Part

  1 1 |        szíveinkkel együtt vészitek el azt az erőt is, mely minket
  2 1 |     elgondolom minden örömeiket, mind azt az ő szent hűségeket egymás
  3 6 |              meg. Mely napom vala, ha azt együtt tölthettem volna
  4 6 |           alkalmatlanságot, mint hogy azt a gyanút vonja magára, hogy
  5 7 |           fiatal pár szereti egymást, azt elnézték; annak mondának,
  6 7 |              belé szeret a leányba, s azt szüléitől megkéri. Mit gondolsz?
  7 7 |              eszekbe nem jutott, mert azt édes atyámuramtól s édes
  8 7 |         általszök fején, s a szerelem azt a vétket követteti el vele,
  9 7 |             belőle kicsikarta s Marie azt a kétségbeesésnek minden
 10 8 |               emlékezzél rólam, midőn azt nézelled, s mondd magadnak,
 11 9 |             megszegted volna? S lehet azt megszegni, kedves Nincsi?
 12 9 |                kedves Nincsi? Lehet-e azt megszegni két oly szívnek,
 13 9 |          szerelméért! Beteg nem vagy; azt nékem megírta volna Endrédi.
 14 11|        érkezék. Felbontám, s legelébb azt vevém elő, melyen Endrédimnek
 15 12|              tiéd. Vállat vonított, s azt felelé, hogy a leány destinatiója
 16 12|             nagy örömmel fogadtatnál. Azt felelte, hogy a dolgot úgy
 17 12|      hajlott-e, vagy kényszerítetett? azt lehetetlen volt kitanulnom.
 18 12|        szólnék vele; de nem szeretném azt hinni felőled, hogy neked
 19 13|          készülve, de nem eresztének. Azt nekik a jó angyalok sugallák.
 20 13|          nézzem e, hogy más szenvedje azt miattam, a mit én szenvedek
 21 14|            mult, hogy az ifjúság tüze azt velem fölötte nemtelen módon
 22 14|            elfonnyadott ábrázt látok, azt hiszem, hogy azt szerencsétlen
 23 14|               látok, azt hiszem, hogy azt szerencsétlen szerelem fonnyasztja,
 24 14|              a mi őket meg nem rázza, azt nem érzik. Nincs érzékek
 25 14|           kedveseim, a kik nekem mind azt, a mit elvesztettem, kipótolhatjátok, -
 26 14|         barátom! Tudod mely bér várja azt, a ki epedő barátjának egy
 27 18|              szerencsétlen vagyok," s azt kívánja, hogy tudassam vele
 28 18|             alkotója mind belé nyomta azt az anyagba, melybe ülteted
 29 20|             készülve, s elég erőm van azt tenni, a mit a becsület
 30 20|              nyugtot leljen, minthogy azt - itt nem lelhette. - Csak
 31 21|         csapodár hajlongást tud adni. Azt hittem, hogy lábai előtt
 32 21|            nieszéhez: Igen is lányom, azt hittem, hogy valaha örömem
 33 21|            édes lebegő hang, melylyel azt zengé, magamhoz hozott.
 34 22|         hozzád írjak, el kelle löknöm azt. Isten tudja, mi érend még.
 35 23|             tekintetem a nélkül, hogy azt tudnám, felreppen a lózsiba
 36 23|         szakát vélik legszebbiknek, s azt fogják felelni, hogy ifju
 37 24|             bennem, magam is látom én azt, barátom, hogy én neked,
 38 24|           szerencsém elváltozik? s te azt szent szívreszorulással
 39 24|             legédesebb zengésű szózat azt mutatá, hogy a kérdő Nincsi
 40 28|     emlékezetek által fakasztatnak. - Azt írod, hogy meg van téve
 41 31|    osztogatjuk a kisded alamizsnát. - Azt látni, hogy Teréz mely szeretetre
 42 33|         engede, nem sokára, ah, érzem azt! kettőztetve fog reám rohanni,
 43 34|    kiterjesztem egy valaki után, hogy azt a vég nélkül való, kimondhatatlan,
 44 37|       támasztotta lelkemben, noha még azt az enyhületet, melyet nekem
 45 37|             térhetnék meg onnan! Hogy azt szabad reményleni, te, ki
 46 39|             mely kicsinynek akarám is azt képzelni, igen nagyon megilletett,
 47 39|       életünknek is estéje? - Higyjük azt, jó Teréz, mondám neki,
 48 39|            azon tekintetnek, melylyel azt kívánta? Elővevém zsebkönyvemet,
 49 39|           zsebkönyvemet, s kikerestem azt a festést, melylyel összekelésteknek
 50 40|            álnokságtok szemessé teve, azt többé édeskés szóval meg
 51 42|               Elijedtem rajta, kivált azt látván, hogy Nincsi ablakot
 52 42|        virágot, majd egy fonadékját s azt elébb ajakihoz, orczájához
 53 42|           jóreggelt fölvethettem, s ő azt a legbájosbb mosolygással
 54 43|              ellenkezésben ön magával azt kivánja, hogy bár ütne hamar
 55 43|               harsogó chórba csapott. Azt hittem összeroskadok. S
 56 43|      csillagok közzül, s láttam, épen azt, a mely esküvésünk szent
 57 44|             mint egykor a Nincsié; én azt úgy fogadtam volna jutalom
 58 44|            vészthozó felleg, érzettem azt, s - Isten! te látád könyűimet.
