Part

 1 1 |          legédesebb szendergésben, s te engem miként ébresztél fel
 2 3 |               jan. 21.~Nincsi, nekem te vagy minden gondolatom.
 3 6 |            mint olvaszt fel bennem a te emlékezeted minden érzést,
 4 8 |             téged megcsókola, s hogy te édes mosolygással tekintettél
 5 8 |          másodízben is megcsókola, s te neki kibeszélhetetlen bájjal
 6 8 |   minekelőtte testbe költöztenek. Ha te engem elhagynál, Nincsi,
 7 8 |            meg nem szegem hitemet. - Te nékem nem írsz. Nem tűrhetem
 8 9 |            érdemem, mely miatt engem te szeretsz. Más több fényt,
 9 9 |             csak egy akaratja van, a te akaratod! Oh, nem repülhetek
10 11|           Nem illene-e ez románba? - Te nem nevetsz? Én nevetek. -
11 12|        óhajtotta és remélte is, hogy te lészesz veje, de te magadat
12 12|             hogy te lészesz veje, de te magadat soha nem jelentetted,
13 12|       szerencséjét futni elkezdette: te a magadét, Isten tudja,
14 12|     gondolkozik, kimondám neki, hogy te ismered a dolgok becsét,
15 12|           kérdést nem szenved. De ha te minden pénz és születési
16 12| legcsudálatosabb, hogy Szentpéteri a te szerelmed felől semmit nem
17 14|           Olvassd tulajdon szavait: "Te nékem, kedves Nevőm, oly
18 15|               mit illik és mit kell; te fontold meg tehát, s írd
19 20|             itt nem lelhette. - Csak te, csak te volnál itt barátom!
20 20|            lelhette. - Csak te, csak te volnál itt barátom! Valami
21 20|              neveli keserűségemet. A te kebeledben nagy részét kisírnám
22 20|            barátom, mely boldog vagy te, mely boldog lészesz te,
23 20|              te, mely boldog lészesz te, ha az én jó Klárim minden
24 20|    kifogyhatatlan forrásai lesznek a te gyönyörjeidnek. És oh, mint
25 20|          írtál-e neki; s ha osztán a te nevedben megölelem, ha hallja,
26 20|           hallja, hogy a vett csókot te küldöd neki, mely természeti
27 21|              s talán most is szeret. Te neki reményt nyújtottál,
28 22|          mindent, édes barátom, csak te volnál, te lehetnél itt.
29 22|             barátom, csak te volnál, te lehetnél itt. Míg még karjaid
30 22|            magamat könnyebben érzem. Te tudod, mit nem szenvedek!
31 22|           egyet a ki nekem, úgy mint te, kezet nyújtson, s elkísérjen
32 22|            hogy föltaláltuk egymást, te elpirultál, én pedig téged
33 22|           szeretettel szerettelek, s te azután azon este, azzal
34 22|       Géniuszom megsugta volna, hogy te azon első szent csókoddal
35 23|               mondá ilyenkor, ezek a te könnyűid; s én feléje hajlottam,
36 24|           vala boldogságom teljének, te kedves, kiterjesztéd karjaidat,
37 24|             szerencsém elváltozik? s te azt szent szívreszorulással
38 27|           írj minél előbb. Egyedül a te leveleid fogják enyhíthetni
39 28|        MAROSIHOZ~Torna, jún. 5.~Tudd te, kedves Sennuccióm! így
40 28|           lángban. - Igen is, Marosi te, én Sennuccióm és te, lelke
41 28|          Marosi te, én Sennuccióm és te, lelke Nincsinek! ki engemet,
42 28|        teszen minden utánavágyást. S te Marosi vagy-e, hogy nekem
43 32|           áldásait öntse ki reád. Ha te is meghazudtolod, ha te
44 32|              te is meghazudtolod, ha te is! - úgy - Reszketek gondolni
45 34|         megemésztette volna - Isten! te látod mint nyögök terhem
46 37|          Hogy azt szabad reményleni, te, ki a mesterség titkaiba
47 39|            összekelésteknek napján a te Kláridat készültem megajándékozni.
48 39|             felbátorodott hanggal; s te álmélkodhatol ezen? ennyi
49 39|       ezentúl oly igen kedves, ezt a te könyűid által megszentelt
50 43|         utcza köveire hullottanak. - Te ismeretlen barát, azzal
51 43|         azzal a kesergő furuglyával! Te is szeretted-e őtet? Oh,
52 43|        hányan óhajták velem együtt a te följöveteledet! Ime itt
53 44|       Haszontalan a kérés! nem lelsz te rettenetesbbet, mint a mi
54 44|            hol annyit ülék vele, hol te is annyit ülél velem, hol
55 44|             érzettem azt, s - Isten! te látád könyűimet. Szívem
56 44|       halhassak meg! hogy kínjaimból te oldozz fel, halál! te feloldó,
57 44|     kínjaimból te oldozz fel, halál! te feloldó, megkönnyítő! -
58 47|         pedig neked nem engedi, hogy te jőjj hozzánk. - Jobban tudom
59 47|        boldogságokról, melyek őreá a te karjaid közt várnak. De
60 47|         volna e boldogsággal, s hogy te, ő, Nincsi és én, mely szép
61 48|          éltünk. Mióta a bátyám és a te Klárid elhagytak, oly puszta
62 49|          legyen. - Nincsi, Nincsi? a te neved még mindig kimondhatatlan
63 50|          örökre enyém lészen. S íme, te kedves, még kevés napot
64 50|               s enyém, enyém lészesz te, az új szép virág, a jobb
65 50|          óráinkra - mely kinézés az! Te pedig, barátom, - de minek
66 51|              gyermeknek: Ártatlan! s te örülsz nekik? reszkess;
67 56|            gyötrelmeimet. Szólj ha a te Klárid meghalna, elvetnéd
68 59|               oh hallgass meg akkor, te, a ki e mély gyötrelmet
69 60|              egy, csak egy csöppet a te enyhületéidből, Mindenható!
70 63|     barátságát meghálálhassam. - Jer te is, késedelem nélkűl.~ ~
71 67|     Ipolyságh, sept. 27.~Nem sokára, te kedves, általesem szenvedéseimen,
72 67|        aludni a sírban. Akkor járulj te a boldoggá lettnek sírjához,
73 67|            mondd magadnak, hogy én a te bánatodnak s e név nélkül
74 68|        Nincsi tartózhatlanul sírt. S te sírsz, örök barátnéja lelkemnek?
75 68|         fogván a szép sírót. Nincsi, te sírsz? Oh sírj! sírj! véremmel
76 68|           élet, egy más jobb élet, s te ott nekem vissza lészesz
77 70|            mondanom, kedves leány, - te őbenne egy régi ismerősödre
78 70|           hogy velünk együtt jőjj el te is! mily nagy volt volna
79 70|       végtelenül maga megett hagyja.~Te egyike vagy azoknak, édes
80 70|          találd mi vala a könyv? - A te Bácsmegyeid! - A consiliárius