| Table of Contents | Words: Alphabetical - Frequency - Inverse - Length - Statistics | Help | IntraText Library |
| Ferenc Kazinczy Bácsmegyeinek Gyötrelmei IntraText - Concordances (Hapax - words occurring once) |
Part
501 70| s az én, kedves anyám a consiliáriusné, és én - mert a gyermekké 502 70| gondatlanokkal is érezteti, a consiliáriusnéban egynél több megtéved első 503 70| érék, mindnyájan kérék a consiliáriusnét, hogy a kis szerényt köszöntené 504 70| az által, hogy mindketten consiliáriusok voltak a helytartó tanács 505 70| megkínáljon.~Az öreg generál a consiliárusnénak utolsó szavai által a maga 506 44| fogadhatá el, s szerencsére a contredansznak vége vala. Négy felé széledni 507 44| fojtani akarni. A muzsika contredanszt szólaltata meg. Lelkemben 508 70| talál tenni, mint a mit coquetterienek mondunk. - Bocsásson meg 509 61| az idők mikoron engem a Corregio szép Iója magamon kívül 510 23| szemeim előtt, oly eleven, oly csábító színekkel, mintha most is 511 40| szóval meg nem fogjátok csalhatni, s inkább hagyjátok magára, 512 52| emberek e pontban is épen úgy csalják magokat, mint mindenben 513 70| férfiaknak. Nagyon meg kellene csalnom magamat, ha közelébb nem 514 23| mint szédelgenek akart csalódásaikban! - De ez igy tón, barátom! 515 43| számtalan ezredeivel; hasztalan csalogat a legédesbb szendergésbe 516 44| mondám. Hevült képzelésem csalt-e meg, vagy talán valóság 517 21| reményt nyújtottál, s meg van csalva. Ez a bánás fenyítést érdemelne; 518 34| összetördelő villám, belém csap s eldőlök, mintha minden 519 65| többé. Egy másodszori kemény csapás egyszerre vete véget szép 520 30| loccsanásain kívül, mely egy csapással ezer ezüst szikrákat vet, 521 64| részét megsújtotta, egy újabb csapást adhat neki, s eloltja életét.~ 522 3 | egyik hab a másika után csapkodá a fiatalt. Ez elhajlék, 523 44| félénkséggé, hunyászkodássá, csapodársággá szokott változni, alkalmam 524 27| labyrinthi kerengésben csaponganak végig a rengetegek égig 525 12| akarnál is valamely házhoz csatlattatni, azok által a kik reád méltók, 526 43| ablakához! szárnyaitoknak csattogása fölrettenthetné Szentpéterinek 527 1 | fakadt, s utoljára örvendő csattogásokkal szaladt fel és ismét alá 528 39| s mit akarna. Megértvén cselédemtől, hogy a bátyám Budára érkezett, 529 68| fiának előmutatásával, kit cselédje karján tartott, szerencsétlen 530 54| Nincsije pedig, a mint cselédjei mondják, gyöngélkedik s 531 65| szomorúság, mely itt mindent, cselédjeit s alattvalóit elfoglalta, 532 70| az urat ismerem. Minden cselekedete, minden szava a rendhez 533 14| bátyám fia, kinek minden cselekedetein nemesség tündöklött, nem 534 14| engem annyira megaláza, s cselekedetemnek alacsonyságát velem annyira 535 50| semmi akarva tett rossz cselekedetnek, semmi megölt, megpiszkolt, 536 21| bánni! Ezer meg ezer okok cselekedheték, hogy irántad hűségtelenné 537 45| nem cselekvé a mit Nincsi cselekedni kevés órával ezelőtt nem 538 70| de tulajdon mozdulatából cselekszi, szívére szorított s megengedé, 539 45| tánczolok. Szentpéteriné már nem cselekvé a mit Nincsi cselekedni 540 38| nyugalomnak minden fakadó csemetéjét.~ ~ 541 51| hervadást okoz.~Plántálj csemetét, barátom, öntözzed, ápoljad, 542 43| Szentpéterinek, mely az éji csendben úgy hangzott mint egy angyal 543 44| esketés czeremoniája alatt csendesnek tetszhető elmével állék 544 44| reám, mely lelkemnek minden csendét örökre elölte volna, ha 545 7 | téged elfogadni készül, csengeni fog füleidben, s jaj akkor 546 39| azalatt búcsút vevék az öreg Csengeritől, s épen a kertbe akarék 547 23| megyek, futok, s néma cseppek jegyzik a helyet, hol a 548 23| pajkosan elkapott szép kezére cseppenének. Forrók, mondá ilyenkor, 549 26| természetnek szemlélte szívembe nem cseppentheti-e nehány cseppjeit a nyugalomnak; 550 9 | sírhatnám ki! Csókold fel e cseppet, kedves leány! Drágább az, 551 9 | szerelemnek, a leghűbb epedésnek cseppje.~ ~ 552 9 | talán? Ah, úgy nem láttad cseppjeimet, melyek papirosomra csorogtanak! 553 12| noha kérdés, ha gyermeke a cserében nem veszt-e, mondám félig 554 44| Eltüzesült indulataimnak cseréik alatt mázgolt soraim fessék 555 9 | csaknem meghasad, elmétlen csevegéseket kell oly társaságokban, 556 43| hallék egyebet a legüresbb csevegésnél Nincsinek szépsége, cultúrája, 557 43| szép boltozatja, elhintve csillagainak számtalan ezredeivel; hasztalan 558 24| látja a holdat a fellegtelen csillagos égen emelkedni. Ily név 559 1 | hídon - a hold reszketve csillámlott a lassan zuhogó Duna habjain, 560 17| Soha nem kaptam a hivatalok csillogásán, most pedig szolgálni teljesen 561 24| egyébnek, a világ minden csillogásának! - oh, nem mondhatom ki 562 70| felől magunknak mindketten csinálánk, és a melyet én itt, elveszve 563 56| MAROSIHOZ~Buda, april 9.