BÁCSMEGYEI MAROSIHOZ

Torna, jún. 13.

Az ifjú Csengeri testvére Teréz, egy szeretetre méltó teremtés; lelke érzékeny és jó, s művelve van. Tudja okát szenvedéseimnek, s részvéte gyakor sírásra olvasztja. Ez a bére a legszebb érzésnek. De az ő könyűi részvevő érzésnek könyűi, s a fájdalom, mely ezeket fakasztgatja, nem lehet nem édes oly léleknek, mint a Terézé. Bár! Az ő társasága ír az én sebeimre. - Ha a hold a vacsoránál a gyertyák közt hozzám lopóskodik, s szelíd nyájassága úgy vonz maga felé mint a barátság kiterjesztett karjai, hogy sírjam ki fájdalmaimat - ha mikor így ellágyulok, s félre vonom magamat egy szögbe, Teréz utánam jő, s összeöltött karral addig járunk szent fénye alatt a kertnek tágas útjain, míg az éjjeli őr borzasztó ordításával reánk nem kiáltja, hogy az éjfél már elütötte rezzentő óráját.