Part

  1 1 |               elválva - nem fogom meg e gondolatot; pedig minden
  2 1 |              hideg csípősségével - ha e boldogokat látom, s elgondolom
  3 3 |         kellene látnod karjai között? e gondolat szökött keresztűl
  4 3 |         töltöd most? Ha ezt ki fognám e állhatni? kérdém, s azon
  5 6 |               volna veled! De lehetek e én tenélküled boldog? Lehet-e
  6 6 |               mindég romlott lélek. - E szívből eredő felelet a
  7 7 |               nem megkészültnek nézte e a dolgot minden; s íme a
  8 7 |        szüksége lészen bátorításomra. E szerént tanúja valék egy
  9 7 |            esketéshez hozzá fogott, s e kérdés alatt: Szereted-e?
 10 7 |    természetnek halotti hörgése volt. E hangja szerencsétlenségbe
 11 7 |        csábulásodban most nem hallál, e hang, majd midőn világosabban
 12 7 |           ösvényein? önmagunknak kell e a magunk napjaikat pokolbeli
 13 8 |            akarék, s nem vala hangom. E rettenetes csüggedésben
 14 8 |              hagyd félbe szakasztanom e gondolatot! Alatta meghűl
 15 8 |          enyész szemeim előtt.~Fogjad e levelet, Nincsi! Ezer könyűk
 16 8 |              Ezer könyűk mennek vele, e név nélkül való érzés. Olvasd
 17 9 |                ha érzenéd mint gyötör e hasztalan várás! Nem kívánnék
 18 9 |           tudasd velem honnan eredhet e gyötrő, magyarázhatatlan
 19 9 |             sírhatnám ki! Csókold fel e cseppet, kedves leány! Drágább
 20 12|              hozzám. Én, úgymond, íme e leveleket az úr barátjától
 21 12|           mátka vagyok? Mire való itt e tettetés? - Elhitte állításomat,
 22 12|              talán nem is tudja, hogy e kincstől barátját, jóltevőjét
 23 13|        mérgesítve örökre, s én nézzem e, hogy más szenvedje azt
 24 14|              tudni mire fordítatott."~E levél engem annyira megaláza,
 25 17|             palástjában.~Elrészegülve e minden leírást felülhaladó
 26 18|             hozzá menjek ki. Fölakadt e kifejezésemen: "úgy is elég
 27 19|         ennyit látni, ennyit várni! - E képzeletben egész pokol
 28 19|               volt erőm. Őtet látni - e rövid boldogságtól meg nem
 29 19| Szentpéterinek karjaiból, s szorítsam e döbögő szerelemmel eltölt
 30 20|           tulajdon véreimet, s kivált e tisztelt öreget szívesen
 31 21|              nem volt volna ily nagy, e bohó emberkék csuszamlásaikon,
 32 21|               iránt! Szívem elborzadt e kémlés alatt, s egyszerre
 33 21|               hogy valaha örömem lesz e derék ifjúval látni összekelni;
 34 21|              láttad volna, mint állék e gyilkoló scén alatt! Alig
 35 21|         irántad hűségtelenné legyen - e gyönge ellenvetés elégséges
 36 21|               emlékezete, melyeket én e szálában éltem, és a melyek
 37 21|         karjaim közzé zárt Nincsivel, e tükrök előtt, s hogy ezeket
 38 21|            szerelmünknek - oh Marosi! e boldogságok emlékezete,
 39 22|          talán örökre el! Megborzadok e gondolatra; és még is -
 40 22|           bizonyosan áll lelkem előtt e gondolat: Nem látjuk meg
 41 22|           körültekintek, ha láthatnék e egyet a ki nekem, úgy mint
 42 23|              s látni fogod, hogy épen e gyönyörűségek, melyeket
 43 24|                nyitva lesznek-e nékem e karok, ha szerencsém elváltozik?
