. Én az én Endrédimmel egy ablakban
 35 21|            tudtam volna nevetni. Én az én Endrédimmel egy ablakban
 36 21|            ekkor megfogá jobbomat, ezt én a hugom jelenlétében akarám
 37 21|        hiteszegett leány álla előttem: én pedig még soha nem állék
 38 21|              órák emlékezete, melyeket én e szálában éltem, és a melyek
 39 21|     tekintetemet, s minden tükörből az én képem, az elhagyott képe!
 40 21|            magunkat megpillantottuk, s én őtet csókoltam meg, s ő
 41 21|            nincsenek, megfejthetné, ha én vagyok-e a ki magamat rontom.
 42 22|                egymást, te elpirultál, én pedig téged mindjárt kimondhatatlan
 43 22|               az tesz nyomorúvá, a kit én a legboldogabbá óhajtottam
 44 23|          tengeri-rabéba rejtett el, és én, mi ketten együtt menénk.
 45 23|        ilyenkor, ezek a te könnyűid; s én feléje hajlottam, s érzéseimnek
 46 24|     indiscretio bennem, magam is látom én azt, barátom, hogy én neked,
 47 24|            látom én azt, barátom, hogy én neked, boldog szeretőnek
 48 24|             megnyugtatást talál. Érzem én, hogy nem sokára panaszaim
 49 24|          együtt menénk alakos bálba, s én neki rózsalánczokba vert
 50 24|             elkeseredés hangjával, úgy én most nem volnék nyomoru,
 51 25|                 Úgy minden jó volna, s én szabadon lélegzeném. De
 52 28|         lángban. - Igen is, Marosi te, én Sennuccióm és te, lelke
 53 29|              Bár! Az ő társasága ír az én sebeimre. - Ha a hold a
 54 31|           MAROSIHOZ~Torna, jún. 20.~Az én onkelem nekem nevezetes
 55 31|     Parancsolja, hogy siessek hozzá, s én, kit a szerelem mint az
 56 31|             akarom példáját, s valamit én is kiosztok közöttök. S
 57 36|          Kedves leány! mondám neki; az én nyomorúságom érdekli nagysádat?
 58 37|           avatva, szint úgy érted mint én.~ ~
 59 39|               valahova kifordult volt. Én azalatt búcsút vevék az
 60 39|           ereklyét, mint Teréz most az én portrémat. De ezt én csak
 61 39|                az én portrémat. De ezt én csak néked mondom, s nekem
 62 39|             után nem kell-e tenéked az én szívem előtt kedvessé lenned?
 63 39|             ada jelt, hogy néz utánam. Én süvegemmel intettem néki,
 64 40|                 Különben, úgymond, sem én nem békélhetek meg a világgal,
 65 42|             kedvem kilovagolni vele; s én elfogadám hívását. Ő nem
 66 42|                melyik utczán ki lakik, én pedig merültebb voltam,
 67 42|                  Oly rettentő lettem-e én, hogy tőlem neki vissza
 68 42|    bocsánatomat. - Volt egy idő, mikor én kerestem őtet, s olykor
 69 42|          körülte, oh, mi boldog voltam én! S ha sokáig együtt nem
 70 43|           régen óhajtott órája; de ah, én abból nem merítettem semmi
 71 44|                 mint egykor a Nincsié; én azt úgy fogadtam volna jutalom
 72 44|               méne, a Lolott szekerén, én pedig a bátyámén a bátyámmal.
