| Table of Contents | Words: Alphabetical - Frequency - Inverse - Length - Statistics | Help | IntraText Library |
| Ferenc Kazinczy Bácsmegyeinek Gyötrelmei IntraText - Concordances (Hapax - words occurring once) |
Part
3509 21| kezemet tartja, míg szájából nevem nem zengett. Az az édes 3510 64| megvigasztalni. Csókold őtet nevemben, őtet, s a kedves most szülöttet!~ ~ 3511 68| gyermeket, kit a Bácsmegyei nevére s férjéére s onkeljéére 3512 70| álmélkodni fogsz, ha majd való nevét hallandod, ki az, a kit 3513 11| románba? - Te nem nevetsz? Én nevetek. - Indúl a posta. Isten 3514 24| nyomoru, s nagysád nem fogná nevethetni inségemet. - Elhagyott minden 3515 23| ifjunak. A hidegvérű öreg neveti az ő örömeit; pedig ezek 3516 6 | minden gunyájokkal. - A nevetséges bohók!~ ~ 3517 70| mértékben sok társaink a nevetségest szokták hajhászni, s azoknak 3518 11| illene-e ez románba? - Te nem nevetsz? Én nevetek. - Indúl a posta. 3519 70| férjem, vagy a maga románi nevével Szentpéteri, tudta, hogy 3520 52| valamely elsősége, úgy azt nevezem annak, hogy ez kényére éli 3521 31| 20.~Az én onkelem nekem nevezetes ajándékot külde ismét. Parancsolja, 3522 70| kit a kiadó Bácsmegyeinek nevezett el, önmagától találna birtokom 3523 70| őfelőle szóllván, e gyalázatos nevezettel élni merészlettem; de az 3524 36| akarják állapotomat való nevén nevezni. Elkövettek valamit használhatónak 3525 68| férjéére s onkeljéére Sándornak neveztetett, s fölnyújtotta azt a mi 3526 70| nem elég, anyát adnunk: nevezze atyjának a tiszteletre legméltóbb 3527 45| szemeiben, azt a - minek nevezzem? - azt a leányok viseleteket, 3528 23| derült kedvvel tekinthetünk. Nevezzétek őket gyermekieknek, ízetleneknek, 3529 14| szavait: "Te nékem, kedves Nevőm, oly kérést tevél, melyen 3530 8 | emlékezzél rólam, midőn azt nézelled, s mondd magadnak, hogy 3531 17| leírást felülhaladó scéna nézésében, kisírt szemekkel sok ideig 3532 9 | hitszegésed. Ma még kettőkor nézettem a postát, ha vannak-e leveleim. 3533 53| mit részvétnek kivánnak nézettetni, nem egyéb hiúságnál. A 3534 30| nekem, hogy nyugodt elmével nézhetek ez életre, mig más részről 3535 44| szerencséjét való részvéttel nézhetém. Szülei kik soromban valának, 3536 52| idegent nem szállítattok. Nem nézhetném, hogy annyi boldogságaimnak, 3537 43| reá, s kilestem, melyiket nézi a csillagok közzül, s láttam, 3538 23| úgy tetszik, mintha rám nézne s nekem mosolygana. Ha így 3539 27| halmozott derekaikon, s úgy néznek ki, mint kapui egy földalatti 3540 17| Nincs ember, a kinek szemébe nézni ne merjek, s ime reszketve 3541 44| kell-e mennem, vagy balra. A nézők közt suttogások támadtanak, 3542 7 | lesznek? nem megkészültnek nézte e a dolgot minden; s íme 3543 6 | figyelmessé tevém, hogy nézze mennyi nép tolakodik látásunkra, 3544 13| mérgesítve örökre, s én nézzem e, hogy más szenvedje azt 3545 21| hozzánk lépe, s így szóla nieszéhez: Igen is lányom, azt hittem, 3546 39| monda: ennyi köny közül nincsen-e egy énérettem sírva? - Mind, 3547 21| visszapillantás azokra, a mik többé nincsenek, megfejthetné, ha én vagyok-e 3548 3 | karjaid között. - De hát ha Nincsidet másnak kellene látnod karjai 3549 44| volna lenni, mint egykor a Nincsié; én azt úgy fogadtam volna 3550 54| Szentpéteri kiment volt, Nincsije pedig, a mint cselédjei 3551 39| hiszi-e, hogy bírni fogja Nincsijének jobbját? Szívemet valamely 3552 21| tánczot kezdjem az ő kedves Nincsijével. - Hagyj itt megpihennem. 3553 15| leveleiből kell olvasnom, az én Nincsim mint pazarolja reá nyájasságait, 3554 23| Nincsimnek portréjára reppent - Nincsimnek-e?! - elzárja a szívet, mely 3555 62| barátom! ő irántam érez, s én Nincsin kívül nem találtam senkit, 3556 44| fogtam helyet, jó távol Nincsitől. Megszállott a szesz borral 3557 17| a kékellő szent-endrei s nógrádi hegyektől addig, hol a ráczkevi 3558 12| megromlásában, midőn ifjaink nőtelen szeretnek maradni, az a 3559 51| BÁCSMEGYEI MAROSIHOZ~Buda, nov. 4.~Tegnap nálam vala a 3560 70| s szemüvegeit elrakván, nyájasan üdvözle. - Gyermekké teve 3561 68| postamester gyermekeinek nyájaskodásaik föl kezdék vala már vidítani, 3562 68| inségének ők az okai. De ez a nyájasság, ezek a gondok még ingerlették 3563 41| között, s kedveskéjének nyájasságai mennyivel édesebben jutalmazzák 3564 15| Nincsim mint pazarolja reá nyájasságait, s jobbja és szeretete által 3565 6 | felelé szívének mindenkori nyájasságával; ki ne tűrne inkább bármely 3566 70| Imperativot bizonyítja. Nyaka körül függ a Tereziai kereszt 3567 41| akárhová megyek, mindenütt nyakamon vagyok magam magamnak, s 3568 21| emberkék csuszamlásaikon, nyakgörbítéseiken, fejek rázásaikon s karok 3569 3 | azon pillanatban egy fiatal nyár ötlött a víz szélén szemeimbe. 