~Ne csinálj nekem abból vétket, hogy 564 16| többé látnom Budát! - Mit csinálok majd ha vele összejövök, 565 60| az öröm, melyet nekem ő csinált, úgy futa el mint a sebes 566 1 | hogy nem gondolnak a hideg csípősségével - ha e boldogokat látom, 567 23| mit bennetek az eltelés és csömör, vagy a meghült vér szül, 568 40| csillogó együttléteztek csömört szül az néki s ásítozást.~ ~ 569 43| kísérték; nem hallá könyűimnek csöppenéseit, melyek az utcza köveire 570 60| tér! Csak egy, csak egy csöppet a te enyhületéidből, Mindenható! 571 21| hegyén a tükör képeinek csókjainkat, s boldogságom kibeszélhetetlen 572 68| fölnyújtotta azt a mi barátunk csókjára. Ennek lelke nem birta súlyát, 573 22| szerelemnek első tüzes szent csókját adád úgy, hogy minden érzékem 574 1 | miként ébresztél fel édes csókod által álmaimból, s angyaltekinteted 575 22| hogy te azon első szent csókoddal soha el nem oltható tüzet 576 1 | terem angyalképed, s szent csókokra szóllít karjaid közzé. Felszököm, 577 21| Nincsimnek karjai közzé, mint csókolám meg újra, ismét a tükörbe 578 39| készültem megajándékozni. Ugy csókolja a jámbor zarándok az ereklyét, 579 21| megpillantottuk, s én őtet csókoltam meg, s ő engemet, s mint 580 39| megszorítám kezét, rányomtam forró csókomat, főm megszédült, átöleltem 581 36| Könyűim öszveelegyedtek csókommal, melyet reszkető ajakim 582 20| ha hallja, hogy a vett csókot te küldöd neki, mely természeti 583 30| elhalmozott bokroktól kikötök, s csónakomban végig nyúlok, s elnézem, 584 30| lemegyek a tóhoz, eloldom a csónakot, s a szép tengerkén a kastély 585 44| szenvedéseimnek. Nem, barátom! míg csontjaimban lesz annyi erő, hogy a reámrakott 586 44| a tűz, velőm még minden csontomban össze vagyon roncsolva. 587 44| lelkiismeret verdesé. Egy csoport vendég kiszabadíta kezeik 588 40| s sántáknak és bénáknak csoportjokba vezetnétek. A kit álnokságtok 589 9 | cseppjeimet, melyek papirosomra csorogtanak! Ha olvastad volna, nem 590 7 | fogom vehetni, csak az a csuda mondana le erőszakosan szerzett 591 70| szeretetre legméltóbb asszony csudálásában. Rajzolatomnak, melyet felőle 592 12| rendelésétől függ, mely annak csudálatosságai miatt kétséget szenved; 593 37| a Fűger szent Katalinját csudálhassák; s oly melegen, oly értelmességgel 594 26| oltár elébe, hogy magad is csudálni fogod. Csengeri ezelőtt 595 70| ki az, a kit én ennyire csudálok, ennyire szeretek. Oh miért, 596 23| Reháknénak közönségesen csudált actiója - mikor mindez elterjed 597 8 | vala hangom. E rettenetes csüggedésben lábaidhoz rogytam, s álmom 598 44| kérlek Istenért, hogy el ne csüggedjek egészen. Haszontalan a kérés! 599 27| honja a beteg szívnek s csüggedt szerelemnek. Iszonyú szirtmasszák 600 51| illattal ragyognának. S ha csüggő fővel hervadnának az ő mellyén, 601 21| ily nagy, e bohó emberkék csuszamlásaikon, nyakgörbítéseiken, fejek 602 43| csevegésnél Nincsinek szépsége, cultúrája, nyájassága, jósága, gazdaasszonysága 603 53| ilyeneknél egy hátrahagyott czédula pótolja ki személyemet. 604 70| eltévesztette volna a maga czélját. Az effélék költemények, 605 14| nem élhet azzal nem szép czélra; s ez okból nem kivánom 606 44| köszönöm, hogy az esketés czeremoniája alatt csendesnek tetszhető 607 44| ne tépje. - Vége lévén a czeremoniának, midőn mindenek az uj pár 608 65| ifjúságában ültetett, minden czifra emlék nélkül. - Az a közönséges 609 70| sétálások, csak a kiadó czifrázmányai, arról senki nem kételkedik, 610 44| repedéseiben a fecskék reggeli dalaikhoz, s új színre költ minden 611 39| csapott, s el kezdé verni s dallani: Homályos bánat dulja lelkemet. - 612 39| látszott elhalni. Végét érvén a dalnak, megfogá kezemet. Még nem 613 22| nem lelik. Így menénk jó darabig összeölelkezett karokkal 614 44| a reámrakott teher alatt darabos útamon elébb tovább vánszoroghatok, 615 69| lesz idő, melyben fogom.~Dél után 2 órakor.~Rendbe hozatá 616 70| mondám, egy szép ábrázu, deli és lelkes férfi: ez egy 617 27| keskeny fenekeikben a nap déli teljes ragyogása meredek 618 23| jelenlétével, mint valamely bosszús démon. Ha bálba megyek, ott van. 619 27| rengetegek égig halmozott derekaikon, s úgy néznek ki, mint kapui 620 20| falamra, s alkonyodó világgal deríti szobámnak hátulját. Elől 621 62| igen is gyakran föl nem derülhető komorsággá sülyedez. Oda 622 44| könyűimet. Szívem minden derülő felhőcskének emelkedésével 623 12| azt felelé, hogy a leány destinatiója a házasság; az erkölcsöknek 624 23| esztendeiket; s menj beljebb detailba, kérdd, mi tette ezen korokat 625 21| vad örömmel gyönyörködtem diadalomon - de mit érhet az? Kevés 626 70| barátném, a kik, engemet dicsérni szeretvén, felőlem azt mondják, 627 32| becsűléseket, szereteteket! Ennél dicsőbb út nem nyílhat előtted. 