BÁCSMEGYEI MAROSIHOZ

Buda, april 19.

Holnap látnom kell őtet! látni fogom őtet. Az idősb Surányi bálba híva magához, melyet valamely idegenek kedvéért tart, s úgy kivánja, hogy jelenjek meg korábban. - Meg fogok jelenni; ő tőle semmit meg nem tagadhatok. Míg engem Nincsi még szeretett, míg még az az édes remény táplált, hogy ő enyém lészen, úgy néztem rokonait, mint tulajdon véreimet, s kivált e tisztelt öreget szívesen szerettem. S viszont ez a jó öreg is szeretett engemet, s óhajtotta, hogy Nincsi enyém legyen, örült volna, ha Nincsi enyém lett volna. Félek, nem ok nélkül hivat korábban, és hogy szóllani fog velem. El vagyok készülve, s elég erőm van azt tenni, a mit a becsület és - engedd mondanom - érdemem érezése kivánnak. A ki kedvesét elvesztette, kit oly igazán, oly szentül szeretett, az mindent hidegen fog tekinteni; s jobb életre kivánkozik, hol szívének enyhületet s nyugtot leljen, minthogy azt - itt nem lelhette. - Csak te, csak te volnál itt barátom! Valami körültem van, neveli keserűségemet. A te kebeledben nagy részét kisírnám bánatomnak.

A hold búsan fénylik falamra, s alkonyodó világgal deríti szobámnak hátulját. Elől asztalomon szomorúan ég magányos gyertyám, s szerelmében beteg hugom a szomszéd sötét szobában kesereg fortepiánoja mellett utánad, a távol kedves után. - Oh barátom, mely boldog vagy te, mely boldog lészesz te, ha az én jó Klárim minden értelmében a szónak tiéd leend. Víg elméje s meg nem romlott szíve - szépségét el fogja hervasztani a kor - elméje, mondom és szíve kifogyhatatlan forrásai lesznek a te gyönyörjeidnek. És oh, mint szeret ő tégedet! szerelem tetőtől fogva talpig, s lángol érted. Látnád csak mint várja nyugtalanul a levélhordót, mint veszi el tőle leveleimet, mint hozza nekem, hogy minél elébb láthassa ha írtál-e neki; s ha osztán a te nevedben megölelem, ha hallja, hogy a vett csókot te küldöd neki, mely természeti ártatlan öröm terjed el képén, s szemeiben mint reszket a hála könyűje! Ha ezt látnád, térdre rogynál, s áldanád a napot, mely őtet tenéked szülé!