3570 42| vár ablakában - ah mint nyargalék Végig Pesten! mint rengett 3571 40| büszkélkedését s több ezekhez hasonló nyavalyásságaitokat, melyek az arany és gyémánt 3572 44| előttem, Marosi! oh miért nem nyele el engem a föld azon látás 3573 36| köszönöm meg jóságát; emberi nyelv nem mondhatja ki a mit akarnék. - 3574 70| gyermeknek, mondá franczia nyelven, nem elég, anyát adnunk: 3575 32| méltó az útálatra, mint a ki nyelvét árúba veti, s kövesd lelkiismereted 3576 42| ezelőtt nap keltekor lovat nyergelteték, s átmentem Pestre, és Endrédit 3577 32| egyenesség s igaz hűség által nyerni meg az udvar kegyelmeit, 3578 41| vagyok magam magamnak, s mit nyertem a szaladozással? - Ha tűz 3579 35| mondottam, mert az az "ah, mely nyilalás, mely szívszorulat, s a 3580 27| rettegtet. Mély és keskeny nyilások, melyek közt borzadozva 3581 32| szereteteket! Ennél dicsőbb út nem nyílhat előtted. Lépj szent elszánással 3582 23| rendelve tánczosai; ekkor nyíltak meg szemeim, hogy a dolog 3583 14| elszórhassam, de szívem bár mely nyilva volt is, míg egyedül valék, 3584 44| Szentpéteri kért, hogy a tánczot nyissam meg a menyasszonynyal, s 3585 36| használhatónak gondoltak; eret nyittatának rajtam, nem tudom hány ízben, 3586 43| neki is övéik; s ő értette nyögdeléseiket, s buzaszemeket hintegete 3587 1 | megszóllamlott a guitarr, sírt, nyögdelt, panaszkodott; továbbad 3588 34| volna - Isten! te látod mint nyögök terhem elviselhetetlen súlya 3589 7 | kétségbeesésnek minden kínjai közt nyögte ki, - a szerént állottam 3590 44| kívül, mely a szőlők felől nyögve suhogott: de minekutána 3591 42| mikor osztán elütötte a nyolczat, s tudtam, hogy Nincsi már 3592 13| Pedig a megvetés nehezet nyom, mint a szegénység.~ ~ 3593 24| maradna ittlétednek semmi nyoma, mint ím e rózsáknak nem 3594 24| úgy én most nem volnék nyomoru, s nagysád nem fogná nevethetni 3595 6 | szemeimbe. Emlékezzél azon nyomorultakra, kik születések, pénzek, 3596 60| mondaná is: Látom, mely nyomorulttá tevélek, s ezzel visszatérne 3597 31| függve, embertársaimnak nyomorúságaikat enyhíthetem.~ ~ 3598 47| mellettem, s testvérének nyomorúságát vánkosaimon sirja ki, olyankor 3599 7 | kiket ti hidegen taszítátok nyomorúságba, betegeskedve vonják egy 3600 7 | mely két ember életét örök nyomorúsággá tevé. Hideg borzadás futott 3601 22| Most engemet az tesz nyomorúvá, a kit én a legboldogabbá 3602 18| nagy alkotója mind belé nyomta azt az anyagba, melybe ülteted 3603 36| reszkető ajakim szép kezére nyomtak. Teréz sírt. Félek, nehogy 3604 65| nélkül, de kővé vált szívvel nyomtam hideg kezére, volt szomorú 3605 23| Kényére eresztém, s kifejtőzve nyügéből leülék egy szögben, hol 3606 7 | az örvényeket, melyekben nyugalma, s gyakran egész életebeli 3607 38| tiszteletre méltó leány nyugalmát kellett-e földulnom? egy 3608 70| társaság szélylyeloszol s kiki nyugalomra tér.~Consiliárius Belényesi 3609 23| mellette, keze kezemben nyugodott, s tekintete - ah! az a 3610 14| levelét, s kibeszélhetetlen a nyugtalanság, melyben élek.~Körültem 3611 35| vagyok, midőn képzelem, mely nyugtalansággal számlál most Nincsi minden 3612 40| a ti együttléteitek nem nyugtathatják meg annak szívét, a ki hidegen 3613 31| társaságában fogom keresni nyugtomat, melyet közel Nincsihez 3614 21| holt! - Képe a koporsóban nyugvónak, ki nem sokkal ezelőtt barátjainak 3615 1 | melyet nekem a végezés nyujta, miként mentem melletted 3616 50| megjelent előttem. Nekem nyújtá jobbját, s esküdt, hogy 3617 44| ismét reánk jöve, oly tágan nyújtám neki kezemet, hogy bátran, 3618 51| Nincsi egy szép tavaszeste nyujtaná kezét jobbomnak! - Ma reggel, 3619 15| jőne bár a szabadító! Úgy nyújtanám felé karjaimat, mint még 3620 50| Lethéből poharát, s nekem nyújtja!~Klárim! szeresd férjedet; 3621 50| nekünk azt a biztatást nyújtják, hogy egykor csendesen sülyedünk 3622 19| legbájosbb pillantással nyujtotta által boldog kedvesének. - 3623 23| sétáltam, nem tánczoltam. Amott nyújtotta nekem szép kezét, midőn 3624 21| szeret. Te neki reményt nyújtottál, s meg van csalva. Ez a 3625 15| kevéssel ezelőtt Nincsi után nyújtottam volt.~ ~ 3626 22| nekem, úgy mint te, kezet nyújtson, s elkísérjen a koporsóig, 3627 44| Gyönyörű nagy látvány! mint nyúla el végig a széles harsogó 3628 22| Valamikor tegnap tollhoz nyulék, hogy hozzád írjak, el kelle 3629 30| kikötök, s csónakomban végig nyúlok, s elnézem, hogy a hold 3630 57| sokára húztam. Kalapomhoz nyúlván, sírni kezdénk mindketten, 3631 70| mondanom, kedves leány, - te őbenne egy régi ismerősödre találsz, 3632 43| mátkájának szerelemre olvadt oboáját. Elragadtatva közelítő boldogságának 3633 24| egyedül csak őutána! szíves odaengedésével, megvetésével mindennek 3634 44| Mint szélesedik szívem ezen odavágyással! mint olvadnak minden kívánságaim, 3635 70| magamhoz térhessek: de gróf Odolinszkyné megújította a scénát. Egy 3636 30| végre fáradtan visszatérek öblömbe, s ott körülvéve a virággal 3637 24| midőn eltépett szerelmemnek öldöklő gyötrelmeit többé nem hordhatom 3638 7 | pokolbeli szenvedésekkel öldösni?