628 33| MAROSIHOZ~Torna, jul. 1.~Oda van dicsőséged hajnaltán támadott örömem 629 65| nem kriptába, hanem azon diófa alá, melyet első ifjúságában 630 43| estéjén jött vala föl; tündér dísze egykori boldogságaimnak! 631 42| értem, s ő meghallá lovam dobogását, ablakot nyita, s reggeli 632 19| karjaiból, s szorítsam e döbögő szerelemmel eltölt szívre. 633 17| menni - egy vala. Szívem döbögve vert. Magam is szégyenlem, 634 12| megzavart, és a mely másban dölyfnek fogna magyaráztathatni, 635 21| az elhűlésre? Elijedtem dörgő szavaitól; mert ily hevületben 636 21| volt, s azon csábulásba dőle vissza, melyből még föl 637 58| majd kifáradva hivatalomnak dolgaiban azon örömmel vetem magamat 638 17| megelégedést bizonyíta reám bízott dolgainak végrehajtásával, s a kőszegi 639 31| falusiakat, s mint ejti úgy dolgát, hogy a fölsegélteknek nem 640 12| neki, hogy te ismered a dolgok becsét, s alkalmasan tudod, 641 12| szenved; s több ehhez hasonló dolgokat. Forrott vérem, látván, 642 61| Belvederben töltöm és a művészek dolgozóiban. - Az is haszontalan! A 643 7 | leányt oda ígérik. Hogy egy dologhoz, mely gyermekeket egészen 644 4 | Osztán - szólljunk valót! a dolognak vagyon egy más titkos oka 645 38| ah, képzelheted-e s nem dőlsz e el ijedtedben? Teréz ég 646 21| édjeitől elrészegedve, mint dőltem el olykor Nincsimnek karjai 647 42| magammal, ha a hídon vagy a vár dombján a szekerek megrekedtek s 648 39| lovak sebesen vivének le a dombon.~ ~ 649 23| gyötrelmeimet. Az ángyom, ki spanyol donna-alakba öltözék s engemet tengeri-rabéba 650 58| BÁCSMEGYEI MAROSIHOZ~Dorog, május 4.~Az vala ám a keserves 651 68| zavarodást szüle lelkében, s Dorogon, hol szekerünknek megigazítása 652 9 | e cseppet, kedves leány! Drágább az, mintha annyi nagyságú 653 3 | állasz, nem tarthatsz a víz dühétől: de ha gyökereid közül el 654 7 | szíve a szerelemnek minden dühével riada a "szeretem" kimondása 655 37| s a Raphael, Hogarth s Dürer rezeit szobámban téteté 656 22| belrészemet fájdalom és bánat dulá, be jól voltak akkor dolgaim! 657 39| dallani: Homályos bánat dulja lelkemet. - Ily indulattal, 658 24| őket, s egyenesen vitte a Dunának. Hah! kiáltám, bár minden 659 45| tehát magadat, barátom, ha ebben vígasztalásodat lelheted. 660 15| 21.~Elnézem, mi lesz mind ebből. A mai postával vevém Szentpéterinek 661 44| elfogyott vala, hogy mindjárt ebéd után kénytelen valék ágyba 662 4 | viszontlátogatás, ez a sok ebédre, ozsonára hívás, a sok vacsorák, 663 51| álomba szendergettem, s arra ébredék fel, midőn ablakom alatt 664 44| teheték: bár soha fel ne ébredjek többé! A halál ölelése nekem 665 24| szála ezer emlékezeteket ébreszt bennem; s oh! bár ne kellene 666 1 | szendergésben, s te engem miként ébresztél fel édes csókod által álmaimból, 667 36| szerencsétlenné tégye. De nincs-e elég éd minden kínjaim mellett azon 668 70| néki elég, ha szíve az édes-keserű érzései közt kedvére gyötrettetik. - 669 51| mellyén ők elevenebb színnel, édesebb illattal ragyognának. S 670 41| kedveskéjének nyájasságai mennyivel édesebben jutalmazzák unalmas fáradságait 671 39| álmélkodhatol ezen? ennyi édeskeserü pillantás, ennyi szívetható 672 37| volna, hogy ezeket s több efféléket, s ezeken kívűl, még két 673 44| eszmélet, addig tőlem az effélét nem retteghetitek. - Klárid 674 44| szerelem ismét magas lángokban ége keblemben. Ezen pillantatban 675 13| vagyok, barátom, s tudják az egek mikor mehetek el. Már egy 676 24| a fellegtelen csillagos égen emelkedni. Ily név nélkül 677 41| kénynyel pihen meg Szentpéteri egésznapi irkálásai után Nincsinek 678 70| tartozzék, nincs semmi, a mi az egésznek hatását ne segélje. Osztán - 679 70| őrajta nincs semmi, a mi az egészre szükségesképen ne tartozzék, 680 62| s arczomról letörlé az egészség és ifjúság színét.~ ~ 681 70| és barázdátlan képe, ép egészsége, és kivált lelkének vidámsága 682 47| jönni Budára, nem könnyű, egészséged pedig neked nem engedi, 683 68| leve, hogy reszketnem kelle egészségeért. Sokáig tartó kedvtelenségéből 684 44| kedvemet, nyugalmamat, egészségemet? nem vesztettem-e el Nincsit?