| Table of Contents | Words: Alphabetical - Frequency - Inverse - Length - Statistics | Help | IntraText Library |
| Ferenc Kazinczy Bácsmegyeinek Gyötrelmei IntraText - Concordances (Hapax - words occurring once) |
Part
5017 22| kérlelhetetlenül eltépdeli, s íme útjok úgy hajol el, hogy össze 5018 37| Szomolnoknak és Jászónak vevék útjokat, hogy itt a Krakker festéseivel 5019 50| látjuk, hogy meghaladott útunkat semmi akarva tett rossz 5020 41| megkülönböztetéseiknél. Akkor megyek, mintha űzőbe vettek volna a fúriák. De 5021 44| szenvedéseimet megsejthette volna. - Vacsora után Szentpéteri kért, hogy 5022 4 | ebédre, ozsonára hívás, a sok vacsorák, kocsizások, melylyel vendég 5023 57| az öreg Surányinál kelle vacsorálnom. - Nagy vigasztalás nekem 5024 70| innen eredtek panaszai, vádjai, szerencsétlensége, melyet 5025 14| tehetetlen szerelem hevét vádlod. Bár mások is ugyanezt tennék; 5026 21| minden reá vetett tekintetem vádlója leve és bosszulóm. Nem tűrheté 5027 24| s szívem, midőn magamat vádlom, megnyugtatást talál. Érzem 5028 21| szeretném magamat azzal vádolhatni, hogy másoknak örömeiket 5029 21| elfogadták, azért én őket nem vádolhatom; nem nevezetesen magát Nincsit, 5030 42| neki, hogy lelkiismerete vádolja; nekem, hogy őtet szenvedni 5031 8 | Ne hidd, hogy téged azért vádolni foglak. Birtokod engem eddig 5032 34| a szív telje, melylyel e vadonszép környet s e pillantatban 5033 70| világosabban szól az a gyönyörű vágás, mely bal orczáján végig 5034 28| utánavágyást. S te Marosi vagy-e, hogy nekem ezt írhatd? 5035 62| arra, hogy birtoka után ne vágyjak. A ki annyi érdemmel bír, 5036 70| önmagától találna birtokom után vágyni, s ha én iránta hajlandóságot 5037 31| A szél, ide a tova ver, vágyok ugyan látni őtet, de az 5038 21| nincsenek, megfejthetné, ha én vagyok-e a ki magamat rontom. Szemébe 5039 70| ezt az előtt a ki jobbomra vágyott, elhallgathatta volna, s 5040 14| kínjai iránt. Ti, egyedűl ti vagytok, kedveseim, a kik nekem 5041 7 | Bolondságok! a hol a gyermek vak, ott a szüléknek illik szemeseknek 5042 21| nagysádat a szerelem egészen vakká nem tevé vala, mondám, egy 5043 30| mindnyájunkat halandókat vakon tart, midőn rettegő kétségeink 5044 40| annyira mentek, mintha egy vakonszülöttnek, ki előtt az emberi test 5045 39| egyszersmind mindig gyötrőbbé is vála; s midőn fortepianója mellé 5046 39| melyeken eddig jöhessek. Teréz valahova kifordult volt. Én azalatt 5047 23| sikeretlenek igyekezeteim. Valahová megyek, ott kínoz, ott gyötör 5048 51| Igy szalad előlem minden, valakinek mellyében emberi szív ver, 5049 70| bátyámnak, hogy végre láttam egy valakit a kinek élete a Kategorischer 5050 50| légy oly jó, mint mindig valál. Oh ott, ama jobb életben, 5051 70| leghízelkedőbbet, a mit képzelhetek, valamennyire érdemlem. Mert mióta ezt 5052 7 | ezekről semmit nem tudtam valamig Halasi megértvén, hogy itt 5053 9 | távozni az ablak mellől, valamíg megláttam, hogy jő. Két 5054 42| tartóztatott nála, fölkaptam valamijét, most egy virágot, majd 5055 10| tudósítását, hogy Nincsivel valaminek kell esni, mert kerüli a 5056 