~ ~ 3639 51| siratá a megholtat, kit ő öle meg.~ ~ 3640 49| 12.~Eddig Sághon vagy, s öleled mindkettejöket, s a szerelem 3641 39| karjai közzé, s egy néma ölelés után, mely bizony mind kinyomá 3642 44| ébredjek többé! A halál ölelése nekem szintoly kedves fogott 3643 44| szoktam vala szorítani, s ölelései közben a világot minden 3644 61| művész kifejezését! - egy ölelésnek gyümölcse.~ ~ 3645 22| látjuk meg soha, soha nem öleljük meg többé egymást! - Oh! 3646 1 | néked eredek, meg akarlak ölelni, kiterjesztem utánad karjaimat, - 3647 59| gyötrelmet látod! hallgass meg! ölj meg!~ ~ 3648 19| látta kínomat - kértem, ölne meg. A szellő, mely környüllebegé, 3649 44| Megszállott a szesz borral ölni el bánatomat, de Endrédi 3650 23| ki spanyol donna-alakba öltözék s engemet tengeri-rabéba 3651 70| könnyű mozgása s ízletes öltözete, tíz esztendővel ifjabbnak 3652 8 | tőletek, hosszú fehér lepelbe öltözve állottam, s reszkettem. 3653 41| ha annak vagy híjával, öltözzél aranyba, ha nemzetek buknak 3654 44| felkelésével élet és szellem ömle ki mindenre, miként fogtak 3655 43| szendergésbe a szökő kút habjainak ömledezése - - - Mi ez? - Muzsikát 3656 23| elzárja a szívet, mely oly hév ömledezésekre fakadott irántad.~ ~ 3657 70| élet magasztalásába kezde ömledezni, mely, a mint mondá, a hypochondriásoknak 3658 68| mondathatnak, azon hévvel ömledezteték, melyet természetessé tehete 3659 9 | kertbe, midőn harántsípomon ömledeztetém phantasieimet, s mentem, 3660 44| énekelt. A chorál előtt szabad ömlengést engede phantasiejének; eleinte 3661 17| leveledért. Az neked melegen ömlött szívedből. Tanácsodat követni 3662 44| kívánásaival mind annak, a mit önmaga óhajtott, s az ő karjain 3663 24| örömeidnek emlékezetét, bár önmagadat szórhatna el így a szél, 3664 70| Bácsmegyeinek nevezett el, önmagától találna birtokom után vágyni, 3665 70| kapattassam: de a jókat önmagok vezették felém, s ezekkel 3666 7 | van-e éltünk ösvényein? önmagunknak kell e a magunk napjaikat 3667 44| tánczolók közé, s most az önte másokba is vígasságot, a 3668 70| legtisztább azurja, életet nem öntene el. Valamit egy jószületésü 3669 51| Plántálj csemetét, barátom, öntözzed, ápoljad, hogy nevekedjék, 3670 32| szerelem minden áldásait öntse ki reád. Ha te is meghazudtolod, 3671 24| szívemnek habjait kebledbe öntsem ki. Marosi! mondám olykor, 3672 7 | élteket; kínjaikat minden óra öregbíti, s őket használhatlanabbakká 3673 7 | világosodék ki, hogy az öregek soha nem akarták, hogy gyermekek 3674 44| egyetlen vigasztalásom, s öregségemnek gyámola vagy. Megcsókolám 3675 69| csöndesen vitte által az örökkévalóság hosszú éjébe.~ ~ 3676 15| hónapokkal nekem esküvék örökös bonthatatlan hűséget. Jaj 3677 44| eszedbe, mondá a bátyám, hogy örökösem, egyetlen vigasztalásom, 3678 12| barátodat boldogítottad; örökséged pedig kérdést nem szenved. 3679 46| kinek egy órában minden öröme, reménye, kinézései füstté 3680 70| mily nagy volt volna most örömed, megtestesülve látván azt 3681 12| vetve, minden örömeimet s örömeidet kétszeresen el nem mérgesítené. 3682 24| Hah! kiáltám, bár minden örömeidnek emlékezetét, bár önmagadat 3683 21| és a melyek most minden örömeikkel s minden kínjaikkal, mint 3684 23| pillantanak alá az ifjak boldog örömeikre. S bár tudakozd meg bölcs 3685 13| széplelkűségből is. De az én örömeim el vannak mérgesítve örökre, 3686 12| mellé lesz vetve, minden örömeimet s örömeidet kétszeresen 3687 60| ellenséget, mely minden örömeinket elöli!~ ~ 3688 23| tartatni; mutassatok egyet örömeitek közül, mely ily tiszta forrásból 3689 21| volnának fosztva látásának örömeitől, - Barátom! mint vere szívem, 3690 70| megismertetének azon pálya örömeivel s veszélyivel, mely reám 3691 23| ezer aprólék a legvalóbb örömeknek forrásává a szerelem kelyhétől 3692 9 | kibeszélhetetlenül szeretlek - ha mind ez örömekre, boldogságokra emlékezem, 3693 49| szerelem legtisztább forrásából örömet és boldogságokat iszol. 