~ 685 21| engedem tovább! Kedvezzen egészségének; az ily elhevülés halált 686 39| nap hanyatlani kezde, s az eget a legszebb est borította 687 44| mely minden erében lángolva égett a arczát ellepé, áthatott 688 51| idő óta valék - egy idegen éghajlat alá vitt palánt, melynek 689 27| csaponganak végig a rengetegek égig halmozott derekaikon, s 690 8 | ha szívemben irántad nem égne is szerelem, forró, kibeszélhetetlen 691 17| végrehajtásával, s a kőszegi tábla egyé székével, mely most kiürült, 692 52| magokat, mint mindenben egyébben. Ha legény korodban volnának 693 43| hol két óráig nem hallék egyebet a legüresbb csevegésnél 694 24| megvetésével mindennek egyébnek, a világ minden csillogásának! - 695 14| szerelem kínjai iránt. Ti, egyedűl ti vagytok, kedveseim, a 696 7 | város két harmada, hogy ők egyek lesznek? nem megkészültnek 697 32| tántoríthatatlannak találtatni, s egyenesség s igaz hűség által nyerni 698 18| emberi szív, ha az idétlen egyengetések által el nem rontatott! 699 43| kedves képzeléssel feküdt egyes ágyába: utolszor! - Holnap - 700 70| érzésein felül a hivatal is egyesítette, még szorosbb lett. Szót 701 48| maradunk el, a kikkel szoros egyességben éltünk. Mióta a bátyám és 702 70| legszebb példái a házassági egyességnek s barátságnak, jó eleve 703 62| Mely hasonlatlan volna a mi egyességünk! Ő nekem a maga teljes gazdag 704 21| hitetlen! Ez a négy szó vala egyetemben a mit mondhaték. Könyűim 705 70| az úgy kívánja, hogy az egyetlennek, a hasonlíthatatlannak, 706 54| Eljöttem tehát a nélkül, hogy egyikét vagy másikát láttam volna.~ ~ 707 8 | óráinkra, s érezd, hogy mi egymásért vagyunk teremtve, érezd 708 39| átöleltem Terézt, s ajkaink egymáson pattantak széjjel. Már hallánk 709 4 | vendég urat régi ismerősei egymással vetekedve gyötrik, kínozzák... - 710 6 | lelkének kilövellései által egyszer-kétszer felderíteni. Szívemet még 711 49| emlékezetekkel kínoz.~Még egyszernél többet nem voltam kinn. 712 39| valóbbá, bizonyosabbá, s egyszersmind mindig gyötrőbbé is vála; 713 44| angyalszépségűt. Üdvözlésem egyszerű volt s rövid, de meleg. 714 8 | mint én. Emlékezzél vissza együttélt boldog óráinkra, s érezd, 715 40| alája: de ah! azok a ti együttléteitek nem nyugtathatják meg annak 716 40| használhatatlanok a ti csillogó együttléteztek csömört szül az néki s ásítozást.~ ~ 717 12| kétséget szenved; s több ehhez hasonló dolgokat. Forrott 718 69| az örökkévalóság hosszú éjébe.~ ~ 719 51| meglátására új leve, elrontották éjemet, s most sokkal rosszabbul 720 29| reánk nem kiáltja, hogy az éjfél már elütötte rezzentő óráját.~ ~ 721 21| lakó szobámban. Körültem éjféli csend uralkodik. Kevés órával 722 44| ingerelve érzém.~Közel éjfélig e kínos állapotban valék, 723 29| kertnek tágas útjain, míg az éjjeli őr borzasztó ordításával 724 24| lehanyatló nap mindig csendes éjt igére nékem, akkor, ha szívem 725 38| szíves vendéglésért, épen ott ejtenem sebet, a hol az őtet leghalálosabban 726 31| elszégyenült falusiakat, s mint ejti úgy dolgát, hogy a fölsegélteknek 727 53| köszönő látogatásaimat, de úgy ejtvén, hogy az ilyeneknél egy 728 44| háborodással, előttem és mellettem el-elsuhinta, midőn szép ujjairól a jegygyémánt 729 58| ügyefogyottat védettem, itt egy elakadott érdemet elősegéltem, egy 730 57| volna még az angyalokban is, elakaszta; némán néztem sokáig, s 731 14| a vigasztalást, mint az elalélt bujdosó a forrás vizét. 732 27| köven, s a világ előttem elalkonyodik, s az összeszorult szívből 733 21| természet minden indulatot elaltat és megszelidít. Átteszi 734 26| közelébbre a sírhoz. Talán, talán elaltatja kínjaimat, talán ad egy-két 735 43| hitetlen lyány szívében, elaltatott egykori érzéseinek életet 736 44| fel nem keltetett volna, elalvám vala az esketést. Klári 737 21| királyi fényében kél ki a nap. Elalvék a mécs, melylyel nekem az 738 21| tánczosok sorában. A megbántott, elárúlt, megútált szerelem lekapta 739 21| de - más iránt! Szívem elborzadt e kémlés alatt, s egyszerre 740 51| szerettek a gyermekek, most elborzadva futnak látásom elől. - Ártatlan 741 4 | hogy egy rövid elválás így elbúsít, ily alkalmatlanná tészen 742 21| akkor kivánnám, hogy halálos elbutulás fogna el, hogy elvesztvén 743 32| ki az által engedi magát elcsábítatni, nem kevésbbé méltó az útálatra, 744 3 | s ha a víz kevés ideig elcsendesedett, uj erőt látszott gyűjteni. 745 45| azt a szentelt gyönyör elcsendesült tüzét, mely most epedve 746 45| elmenetel gyilkosom leve. Azt az elcsendesűlt tüzet, azt a szentelt gyönyör 747 43| ismét előbbi hevületem, elcsüggedve dőlök el, hogy egészen összerogyok, 748 47| betegség, s nem bír magával; s eldől mellettem, s testvérének 749 68| ágyba tenni. Szentpéteri éle az alkalommal, s magunkban 750 66| a ti karjaitokban fogok éledni új életre. ~ ~ 751 38| egy tűzpatak szívemben, s elégeti a remélt nyugalomnak minden 752 62| hogy a gyermek késhez nyúl, elégnek tartanád e megszóllítani? 