Part

  1 1 |               mióta egymást szeretjük, de ez aggást szívem még soha
  2 3 |               leszek karjaid között. - De hát ha Nincsidet másnak
  3 3 |               tarthatsz a víz dühétől: de ha gyökereid közül el lészen
  4 4 |         alkalmatlanná tészen mindenre. De ha a Nincsimnek portréja
  5 6 |                tölthettem volna veled! De lehetek e én tenélküled
  6 7 |      szerencséje hajótörést szenved. - De hagyd beszélnem a történetet.~
  7 7 |                rettenetes formájú vén, de gazdag ember, belé szeret
  8 7 |          erőszakosan szerzett jusáról, de már késő vala ajánlásom;
  9 7 |               kést véteknek tartjátok, de őket oly rabságba vetni,
 10 8 |       áldozatot láttam az oltár előtt. De arról szóval. - Nincsi!
 11 8 |            karjaiból, feléd szaladtam, de ah! csak árny valék mely
 12 9 |          ujólag elysiummá változik el. De az édes álom nem tart sokáig,
 13 9 |           bőséget fogna neked adhatni; de nem adhatna oly szívet,
 14 10|                ezer indulat zúdul fel, de nem lelek szót, a mivel
 15 12|              is, hogy te lészesz veje, de te magadat soha nem jelentetted,
 16 12|             pedig kérdést nem szenved. De ha te minden pénz és születési
 17 12|              nem látnám, szólnék vele; de nem szeretném azt hinni
 18 13|            izben útnak valék készülve, de nem eresztének. Azt nekik
 19 13|             mellé? széplelkűségből is. De az én örömeim el vannak
 20 13|             mint én reméltem az lenni. De az onkelem! az onkelem!
 21 14|               fel fogott volna akadni, de nem én. Nekem az fölötte
 22 14|             hogy bajomat elszórhassam, de szívem bár mely nyilva volt
 23 14|          embert itt is találtam ugyan, de ők nem ínyem szerint valók;
 24 15|                nem engemet boldoggá. - De még ez nem a legnagyobb;
 25 16|             tehát itt hagyom Sopronyt. De más útat veszek, hogy a
 26 17|            valóban nagy ember érdemel; de nem fogadtam el az ajánlást.
 27 17|       reszketve futok egy lyány előtt. De ha bátortalanságom okát
 28 18|                által el nem rontatott! De ha erőltetni akarod, úgy
 29 21|            közelített felé a társaság; de kivált az édeskés kis urak
 30 21|          zavarodott képpel és hanggal, de kimagyarázhatatlanúl bájos
 31 21|       szerelmet, sok szerelmet leltem, de - más iránt! Szívem elborzadt
 32 21|          csendesen állott, s hallgata; de a mint abba hagyám, hozzánk
 33 21|             bánás fenyítést érdemelne; de azon nemesség miatt, melylyel
 34 21|               meg. Ő lássa mit csinál, de szüleinek meg van mondva,
 35 21|             gyönyörködtem diadalomon - de mit érhet az? Kevés időig
 36 21|            időig ura lehetsz magadnak, de a természet minden indulatot
 37 21|          Szemébe kell vala tekintenem, de hol veheték erre erőt? s
 38 21|    neheztelésének hangjával, s eltola; de ha magával nem gondol, gondoljon
 39 22|               olaj volt a vert sebnek. De ez a szegény halandók sorsa,
 40 23|              El akarom szórni magamat, de sikeretlenek igyekezeteim.
 41 23|                akart csalódásaikban! - De ez igy tón, barátom! Mivel
 42 24|        indiscretio volna panaszaimban. De midőn még a felkelő hajnal
 43 25|                én szabadon lélegzeném. De ah! a szerelem reám oly
 44 25|             hátra - az, hogy távozzam. De most még nem távozhatom,
 45 29|              bére a legszebb érzésnek. De az ő könyűi részvevő érzésnek
 46 30|                jobb élettel biztatnak. De oh mely tündér az ily csendes
 47 31|               vágyok ugyan látni őtet, de az ezer szélvész, ezer inség
 48 35| elmétlenségemet s sírok. Mennék innen, de nem eresztenek, s tartok
 49 36|        utoljára szerencsétlenné tégye. De nincs-e elég éd minden kínjaim
 50 39|                s egyszerre el is tűnt. De ismét újra reám rohana,
 51 39|              némely hangot ütni rajta; de most egyszerre az epedésnek
 52 39|     emlékeztetőre szükségem, ugy mond; de mégis, ne tagadjon tőlem
 53 39|            mennyit ártanak az effélék. De ki állhatott volna ellene
 54 39|            Teréz most az én portrémat. De ezt én csak néked mondom,
 55 39|            összeszedé. Menj! úgy mond; de jusson eszedbe, hogy Tornán
 56 40|               a bátyám kegyét irántam, de ő nem érzi, hogy szerfelett
 57 40|            magamat vezérlésének alája: de ah! azok a ti együttléteitek
 58 41|           űzőbe vettek volna a fúriák. De akárhová megyek, mindenütt
 59 41|         legalább nem vagy szív nélkül. De ha szíved oda van, ha annak
 60 42|              valék ha fölpillantsak-e; de kétségemet elintézte a szív;
 61 42|               Jaj nekem ha azzá levék! de jaj, jaj neki is! neki,
 62 42|            mikor végre mennem kellett, de hevem még tartóztatott nála,
 63 43|            hogy esném által kínjaimon! De mikor ismét tágulást enged,
 64 43|            csend régen óhajtott órája; de ah, én abból nem merítettem
 65 43|             foglal neki magában e szó! De hát nekem Marosi? hát nekem?