3694 6 | egész nap zárva volt minden örömnek. - Egyedül a bátyám tizenhárom 3695 31| azonban nékem igen édes örömöket nyújt. Minap a helybeli 3696 1 | hajtottam fel olyankor az örömpoharat, melyet nekem a végezés 3697 51| gyermeknek: Ártatlan! s te örülsz nekik? reszkess; annak vérével 3698 20| hogy Nincsi enyém legyen, örült volna, ha Nincsi enyém lett 3699 70| lehet inkább tulajdona, s örülve fogadott, mintha az neki 3700 65| Én ágya mellett voltam, s örvendek, hogy szemeinek befogásával 3701 70| végighallgatásában, az én barátném és én örvendeni fognánk, ha egy tisztelt 3702 7 | balgatagságoknak! Emlékezel mint örvendénk tavalyi ittléttünk alatt, 3703 68| hír, melyet hoz, nem lehet örvendetes. Vigyázz, hogy azt hitvesed 3704 21| onkele és az én onkelem mint örvendettek volna ők, hogy egykori barátságok 3705 1 | hangzatokra fakadt, s utoljára örvendő csattogásokkal szaladt fel 3706 12| Szentpéteri megérkezett. Örvendve írnám ezt neked, barátom, 3707 21| eresztem. Megsiketülve hevem örvényében, másod izben próbáltam magamat 3708 70| taszítatnak ki az ifjúság örvényeire, nekem mindenkor a házasság 3709 7 | el jó korán, s kerülné az örvényeket, melyekben nyugalma, s gyakran 3710 21| Jótét gyanánt vala, hogy ez örvénytánczban föl és alá kerengheték. 3711 43| boldogságaimnak! Úgy tetszék mintha összeakadának vala tekinteteink; úgy tetszék 3712 57| állott, levont süveggel, összefogott tenyérrel, égre szegzett 3713 22| lelkeik, érzeményeik úgy összeforradnak, hogy egy lélek, és egy 3714 68| rogyott. Ajkaik véletlenül összeforradtak, s Nincsi tartózhatlanul 3715 44| jegygyémánt rám lövelle, annyira összeháborodám, hogy egy taktot sem tudtam 3716 61| nagy; a szerencsétlen azt összehúzza. - Hová levének az idők 3717 70| leve férje! Soha Hymen két összeillőbb lelket még együvé nem szőtt. - 3718 16| Mit csinálok majd ha vele összejövök, miként állom ki látását! 3719 8 | köteléket, mely lelkeinket összekapcsolva tartá még minekelőtte testbe 3720 39| azt a festést, melylyel összekelésteknek napján a te Kláridat készültem 3721 50| Ezer áldás, ezer szerencse összekeléstekre! szent nekem ez a nap reátok 3722 21| lesz e derék ifjúval látni összekelni; az volt öreg napjaimnak 3723 44| szókat mondá: Amit Isten összekötött, azt ember el ne tépje. - 3724 22| lelik. Így menénk jó darabig összeölelkezett karokkal mi is; viszontszeretet, 3725 29| szögbe, Teréz utánam jő, s összeöltött karral addig járunk szent 3726 27| agg fejek minden perczben összeomlással rettegtet. Mély és keskeny 3727 43| elcsüggedve dőlök el, hogy egészen összerogyok, ha a leggyöngébb szellő 3728 21| kisebb szorongásban, s talán összerogyott volna, ha Szentpéteri, ki 3729 68| megölelé őtet, s mindketten összerogytak volna, ha nem siettem volna 3730 33| igen, tartok tőle, hogy összeront.~ ~ 3731 35| lakadalmát késleli. Összetépek, összerontok mindent ha mi kezembe akad; 3732 43| chórba csapott. Azt hittem összeroskadok. S midőn vége lett, s el 3733 39| kész. Teréz egész erejét összeszedé. Menj! úgy mond; de jusson 3734 44| szerint időm maradt magamat összeszedni, s megszokott szemekkel 3735 27| előttem elalkonyodik, s az összeszorult szívből Nincsimnek neve 3736 39| monda; e csók engem örökre összeszőtt veled. Az összetódult fájdalmak 3737 35| mely lakadalmát késleli. Összetépek, összerontok mindent ha 3738 34| remény nélkül, mint a mindent összetördelő villám, belém csap s eldőlök, 3739 23| sokára abba hagyánk, s ismét összeülheténk, oh! miket s mennyit nem 3740 70| a mi nemünknek egyetlen ösvénye. Szüléimnek nagy gondja 3741 7 | elég tövis van-e éltünk ösvényein? önmagunknak kell e a magunk 3742 36| a mit akarnék. - Könyűim öszveelegyedtek csókommal, melyet reszkető 3743 7 | már késő vala ajánlásom; öszvekelések harmad napra rendeltetett, 3744 70| testvéremet, s úgy fogadtam, midőn öt esztendő múlva útazásaiból 3745 3 | pillanatban egy fiatal nyár ötlött a víz szélén szemeimbe. 3746 10| mivel kiadjam. - Nincsi ötödik levelemre nem felel, s most 3747 4 | Nincsimnek portréja szemembe ötöl, oda vagyok. Úgy teszek 3748 70| volna a hatvanhoz, mint az ötvenhez; és mégis mindent, a mit 3749 21| elég büntetés neked, hogy övé nem lészesz. Bácsmegyei, 3750 43| a kik akkor voltanak: az övéi - - - Még egyszer pillanték 3751 43| enyéimek lévén, neki is övéik; s ő értette nyögdeléseiket, 3752 70| Bocsásson meg az igazság, hogy őfelőle szóllván, e gyalázatos nevezettel 3753 3 | Tegnap egy patak szélén őgyelegtem, s veled töltött boldog 3754 43| Jóltevő reggel, hányan óhajták velem együtt a te följöveteledet! 3755 21| volt öreg napjaimnak minden óhajtása. Ő szeretett téged, s talán 3756 60| kézszorítást, melyet ennyire óhajtasz, ha ezt mondaná is: Látom, 3757 7 | gyermekek boldogságát értő s óhajtó szülék szerencsének tartják, 3758 30| legkedvesebb illatokat - oh, mint óhajtom olyankor, hogy végre már 3759 70| jószületésü személyben találni óhajtunk, mind azt neki teljes mértékben 3760 42| volt valami nálam, a mi őhozzá ért, a mi az ő lélegzete 3761 68| Bácsmegyei inségének ők az okai. De ez a nyájasság, ezek 3762 17| Tanácsodat követni fogom. Okaid, melyekkel engemet a Szentpéteri 3763 14| azzal nem szép czélra; s ez okból nem kivánom tudni mire fordítatott."