753 21| legyen - e gyönge ellenvetés elégséges vala arra, hogy szívem az 754 44| ömlengést engede phantasiejének; eleinte oly lassan, oly epedve, 755 21| elszégyenülését, zavarodását. Eleintén vad örömmel gyönyörködtem 756 21| valamely szerelmet, valamely elejteni akart szíves érzeményt irántam, - 757 41| koldusnál, ki mindennapi élelmét küszöbről-küszöbre keresi.~ ~ 758 18| legkecsegtetőbb virulmányt is elemészti, mely magát a legteljesbb 759 49| szerelemmel tölti el szívemet. - Elengedek neked minden kínt, minden 760 1 | utánad karjaimat, - az árny elenyész, a reszkető karok elhullanak, 761 64| életét.~Oly tikkadtan, oly elerőtlenedve érkezém ide ma reggel, hogy 762 68| tovább, oly szertelenül élessé leve, hogy reszketnem kelle 763 31| bújdosásom alatt még támogathat, éleszthet valami, úgy az minden bizonnyal 764 40| természet szemléltében igya az élesztő poharat. Ha őtet ez nem 765 70| láttam egy valakit a kinek élete a Kategorischer Imperativot 766 7 | nyugalma, s gyakran egész életebeli szerencséje hajótörést szenved. - 767 68| ült a szekérben. Rettegtem életéért, mely ezen rázkodtatás által 768 21| áldoztam föl mindenemet, életemet, nyugalmamat, legszebb kinézéseimet; 769 55| pillantása hátra való egész életemnek, melyben az illendőségnek 770 65| egyszerre vete véget szép életének. Én ágya mellett voltam, 771 30| érzéseim a koporsókon túl jobb élettel biztatnak. De oh mely tündér 772 70| egyességnek s barátságnak, jó eleve megismertetének azon pálya 773 23| elterjed szemeim előtt, oly eleven, oly csábító színekkel, 774 51| szedegetné! Nincsinek mellyén ők elevenebb színnel, édesebb illattal 775 44| órákat töltögettem. A hely elevenebbé festé előmbe itten élt boldogságaimnak 776 52| vala. Ha benne mulatok, elevenebben lep meg egykori gondatlan 777 21| melyek most oly újan, oly elevenen lebegtek lelkem előtt, egészen 778 39| valaha láttam, ismertem? - Elfásulva állék előtte, s érzéseimnek 779 44| mint igyekeztek előttem elfedni azon szemrehányásokat, melyekkel 780 1 | egész világról magam körül elfeledkezém! - Ha ezt így elnézem, jó 781 42| kedvem kilovagolni vele; s én elfogadám hívását. Ő nem sokat gondoskodott, 782 70| hogy Bácsmegyeinek jobbját elfogadjam, sem Bácsmegyei nem tudta 783 7 | azon jövendőbe, mely téged elfogadni készül, csengeni fog füleidben, 784 21| pedig a Nincsi szüléi őtet elfogadták, azért én őket nem vádolhatom; 785 65| cselédjeit s alattvalóit elfoglalta, szükségtelenné teszen minden 786 61| kis Psyche a lepével, úgy elfogtak, hogy másoknak kelle emlékeztetni, 787 28| könyűket, melyek nem tudnak elfogyni, s új meg új emlékezetek 788 44| szétoszlathatni.~Erőm annyira elfogyott vala, hogy mindjárt ebéd 789 44| legboldogabb halandóvá a nap alatt! Elfojtám a kínt, s követtem a boldogot. 790 44| félvén, hogy nem fogja elfojthatni könyűit. A bátyám is úgy 791 57| monda mellyéhez szorítván, elfojtott zokogással, én tőled nehezen 792 21| a mit mondhaték. Könyűim elfojtották szavaimat. Kiszöktem, s 793 8 | magányosan sóhajtoznám utánad, elfonnyadnék, s ideje előtt lépnék sírba; 794 14| Körültem szomorú minden. Ha elfonnyadott ábrázt látok, azt hiszem, 795 39| utolsó szónak hallására elfordítá fejét, s egy könyűt törle 796 42| visszakapá magát, s észrevétlenül elfordula. - Oly rettentő lettem-e 797 24| magamat, s így jónak láttam elfordúlni s hazajövék. Leszedtem rablánczaimat, 798 21| öreg könnyűbe lábbadván, s elfordult. - Barátom, ha elnézem, 799 70| ezt a páratlan teremtést elfutja, ámbár ő merő természet 800 58| ablakokat mind nyitva láttam, s elgondolám, hogy őket most mindjárt 801 21| kevélyebben mint most. Annak elgondolása, hogy az állhatatlant mint 802 17| kisded agarát! Ezt látni, elgondolni, hogy maga sem lehet messze, 803 44| erőltetett tántznak tulajdonítá elgyengülésemet, s hogy egy szobába vitete 804 34| szemem addig mered, míg végre elgyöngül, reszketni kezd s elvakul, 805 64| Kibeszélhetetlen az az elgyöngülés, melylyel én néztem őtet, 806 21| reszketve tánczolt, s végre elgyöngült inai megtagadtak tőle minden 807 44| feledhetém kínjaimat, melyekkel elgyötre, s szerencséjét való részvéttel 808 40| kevés idő alatt is sokat elgyötrött. El akar szórni, s mindég 809 39| S az úr megyen? az úr elhágy? monda mély sóhajtással 810 8 | költöztenek. Ha te engem elhagynál, Nincsi, magányosan sóhajtoznám 811 9 | emlékezem, az a gondolat, hogy elhagysz, mint valamely rettentő 812 48| a bátyám és a te Klárid elhagytak, oly puszta előttem a ház, 813 3 | után csapkodá a fiatalt. Ez elhajlék, s ha a víz kevés ideig 814 50| letörettessék, meghervadjon, elhaljon, s