Part

 1 1 |           kedves Nincsi, mint vala az midőn estvénként együtt sétálánk
 2 3 |            huss, papirosomon képed! s midőn sétálni indulok, vezérem
 3 7 |             tavalyi ittléttünk alatt, midőn Halasit és Veszprémi Mariet
 4 7 |            Veszprémi él hatalmával, a midőn a fejes gyermek engedni
 5 7 |         borzadás futott végig rajtam, midőn Marie az eltaposott szerelemnek
 6 7 |       kínjaival a pap elébe lépett; s midőn a pap az esketéshez hozzá
 7 7 |              nem hallál, e hang, majd midőn világosabban látó szemekkel
 8 7 |          Mariet kellett volna látnod, midőn ezt hallotta. Szíve megsugá
 9 8 |          képemet, s emlékezzél rólam, midőn azt nézelled, s mondd magadnak,
10 9 |          engem visszakiálta a kertbe, midőn harántsípomon ömledeztetém
11 9 |                s mint mosolyga reánk, midőn a bonthatatlan hitet esküvénk.
12 9 |              mintha örömest mulatnék. Midőn szívem bánatjában csaknem
13 11|              méne el tegnapi levelem, midőn egy barátom által egy csomó
14 12|           erkölcsöknek megromlásában, midőn ifjaink nőtelen szeretnek
15 17|        hanyatt fekvém a gyönge füvön, midőn véletlenül közel hozzám
16 21|           alkalmasan együtt vala már, midőn a szála ajtajának két szárnyai
17 21|             mi történt. Surányi, a ki midőn társaság van házánál, mindenütt
18 21|            Barátom! mint vere szívem, midőn magamat ismét ily közel
19 21|              ily közel látám hozzája, midőn ismét hallám szavának musikális
20 21|             szivárvány gyönge színei, midőn a horizonon ismét a maga
21 21| villámsebességgel végig lebegte; vagy midőn a pihenés órájában egyik
22 21|             már a negyedikhez kaptam, midőn Nincsi karjaim közzé rohant.
23 22|             is - magányos estvéimben, midőn a mult idők emlékezete szívemet
24 22|               Nincsi! ha nekem akkor, midőn téged először láttalak,
25 22|               téged először láttalak, midőn úgy tetszett, hogy föltaláltuk
26 23|           nyújtotta nekem szép kezét, midőn csendes elragadtatásban
27 24|    indiscretio volna panaszaimban. De midőn még a felkelő hajnal mindég
28 24|            esküvéd nekem; s íme most, midőn eltépett szerelmemnek öldöklő
29 24|   megemlékezem fogadásodra, s szívem, midőn magamat vádlom, megnyugtatást
30 24|       kanapéhoz. S mint rezzenék meg, midőn itt egy asszonyi alak megálla
31 24|             nem tánczolok. Oda levék, midőn a legédesebb zengésű szózat
32 24|           rajta, melyet tőlem kapott, midőn először együtt menénk alakos
33 24|              a szép estéken láthatja, midőn a sok esős éjjelek után
34 30|         enyész előttem, mint az árny, midőn tartóztatni akarom. - Ha
35 30|              alatt föl és alá evezek, midőn ilyenkor körültem minden
36 30|               fülem semmit nem hall - midőn hosszas kerengésem után
37 30|  mindnyájunkat halandókat vakon tart, midőn rettegő kétségeink közt
38 33|       leszálló napnak utolsó sugarai, midőn a tornyos borúlatok rajtok
39 35|              6.~Magamon kívül vagyok, midőn képzelem, mely nyugtalansággal
40 37|             MAROSIHOZ~Torna, jul. 20.~Midőn minapi levelemet épen berekeszteném,
41 39|               haza jő ott mulassak; s midőn a grádicsra léptem, meghallám,
42 39|           mindig gyötrőbbé is vála; s midőn fortepianója mellé vetette
43 39|            messze valék a helységtől, midőn magamhoz tértem. Teréz a
44 39|             süvegemmel intettem néki, midőn hirtelen ő, a kastély s