14| tisztemnek érzém megvallani neki válaszomban, hogy mind kegyére, mind 5057 70| reszkete, hogy férjül találom választani, s kitapogatván hajlandóságaimat, 5058 62| idővel talán szeretetté fogna válhatni. Elhallgatom a mit beteg 5059 44| cseppjeit, karját általvetette vállamon, megcsókolt; a kit én ilyenkor 5060 7 | a törvény, miért maga a vallás annyi hatalmat szülék, ha 5061 12| oldalról tekintsük, a tiéd. Vállat vonított, s azt felelé, 5062 70| Bácsmegyei is óhajtotta? Az atyám valóbb characterű ember volt, minthogy 5063 39| újra reám rohana, s mindig valóbbá, bizonyosabbá, s egyszersmind 5064 14| de ők nem ínyem szerint valók; sugorgó gonddal élnek egy 5065 4 | Osztán - szólljunk valót! a dolognak vagyon egy más 5066 65| melyet könyűk nélkül, de kővé vált szívvel nyomtam hideg kezére, 5067 68| csöndes szenvedései jajgatássá váltak. Ez Bácsmegyeit magához 5068 12| állandó barátságom felől. Kővé váltam előtte, s meg nem foghatám, 5069 68| legszívesebb, legforróbb örvendés váltotta fel, s mind Szentpéteri, 5070 21| nélkül rosszul érzem magamat. Változásaim bússá, elsülyedté tesznek 5071 36| gyöngélkedem. A hugommal változásom felől semmit ne tudass. 5072 9 | előttem ujólag elysiummá változik el. De az édes álom nem 5073 44| hunyászkodássá, csapodársággá szokott változni, alkalmam vala látnom, mint 5074 22| kivánságaimat örök szomjjá változtatja teutánad - borzadással fejtettem 5075 7 | szolgálatjára. - Hah! nem elég tövis van-e éltünk ösvényein? önmagunknak 5076 27| teszi hangzó lépteit a bús vándor, labyrinthi kerengésben 5077 47| testvérének nyomorúságát vánkosaimon sirja ki, olyankor gyakran 5078 9 | kettőkor nézettem a postát, ha vannak-e leveleim. Már a sobák kezében 5079 44| darabos útamon elébb tovább vánszoroghatok, míg agyamban marad valami 5080 24| hogy csak nehezen tudtam vánszorogni a kanapéhoz. S mint rezzenék 5081 44| látás alatt, mely itten vára! - Nincsi a szála közepén, 5082 44| esketés oltára, mely már várá áldozatját! Szerencsém, 5083 9 | mint gyötör e hasztalan várás! Nem kívánnék neked ily 5084 19| vidéket mosolygásaival Tempévé varázslani - szótlan mentek el mellettem. 5085 70| boldogul kedves barátném, s várj, mint szoktál, kiterjesztett 5086 32| tiédet is, melyben írod, hogy vármegyéd követnek választott. Felelj 5087 47| melyek őreá a te karjaid közt várnak. De e kép festegetései által 5088 7 | Nem esküdt volna-e meg a város két harmada, hogy ők egyek 5089 18| nézd a leányt, ki távol a városi sokaságtól, magának hagyva 5090 53| egyéb hiúságnál. A hideg városiság hasonló jutalmat érdemel, 5091 44| le, arról nem emlékezem. Vas alvás szálla reám, s adta 5092 4 | órát számlál az óhajtott vasárnapig.