~ 3764 21| jövén, s Nincsi adott volna okot az elhűlésre? Elijedtem 3765 51| fuvalat is árt s hervadást okoz.~Plántálj csemetét, barátom, 3766 44| nemtaláltatásom zsibongást okoza, meg nem tudék mozdulni 3767 45| vagyok, erő nélkül; s ez okozza, hogy idegen kéz írja e 3768 22| Könyűidnek mindenike enyhítő olaj volt a vert sebnek. De ez 3769 56| hagyám festeni, minthogy az olajfestést útamra bajosan vihettem 3770 15| bujdosásom hátra való útján ólálkodni fognak, egyszerre megmenthetne. 3771 70| pedig Ángol-, Franczia- és Olaszországba küldetett. Az atyám és az 3772 37| szenved, a jövő tavaszszal Olaszországot ismét meglátom, s a Belvedér 3773 12| holott az elsőség bármely oldalról tekintsük, a tiéd. Vállat 3774 44| meg! hogy kínjaimból te oldozz fel, halál! te feloldó, 3775 44| ágyba vetni magamat; s oly ólomalvás lepe meg, hogy ha bátyám 3776 44| aggatva - s megette az esketés oltára, mely már várá áldozatját! 3777 37| ide őket leginkább az az oltártábla vonzá, melyet Csengeri bécsi 3778 22| szent csókoddal soha el nem oltható tüzet gyulasztasz szívembe, 3779 44| ezen odavágyással! mint olvadnak minden kívánságaim, melyeknek 3780 51| szív ver, hogy szánakozásra olvadott tekinteteiben, hogy elfojtani 3781 28| enyhülnek, s szívem még olvadoz a megszokott lángban. - 3782 43| fölülről mátkájának szerelemre olvadt oboáját. Elragadtatva közelítő 3783 70| gondol vele, való történetet olvas-e vagy költeményt; néki elég, 3784 70| előtt olvasni és belőle az olvasás közben jegyzéseket tenni; 3785 70| generál úr messze haladott olvasásában? kérdé Belényesiné. Szintén 3786 70| először, vagy az talán azon olvasásai közé tartozik, melyet bizonyos 3787 70| így, magam is kedvet kapék olvasására. - S generál úr messze haladott 3788 8 | e név nélkül való érzés. Olvasd meg másodszor, s harmadszor, 3789 42| kertjébe vevénk magunkat s olvasgattunk; s mikor osztán elütötte 3790 70| még a nap felkelte előtt olvasni és belőle az olvasás közben 3791 15| Marosi, az ő leveleiből kell olvasnom, az én Nincsim mint pazarolja 3792 70| a románban nem a románt olvassa, noha aestheticai s psychologiai 3793 70| a generál a könyvet most olvassa-e először, vagy az talán azon 3794 14| atyámtól lehetett várnom. Olvassd tulajdon szavait: "Te nékem, 3795 6 | nélkül a test? Nézd mint olvaszt fel bennem a te emlékezeted 3796 29| részvéte gyakor sírásra olvasztja. Ez a bére a legszebb érzésnek. 3797 39| egyszerre az epedésnek szívet olvasztó hangjaiba csapott, s el 3798 26| mert nekem nincs akarásom. Olyanná levék, mint a gépely, melyet 3799 42| merültebb voltam, mint hogy az olyas eszembe juthasson; s e szerint 3800 44| roncsolva. Ennyit küzdék őmiatta - s mi leve jutalmam? mi 3801 28| írhatd? Tartóztass fel egy omló folyamot, ha tartóztatni 3802 44| merülve, de ekkor egyszerre omlottak könyei. Azt hinni, hogy 3803 17| félénkség; bízvást léphetek én őneki elébe, hanem kímélés; ez 3804 21| forrásaivá örömeimnek, s a Nincsi onkele és az én onkelem mint örvendettek 3805 12| s birtokodnak egy része onkelednek rendelésétől függ, mely 3806 13| eszembe jut. Pénzt kértem az onkelemtől - hiszed-e, minek? - hogy 3807 21| szemei nyomban követték onkelét, s ezen alkalommal szemébe 3808 68| Bácsmegyei nevére s férjéére s onkeljéére Sándornak neveztetett, s 3809 29| tágas útjain, míg az éjjeli őr borzasztó ordításával reánk 3810 61| máj. 20.~Itt vagyok; s óráimat a Belvederben töltöm és 3811 21| lebegte; vagy midőn a pihenés órájában egyik előtt véletlenül megállánk, 3812 29| éjfél már elütötte rezzentő óráját.~ ~ 3813 70| tükörben szemlélhesd - mert őrajta nincs semmi, a mi az egészre 3814 21| tekintgetett, s azon boldog órák emlékezete, melyeket én 3815 44| hol Nincsivel annyi boldog órákat töltögettem. A hely elevenebbé 3816 43| minden tetememen valamikor óraütést hallok, mert minden negyed 3817 43| játszának, s végre az egész orcheszter egy harsogó chórba csapott. 3818 67| könycseppedet, hogy azt Klárid orczádon, midőn hozzája visszatérsz, 3819 39| kendőjét, s felszárasztá ázott orczáimat. Kedven Bácsmegyei! monda: 3820 42| fonadékját s azt elébb ajakihoz, orczájához illentém, s megkönnyedni 3821 70| gyönyörű vágás, mely bal orczáján végig nyult. - Mi egy hét 3822 42| Endrédit fölvertem, s az Orczi kertjébe vevénk magunkat 3823 29| míg az éjjeli őr borzasztó ordításával reánk nem kiáltja, hogy 3824 47| azon boldogságokról, melyek őreá a te karjaid közt várnak. 