BÁCSMEGYEI MAROSIHOZ

Ipolyságh, sept. 27.

Nem sokára, te kedves, általesem szenvedéseimen, itt a hideg ősz; s ha a fáról leesni látok egy levelet, úgy tetszik, mintha az életnek új erejét veszteném el - s hiheted-e, hogy ez engem rettent? Kedves nekem, igen kedves e gondolat: Szélen állok! - Midőn a tavasz megint itt leszen, s virágot s új életet önt a földre, csöndes álmot fogok aludni a sírban. Akkor járulj te a boldoggá lettnek sírjához, s mondd magadnak, hogy én a te bánatodnak s e név nélkül való érzéseknek ezt a pillantását érzettem, s egy gyönge tavaszi szellő fújja el könycseppedet, hogy azt Klárid orczádon, midőn hozzája visszatérsz, meg ne sejtse.