~ ~ 5093 70| hetven esztendős generál Vasvárihoz vezete. Jer, kedves leány, 5094 61| bolondságaival! a midőn a vatikáni Apoll, s a szép Antinousz, 5095 40| tolongásban embert keres s vázat lel. Estveli gyülekezeteitekből 5096 58| amott egy ügyefogyottat védettem, itt egy elakadott érdemet 5097 9 | Oh írj! írj, mihelyt ezt veended, s tudasd velem honnan eredhet 5098 1 | örömpoharat, melyet nekem a végezés nyujta, miként mentem melletted 5099 37| szenvedelmemet, s el van végezve nálam, hogyha egészségem 5100 70| időtöltést lelne történeteinknek végighallgatásában, az én barátném és én örvendeni 5101 17| bizonyíta reám bízott dolgainak végrehajtásával, s a kőszegi tábla egyé 5102 44| hogy tovább tánczoljak, s a végszobába vonám magamat, honnan kiláthaték 5103 34| Mikor e nagy mindenben, e végtelen mindenben, mely előttem 5104 26| ismerő gyulongásaimnak, végtére is elrontanak s óriási léptekkel 5105 52| midőn el akarom hagyni. Vegyétek azt ajándékul tőlem, de 5106 12| szívesebb részt nincs senki a ki vehessen.~ ~ 5107 43| összeszorítja, hogy alig vehetek lélegzetet, s úgy vagyok, 5108 21| vala tekintenem, de hol veheték erre erőt? s el akarám előtte 5109 7 | hogy más gondolatra fogom vehetni, csak az a csuda mondana 5110 12| remélte is, hogy te lészesz veje, de te magadat soha nem 5111 47| fogjuk. - Tudakoztam mit vél, meddig nem. Ha útad el 5112 70| azt a szép lelket, mely véle az őrűltek útjaikat kerülteté, 5113 21| körében élt, együtt mulata velek, most pedig kiszakasztva 5114 10| kell esni, mert kerüli a velelételt, s házoknál holmi készületeket 5115 44| hozzám bucsúzni. Ez oly véletlen történt, hogy sikoltva rogytam 5116 23| élteknek melyik szakát vélik legszebbiknek, s azt fogják 5117 3 | gyűjteni. Míg még törzsöködben velő vagyon, mondám; míg még 5118 44| minden ereimben ég a tűz, velőm még minden csontomban össze 5119 34| mintha minden erőmet, minden velőmet megemésztette volna - Isten! 5120 70| az anyám ajánlását, hogy velünk együtt jőjj el te is! mily 5121 7 | egy rettenetes formájú vén, de gazdag ember, belé szeret 5122 44| felé széledni kezdének a vendégek, Szentpéteri intett, hogy 5123 38| mutatott kegyeiért s e szíves vendéglésért, épen ott ejtenem sebet, 5124 9 | annyi nagyságú gyémántot vennél; mert ez a legforróbb szerelemnek, 5125 70| költemények, s oly könnyedén kell vennünk, mint költeményeket venni 5126 61| Antinousz, a Medicsiszek Vénusza és mennyei kis Psyche a 5127 23| és csömör, vagy a meghült vér szül, ész sugallatának akarjátok 5128 44| melyekkel őket a lelkiismeret verdesé. Egy csoport vendég kiszabadíta 5129 20| rokonait, mint tulajdon véreimet, s kivált e tisztelt öreget 5130 21| gondoljon barátjaival, véreivel. - Ily jó! és ily hitetlen! 5131 12| hasonló dolgokat. Forrott vérem, látván, hogy egy köztiszteletü 5132 51| hogy engem abba béfogadjon. Véremet már ezer atóm szomjan várja, 5133 68| te sírsz? Oh sírj! sírj! véremmel érdemeltem ez enyhítést. 5134 51| örülsz nekik? reszkess; annak vérével híztak, a ki engem szeretett 5135 68| szenvede. Az orvos újabbi vérindulástól tart. - Minden póstával 5136 39| hangjaiba csapott, s el kezdé verni s dallani: Homályos bánat 5137 7 | úr maga sem mulasztja el, vérrel befutott ábrázzal jelenteni, 5138 45| ügyeltek, s - lásd e szilke vért előttem - ez annak következése.