3825 26| végtére is elrontanak s óriási léptekkel rángatnak közelébbre 3826 10| vissza Budára, mint az az oroszlán, kinek elszedték kölykeit; 3827 70| meghalt, s a nádor-ispán, s az ország bírája s mások nagyjaink 3828 37| fogadtatott, melyről ez a jó öreg országszerte isméretes. Mind ketten nem 3829 45| bírván tovább magammal az őrülésig tánczolok. Szentpéteriné 3830 21| úgy tánczoltam, mint az őrült. Jótét gyanánt vala, hogy 3831 70| szép lelket, mely véle az őrűltek útjaikat kerülteté, mely 3832 15| roskasztó terhemen - az orvosa, barátja, szabadítója a 3833 45| szüntelen körültem van. - Orvosaim nagy tudománynyal s széles, 3834 48| végre csak illő. S azok az orvosok! - Oh! tudom én mely keveset 3835 51| halálig ezek a képzelmények! - Orvosom egy hosszú irást hagya asztalomon, 3836 43| vége lett, s el kezdének oszlani, s Nincsi jó éjszakát kiálta 3837 62| zivatar korán felhozá reám az őszt. Hagyj engem! Én már fonnyadok. 3838 62| érdemmel bír, mint Teréz, osztatlan szívet kívánhat. Mely hasonlatlan 3839 31| együtt járjuk az utczákat, s osztogatjuk a kisded alamizsnát. - Azt 3840 70| mindent, a mit rajta látunk, őszülni s ritkulni alig kezdő haja, 3841 4 | viszontlátogatás, ez a sok ebédre, ozsonára hívás, a sok vacsorák, kocsizások, 3842 43| Inkább inkább világosodik. Pacsirtám már nehány ízben hallatá 3843 23| felét, hogy forró könyűim pajkosan elkapott szép kezére cseppenének. 3844 51| idegen éghajlat alá vitt palánt, melynek a legszelídebb 3845 17| nap, krókusszínű királyi palástjában.~Elrészegülve e minden leírást 3846 43| hóhérpadot, a kirántott pallost; az élet szeretete reszket 3847 70| eleve megismertetének azon pálya örömeivel s veszélyivel, 3848 32| Lépj szent elszánással pályád megfutására, s légy szerencsés 3849 23| s oly örömek, melyekre pályánknak vége felé is derült kedvvel 3850 24| Érzem én, hogy nem sokára panaszaim ki lesznek sírva, ki lesznek 3851 24| kevesebb indiscretio volna panaszaimban. De midőn még a felkelő 3852 1 | guitarr, sírt, nyögdelt, panaszkodott; továbbad vígabb hangzatokra 3853 6 | melyet neked minden levelem panaszol, s nem örömest engednék 3854 36| hogy inségemet oly sokaknak panaszolhatom?~Ne légy gondban miattam. 3855 24| lesznek sírva, ki lesznek panaszolva. Hagyd meg a viaskodó természetnek, 3856 43| sóhajtozásaimat, melyek egy panaszos hárántsíp szólóját kísérték; 3857 70| függ a Tereziai kereszt pántlikája, de vitézsége felől még 3858 3 | neki állok írásomnak, huss, papirosomon képed! s midőn sétálni indulok, 3859 9 | láttad cseppjeimet, melyek papirosomra csorogtanak! Ha olvastad 3860 12| Hitesd el magaddal, hogy parancsaidban, melyekkel barátságos bizodalmad 3861 7 | hogy viceispánjától siető parancsolatjai érkeztenek. Mariet kellett 3862 44| el nem fordulhatott. Egy parancsoló neheztelő tekintetet vete 3863 44| szenvedéseimet s fogatni parancsolt, s kivitt magával oly tájakra, 3864 51| az ő mellyén, s kisdede parányi kezeivel játszanék velök, 3865 70| de az a báj, mely ezt a páratlan teremtést elfutja, ámbár 3866 42| miért ágaskodott alattam a paripa, hogy a szomszédok is mind 3867 70| hajlandóságot mutatandok, párok legyünk. Én tizenkét esztendős 3868 27| messziről hallani a keskeny partok közé szorult patak zuhanását. 3869 39| Terézt, s ajkaink egymáson pattantak széjjel. Már hallánk jőni 3870 15| olvasnom, az én Nincsim mint pazarolja reá nyájasságait, s jobbja 3871 70| Atyám és anyám, legszebb példái a házassági egyességnek 3872 31| néki, hogy követni akarom példáját, s valamit én is kiosztok 3873 12| szenved. De ha te minden pénz és születési fény nélkül 3874 6 | nyomorultakra, kik születések, pénzek, titulusok, s óh hányszor 3875 13| előtt mikor eszembe jut. Pénzt kértem az onkelemtől - hiszed-e, 3876 27| felé, s agg fejek minden perczben összeomlással rettegtet. 3877 42| szent vala nekünk minden percze az életnek! S mikor végre 3878 43| vesztenem. Így számlál minden perczentést a halálra ítélt; maga előtt 3879 35| Nincsi minden órát, minden perczet, mely lakadalmát késleli. 3880 42| ah mint nyargalék Végig Pesten! mint rengett alattam a 3881 44| köd, s mint borította el Pestet, hogy belőle csak a tornyok 3882 42| nyergelteték, s átmentem Pestre, és Endrédit fölvertem, 3883 28| Nincsinek! ki engemet, mint Petrarcát a Lauráé, mindenhova üldöz - 3884 69| Általesett rajta! - Írtóztató phantasieből tért magához. Érzette, hogy 3885 9 | harántsípomon ömledeztetém phantasieimet, s mentem, mert a szerelem 3886 39| strophában kicsapott, a oly phantasiekben veszté el magát, hogy fortepianoja 3887 23| jól fér össze az ősz haju philosophusok bölcseségével, mert a természet 3888 70| szine halvány, s az egész physionomie lankadást mutatna, ha rajta 3889 41| elképzelem, mely kénynyel pihen meg Szentpéteri egésznapi 3890 21| végig lebegte; vagy midőn a pihenés órájában egyik előtt véletlenül 3891 26| kínjaimat, talán ad egy-két napi pihenést; s akkor oly csendes, oly 3892 3 | állhatni? kérdém, s azon pillanatban egy fiatal nyár ötlött a 3893 23| tehát a grávis urak gőggel pillantanak alá az ifjak boldog örömeikre. 