45 40|             ki hidegen borzad vissza, midőn az örök tolongásban embert
46 43|              meg a rettenetes lépést. Midőn hevem így elragad, s a birtoka
47 43|               hittem összeroskadok. S midőn vége lett, s el kezdének
48 44|               fényében együtt síránk, midőn mellyemen a jövendőnek előérzései
49 44|              itt irok meg, és mostan, midőn már nyugodtabb vagyok, mindent
50 44|            óhajtásom a halál.~Tegnap, midőn a legérzéketlenebb ájulgások
51 44|          mértéke még meg nem tölt; ma midőn felköltem, s a jövendő elsuhant
52 44|           Klárid már a bátyámnál vala midőn beléptem, s nem bírt elég
53 44|              mint illett, s elijedék, midőn a Nincsi utczájába érvén,
54 44|       csapodár szerelmes leányt, a ki midőn a táncz után itt megpihentem,
55 44|         Bátorrá lesz a leggyávább is, midőn az erősebbet, a ki neki
56 44|           lankadni kezdettem, kivált, midőn a pap e rettenetes szókat
57 44|           Vége lévén a czeremoniának, midőn mindenek az uj pár felé
58 44|              már alig bírtam magamat; midőn pedig elválánk, s Nincsi,
59 44|               mellettem el-elsuhinta, midőn szép ujjairól a jegygyémánt
60 44|      Nincsivel alulról felig jőjek, s midőn ott el kellett vala eresztenem
61 44|                s szemeim ázva voltak. Midőn a tour ismét reánk jöve,
62 44|               érék annak fordulójára, midőn Szentpéteri szekerébe emelte
63 44|               egyetlen tárgyok, most, midőn ő éntőlem örökre el vagyon
64 47|              kegyetlenség volt volna. Midőn hosszasan ül mellettem,
65 48|          érzései lepnek el bennünket, midőn azoktól maradunk el, a kikkel
66 50|               és magamra. - Ma éjjel, midőn álmom az elmultak emlékezetébe
67 50|              azt neked? neked, kivel, midőn a Duna szélén együtt sétálánk,
68 50|              halál, s miként eshetik, midőn a ködbe borult jövendő előttünk,
69 50|               mely bátorító gondolat, midőn látjuk, hogy meghaladott
70 51|    szendergettem, s arra ébredék fel, midőn ablakom alatt egy fiatal
71 52|             vala kedvesebb mint most, midőn el akarom hagyni. Vegyétek
72 53|                elküldenek látatni, de midőn a cseléd a hírt meghozza,
73 53|         képzelt barátomnál föllépvén, midőn egy meleg kézszorítás akará
74 58|              ám a keserves pillantás, midőn a szekér már készen várt,
75 59|           álmom elfut sikoltásomra. S midőn csak most látom, hogy boldogságom
76 61|   boldogságaival és bolondságaival! a midőn a vatikáni Apoll, s a szép
77 62|               a gyermeki korhoz, mint midőn szeretünk?~Hagyd el tanácsaidat,
78 64|               karjára vala szükségem, midőn neki elébe léptem. Kibeszélhetetlen
79 67|             gondolat: Szélen állok! - Midőn a tavasz megint itt leszen,
80 67|             hogy azt Klárid orczádon, midőn hozzája visszatérsz, meg
81 68|             kezdék vala már vidítani, midőn kürtölést hallánk, s kevés
82 69|             Minek harangoznak? kérdé, midőn én épen kifordultam. Egy
83 70|       társaság már régen együtt vala, midőn mi is közéjök lépénk. -
84 70|                Belépvén azon koromba, midőn már elmélkedhetém, egészen
85 70|         veszélyivel, mely reám vár; s midőn mások vezető nélkül taszítatnak
86 70|               esztendős gyermek valék midőn ő, húsz esztendős korában,
87 70|          testvéremet, s úgy fogadtam, midőn öt esztendő múlva útazásaiból