 44 24|           hitszegését megbocsátom, ha e forró szívreszorítással
 45 24|         kimondhatám vala a mit szívem e pillantatban érzett, Nincsi
 46 24|      ittlétednek semmi nyoma, mint ím e rózsáknak nem maradt!~ ~
 47 26|            szelídebb kesergésbe; mert e hánykódásai, e szélvésze
 48 26|       kesergésbe; mert e hánykódásai, e szélvésze határt nem ismerő
 49 27|              egy földalatti világnak. E repedéseknek keskeny fenekeikben
 50 28|            üldöz - tinéktek panaszlom e véget nem érő gyötrelmet,
 51 28|             véget nem érő gyötrelmet, e meg nem számítható könyűket,
 52 34|             Ez a szív telje, melylyel e vadonszép környet s e pillantatban
 53 34|        melylyel e vadonszép környet s e pillantatban az egész világot
 54 34|              hóhérom énnekem. - Mikor e nagy mindenben, e végtelen
 55 34|               Mikor e nagy mindenben, e végtelen mindenben, mely
 56 37|             Louverben. - Mióta Nincsi e gyötrelmeket támasztotta
 57 37|           melyet nekem nehány nap óta e mesterség műveinek csudálása
 58 38|             képzelheted-e s nem dőlsz e el ijedtedben? Teréz ég
 59 38|          irántam mutatott kegyeiért s e szíves vendéglésért, épen
 60 38|           gyermekének szívébe kellett e halál és emésztő gyötrelem
 61 38|         legjobb szíveket hatja meg! - E gondolat úgy hembereg érről
 62 39|          tehát szívemen fogom hordani e nékem ezentúl oly igen kedves,
 63 39|               az öreget. Menj, monda; e csók engem örökre összeszőtt
 64 42|            tétete nálam, ha nem lenne e ma kedvem kilovagolni vele;
 65 42|            olyas eszembe juthasson; s e szerint míg magunkat körűltekinténk,
 66 43|             vala már.~Mostan, Marosi, e kedves képzeléssel feküdt
 67 43|     boldogságokat foglal neki magában e szó! De hát nekem Marosi?
 68 44|               boldog emlékezete, mely e vad helyekben lebeg, legtöbb
 69 44|               beszédben valának vele. E szerint időm maradt magamat
 70 44|        kezdettem, kivált, midőn a pap e rettenetes szókat mondá:
 71 44|               akarom: azt tudom, hogy e szép szemekről egy tekintet
 72 44|        ingerelve érzém.~Közel éjfélig e kínos állapotban valék,
 73 45|            reá nem ügyeltek, s - lásd e szilke vért előttem - ez
 74 45|          okozza, hogy idegen kéz írja e levelet. A bátyám nem lel
 75 47|               karjaid közt várnak. De e kép festegetései által magamnak
 76 47|             hogy én is élhettem volna e boldogsággal, s hogy te,
 77 49|           minden kínt, minden bántást e szerelem kedvéért, mert
 78 50|           kevés napot ide alant, hogy e földi virág letörettessék,
 79 51|                Hah! mint hörbölöm fel e gondolatot mint életnek
 80 52|                  A gyermeki kor, ha ő e valóban a legboldogabb szaka
 81 52|              s látom, hogy az emberek e pontban is épen úgy csalják
 82 56|             Klárid meghalna, elvetnéd e képét, mivel egyike vagy
 83 56|             önt? S Nincsi nem megholt e nekem?~ ~
 84 58|                Az a szép remény, hogy e szobákban valaha boldog
 85 59|          hallgass meg akkor, te, a ki e mély gyötrelmet látod! hallgass
 86 62|         felülhaladja Nincsit; de épen e két tekintet elég ok arra,
 87 62|         késhez nyúl, elégnek tartanád e megszóllítani? vagy elkapnád
 88 64|              s mind a mit mondhatott, e két jelentős szóból álla:
 89 67|             Kedves nekem, igen kedves e gondolat: Szélen állok! -
 90 67|             hogy én a te bánatodnak s e név nélkül való érzéseknek
 91 68|  szerencsétlen barátját fölvidíthatná e, s nevén szóllítá a gyermeket,
 92 70|          Rajzolatomnak, melyet felőle e két levelemben tevék, felette
 93 70|               a mely történetet neked e mostani levelem viszen,
 94 70|                hogy őfelőle szóllván, e gyalázatos nevezettel élni
 95 70|             most érzem magam is, hogy e magasztalást, a leghízelkedőbbet,
 96 70|               s emlékezzél róla, hogy e szerencsét nekem köszönheted.
 97 70|        szűntelen szemmel tartottak; s e látszatos szabadságban senki
 98 70|             épületes scének, melyeket e levelek emlegetnek, azok
 99 70|        magamat semmire ne kötelezzem. E rettegések közt a férjem,
100 70|           hamisnak. De Szentpéterinek e részben nem kelle világosítás;
101 70|             egy hét mulva itt hagyjuk e gyönyörű, s nékem ugyan