~ 5139 50| általfog, s édes lehellete vérző minden sebeimet begyógyítja, 5140 44| nehogy erőszakos halállal vessek véget szenvedéseimnek. Nem, 5141 16| hagyom Sopronyt. De más útat veszek, hogy a régibben nem látott 5142 70| megismertetének azon pálya örömeivel s veszélyivel, mely reám vár; s midőn 5143 39| Szívem tele volt; láttam a veszélyt, melyben lebegtem, megszorítám 5144 70| tudta, hogy a leányt a kit ő veszen, bírni Bácsmegyei is óhajtotta? 5145 70| ne lépjenek, hogy a köz veszettség árja által el ne kapattassam: 5146 20| nyugtalanul a levélhordót, mint veszi el tőle leveleimet, mint 5147 1 | mibennünket! ti szíveinkkel együtt vészitek el azt az erőt is, mely 5148 34| hogy szánj meg, s hagyj vesznem.~ ~ 5149 17| a vizek közül kinyúl, s Veszprém felé a hanyatló nap, krókusszínű 5150 7 | is elmélkedni kellessék Veszpréminek és Veszpréminének. Hadd 5151 7 | kellessék Veszpréminek és Veszpréminének. Hadd billenjen a ház! S 5152 7 | elpanaszlá. Szóllani akartam Veszprémivel, kihez bíztam, hogy más 5153 12| gyermeke a cserében nem veszt-e, mondám félig epével, félig 5154 39| kicsapott, a oly phantasiekben veszté el magát, hogy fortepianoja 5155 14| fölötte nemtelen módon nem vesztegetteté el. Kértem őtet, a legszívesbb 5156 43| örökre elvesztem, el kell vesztenem. Így számlál minden perczentést 5157 67| mintha az életnek új erejét veszteném el - s hiheted-e, hogy ez 5158 21| atmoszpheráját vonják körülte; s ha veszteségem nem volt volna ily nagy, 5159 44| volna, ha azt csak most veszthettem volna el. A vacsoránál Endrédi 5160 44| szemeim előtt, mint egy vészthozó felleg, érzettem azt, s - 5161 23| mikor elmerülék, s reám veté kendőjét, hogy nem tudám 5162 4 | régi ismerősei egymással vetekedve gyötrik, kínozzák... - Osztán - 5163 28| karjaiba vezetvén, kárhozatos vétekké teszen minden utánavágyást. 5164 22| itt. Míg még karjaid közzé vethetém magamat, ha belrészemet 5165 7 | annyira megtagadhatja, s utána vetheti a haszonnak a bevett balgatagságoknak! 5166 32| mint a ki nyelvét árúba veti, s kövesd lelkiismereted 5167 8 | tégedet? nem keskeny sírba veti-e a szívet, mely szerelemmel 5168 70| hívtelenség, fortélyos bánás vétke alól alkalmasan mentek volnánk; 5169 44| sülyeszte, s a szerint, hogy a vétkes lelkiismeret félénkséggé, 5170 70| elmondjak, készebb lévén vétkesnek ismertetni, mint hamisnak. 5171 43| ablaka alatt volt. Ő félig vetkezve hallgatá fölülről mátkájának 5172 16| pillantat - - Hagyj véget vetnem!~ ~ 5173 41| Akkor megyek, mintha űzőbe vettek volna a fúriák. De akárhová 5174 33| tornyos borúlatok rajtok erőt vettenek. Visszarogyván bánatomba, 5175 12| toldalék, mely mellé lesz vetve, minden örömeimet s örömeidet 5176 44| állapotban valék, s Endrédi reá veve, hogy innánk puncsot, mely 5177 44| éntőlem örökre el vagyon véve, azon szíves, azon nyugtalan 5178 17| s legdühödtebb kísérők vevének körül, kik a legfenébb gyötrelmekkel 5179 70| atyám megsejté benne az erőt vevő hypochondrie jeleit, reszkete, 5180 22| és ártatlanság voltanak vezéreink; s íme el vagyunk szakasztva, 5181 3 | s midőn sétálni indulok, vezérem leszen s kalauzom, előttem 5182 40| velem. Önként vetem magamat vezérlésének alája: de ah! azok a ti 5183 70| esztendős generál Vasvárihoz vezete. Jer, kedves leány, úgy 5184 26| csendes, oly bátor lélekkel