 59 44|              esztendők óta nem valék; azt itélvén, és igen bölcsen,
 60 44|             tenéked, nagy Isten, hogy azt hamisság és neheztelés nélkül
 61 44|           Szentpéteri jegyesét, hanem azt a csapodár szerelmes leányt,
 62 44|        fortepiano-orgona mellé üle, s azt az éneket játszá, melyet
 63 44|            egyszerre omlottak könyei. Azt hinni, hogy ezek érettem
 64 44|               Amit Isten összekötött, azt ember el ne tépje. - Vége
 65 44|        szorosan vizsgálni nem akarom: azt tudom, hogy e szép szemekről
 66 44|               örökre elölte volna, ha azt csak most veszthettem volna
 67 44|          taktot sem tudtam tenni, sőt azt is feledém, ha jobbra kell-e
 68 45|       elvesztém bizodalmamat hozzá, s azt véltem, hogy én, a ki egy-két
 69 45|             elmenetel gyilkosom leve. Azt az elcsendesűlt tüzet, azt
 70 45|            Azt az elcsendesűlt tüzet, azt a szentelt gyönyör elcsendesült
 71 45|          lángolt Nincsinek szemeiben, azt a - minek nevezzem? - azt
 72 45|             azt a - minek nevezzem? - azt a leányok viseleteket, mely
 73 45|               napja után - nem tudtam azt kiállani; azt a kisugárzását
 74 45|              nem tudtam azt kiállani; azt a kisugárzását a leghevesebb,
 75 47|              akarja élni velem magát, azt mondja, mert még történhetne,
 76 50|        barátom, - de minek mondjam én azt neked? neked, kivel, midőn
 77 50|         elfutották szemeinket, nekünk azt a biztatást nyújtják, hogy
 78 51|           velök, a hite szegett talán azt fogná mondani a gyermeknek:
 79 51|         Sokáig néztem a sereget, mely azt kisérte. A zölddel bevont
 80 51|       hiteszegett kezeknek nem lehete azt szélylyelfoszlathatni! -
 81 52|               akarom hagyni. Vegyétek azt ajándékul tőlem, de oly
 82 52|              profanáltatik. Leginkább azt a kisded szobát szeretem
 83 52|            van valamely elsősége, úgy azt nevezem annak, hogy ez kényére
 84 53|            mint mennek azoknál, a kik azt hiszik, hogy tőlök minden
 85 53|               cseléd a hírt meghozza, azt nekik, a mint mondják magok,
 86 56|              vagy másika a bölcseknek azt mondaná, hogy az sebedbe
 87 57|              de rettegtem a búcsút, s azt sokára húztam. Kalapomhoz
 88 59|            karjai közzé - s mikor így azt álmodozom, hogy egészséges
 89 60|             is, ha tőle megnyernéd is azt a kézszorítást, melyet ennyire
 90 61|               a nagy; a szerencsétlen azt összehúzza. - Hová levének
 91 62|          ellened, ha nem látnám, hogy azt a legszívesebb szánakozás,
 92 62|       szerencsétlen vagyok. Ha ezekre azt mondanád, hogy Teréz engemet
 93 64|          Ipolyságh, jun. 8.~Most csak azt, hogy a bátyámat életben
 94 65|            földnek, a szerint, a hogy azt maga kívánta: nem kriptába,
 95 66|           Ipolyságh, jun. 29.~Endrédi azt tanácsolja, azt tanácsolja
 96 66|               Endrédi azt tanácsolja, azt tanácsolja az orvos is,
 97 66|               menjek hozzátok. Szívem azt inkább tanácsolja, náloknál.
 98 67|          fújja el könycseppedet, hogy azt Klárid orczádon, midőn hozzája
 99 68|             örvendetes. Vigyázz, hogy azt hitvesed elkészülés nélkűl
100 68|           egész testében. Nincsi mind azt a mit a legbarátibb indulat
101 68|           neveztetett, s fölnyújtotta azt a mi barátunk csókjára.
102 69|          kifordultam. Egy gondolatlan azt felelé, hogy valaki haldoklik.
103 70|          örömed, megtestesülve látván azt az ideált, melyet az asszonyi
104 70|             hogy látója kisértetbe jő azt mesterkélésnek venni. Szavainak
105 70|     személyben találni óhajtunk, mind azt neki teljes mértékben megadta
106 70|           dicsérni szeretvén, felőlem azt mondják, hogy nekem épen
107 70|            psychologiai tekintetekből azt is pirulás nélkül lehetne;
108 70|          érdemeit, s tiszteltem benne azt a szép lelket, mely véle
109 70| barátságtalansággal; mert, ha a kiadó azt világosan nem mondja is,