enyém, enyém lészesz 815 70| előtt a ki jobbomra vágyott, elhallgathatta volna, s én úgy valék nevelve, 816 62| szeretetté fogna válhatni. Elhallgatom a mit beteg állapotom mondhatna; 817 30| ott körülvéve a virággal elhalmozott bokroktól kikötök, s csónakomban 818 39| énekével együtt látszott elhalni. Végét érvén a dalnak, megfogá 819 39| monda mély sóhajtással s elhalványodott képpel, melyen a szánakozás, 820 7 | s Marie őtet meglátta, elhalványult, s szíve a szerelemnek minden 821 21| elhagyott képe! a megvetetté! elhervadott arczom s a csüggedés pillantásai 822 14| nemesség tündöklött, nem élhet azzal nem szép czélra; s 823 47| és én, mely szép napokat élheténk vala a bátyámnál; ilyenkor 824 47| ha elgondolom, hogy én is élhettem volna e boldogsággal, s 825 21| Kedvezzen egészségének; az ily elhevülés halált hozhat. - Halált 826 21| eltüzesítette szívemnek már is elhevült érzékeny voltát. Épen közepében 827 8 | tartóztathat, hogy írj? Ha elhidegültél irántam, engedd tudnom. 828 43| fölöttem az ég szép boltozatja, elhintve csillagainak számtalan ezredeivel; 829 43| iszonyú est vala ez! A bátyám elhitette magával, hogy nekem most 830 12| Mire való itt e tettetés? - Elhitte állításomat, hogy semmit 831 6 | gyanút vonja magára, hogy elhívén magát azon, hogy ő a szán 832 39| miatta kell sietve indulnom, elholt. Megfogá kezemet, s minden 833 21| Nincsi adott volna okot az elhűlésre? Elijedtem dörgő szavaitól; 834 1 | elenyész, a reszkető karok elhullanak, s magamat szorítom által. 835 52| nevezem annak, hogy ez kényére éli a jelenvalót s nem aggódik 836 7 | ki ezt meg sem álmodá, elijed, reszket minden teteme, 837 55| örömtől, hogy még láthasson elindulásom előtt; ha az ágyból kikelhetne, 838 42| fölpillantsak-e; de kétségemet elintézte a szív; fölpillantottam, 839 12| megtisztelni akarand, híven eljárni fő tisztem s örömem lesz, 840 57| hogy ő engem látott volna, eljövék. A szoba közepén állott, 841 68| megcsókolá mindkettőjöket, s eljövénk.~Budáig eltiltott a beszédtől, 842 62| tartanád e megszóllítani? vagy elkapnád előle akármint fityogna? 843 23| hogy forró könyűim pajkosan elkapott szép kezére cseppenének. 844 52| egy leomlott kártyavár úgy elkedvetlenít, mint megcsalatkozott reményeid 845 7 | teljességgel nem akar, kitagadást, elkergetést harsog. Marie gyenge volt 846 24| volna, mondám a legmélyebb elkeseredés hangjával, úgy én most nem 847 68| gyötrelmeit, s Bácsmegyei az elkeseredésnek legmélyebb lépcsőjére sülyede. 848 24| kérdém erőltetett s csaknem elkeseredett hangon. Sklávommal! felele. 849 44| Unalmamban, sőt minek titkoljam? elkeseredve az egész emberi nemzet ellen, 850 62| ingerlené fájdalmamat s elkeseríthetne ellened, ha nem látnám, 851 68| Vigyázz, hogy azt hitvesed elkészülés nélkűl meg ne lássa; a hír 852 12| vagyon, s szerencséjét futni elkezdette: te a magadét, Isten tudja, 853 33| A szerelem, mely ezelőtt elkínzott s most tágulást engede, 854 22| mint te, kezet nyújtson, s elkísérjen a koporsóig, melytől már 855 36| állapotomat való nevén nevezni. Elkövettek valamit használhatónak gondoltak; 856 53| hogy tőlök minden kegyelem; elküldenek látatni, de midőn a cseléd 857 64| öcsém! - Láttam, hogy ez az ellágyulás neki ártalmas, s oly szín 858 29| fájdalmaimat - ha mikor így ellágyulok, s félre vonom magamat egy 859 70| a mi façonnirozott, oly ellenállhatatlan erővel bír, hogy látója 860 62| fájdalmamat s elkeseríthetne ellened, ha nem látnám, hogy azt 861 7 | testi és mennyi rosszat az ellenkezők! Magzatjaitok, kiket ti 862 7 | követteti el vele, hogy ellenkezzék szüléivel. Sír, tördeli 863 41| iszap, ha jószágodat az ellenség elrabolja, még gazdag vagy, 864 60| magunkban hordjuk a veszélyes ellenséget, mely minden örömeinket 865 45| kisegélém magamat, minden árnak ellent fogok állhatni. Ezen magamelhivésével, 866 21| hűségtelenné legyen - e gyönge ellenvetés elégséges vala arra, hogy 867 44| lángolva égett a arczát ellepé, áthatott reám. Elborzadtam 868 41| hamuvá ég, ha földeidet ellepi az iszap, ha jószágodat 869 70| azon koromba, midőn már elmélkedhetém, egészen magamnak hagyva 870 7 | mint hogy egy óráig is elmélkedni kellessék Veszpréminek és 871 9 | felvidítja elszomorodott elmémet, s a világ előttem ujólag 872 45| bálra. Megjelentem, s ez az elmenetel gyilkosom leve. Azt az elcsendesűlt 873 62| előle akármint fityogna? S elménk mikor hasonlít inkább a 874 37| érkezék mindjárt a hogy ők elmentek, megtenni ez útat; s ez 875 19| reménye jóltevőleg folyt elmérgesült sebeimbe. Hirtelen Nincsinek 876 23| felszökött mellőlem, mikor elmerülék, s reám veté kendőjét, hogy 877 70| gyepszéken, hogy egy könyvben elmerülve olvas. Ha meg nem pillantott 878 47| vala a bátyámnál; ilyenkor elmerülvén képzeleteim között, küzdenem 879 39| felszöktem a székről; s elmerűlve jártam föl s alá a szobában. 