 73 44|            vállamon, megcsókolt; a kit én ilyenkor eltölt habzó szívemre
 74 44|          valának gyülekezve, s egyedül én valék, a ki nem találtatott,
 75 44|           valék, a ki nem találtatott, én, kinek a menyasszonyt oltár
 76 44|             mellett szemléli. Érzettem én, hogy Endrédi rajtam nem
 77 44|            alkalmasan bírván magammal, én is feléjök menék. Nincsi
 78 44|      eresztenem ujjait, hogy ő jobbra, én balra essünk, eltüzesedésemben
 79 44|              mit csináltak velem, mert én nem emlékezem továbbra,
 80 44|       zsákmányát, s vele repülve ment. Én is hazajövék. De mint jövék
 81 45|              hozzá, s azt véltem, hogy én, a ki egy-két ízben magam
 82 45|              vígasztalásodat lelheted. Én - készen vagyok.~ ~
 83 47|                hozzánk. - Jobban tudom én mint ő, meddig nem; de megszomorítani
 84 47|              mert, ha elgondolom, hogy én is élhettem volna e boldogsággal,
 85 47|                s hogy te, ő, Nincsi és én, mely szép napokat élheténk
 86 48|                az orvosok! - Oh! tudom én mely keveset ér segédök,
 87 49|                és boldogságokat iszol. Én pedig elzárva ülök azon
 88 50|            barátom, - de minek mondjam én azt neked? neked, kivel,
 89 51|            virulmányra fakadjon, mikor én kihalandok. Az immár nincsen
 90 52|             oly kötés, alatt, hogy míg én élek, sem el nem adjátok,
 91 55|              megtagadám neki a kérést. Én Nincsit többé meg nem látom;
 92 55|                volna rontani. Érzettem én, mely örömtől foszta meg
 93 57|       szorítván, elfojtott zokogással, én tőled nehezen maradok el,
 94 58|              szekér már készen várt, s én még egyszer végig mentem
 95 62|                engem szeret, mondod: s én az ő birtokában boldog leendek.
 96 62|             barátom! ő irántam érez, s én Nincsin kívül nem találtam
 97 62|           minden kecseit hozná; de hát én? nem semmit azon bizonytalan
 98 62|             reám az őszt. Hagyj engem! Én már fonnyadok. A ki engem
 99 64|        gyöngülve; s mind az orvos mind én is attól rettegünk, hogy
100 64|               az elgyöngülés, melylyel én néztem őtet, s ő viszont
101 65|              vete véget szép életének. Én ágya mellett voltam, s örvendek,
102 65|             hogy szemeinek befogásával én tehetém körülte az utolsó
103 67|                 s mondd magadnak, hogy én a te bánatodnak s e név
104 68|                Kocsisunk jelt adott, s én emlékeztetém Bácsmegyeit,
105 69|              harangoznak? kérdé, midőn én épen kifordultam. Egy gondolatlan
106 69|                 hogy valaki haldoklik. Én ezen pillantatban léptem
107 69|                 Üdvözöld Nincsit, s az én kedves jó hugomat s férjét!
108 70|                hallandod, ki az, a kit én ennyire csudálok, ennyire
109 70|      mindketten csinálánk, és a melyet én itt, elveszve semmiségemnek
110 70|         mindent, a ki körébe lép. S az én asszonyi ideálomnak ez a
111 70|          kegyesen itéle felőlem, s míg én, mindezek felől semmit sem
112 70|       leányának. Ez a mint az anyám és én fellépénk, elmondá nekem
113 70|           consiliárius Belényesi, s az én, kedves anyám a consiliáriusné,
114 70|             anyám a consiliáriusné, és én - mert a gyermekké fogadás
115 70|             asszony, felele Vasvári. - Én ismerem a könyvet, monda
116 70|                senki nem egyéb mint az én kedves Cecilem, és hogy
117 70|                kedves Cecilem, és hogy én a hűségtelen, hálátlan Szentpéteri
118 70| történeteinknek végighallgatásában, az én barátném és én örvendeni
119 70|  végighallgatásában, az én barátném és én örvendeni fognánk, ha egy
120 70|          inkább nem szerettetett, mint én. Belépvén azon koromba,
121 70|            szabad s inkább fogoly mint én valék. Atyám és anyám, legszebb
122 70|             birtokom után vágyni, s ha én iránta hajlandóságot mutatandok,
123 70|             mutatandok, párok legyünk. Én tizenkét esztendős gyermek
124 70|                 egy házat csináltak; s én, még gyermek, az iskolából
125 70|             nevelésekben ismerte. - Az én barátom soha nem volt eléggé
126 70|               két kézzel fogadták. Így én magam s szüléim az állhatatlanság,
127 70|                elhallgathatta volna, s én úgy valék nevelve, hogy
128 70|                volt az iránt, hogy sem én nem fogtam volna az ő ismeretsége