 66 43|          buzaszemeket hintegete nekik. De most - ah! ezután ne repüljetek
 67 44|          szőlők felől nyögve suhogott: de minekutána a királyi napnak
 68 44|              legboldogabb andalgásban, de végre ideje vala visszatérnem,
 69 44|            reám. Elborzadtam látására, de magamhoz térvén legottan,
 70 44|      Üdvözlésem egyszerű volt s rövid, de meleg. Hála tenéked, nagy
 71 44|           Endrédi rajtam nem segíthet, de intése s jelenléte annyira
 72 44|                mélyen el vala merülve, de ekkor egyszerre omlottak
 73 44|         folytak, nem valék eléggé hiu, de mégis nagyon meg valék illetve,
 74 44|              borral ölni el bánatomat, de Endrédi nem engedte, s nem
 75 44|                 Elkeményedett szívvel, de tántorogva léptem Nincsihez,
 76 44|               nap örömei még neveltek, de titkolni óhajtott háborodással,
 77 44|         repülve ment. Én is hazajövék. De mint jövék haza, mint fektetének
 78 46|                 Magamhoz kezdek térni, de felette lassu lépésekkel,
 79 47|           tudom én mint ő, meddig nem; de megszomorítani kegyetlenség
 80 47|                te karjaid közt várnak. De e kép festegetései által
 81 50|               az! Te pedig, barátom, - de minek mondjam én azt neked?
 82 52|          Vegyétek azt ajándékul tőlem, de oly kötés, alatt, hogy míg
 83 52|               velök könnyen bánhatnál. De egészen másként vagyon a
 84 53|          kegyelem; elküldenek látatni, de midőn a cseléd a hírt meghozza,
 85 53|                köszönő látogatásaimat, de úgy ejtvén, hogy az ilyeneknél
 86 54|              alatt sokszor volt nálam, de a mit Endrédi velem mindig
 87 55|          felesége ugyan ágyban vagyon, de bízik, hogy azon föl nem
 88 55|               mellyén sírhattam volna; de kénytelen valék tenni a
 89 57|                emlékeztethetett volna; de rettegtem a búcsút, s azt
 90 57|              búcsúmat, s visszatértem. De Marosi, egy látás, mely
 91 60|             egy kézszorítást tőle! - - De mire kell ez a véget soha
 92 60|            enyhítő balzsamcsepp volna, de tüzes aczélra. - Marosi!
 93 62|              még felülhaladja Nincsit; de épen e két tekintet elég
 94 62|       szépségnek minden kecseit hozná; de hát én? nem semmit azon
 95 65|            csók, melyet könyűk nélkül, de kővé vált szívvel nyomtam
 96 68|                mi szegény barátunkban, de ezek csak első pillantattal
 97 68|       Bácsmegyei inségének ők az okai. De ez a nyájasság, ezek a gondok
 98 68|              erővel, nagyobb csenddel: de Nincsi, jön egy más élet,
 99 69|             októb. 10.~Az éjjel aludt, de keveset s hánykódással. -
100 69|              most meg nem köszönhetem; de lesz idő, melyben fogom.~
101 69|            Érzette, hogy itt van vége, de attól nem rettegett. - Minek
102 70|                alkalmasan nem ismered. De a mely történetet neked
103 70|            ennyire szeretek. Oh miért, de miért nem fogadhatád el
104 70|                még együvé nem szőtt. - De feledni kezdem, hogy itt
105 70|            megtéved első látása alatt: de nincs oly gondatlan, elmétlen,
106 70|          nevezettel élni merészlettem; de az a báj, mely ezt a páratlan
107 70|               megkönnyítette munkáját: de ő bölcsebb és jobb, minthogy
108 70|               kezdettem tulajdonítani: de halld a scénát, melyet neked
109 70|          másoknak súgallásokból ugyan, de tulajdon mozdulatából cselekszi,
110 70|               hogy magamhoz térhessek: de gróf Odolinszkyné megújította
111 70|          örömest vevénk vala más útat, de így többé őtet el nem mellőzheténk.
112 70|           tiszta érzésekért nem pirúl: de a könyv előtte tegnapig
113 70|            idejével bánjon eszesebben. De az ifju felelt, hogy a mint
114 70|    kiméletlenül s terhelve van festve, de azon felakadni nem lehet;
115 70|                Belényesiné hallgatott: de nékem homályos előérzéseim
116 70|               hagyva érzettem magamat, de úgy, hogy szüléim szűntelen
117 70|               által el ne kapattassam: de a jókat önmagok vezették
118 70|            seregében józanon tartotta; de az a hajthatatlanság, mely
119 70|             ismertetni, mint hamisnak. De Szentpéterinek e részben
120 70|           Tereziai kereszt pántlikája, de vitézsége felől még világosabban