vezetem Nincsit oltár elébe, hogy 5185 44| menyasszonyt oltár elébe kellett vezetnem! Szentpéteri akada reám. 5186 40| és bénáknak csoportjokba vezetnétek. A kit álnokságtok szemessé 5187 36| útnak indulok, oltár elébe vezetni Nincsit, s akkor osztán 5188 70| reám vár; s midőn mások vezető nélkül taszítatnak ki az 5189 70| kapattassam: de a jókat önmagok vezették felém, s ezekkel társalkodván, 5190 21| fűztem Nincsit, s a kanapéig vezettem el, hol csak hamar ugyanazon 5191 28| Nincsit másnak karjaiba vezetvén, kárhozatos vétekké teszen 5192 24| panaszolva. Hagyd meg a viaskodó természetnek, mely enyhülést 5193 7 | által menteté ki magát, hogy viceispánjától siető parancsolatjai érkeztenek. 5194 70| egészsége, és kivált lelkének vidámsága s kelleme, valamint könnyű 5195 19| mint mikor Flóra jő a holt vidéket mosolygásaival Tempévé varázslani - 5196 68| nyájaskodásaik föl kezdék vala már vidítani, midőn kürtölést hallánk, 5197 47| meg. Ilyenkor fel akarom vidítgatni s felőled szólok vele, s 5198 27| csak fekete homlokaikat vidítja; aljai közt setét éj lakozik. 5199 1 | panaszkodott; továbbad vígabb hangzatokra fakadt, s utoljára 5200 21| víg zsibongásai közt, hol vigadott, örvendett minden körültem; 5201 44| most az önte másokba is vígasságot, a ki kevéssel elébb a közörömet 5202 45| magadat, barátom, ha ebben vígasztalásodat lelheted. Én - készen vagyok.~ ~ 5203 44| hogy örökösem, egyetlen vigasztalásom, s öregségemnek gyámola 5204 45| még ki fogok gyógyulhatni. Vigasztald tehát magadat, barátom, 5205 1 | megcsalatkozott szemekből, s vigasztalhatlan sírok. Nincsi! én nem most 5206 68| szenvedéseit enyhíteni; vigasztalta, hizelkedett gyöngeségeinek, 5207 45| melyekben a leggondosabb vigyázat nélkül nem lehetsz ura magadnak. 5208 68| hoz, nem lehet örvendetes. Vigyázz, hogy azt hitvesed elkészülés 5209 56| olajfestést útamra bajosan vihettem volna, s legyen gondod, 5210 40| őtet ez nem vezeti vissza a világba, ha ez nem nyitja meg szívét, 5211 36| nagysádat? Amott, abban a jobb világban köszönöm meg jóságát; emberi 5212 21| nekem az ész csak perczekig világított vala. Karomra fűztem Nincsit, 5213 27| mint kapui egy földalatti világnak. E repedéseknek keskeny 5214 21| Kevés órával ezelőtt egy világokkal ragyogó szálában valék, 5215 70| barátságtalansággal; mert, ha a kiadó azt világosan nem mondja is, ki nem érti, 5216 70| Szentpéterinek e részben nem kelle világosítás; ő ismerte barátjának különösségeit, 5217 7 | érzéketlen tud lenni! Ime most világosodék ki, hogy az öregek soha 5218 43| vonnák föl. - Inkább inkább világosodik. Pacsirtám már nehány ízben 5219 3 | előttem megyen, mint a világosság felhője ment a pusztában 5220 1 | rólad, magamról, s az egész világról magam körül elfeledkezém! - 5221 34| mint a mindent összetördelő villám, belém csap s eldőlök, mintha 5222 21| szerető két kedvesnek képe villámsebességgel végig lebegte; vagy midőn 5223 44| közepén, fehér öltözetben, violakék bodrokkal, s hosszú fekete 5224 22| gyulasztasz szívembe, mely életem virágát megemészti s minden kivánságaimat 5225 30| öblömbe, s ott körülvéve a virággal elhalmozott bokroktól kikötök, 5226 51| serkedezzen. Oh, ha azon virágokat, melyek sírom felett fognak 5227 51| bevont koporsón egy koszoru virított. Boldog, boldog gyermek! 