880 13| reám szemtelenségemért, elmétlenségemért. Pedig a megvetés nehezet 881 35| akkor osztán szégyellem elmétlenségemet s sírok. Mennék innen, de 882 70| az anyám és én fellépénk, elmondá nekem mi történt, s a legkegyesebb 883 70| nevelve, hogy neki mindent elmondjak, készebb lévén vétkesnek 884 53| mosolygással s eszmélet nélkül elmondott formulával felelt. Alig 885 22| könyűim, s szorongásaim elmulának, magamat könnyebben érzem. 886 12| mely különösségek miatt, elmulasztottad, s birtokodnak egy része 887 50| Ma éjjel, midőn álmom az elmultak emlékezetébe szenderített, 888 14| szerint valók; sugorgó gonddal élnek egy napról más napra, s 889 57| melylyel ezt mondotta, elnémítottak. Karjai közzé vetém magamat, 890 7 | pár szereti egymást, azt elnézték; annak mondának, úgy is 891 15| melyet iránta hivatalának elnyerésében is bizonyítottam, legyek; 892 62| meghallgatá kiáltásomat. Intésére előállott a halál, s kijegyzett azoknak 893 27| szerelemmel. Irj neki, s írj minél előbb. Egyedül a te leveleid fogják 894 43| táj - ah! olykor oda ismét előbbi hevületem, elcsüggedve dőlök 895 70| asszony képe az, melyet elődbe tennem kell.~Ha Belényesi 896 60| mely minden örömeinket elöli!~ ~ 897 41| jutalmazzák unalmas fáradságait elöljáróinak minden megkülönböztetéseiknél. 898 44| lelkemnek minden csendét örökre elölte volna, ha azt csak most 899 44| forgatva magamból, s az elöltnek gondolt szerelem ismét magas 900 44| pedig elválánk, s Nincsi, elöntve minden kecscsel, melyeket 901 70| hallgatott: de nékem homályos előérzéseim voltak, hogy a kezdést valami 902 7 | engedelmeskednie illik. Előhívatják Mariet, s Veszprémi úr atyai 903 60| található kivánság? - S ha előjőne is, ha tőle megnyernéd is 904 23| a legelső tánczost, kit előkapa, hogy el nem érhetém; s 905 30| kapun, lemegyek a tóhoz, eloldom a csónakot, s a szép tengerkén 906 62| megszóllítani? vagy elkapnád előle akármint fityogna? S elménk 907 51| reszkete szemében. Igy szalad előlem minden, valakinek mellyében 908 19| Nem láttam módot, melylyel elolthassam, melylyel magamon könnyíthessek, 909 37| kínjaimnak emlékezetét annyira elolthatná, hogy mintegy újjá szülve 910 64| újabb csapást adhat neki, s eloltja életét.~Oly tikkadtan, oly 911 68| Nincsi próbát tett, ha fiának előmutatásával, kit cselédje karján tartott, 912 58| itt egy elakadott érdemet elősegéltem, egy gonoszt visszatoltam, - 913 8 | lábaidhoz rogytam, s álmom eloszlott. - Nincsi! ha ez az álom 914 7 | vesznek óráról órára, az előttetek véteknek nem tetszik. Mi 915 50| midőn a ködbe borult jövendő előttünk, a múlt pedig hátunk megett 916 39| szívemet, hogy sírhaték. Teréz elővevé kendőjét, s felszárasztá 917 39| tekintetnek, melylyel azt kívánta? Elővevém zsebkönyvemet, s kikerestem 918 6 | melyet tegnap egy szánozás előze meg. Mely napom vala, ha 919 7 | hozzám s szerencsétlenségét elpanaszlá. Szóllani akartam Veszprémivel, 920 70| hitvesének szemeibe s az asszony elpirult. - Generál urnak, monda 921 22| föltaláltuk egymást, te elpirultál, én pedig téged mindjárt 922 41| ha jószágodat az ellenség elrabolja, még gazdag vagy, mert nyitva 923 43| lépést. Midőn hevem így elragad, s a birtoka után vágyás 924 21| lebegtek lelkem előtt, egészen elragada, a hideg tompaságra sülyeszte 925 30| életre, mig más részről elragadott szent érzéseim a koporsókon 926 23| szép kezét, midőn csendes elragadtatásban hosszan ültem mellette; 927 70| a könyvet, s szemüvegeit elrakván, nyájasan üdvözle. - Gyermekké 928 8 | szélylyelfolyt, s nem vala erőm elrántani. Kiáltani akarék, s nem 929 38| pokolnak minden kínjai vannak elrejtve. Nem tölt-e meg egész mértéke 930 21| függő tükrön akadtanak meg. Elrémültem. Tovább vivém tekintetemet, 931 21| kibeszélhetetlen édjeitől elrészegedve, mint dőltem el olykor Nincsimnek 932 17| krókusszínű királyi palástjában.~Elrészegülve e minden leírást felülhaladó 933 63| veszem a hírt, mely téged is elrettente, mint engemet, s ez órában 934 26| gyulongásaimnak, végtére is elrontanak s óriási léptekkel rángatnak 935 51| az ő meglátására új leve, elrontották éjemet, s most sokkal rosszabbul 936 12| kegyelmében lévén a nemzet elsőjének, s nagyjaink által megkülönböztetvén 937 12| Szentpéterihez adá, holott az elsőség bármely oldalról tekintsük, 938 52| gyermeki évnek van valamely elsősége, úgy azt nevezem annak, 939 40| hányjátok ki a hiuság ürét, az elsőségenkapást, a birtok és születés büszkélkedését 940 42| fölpillantottam, s úgy hittem, hogy elsülyedek, látván hogy Nincsi visszakapá 941 21| magamat. Változásaim bússá, elsülyedté tesznek s sápadt arczczal, 942 21| nem mondhattam, s mélyen elsülyedtem mondásomnak igazságába. 