3894 30| tévelygünk, s alig merünk félve pillantani a távol jövendőbe!~ ~ 3895 21| elhervadott arczom s a csüggedés pillantásai sugárlották vissza. Most 3896 67| nélkül való érzéseknek ezt a pillantását érzettem, s egy gyönge tavaszi 3897 43| közelebb vonz azon rettenetes pillantáshoz, melyben őtet örökre elvesztem, 3898 31| az minden bizonnyal azon pillantások, a melyekben a jó Teréz 3899 39| kék szemei, melyek mennyei pillantásokkal a Nincsi bájos szemeire 3900 1 | lehelletetek nekünk enyhülés, pillantástok nekünk táplálat. Ha elgondolom, 3901 30| néha oly homály nélkül való pillantatokat ad nekem, hogy nyugodt elmével 3902 44| Szerencsém, hogy kevés pillantatokkal azelőtt hogy felléptem, 3903 9 | előttem. - Ha azon édes pillantatokra emlékezem, Nincsi, melyeket 3904 62| nekem alig van egy csöndes pillantatom, idegeim a rettenetes szenvedések 3905 19| Túl vagyok azon veszélyes pillantaton, melytől annyit reszkettem. 3906 45| s oda vagy örökre. Ily pillantatot ada nékem próbául a gondviselés, 3907 68| barátunkban, de ezek csak első pillantattal voltak megzavarva; a váratlan 3908 43| az övéi - - - Még egyszer pillanték az ablakra. Nincsi nem vala 3909 70| elmerülve olvas. Ha meg nem pillantott volna, örömest vevénk vala 3910 43| egykori édes szerelemmel pillantottak volna az enyéimbe. Ezek 3911 37| hogy Csengeri a Museum Pio-Clementinumot, a Herculánumi régiségek 3912 18| cselekedetén. - Szívünknek piperés formálása egy bizonyos és 3913 37| Herculánumi régiségek köteteit, a Piranési Rómáját, s a Raphael, Hogarth 3914 70| emberi tiszta érzésekért nem pirúl: de a könyv előtte tegnapig 3915 70| psychologiai tekintetekből azt is pirulás nélkül lehetne; s így, magam 3916 13| lépést csakugyan tettem, s pirulok magam előtt mikor eszembe 3917 23| kétfelé édes nyájassággal a piskótát, melyet tőlem vett, s maga 3918 21| Endrédimmel egy ablakban állék, s pislongó szemekkel messziről s csenddel 3919 4 | mulatságnak közepette is pityergőre áll szája.~Valóban barátom, 3920 51| is árt s hervadást okoz.~Plántálj csemetét, barátom, öntözzed, 3921 7 | Consiliárius úr eléggé szemtelen és pogány, látni hogy a szerencsétlen 3922 8 | vala: hadd teljen meg tehát poharam keserüséggel is. Engem kevés 3923 40| szemléltében igya az élesztő poharat. Ha őtet ez nem vezeti vissza 3924 50| feledésére, megmeríti a Lethéből poharát, s nekem nyújtja!~Klárim! 3925 19| várni! - E képzeletben egész pokol fekszik.~Tegnap este ismét 3926 7 | kell e a magunk napjaikat pokolbeli szenvedésekkel öldösni?~ ~ 3927 38| tudásában mennyei boldogság s a pokolnak minden kínjai vannak elrejtve. 3928 43| s a holnapi nap ragyogó pompája felől. S íme itt végre a 3929 44| Gellérthegyet, hogy a kelő nap pompáját láthassam. Eléggé korán 3930 65| szükségtelenné teszen minden pompát, melylyel hiúságát az ál 3931 21| belépe. Ily szépen, ily pompával kél elő a hajnalcsillagnak 3932 42| nyita, s reggeli kedves pongyolájában lenéze, mint szökött akkor, 3933 45| körülmények veszedelmes pontba ütődnek, hágj által bár 3934 52| látom, hogy az emberek e pontban is épen úgy csalják magokat, 3935 37| kívűl, még két három gazdag portefeuillt itt lehessen találni? - 3936 18| valami engem ér! - Mely derék portéka az emberi szív, ha az idétlen 3937 4 | mindenre. De ha a Nincsimnek portréja szemembe ötöl, oda vagyok. 3938 23| mely véletlenül Nincsimnek portréjára reppent - Nincsimnek-e?! - 3939 39| ereklyét, mint Teréz most az én portrémat. De ezt én csak néked mondom, 3940 68| tartó kedvtelenségéből a postamester gyermekeinek nyájaskodásaik 3941 9 | még kettőkor nézettem a postát, ha vannak-e leveleim. Már 3942 15| mi lesz mind ebből. A mai postával vevém Szentpéterinek levelét. 3943 68| vérindulástól tart. - Minden póstával fogod venni tudósításaimat.~ ~ 3944 43| fölpillantott az égre. Posztózatomban vonulva kémtekinteteket 3945 53| egy hátrahagyott czédula pótolja ki személyemet. Characteremben 3946 70| s így nem sokára szóval pótolom ki sietve tett írásom hézagjait. 3947 40| alkotványa felől hosszasan prédikáltatok, egy-két pillantatig megnyitnátok 3948 21| örvényében, másod izben próbáltam magamat kitépni karjai közzül. 3949 49| kevésbe mult, hogy korán próbámért meg nem lakoltam. - Ha Nincsi 3950 45| Ily pillantatot ada nékem próbául a gondviselés, s megbukám. 3951 37| vonzá, melyet Csengeri bécsi prof. Maurer által festetett. 