5228 43| Mihez fogjak? Mit kezdjek?~Virrad, s könnyebben érzem magamat. 5229 51| ápoljad, hogy nevekedjék, s virulmányra fakadjon, mikor én kihalandok. 5230 18| mely a legkecsegtetőbb virulmányt is elemészti, mely magát 5231 12| megháborodva, s eljöttem.~Mint viselé magát Nincsi, önként hajlott-e, 5232 49| most látna! ha látná mint viselem képemen az ő állhatatlansága 5233 45| nevezzem? - azt a leányok viseleteket, mely nekik annyi bájt ad 5234 21| s Szentpéteri kért, hogy viseljem képét s a tánczot kezdjem 5235 22| gyötrésemre vál. Könnyebben viselnék mindent, édes barátom, csak 5236 68| felszökött ágyáról; régi erejét visszaadá a fölriadt szerelem; s Nincsinek 5237 70| maradtak más örömei, mint a visszaemlékezés, s ő az emberi tiszta érzésekért 5238 37| alföld lakósai látni, s visszafelé Szomolnoknak és Jászónak 5239 42| elsülyedek, látván hogy Nincsi visszakapá magát, s észrevétlenül elfordula. - 5240 9 | hangot hallom, mely engem visszakiálta a kertbe, midőn harántsípomon 5241 21| vala, mondám, egy könnyed visszapillantás azokra, a mik többé nincsenek, 5242 33| borúlatok rajtok erőt vettenek. Visszarogyván bánatomba, fájdalmaim is 5243 42| MAROSIHOZ~Buda, aug. 3.~Egy visszás történet ma sokat hagya 5244 30| kerengésem után végre fáradtan visszatérek öblömbe, s ott körülvéve 5245 60| nyomorulttá tevélek, s ezzel visszatérne Szentpéterijének karjai 5246 33| bánatomba, fájdalmaim is visszatérnek. A szerelem, mely ezelőtt 5247 44| andalgásban, de végre ideje vala visszatérnem, mert megígértem vala a 5248 67| orczádon, midőn hozzája visszatérsz, meg ne sejtse.~ ~ 5249 57| akarám venni tőle búcsúmat, s visszatértem. De Marosi, egy látás, mely 5250 58| elősegéltem, egy gonoszt visszatoltam, - ah Marosi! hová levének 5251 12| A lépés, a mint látom, visszavonhatatlanul meg vagyon téve, s illő, 5252 4 | érnem; ez a sok látogatás, viszontlátogatás, ez a sok ebédre, ozsonára 5253 22| összeölelkezett karokkal mi is; viszontszeretet, barátság, természet és 5254 44| elgyengülésemet, s hogy egy szobába vitete által, s maga is igyekezett 5255 70| Tereziai kereszt pántlikája, de vitézsége felől még világosabban szól 5256 51| egy idegen éghajlat alá vitt palánt, melynek a legszelídebb 5257 51| fiatal leány koporsóját vivék temetőbe. Sokáig néztem 5258 21| meg. Elrémültem. Tovább vivém tekintetemet, s minden tükörből 5259 39| mondám neki, ajakimhoz vivén kezét. - Higyjük! monda 5260 39| elől, s a lovak sebesen vivének le a dombon.~ ~ 5261 34| s látom, hogy hasztalan vívok magammal- s mikor osztán 5262 60| futa el mint a sebes Duna vize, mely elfut és soha vissza 5263 17| hol a ráczkevi torony a vizek közül kinyúl, s Veszprém 5264 14| epedő barátjának egy ital vizet nyújt.~ ~ 5265 14| elalélt bujdosó a forrás vizét. Írj minél elébb, barátom! 