943 44| midőn felköltem, s a jövendő elsuhant szemeim előtt, mint egy 944 39| legszívesebb barátság és az elszakadás gyötrelmei valának festve. - 945 24| engemet ismét szeretett volna, elszakaszthatatlanul szeretett volna! - Egy egészen 946 32| nyílhat előtted. Lépj szent elszánással pályád megfutására, s légy 947 10| mint az az oroszlán, kinek elszedték kölykeit; s jaj annak, a 948 21| tőle minden lépést. Láttam elszégyenülését, zavarodását. Eleintén vad 949 31| leereszkedéssel bátorítja a félénk és elszégyenült falusiakat, s mint ejti 950 23| közhézagjaik alatt a muzsika elszenderít, megszokott tekintetem a 951 14| társaságot, hogy bajomat elszórhassam, de szívem bár mely nyilva 952 16| régibben nem látott vidék elszórhasson. - Marosim! mely rettenetessé 953 43| s reám emlékeztethetné, eltaszított kedvesére. - - Jóltevő reggel, 954 57| szánnak. - Az öreg gondosan eltávoztata mindent, a mi bennünket 955 7 | ti azzal oly kárhozatosan éltek vissza! Gyermekeiteknek 956 7 | más napra szánást érdemlő élteket; kínjaikat minden óra öregbíti, 957 23| uraságokat s asszonyságokat, élteknek melyik szakát vélik legszebbiknek, 958 23| kik, a mit bennetek az eltelés és csömör, vagy a meghült 959 1 | szívemben emlékezeted támaszta, elteljen. S mikor osztán három négy 960 22| összeszorítja s rettegő tekintettel éltemnek jövendő napjain tekintek 961 22| lánczot kérlelhetetlenül eltépdeli, s íme útjok úgy hajol el, 962 24| nekem; s íme most, midőn eltépett szerelmemnek öldöklő gyötrelmeit 963 70| monda, s egy gyönyörrel éltetett, mely előttem már sok esztendő 964 3 | lészen kapva a föld, ha éltető nedvedet a férgek kiszívják, 965 70| szánhatni az olvasó, s a román eltévesztette volna a maga czélját. Az 966 44| korán juték fel tetejére, s eltikkadva s csaknem lélektelenül nyultam 967 68| mindkettőjöket, s eljövénk.~Budáig eltiltott a beszédtől, s magába sülyedve 968 44| megbátorított, hogy elég eltökélésem s erőm vala nyugodt képpel 969 3 | Hát ha a szerint kellene eltöltened nélküle napjaidat mint ím 970 22| úgy, hogy minden érzékem eltompult, minden eszméletem oda lett - 971 44| jobbra, én balra essünk, eltüzesedésemben oly erővel találám tartani, 972 21| rohantak, mind ez még inkább eltüzesítette szívemnek már is elhevült 973 44| vagyok, mindent tegnapról.~Eltüzesült indulataimnak cseréik alatt 974 61| ragadott, úgy hogy szemem előtt eltűne a világ minden boldogságaival 975 39| kastély s az egész hely eltűnt szemeim elől, s a lovak 976 70| jött s kevés hónapok mulva elutazott ifjat úgy néztem mint testvéremet, 977 34| elgyöngül, reszketni kezd s elvakul, hogy végre megdöbbenek 978 44| bírtam magamat; midőn pedig elválánk, s Nincsi, elöntve minden 979 70| aktja óta vagyok igazán az elválhatatlan - kiindúlánk a széles alléen, 980 24| nékem e karok, ha szerencsém elváltozik? s te azt szent szívreszorulással 981 1 | eljöttem tőled. Tőled lenni elválva - nem fogom meg e gondolatot; 982 70| esztendős korában, iskoláit elvégezte, s Göttingába, onnan pedig 983 21| szükség nem volna: társaságban élvén, a legphilosophusabb fej 984 7 | s ő kedves hugaasszonyát elvenni szándékozik. A szegény gyermek, 985 44| eszmélni kezdek, jónak látta elveszni a tolongók között; és így 986 43| pillantáshoz, melyben őtet örökre elvesztem, el kell vesztenem. Így 987 45| indulattól, részeg hevemben elvesztém bizodalmamat hozzá, s azt 988 20| kivánnak. A ki kedvesét elvesztette, kit oly igazán, oly szentül 989 21| elbutulás fogna el, hogy elvesztvén eszméletemet, azon hóhérló 990 56| ha a te Klárid meghalna, elvetnéd e képét, mivel egyike vagy 991 45| mit szenved Klári!~Siess elvinni őtet! neki ártására lehet, 992 68| Hasztalanok voltak igyekezeteim elvonni őtet budai útjától, hol 993 3 | kicsinység. Ha dolgaim mindentől elvonszanak, ha a legnagyobb figyelemmel 994 15| édes kék szemei által téged elysiumba bájol, épen az ezelőtt kevés 995 9 | s a világ előttem ujólag elysiummá változik el. De az édes 996 4 | leány, kinek új ruháját elzárá az anyja, és a ki minden 997 23| reppent - Nincsimnek-e?! - elzárja a szívet, mely oly hév ömledezésekre 998 49| boldogságokat iszol. Én pedig elzárva ülök azon helyt, mely annyi 999 21| volt volna ily nagy, e bohó emberkék csuszamlásaikon, nyakgörbítéseiken, 1000 31| jó Teréz jobbján függve, embertársaimnak nyomorúságaikat enyhíthetem.~ ~ 1001 7 | taszított gyermekednek, embertelen atya, melyet csábulásodban