3952 52| helye érdemetlen lakók által profanáltatik. Leginkább azt a kisded 3953 61| Medicsiszek Vénusza és mennyei kis Psyche a lepével, úgy elfogtak, 3954 70| olvassa, noha aestheticai s psychologiai tekintetekből azt is pirulás 3955 44| Endrédi reá veve, hogy innánk puncsot, mely nekem kedvet fogna 3956 3 | világosság felhője ment a pusztában bujdosóknak. - Tegnap egy 3957 58| szobákon, s mindent oly pusztán, az ablakokat mind nyitva 3958 9 | hitet esküvénk. Emlékezzél rá azon szent esküvésre, s 3959 24| neki rózsalánczokba vert rabja, követém lépéseit. Ekképen 3960 25| Buda, máj. 13.~Bezzeg, ha a rabláncz széjjeltépdelése jóvá tehetné 3961 24| elfordúlni s hazajövék. Leszedtem rablánczaimat, melyeket egykor gyönyörködve, 3962 68| segédjekre. - Ez életben el vagy rabolva tőlem, mondá most neki több 3963 7 | véteknek tartjátok, de őket oly rabságba vetni, melyből nincs szabadulás, 3964 17| nógrádi hegyektől addig, hol a ráczkevi torony a vizek közül kinyúl, 3965 44| és minél hatalmasabban ragada meg a bizonyosság, hogy 3966 8 | Nincsi! halálra? Nem ez ragadja-e ki az embert a társaság 3967 19| hogy szökjem hozzá, hogy ragadjam ki Szentpéterinek karjaiból, 3968 23| kiáltván: Harag neked! karon ragadta a legelső tánczost, kit 3969 43| semmi enyhületet! Hasztalan ragyog fölöttem az ég szép boltozatja, 3970 27| fenekeikben a nap déli teljes ragyogása meredek falaimnak csak fekete 3971 44| boldogságaival, minden kincseivel s ragyogásával semminek állítottam. Kérdém 3972 9 | szeretsz. Más több fényt, több ragyogást, több bőséget fogna neked 3973 51| színnel, édesebb illattal ragyognának. S ha csüggő fővel hervadnának 3974 44| tánczolók közt. Nincsinek ábráza ragyogott az örömtől, s oh mely könnyűséggel, 3975 33| midőn a tornyos borúlatok rajtok erőt vettenek. Visszarogyván 3976 70| legméltóbb asszony csudálásában. Rajzolatomnak, melyet felőle e két levelemben 3977 32| MAROSIHOZ~Torna, jún. 27.~Ma egy rakáska levelem érkezék. A bátyámét 3978 21| melyet gerjedezései ellen raktál, s annál nagyobb erővel 3979 44| s nem bírt elég erővel rámpillantani, félvén, hogy nem fogja 3980 14| s a mi idegeiket meg nem rándítja, a mi őket meg nem rázza, 3981 26| elrontanak s óriási léptekkel rángatnak közelébbre a sírhoz. Talán, 3982 44| melynek szárnyai egyszerre rántattanak félre előttem, Marosi! oh 3983 39| lebegtem, megszorítám kezét, rányomtam forró csókomat, főm megszédült, 3984 37| a Piranési Rómáját, s a Raphael, Hogarth s Dürer rezeit 3985 70| minden mesterségeiket a ravaszkodóknak végtelenül maga megett hagyja.~ 3986 21| nyakgörbítéseiken, fejek rázásaikon s karok billengésein kaczagva 3987 68| Rettegtem életéért, mely ezen rázkodtatás által sokat szenvede. Az 3988 14| rándítja, a mi őket meg nem rázza, azt nem érzik. Nincs érzékek 3989 44| csontjaimban lesz annyi erő, hogy a reámrakott teher alatt darabos útamon 3990 50| összekeléstekre! szent nekem ez a nap reátok nézve és magamra. - Ma éjjel, 3991 23| alig lépék fel, s egész reggeligre ki valának rendelve tánczosai; 3992 44| bátyámnak, hogy nála töltöm a reggelt. - Fájt nékem látni, hogy 3993 16| más útat veszek, hogy a régibben nem látott vidék elszórhasson. - 3994 37| Pio-Clementinumot, a Herculánumi régiségek köteteit, a Piranési Rómáját, 3995 21| annak érzése a mit érette régóta tűrök és szenvedek, följebb 3996 23| inkább bájola el, mint Reháknénak közönségesen csudált actiója - 3997 21| mindentől elhagyva! kis rejtekembe rekesztve, hol körültem 3998 21| erőt? s el akarám előtte rejteni könyűimet, melyek szememet 3999 23| s engemet tengeri-rabéba rejtett el, és én, mi ketten együtt 4000 68| szemeimbe. Nincsi zsebkendőjébe rejtette el ázott arczát. Szentpéteri 4001 21| elhagyva! kis rejtekembe rekesztve, hol körültem minden néma, 4002 70| semmiségemnek mély érzésében, religiói tisztelettel látok és hallok 4003 38| tűzpatak szívemben, s elégeti a remélt nyugalomnak minden fakadó 4004 12| emlékezetéért óhajtotta és remélte is, hogy te lészesz veje, 4005 13| Nincsimnek birtokában, mint én reméltem az lenni. De az onkelem! 4006 52| elkedvetlenít, mint megcsalatkozott reményeid érettebb esztendeidben. - 4007 27| minden kivánságaimnak, minden reményeimnek! S oly jó volt! Mikor neki 4008 32| Kláridnak karjai közzé; és ha reményeinket meg nem hazudtolod a szerelem 4009 7 | látni, hogy az emberek oly reményeket táplálnak, melyeket nem 4010 32| Felelj meg a benned vetett reményeknek, s azon légy, hogy neved 4011 62| melyben nekem szabad volt reménylenem, hogy egy szeretetre méltó 4012 37| meg onnan! Hogy azt szabad reményleni, te, ki a mesterség titkaiba 4013 62| semmit azon bizonytalan reménynél, hogy tiszteletem, szíves 4014 21| most is szeret. Te neki reményt nyújtottál, s meg van csalva.