5266 50| szélén együtt sétálánk, s a víznek sebes mentében az élet sebes 5267 44| láttam, nem tudom, s szorosan vizsgálni nem akarom: azt tudom, hogy 5268 15| is bizonyítottam, legyek; vőfélye. - Hogy a román ugyancsak 5269 70| vétke alól alkalmasan mentek volnánk; mert bizony az élet nem 5270 24| hasonlíthatatlan természetes voltában hátravetette a hosszú szép 5271 44| ha ez emlékezetek valóság voltanak-e vagy álom; és minél hatalmasabban 5272 44| tánczoljak, s a végszobába vonám magamat, honnan kiláthaték 5273 21| lelnék-e ottan s szép arczának vonásai közt valamely szerelmet, 5274 12| tekintsük, a tiéd. Vállat vonított, s azt felelé, hogy a leány 5275 43| őket a Mindenható ujjai vonnák föl. - Inkább inkább világosodik. 5276 70| megismerése és az a heves vonszás irántuk, a mely mértékben 5277 39| Teréz felkölt, s egy ablakba vonszott. A nap hanyatlani kezde, 5278 70| Bácsmegyei leveleinek kiadója vont. - Belényesiné igy kezdte 5279 42| hogy tőlem neki vissza kell vonulnia? - Jaj nekem ha azzá levék! 5280 43| az égre. Posztózatomban vonulva kémtekinteteket vetettem 5281 37| leginkább az az oltártábla vonzá, melyet Csengeri bécsi prof. 5282 39| megajándékozni. Ugy csókolja a jámbor zarándok az ereklyét, mint Teréz 5283 21| társaságokból, keskeny sírba zárattatik.~ ~ 5284 51| Nincsit látám, hogy magányába zárkózva siratá a megholtat, kit 5285 32| érkezék. A bátyámét ide zárom. Olyan az a milyent tőle 5286 21| repültem el a karjaim közzé zárt Nincsivel, e tükrök előtt, 5287 39| érzéseimnek megfoghatatlan zavarjában meglepe a Nincsi emlékezete, 5288 21| Láttam elszégyenülését, zavarodását. Eleintén vad örömmel gyönyörködtem 5289 12| tevék, felele tetszetes zavarodással, ezt úgy kívánja. - Nem 5290 68| juttatott, szemmel látható zavarodást szüle lelkében, s Dorogon, 5291 21| fölötte barátságtalan, mondá zavarodott képpel és hanggal, de kimagyarázhatatlanúl 5292 21| lebegő hang, melylyel azt zengé, magamhoz hozott. Egy angyal 5293 23| mozdulatban festi magát. Szavának zengése, állása, járása, minden 5294 21| hallám szavának musikális zengését, melynek ő oly kibeszélhetetlenül 5295 24| levék, midőn a legédesebb zengésű szózat azt mutatá, hogy 5296 21| míg szájából nevem nem zengett. Az az édes lebegő hang, 5297 62| engem és őtet az enyém. Egy zivatar korán felhozá reám az őszt. 5298 39| fájdalmak legindulatosabb zivatarjában rohantam fellépő atyjának 5299 51| sereget, mely azt kisérte. A zölddel bevont koporsón egy koszoru 5300 43| szellő ér is, ha egy lassú zördület illeti is meg fülemet.~Oh 5301 57| mellyéhez szorítván, elfojtott zokogással, én tőled nehezen maradok 5302 44| Szentpéteri szekerébe emelte zsákmányát, s vele repülve ment. Én 5303 68| Merően néze szemeimbe. Nincsi zsebkendőjébe rejtette el ázott arczát. 5304 39| melylyel azt kívánta? Elővevém zsebkönyvemet, s kikerestem azt a festést, 5305 21| annyi szerencsésnek víg zsibongásai közt, hol vigadott, örvendett 5306 44| látván, hogy nemtaláltatásom zsibongást okoza, meg nem tudék mozdulni 5307 10| Szívemben ezer indulat zúdul fel, de nem lelek szót, 5308 27| partok közé szorult patak zuhanását. Itt járok szüntelen, s 5309 1 | reszketve csillámlott a lassan zuhogó Duna habjain, s egy ablakban