BÁCSMEGYEI MAROSIHOZ

Buda, márcz. 15.

Szentpéteri nálam volt, s kért, nagyon kért, hogy vele együtt menjek hozzá; felesége ugyan ágyban vagyon, de bízik, hogy azon föl nem akadok, s meg nem fosztom azon örömtől, hogy még láthasson elindulásom előtt; ha az ágyból kikelhetne, úgy mond, maga fogott volna hozzám jőni. Kereken megtagadám neki a kérést. Én Nincsit többé meg nem látom; erőre vagyon szükségem, s ezt az ő meglátása össze fogott volna rontani. Érzettem én, mely örömtől foszta meg makacsságom: ez vala azon egy pillantása hátra való egész életemnek, melyben az illendőségnek megsértése nélkül fájdalmaimat mellyén sírhattam volna; de kénytelen valék tenni a mit tettem. Akár szerelmet láttam volna szemeiben, akár meghidegülést, szívemben új fulánk fogott volna lenni mind ez, mind az.